Nógrád Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-17 / 63. szám

Dr. Csongrádi Béla Köszönjük Nógrádi Amikor a karácsonyi gálá- i kon vörösre tapsolja a kezét a József Attila Művelődési és Kon- ferericia-közpon t színháztermét j egy nap során kétszer is megtol- tő közönség, az ember hajlamos azt hinni, hogy elfogultság ve­zérli a tetszésnyilvánításban a \ nagy számban megjelent cseri ládtagokat, rokonokat, baráto kát, ismerősöket. S ebben van is némi igazság, hiszen nagy bol­dogság azt látni az érzelmileg leginkább érintetteknek, hogy meddig jutott el egy-egy fiatal a néptánc rejtelmeinek elsajátítá­sában s hol tart a Nógrád e mű­vészeti ág képviseletében. S most, hogy a március 15-i nemzeti ünnep esőén országvi­lág előttegy újabb - szó szerint látványos - sikert ért el a salgó­tarjáni székhelyű táncegyüttes, í immár sokadszor bizonyította, hogy úgymond objektíve, a szak­mai megítélés szerint is egyértel- j műén az országos élmezőnybe tartozik. Ha nem így lenne, alig hajutottvolnaelaképemyőreaz j MTVA, a Duna Televízió és a Ha- gyományokHáza közös szervezé­sű , népzenei és néptánc tehet­ségkutató versenyén és a „Föl- ' szállott a páva... ” szombati elős döntőjében nem kapta volna a legmagasabb pontszámot a rangos összetételű zsűritől olyan magas szinten jegyzett, háromszoros „Ki mit tud?”- győztes csoport előtt, mint a „Nyírség”. Soktarjáni és nógrá- [ di néző szorongatta a fotel kar-; fáját a pontozáskor és ki-ki vér- mérsékletének megfelelőn nyugtázta, hogyazAgócs Ger- i gely által adott tízes egyszer­smind egyenes ági továbbjutást jelentett az áprilisi középdöntő , be. Szép volt fiúk! Szép volt lá­nyok! Jó volt szurkolótoknak lenni és még jobb most veletek együtt örülni e szép eredmény­nek. Bizony el vagyunk kényez­tetve, hiszen az utóbbi években jó néhány televíziós vetélkedő ben képviseltetett a gyakran [ előnytelen oldaláról emlegetett Salgótarján egy-egy tehetség ré­vén. Tavaly ilyenkor például Kubinyi Júlia népdalénekesért izgultunk és nem hiába, hiszen ; egészen a döntőig jutott, ahol a lehető legkisebb különbséggel lett második. Ő mint az elmúlt \ évi egyik legjobb énekes, most is ott volt a kamerák előtt, az általatok meghódított színpa-, dón és ezúttal is megcsodálhat-1 tűk gyönyörű hangját, sugárzó szépségét. Az idei versenynek j persze még nincs vége, a kő zépdöntő nem kis kihívást je­lent, de bízunk bennetek! S egész biztos Ti is bíztok maga­tokban: nemcsak a tánctudás, a remek koreográfia adhat erőt számotokra, hanem a képer­nyőn át is érzékelhető közössé­gi mentalitás, az összetartozás öröme is. Az, hogy számotokra - szlogenetek szerint is - az a legfontosabb, amit együtt tesz-; teld Készüljetek nyugodtan az újabb megmérettetésre, hiszen Ti már nem tudtok rosszul sze­repelni, nem tudtok csalódást okozni Meg egyébként is: lélek- ben akkor is Veletek leszünk! T. L. Id. Szabó István szobrászművész (Cered, 1903. au­gusztus 29.-Benczúrfalva, 1992. július 5.), valamint a festőművész Földi Péter (Somoskőújfalu, 1949. augusztus 11. -) és a népdaléne­kes SzvorákKatalin (Losonc, 1958. április 29. -) után mostantól a sal­gótarjáni származású, a város és Nógrád megye díszpolgára, (Folytatás az 1. oldalról.) T. L. Salgótarján, a polgármester emlékeztetett rá, hogy ’48-ban na­gyon sokféle ember akarta ugyanazt. A magyarság egységét pedig definíció szeren így fogal­mazta meg: „magyar az, aki ma­gyarként gondolkodik, magyarul beszél, és akiben a magyarok rég­től örökölt szabadságvágya dol­gozik.” Hozzátette: 1848-tól tud­juk, hogy nem azok az erősek, akik erőszakosak és hangosak, hanem akik lelkében hit, tenni akarás és önbecsülés él - fogal­mazott. Bár a koszorúzást a cudar idő ellenére is megtartották a sal­gótarjániak március 15-én, a vá­rosi ünnep a szépen díszített fő­térről a város színháztermébe szorult. A két-háromszáz fős ren­dezvény szónoka, Becsó Zsolt a salgótarjáni közönséget is emlé­keztette arra, hogy a palócok rendszerint a társadalmi haladás­ért vívott harc első soraiban me­neteltek. 1848. március 15-én is így volt ez, mikor Pest város taná­csa nevében, a mohorai születésű Kacskovics Lajos üdvözölte elő­ször a városházára érkező márci­usi ifjakat, és akit be is választot­tak a közcsendi, azaz a forradal­mi bizottságba. Amikor Kossuth Lajos, parlamenti küldöttség élén, március 15-én Bécsbe hajó­zott, hogy a pozsonyi országgyű­lés által jóváhagyott követelése­ket elfogadtassa az uralkodóval, akkor vele tartott Desseffy Jób, Nógrád vármegye képviselője, és a Hont megyei születésű Ivánka Imre is. Ráday Gedeon, az újon­nan kinevezett főispán pedig a márciusi forradalmat egyenesen Álmos ősvezér ország-foglalásá­val vetette egybe. A megye bizott­mánya 1848. július 20-án határo­Snétberger Ferenc (1957. február 6- ) is Kossuth-díjjal gyarapítja a je­les nógrádi művészek sorát Snétberger Ferenc gitármű­vész, zeneszerző a nemzetközi ze­nei életben is kiemelkedő előadó- művészi pályája, a klasszikus, a roma, a flamenco és a dzsessz pá­ratlanul egyéni ötvözését kiérlelő zeneszerzői tevékenysége, vala­mint az ifjú tehetségek gondozá­sa érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként vehette át az elismerést Az idei nemzeti ünnepen emel­lett a baglyasi származású ope­raénekes, Pándy Piroska a ki­emelkedő zenei előadó-művésze­ti tevékenység elismerésére alapí­tott Liszt Ferenc-díjat vehette át, Murányi Sándor nyugalmazott salgótarjáni pedagógus pedig Ma­gyar Bronz Érdemkeresztet kap­ta meg. A Magyar Arany Érdem­kereszt Polgári Tagozata elisme­rést kapta a Salgótarján és térsé­ge érdekében végzett közéleti munkája, valamint a gazdasági társaságok, intézmények és a ci­vil szervezetek eredményes ösz- szehangolásában játszott kiemel­kedő szerepe elismeréséül Főhős Mihály Ernő, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere. A díjazottaknak szerkesztősé­günk nevében is gratulálunk. zott a „nemzeti őrsereg” felállítá­sáról, amelyet a füleki, a losonci, a szécsényi és a balassagyarmati századok alkottak. Olyan nevek fémjelzik ezt az időszakot, mint Madách Imre drámaköltőnké, aki betegen is toborozta a katonákat, főbiztosként a felkelősereg fel­fegyverzésén fáradozott. A vár­megyében szeptember 8-án már 1100 nemzetőr állt harcra készen, a honvéd újoncok száma novem­berre meghaladta a háromezer főt. A szécsényi' származású Szontágh Pál 1848-ban Eszterházy Pál herceg, külügy­miniszter mellett volt fogalmazó. Ő mozdította elő Bem tábornok Bécsből való elmenekülését, emi­att kétévi súlyos, börtönre ítélték. A bukás okainak taglalását köve­tően Becsó Zsolt úgy fogalmazott, hogy „ha visszagondolunk a kö­zelmúltra, az ország 2002-2010 közötti kormányzásának időszak­ára, akkor túlzás nélkül kijelent­hetjük, hogy hitszegés dolgában a Habsburg-ház trónfosztásától számítva is jól állunk!” Ugyanak­kor 1848 megtanított bennünket arra, hogyha a nemzet összefog, ha azt keressük, ami összeköt bennünket, csodákra vagyunk képesek! Márpedig az elmúlt években bőven akadtak a kötelé­keinket erősítő sikerek. „Erősítet­te sorainkat, hogy Magyarorszá­got kivezettük a gazdasági vál­ságból, a korábbi kormány által felvett hitelt az utolsó fillérig visz- szafizettük a Nemzetközi Valuta­alapnak, miközben a költségve­tési hiányt az Európai Unió által elvárt szint alá csökkentettük. Hogy a magyar gyermekek előtt reményteljes jövő bontakozzon ki, számos intézkedést tettünk - sorolta: a multik megadóztatását, az IMF-hitel határidő előtti visz- szafizetését, az infláció visszaszo­rítását, a munkahelyteremtést, a közmunka programokat, Illetve a rezsicsökkentést. Megjegyezte: megyénk, a szocialista kormány­zás nyolc szűkös esztendeje után felkerült az ország fejlesztési tér­képére, s élvezte a polgári kor­mány jóindulatú és megkülön­böztetett anyagi támogatását. Becsó Zsolt biztatóak tartja az idei kilátásokat: januárban 2,8 százalékkal bővült az export, ami egy év alatt 188 millió eurós több­letet jelent. Az Ipari termelés 6,1 százalékkal több, mint egy éve volt. Belföldön és külföldön egy­re több a lehetőség a magyar vál­lalkozások előtt. Bejelentette: vár­hatóan ősztől kezdődhet a fejlesz­tési pályázatok kiírása, s a követ­kező években 10 ezer 500 milli­árd forint kezd áramlani Magyarországra, melynek hat­van százalékát kizárólag a gaz­daság fejlesztésére fordítjuk majd. emlékeztetett rá, hogy a na­pokban Bátonyterenyén Orbán Viktor miniszterelnök megerősí­tette, hogy a kormány továbbra is a szívén viseli a hátrányos hely­zetű települések sorsát. Az 1848- as forradalom és szabadságharc sok mindenre megtanított min­ket, magyarokat. Egyebek között arra, hogy soha ne veszítsük el önbecsülésünket és hitünket - zárta szavait. HIRDETÉS iV *••4 Salgótarján Márc. 13-19.15.30,17.43 Mf, Peabody és Sherman kalandjai 3D Szinkronizált amerikai animációs kalandfilm Mim, 1&19 »1130,20*00 300: A birodalom hajnak 3D Szinkronizált amerikai háboríts akciófilm JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KOHFEREMCIA KOZPOHT Márc. 17.10.30 Nyitnikék óvodára felkészítő foglalkozás Márc 18-19* Vlí. Szeretetnap Márc. 20.14.00, márc. 21.10.00 (Tudor, Vidor Béllel előadása márc 20-án) Zenthe Ferenc Színház Premier! A vén diófa titka. Szólójegy: 800 Ft. Márc. 26.16.30 Szerdatársaság Irodalmi Kávéház Helyszín: Stécé Kávéház Máj. 31. 15.00 (bérlettel rendelkezőknek: 19.00) Ördögölő Józsiás A Budapesti Operettszínház előadásában. Szólójegyek: 4400 Ft és 4900 Ft Máj. 17.20.00 Jubileumi Dixieland Gála akciós belépőjegy 2900 Ft csak május 5-ig! Jún.5,19.00 Tarján! Nyár - Nyitókoncert Snétberger Ferenc, Radics Gigí akciós belépő jegy 3500 Ft, csak május 26-ig! mmssrnnmesq 09.00 Hírfüzér ; í‘ v tmskm­09.30 Sikeres vállalkozások 10.00 Háttér-Bölcsőde épül 10.30 Hírfüzér 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.30 Csendes percek Adventista Egyház műsora 20.00 Koszorúzás Somoskeőy István honvédszizados sírjánál 20.30 Hírfüzér 21.00 INFO TV é'Mí i i i* K/áfanus fléwj éikóftfi’Hf-'á A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kit. támogatásával készült. I \ A szabadságélmény újraélhető ...... ...........................—................. .....——.................................................................................................... ■ ......— A s algótarjáni Nógrád Táncegyüttes a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Duna Televíziói ■Zrt. és a Hagyományok Háza közös szervezésű, Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató sorozata második elődöntőjének! ■élő adásban az MTVA Kunigunda utcai 1-es stúdiójában. (Részletekről későbbi lapszámunkban olvashatnak - a szerk.)

Next

/
Thumbnails
Contents