Nógrád Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-31 / 75. szám
„Még négy évet!" est. -• Az április 6-i parlamenti választáson még négy évet kérünk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Fidesz-KDNP szombati választási nagygyűlésén, Budapesten, a Hősök terén. Tüntetés a kormányváltásért Budapest. Az ötpárti ellenzéki szövetség pártjai - MSZP, Együtt, DK, PM, MLP - „kormányváltó” tüntetést tartottak vasárnap délután Budapesten, az operaház előtt. Baloldali értékek mellett Nyíregyháza. A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) az egyetlen politikai erő, amely kitart a népi-nemzeti baloldali értékek mellett, és valódi felzárkózást kínál azoknak, akik ma reményvesztettek a rendszerváltozás után huszonöt évvel is - mondta Szili Katalin pártelnök vasárnap Nyíregyházán. A politikus arról beszélt, az elmúlt években lényegesen növekedett Magyarországon a nélkülözésben élők száma, ma már a kutatók 4 millióra becsülik azokat, akik szegénységben, illetve nélkülözésben élnek. Ezek az emberek a devizahitelek és a tartozások, illetve a munkanélküliség miatt ellehetetlenült helyzetbe kerültek. Hitelesség szükséges Versend. - A kormányváltáshoz hitelességre, tisztességre, odafigyelésre és arra van szükség, hogy valódi tartalmat kapjanak az igazságosság, a szolidaritás, az esélyegyenlőség szavak - mondta SchmuckAndor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának (SZMPP) elnöke vasárnap a baranyai Versenden. A politikus a párt ételcsomagosztó- akciója keretében tartott sajtótájékoztatón felvetette: „a kormányváltók bejelentették: hatalomra kerülésük esetén mindent elkövetnek a gyermekéhezés megszüntetéséért, de mi akadályozta meg őket, hogy bármenynyit is erre fordítsanak a nekik juttatott 600 millió forintos kampánytámogatásból?”. „Számoljanak el költségeikkel!" Budapest Az LMP arra szólította fel a Civil Összefogás Fórumot (CÖF), hogy a kampány végén számoljon el, milyen forrásból mennyit költött a Fidesz támogatására. Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke vasárnap azt közölte az MTI-vel, hogy az LMP a következő ciklusban azért fog dolgozni, hogy „korlátok közé szorítsa a kormányzati propagandát, valamint, hogy a civil szervezetekbe kiszervezett politikai kampányok lehetőségét korlátozza és a szereplőket elszá- moltathatóvá tegye”. HIRDETÉS 2014. március 31. hétfő - április 2. szerda Dárdás Uzsonnasonka ► 800 g ► 861 Ft/kg UZSONNA SONKA Eper ► I. osztály ► dobozos ► 500 g ► 670 Ft/kg Kígyóuborka ► I. ► db Medve sajt ► natúr, csípőspaprikás, téliszalámis, sonkás ► 200 g ► 1745 Ft/kg fíStÉ& Repeta péksütemény ► barackos, meggyes párna ► gyorsfagyasztott ► 500 g ► 698 Ft/kg Babapiskóta ► 200 g ► 870 Ft/kg Penny tészta ► tojás nélküli ► fodros nagykocka, orsó, szarvacska, spagetti ► 500 g ► 216 Ft/kg ■ Drinky üdítőital ► narancs, szőlő, citrom, cola ízű ► szénsavas ► 2 liter ► 34,5 Ft/liter Whiskas macskaeledel multipack ► 2-féie ► aiutasakos ► 4x 100 g ► 748 Ft/kg www.penny.hu Penny Okos megoldás 10«» SW1! 12SKCBÍ1 ' Isit ! etaHMWt 1 öfesvíit m Szénhidrát i5* mq [» f [ r . „Folytatódik a bűnregény" Budapest A Fidesz szerint tovább folytatódik a „szocialista bűnregény”, ugyanis újabb titkos bankszámlát találtak a Magyar Nemzet információi szerint, amely Simon Gábor volt MSZP-alel- nökhöz köthető. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, 60 millió forintnyi euró volt a számlán idén januárban, de 2011 áprilisában 230 mülió forintnyi eurót is tartottak rajta, és többször volt nagy összegű be- és kifizetés is. A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy ez már a harmadik nagy összegű titkos bankszámla, amit találtak, amelyeken összesen több mint 600 millió forintot tartottak. A Fidesz újra azt kérdezi Mesterházy Attila MSZP-el- nöktől, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjétől: még mindig úgy gondolja, hogy elmenekülhet a felelősség és a kérdések elől? „Biztosítja a nemzet jövőjét" Gyöngyös. - A válságban lévő magyar vidék megmentése a nemzet jövőjét is biztosítja - jelentette ki a Jobbik elnöke a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány és az Anyafóldvédelmi Kerekasztal múlt szombati, nemzetközi konferenciája közben tartott sajtótájékoztatón, Gyöngyösön. Vona Gábor közölte: a konferencia a vidék és ezzel együtt a nemzet megmentésére tett közös erőfeszítés ünnepi állomása. Hozzátette, büszke arra, hogy Gyöngyösön újra sikerült megmutatni, ennek az ügynek milyen erős tábora van, hiszen „komoly kormányzati ellenszél- lel szemben” kell dolgozniuk. Úgy fogalmazott, a kabinet a magyar föld tulajdona, a birtokszerkezet és a vidékgazdaság témakörében hamis pozitív propagandát folytat. Kiemelte, hogy a Gyöngyösön tanácskozó szakemberek és egyetemi professzorok nemcsak ennek bemutatására, hanem megfelelő alternatívák kidolgozására is képesek. í