Nógrád Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-31 / 75. szám
/ 2014. MÁRCIUS 31., HÉTFŐ Babakocsival lopták a fát Nógrádmegyer/Sóshartyán. Egy babakocsi vázán szállították a fát a tolvajok a Nógrádmegyer és Sóshártyán közötti útszakaszon nemrég, amikor a Szécsényi Rendőrkapitányság embere igazoltatta őket. Megállapítást nyert, hogy a 46 éves férfi és a 38 esztendős nő a fát egy magán- személy tulajdonában lévő, Nógrádmegyer külterületén elhelyezkedő erdőterületről - engedély nélkül - gyűjtötték, és tüzelőnek akarták hazavinni Előállításukat követően - a tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt - mindkettőjüket őrizetbe vették és gyorsított bírósági eljárást kezdeményeztek ellenük. Az eltulajdonított fát és a lopáshoz használt eszközöket a hatóság tagjai lefoglalták, a fát pedig visszaadták a sértett képviselőjének - közölte Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. Vasútállomáson gyakorlatoztak Balassagyarmat. a máv Zrt. helyi állomásán tartottak szituációs gyakorlatot a balassagyarmati, a rétsági és a berceli hivatásos tűzoltók. A feltételezés szerint egy négy szerelvényből álló személyvonaton robbanás történt, s ennek következtében tűz ütött ki. Illetve a vonaton turistacsoport utazott, akik közül egy személy1 eltűnt. A tűzoltásban résztvevő, vezetői feladatot ellátók elsődleges feladatai az életmentés mellett a vasúti forgalom szomszédos vágányokon való korlátozása, a kapcsolat felvétele a MÁV szakembereivel, továbbá a rendőrség és a mentő- szolgálat helyszínre kérése voltak. Az egységek az életmentéssel párhuzamosan a még nem égő vagonok leválasztását is elvégezték a tűz továbbterjedésének megakadályozása érdekében. A szerelvények . áramtalanítása és a lángok eloltása az adott tűzoltás-vezető utasításai szerint zajlott, a vonatkozó szabályok betartása mellett. Polgármesterek és mindazok, akik közvetlenül vagy közvetve tehetnek valamit a vidékfejlesztésért töltötték meg Szécsényben a Kubinyi Ferenc Múzeum dísztermét a közelmúltban. A Váci Egyházmegye Vidék- fejlesztési Irodája „Lehetőségek a mezőgazdaságban 2014-től kezdődő közösségi programozási időszakban” címmel szervezett konferenciát. Szenográdi Ferenc Fieszl Csaba, az egyházmegye vidékfejlesztési iroda igazgatója lapunknak azt mondta, a tanácskozással a céljuk, hogy segítséget nyújtsanak a 2014-2020 új költségvetési időszakra, ráirányítsák a figyelmet a vidékfejlesztésben történő új irányokra, bemutassák, hogy a mezőgazdasági termelőknek milyen lehetőségeik lesznek. Segítsék, tanácsokat adjanak a jelen és á holnap mezőgazdasági szakembereinek. Az előadások tematikáját ennek a szellemében állították össze. A házigazdák nevében Stayer László, Szécsény város polgár- mestere és dr. Bagó József, a város jegyzője köszöntötték a megjelenteket. Dr. Beer Miklós, a váci egyházmegye püspöke arról szólt, hogy milyen fontos a vidék, az egész ország talpra állása. Az Úrjézus kezünkbe adta az életet jelentő földet, amivel kötelességünk élni. Hangsúlyozta, nincs annál fontosabb, mint hogy mindenki saját maga tudjon foglalkozni az övéivel. Ha valaki becsületesen dolgozik, annak a lelke is rendben van, az emberi kapcsolatai is rendeződnek. A Szécsény városát bemutató vetítést követően Stayer László és dr. Bagó József részletesen bemutatták a szécsényi járás és a város jelenlegi mezőgazdasági helyzetét. Szóltak a mezőgazdasági ter- mékeketjeldolgozó ipar megteremtésének a fontosságáról, az önkormányzatok szerepéről, a Start-munkaprogram kedvező tapasztalatairól, a háztáji gazdaságok fontosságáról, Szécsényben az állatvásár életre hívásáról. Chladek Tibor, a Fidelitas mező- gazdasági és vidékfejlesztési kabinet vezetője az új földtörvény és a fiatalok lehetőségei 2014- 2020-as időszakban címmel tartott előadást. Rohály Gábor, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület elnökének és Kükedi Zsolt titkár előadásában, a felelősség és a közös gondolkodás állt a középpontban. Dr. Dinya László professzor a Hangya szövetkezeti mozgalom stratégiájának fontosságára hívta fel a figyelmet Bíró Anna, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat megyei referense Nóg- rád megye lehetőségei a 2014 - 2020-as időszakban címmel tartott előadást. Fieszl Csaba lapunk kérdésére elmondta, hogy irodájuknak ez az első konferenciája. Azért Szécsényt választották színhelyül, mert a várossal és a környékével jó a munkakapcsolatuk, tapasztalatuk szerint a polgármesterek aktívan dolgoznak a mezőgazdaság fellendítésén. Dr. Beer Miklós kérésünkre az iroda küldetéséről, a konferencia céljáról a következőket mondta: - Püspöki szolgálatomban példaképem Mindszenty hercegprímás úr. Elsősorban nem úgy, mint esztergomi bíboros, mint fehér vértanú, hanem mint zalaegerszegi plébános, aki megmutatta, hogy az egyházi vezetőnek felelősséget kell vállalni a mindennapi élet eseményeiben, kérdéseiben. Népfőiskolákat szervezett, és minden igyekezetében azon volt, hogy az iskolások már gyermekként megszeressék a földművelést. A két világháború közötti időszakban volt ő plébános Zalaegerszegen, amikor oly sok körülmény adott aggodalomra okot, a Trianon utáni helyzet, a gazdasági válság. Ő plébánosként meglátta azt, hogy a mezőgazdaságban ott rejlik a lehetőség arra, hogy az ország magára találjon, talpra álljon, önbecsülése legyen. A Hangya szövetkezeti mozgalmat támogatta. Váci püspökként feladatom, hogy segítsem a vidék életét, adjunk példákat, bátorítsuk a fiatal gazdákat. Mutassuk meg a lehetőséget a családi gazdaságra, az önellátó gazdálkodásra, a szociális szövetkezetek létrehozására. Ezért hívtuk össze a konferenciát. Megalakítottuk Vácon a vidékfejlesztési irodánkat, ahol a szakembereket azzal bíztam meg, hogy járják a falvakat, gyűjtsék össze az információkat, az önkormányzatokkal, a plébániákkal együtt segítsük az emberek boldogulását. Ferenc pápánk is arra biztat bennünket, hogy amikor kijövünk a templomból, látassuk meg a mindennapi életben, a földben, a földművelősében, a teremtő. Istennek az ajándékát. .................................................. Cso nttörő ébresztés... Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Nógrád Megyei Főügyészség egy 49 éves férfi ellen, aki tavaly október elsején Hugyagon előbb a földhöz vágta, majd megtaposta alvó élettársát. Httgyag. A férfi és élettársa évek óta italozó életmódot folytattak, és ebben az állapotban többször keveredtek egymással heves vitába, amely gyakran a nő bántalmazásával zárult. A verések miatt az asszony sohasem fordult a rendőrséghez, mert tartott a férfitól és annak családjától. A pár tavaly október elsején, a délutáni órákban autóbusszal tért haza Balassagyarmatról Hugyagra. Már az utazás során is veszekedtek egymással, majd miután leszálltak a járműről, a férfi hátulról megragadta a nőt és az árokba lökte őt. Ezt követően szétváltak és a nap hátralévő részében kü- lön-külön italoztak. Mikor a férfi 21 óra körül részegen hazatért, nem találta az élettársát. Keresésére indult, és így lelt rá a lakóháznak a vádlott húga által használt szobájában, ahol az erősen ittas élettárs már aludt. Ekkor a sovány, mindössze 38 kilogrammos nőt a ruhájánál fogva felemelte, nagy erővel a földhöz vágta, többször belerúgott, a fejét és a hátát megtaposta, majd tette után aludni tért.- A sértettnél a bántalmazás következtében bordatöréshez társuló légmell alakult ki, amely életveszélyes sérülésnek számít. A Nógrád Megyei Főügyészség a 49 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolta meg. Amennyiben a bíróság bűnösnek mondja ki őt, úgy vele szemben két évtől nyolc évig terjedő börtön- büntetést szabhat ki. A férfi előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást - tájékoztatta lapunkat dr. Bóna Gyula megbízott megyei főügyész. FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS Bírósági közvetítés Balassagyarmat. 2014. március elsejétől már a Balassagyarmati Törvényszéken is lehetőség van a médiádé igénybevételére. A bíróságon indult (családjogi, polgári, munkaügyi, gazdasági) ügyekben is lehetőség van a jogviták peren kívüli, közvetítői eljárásban történő rendezésére, amelyet díjmentesen segít elő a kijelölt bírósági közvetítő. Erről a perben az idézéssel egyidejűleg kapnak tájékoztatást a peres felek - tájékoztatta lapunkat a Balassagyarmati Törvényszék sajtószóvivője. A bírósági közvetítésről a www.birosag.hu honlapon is lehet tájékozódni. A közvetítés a 2002. évi LV. törvény alapján lefolytatott olyan sajátos permegelőző vagy bírósági, illetve hatósági eljárás befejezését elősegítő, egyeztető, konfliktuskezelő, vitarendező eljárás, amelynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján a vitában nem érintett, harmadik személy (a közvetítő) bevonása mellett a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó írásbeli megállapodás létrehozása. A közvetítői eljárás alkalmas KÖZÖSSÉG A TÁRSADALMI IGAZSÁGOSSÁGÉRT Tóth Zoltán Tóth Zoltán 55 éves, családjával Balassagyarmaton él Jelenleg egy mosoda tulajdonosa. A Szent Pál Akadémia végzős hallgatója, ahol 2014-ben fog diplomázni, mint lelkész. Fontosnak tartja, hogy egészség«, boldog családok éljenek Magyarországon. Célja, hogy a nehéz sorsú családoknak tudjon segítséget nyújtani. a 3xzon a DR. SZILI KATALIN Elnök- KTI TOW 20LTAN Nógrád megye 2. vk 1 \ arra, hogy a jogvitában érintett feleket hatékonyan segítse a problémák megoldásában. Ennek eredményeként a felek között lehetőség nyílik a gyors megegyezésre, amellyel elkerülhető a bíróságok leterheltsége miatt olykor elhúzódó és gyakran költséges pereskedés. A közvetítői eljárás teljes titok- tartási kötelezettség mellett zajlik le. A sikeres közvetítés során kötött egyezségüket a felek a bírósághoz jóváhagyás végett benyújthatják. Nógrád megyében a bírósági közvetítést jelenleg dr. Nyíregyházi Judit bírósági titkár végzi, aki a Balassagyarmati Törvényszéken minden hétfőn 9-ló óráig tart fogadóórát, amely során az érintettek bővebb felvilágosítást kaphatnak a közvetítői eljárásról. A bírósági közvetítőt a 06-35 300-966/214-es melléken, illetve nyiregyhazi@bgyarmat.birosag.h u e-mail címen lehet elérni. További tájékoztató a törvényszék honlapján: http://balassagyarmatitorven yszek.birosag.hu/birosagikozvetitok.