Nógrád Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-31 / 75. szám
Schveiczer Krisztián (Folytatás az 1. oldalról.) Dr. Barta László elmondta: a salgótarjáni központú - 47 települést magába foglaló - egyes-, valamint a Balassagyarmatot és térségét - ösz- szesen 84 helységet - felölelő kettes számú egyéni választókerületben is több mint 82 ezer ember voksolhat. A választópolgárokat előbbiben 122, utóbbiban 130 szavazókor várja. Minden településen lesz legalább egy olyan szavazóhelyiség, amely teljes mértékben akadálymentesített. A Nógrád megyei szavazólapok a legnagyobbak közé tartoznak az országban: az egyes számú választókerületben 24, a kettesben pedig 23 jelölt és jelölőszervezet közül választhatnak az arra jogosultak. Salgótarjánban és térségében 54-szer 48 centiméteres, Balassagyarmaton és környékén pedig 53-szor 45,5 centis lapra lehet ikszelni.- A választás előkészítésén közel 500 ember dolgozik hónapok óta szűkebb hazánkban - tudatta dr. Barta László, aki arról is beszámolt: Nógrád megyéből máshová - ez adott esetben megyén belül, választókerületek között is értendő--79?'fő"kérte az átjelentkezését, máshonnét szűkebb hazánkba pedig 451 fő. Külképviseleten történő szavazását 69 nógrádi illetőségű választópolgár kérelmezte. Dr. Danku Csaba, a Nemzeti Választási Iroda általános elnök- helyettese a választási eljárás idei újdonságai közül kiemelte Megölte az őzet Állatkínzás és lopás vétségei miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási Ügyészség egy 56 éves férfi ellen, aki tavaly augusztusban a háza kertjében befogott és megölt egy őzet. Salgótarján. A férfi a férfi kertjébe tévedt és onnan kijutni nem tudó őzsutát addig kergette, amíg a kimerült és rémült állatot sikerült a földre szorítania, majd megfognia. A letepert vadat azonban esze ágában sem volt kiengedni a telkéről, hanem a magatehetetlen emlős torkát egy késsel átvágta, majd megnyúzta és ki is belezte. Mivel tettét többen is látták, azt azonnal jelezték a rendőrségnek. A férfi már éppen az őz feldarabolását kezdte meg, amikor a rendőrök megjelenték nála és lefoglalták az állat maradványait. A vad elpusztításával az elkövető száz- húszezer forintot is meghaladó kárt okozott a helyi vadásztársaságnak. A Salgótarjáni Járási Ügyészség a férfit állatkínzással és lopással vádolta meg. Amennyiben a bíróság bűnösnek mondja ki őt, úgy vele szemben három évig terjedő fogházbüntetést szabhat ki. Egy férfi bedobjaJpyélszavazatát a szavazóládába a bécsi magyar nagykövetségen. A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok március 24-től adhatják le a levélben küldött szavazataikat a külkép- vise letelten.. a lakóhelytől távol szavazók átjelentkezéssel történő voksolását. Az eddigi gyakorlattal szemben, miszerint ilyen helyzetben igazolással, az adott terület jelöltjére adhatta le voksát, a vá7 lasztópolgár most „viszi magával a szavazatát”. Vagyis bárhol is járuljon az urnák elé az országban, a saját választókerületének jelöltjei közül választhat.- Jelentős számban, több mint 23 ezren igényelték a külképviseleti névjegyzékbe vételt, ez azon- ban nem tér el nagymértékben az eddigi választások során tapasztaltaktól - fejtette ki dr. Danku Csaba, hozzátéve: a listavezető London és a második helyezett München mellett sok szavazó várható Brüsz- szelben, Bemben és Berlinben is. Az elnökhelyettes kiemelte: eddig még nem volt példa arra, hogy a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok is szavazhatnak. Közülük - a jelenlegi adatok szerint - közel 200 ezren élhetnek ezzel a jogukkal, s eddig csaknem ötezer levélszavazatot küldtek vissza. Az ezekhez csatolt azonosító nyilatkozatok ellenőrzése március 31-én kezdődik meg, a voksoké pedig április 6- án, vasárnap, 19 óra után.- Szeretném felhívni a választópolgárok figyelmét arra, hogy aki nem tud otthon tartózkodni a választás napján, az mielőbb nyújtsa be kérelmét az átjelentkezéssel történő szavazás iránt - tanácsolta dr. Danku Csaba. Hozzátette: ezt nem csak személyesen, vagy postai úton lehet megtenni, hanem már interneten is kényelmesen megoldható a valasztas.hu, illetve a magyarorszag.hu oldalakon. A kérelemnek április 4-én, pénteken 16 óráig kell megérkeznie a lakóhely szerinti helyi választási irodához. | Budapest/Salgótarján. Az MTI/MTVA salgótarjáni származású külső fotóriportere, Komka Péter, miután átvette a sport (egyedi) kategóriában harmadik helyezést nyert Víz alatti hoki VB című képéért járó elismerést a 32. Magyar Sajtófotó Kiállítás ünnepélyes megnyitója és a pályázat eredményhirdetése után a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) pályázatára összesen 310 szerző 3810 pályaművel pályázott. HIRDETÉS *‘A.l PMBUMItei •Mm Salgótarján flpotiű mozi Márc. 27-ápr. 2.15.30,20.00 Noé 3D Szinkronizált amerikai íantaay-kalantl Márc. 27-ápr. 2. 17.45 Pofázunk és végünk Szinkronizált amerikai akció-vígjáték JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KOMFEREMCIA KÖZPOHT Apr. 1.10.00 és 13.00 Az Ifjúsági Bérlet előadása • Jókai Mór: Az aranyember Apr. 2.15.30 Autizmus világnapja Apr. 4.18.00 Tavaszváró koncert Máj. 17.20.00 Jubileumi Dixieland Gála akciós belépőjegy 2900 Ft csak május 5-ig! Máj. 31.15.00 (bérlettel rendelkezőknek: 19.00) Ördögölő Józsiás A Budapesti Operettszínház előadásában. Szóló jegyek: 4400 Ft és 4900 Ft Apr. 11. Salgótarjáni Tavasz - Nyitókoncert Alapi István, Keresztes Ildikó, Bebe Jegyár:3500Ft Jún. 5.19.00 Salgótarjáni Nyár - Nyitókoncert Snétberger Ferenc akciós belépőjegy 3500 Ft, csak május 26-ig! ■1 VÁROSI TELEVÍZIÓ r-----ll 09. 00 Hírfüzér 09.30 Tarjáni életképek 10.05 Bencze show 10.30 Hírfüzér 1 ‘ 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19,30 Csendes percek Éf; Adventista Egyház műsora 20.00 Tarjáni életképek 20.30 1 s 21. 00 INFO TV Antennái a! vételi lehetőség a karain* hegyi 1 kilátó irányából a/ l HP 29-cscsatornán. | A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készalt. További programok www.stkult.info IrontoptM! HIRDETÉS