Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-08 / 33. szám

Börtönre ítélték Chorley. Nyolc hét szabad­ságvesztésre ítéltek Angliá­ban egy magyar kamionost, aki súlyosan ittas állapotban balesetet okozott. Az 56 éves férfit Chorley magisztrátusi bírósága a jár­művezetéstől is eltiltotta 32 hónapra. A magyar kamionos Leylandben döntött ki egy út­jelző táblát. A sofőr véralko­holszintje a baleset pillanatá­ban csaknem a négyszerese volt a Nagy-Britanniában megengedett felső határnak. A megyei rendőrség szóvivője elmondta: ha valaki a megen­gedettnél csak kétszer maga­sabb véralkoholszinttel vezet, harmincszor nagyobb az esé­lye arra, hogy balesetet okoz­zon, mint annak, aki józanul ül gépjárműbe. Megtalálták az urnát Phnompen. Megtalálta a kambodzsai rendőrség azt a Buddha-relikviákat tartalma­zó aranyozott urnát, amelyet két hónappal korábban lop­tak el egy szentélyből. Kéthónapi nyomozás után a rendőrség Takeo tartomány­ban találta meg az urnát, egy embert őrizetbe vettek - kö­zölte Kheng Tito rendőrtiszt. A hatóságok tovább nyo­moznak a bűncselekmény ki- tervelője után. Az aranyozott urnát, amely a hagyomány szerint Buddha relikviáit - hajszálát, fogait és csontjait - tartalmazza, az ősi királyi város, Udong egyik szenté­lyéből lopták el december 10- én éjszaka. Az ereklyék nagy tiszteletnek örvendenek Kambodzsában. Válóok: a gondozónő Varsó. Ötvenhárom évnyi házasság után válik a felesé­ge Wojciech Jaruzelski tábor­noktól, mert az viszonyt foly­tat áz ápolónőjével Lengyel- ország hajdani, ma már 90 esztendős párt- és állami ve­zetője 84 éves felesége, Bar­bara ügyvédjével már négy hónapja összekészítette a vá­láshoz szükséges iratokat. - Ha a férjem nem szakít azzal az asszonnyal, megindítom a válópert - közölte Barbara Jaruzelska az AFP hírügynök­séggel. Az egykori tábornok évek óta betegeskedik, több­ször kellett kórházba szállíta­ni. A válóok az az ötvenes nő, aki korábban bejárónőként segítette a házaspárt, majd az idős férfi gondozója lett. Együttműködés a biztonságért A 2014-es szocsi teli olimpia langja Az Egyesült Államok állhatatosan együttműködik Oroszországgal a szocsi olimpia biztonságának ügyében - jelen- jte.Ue.Ja helyi idő szerint csütörtökön Ba- ack Obama amerikai elnök az NBC tele­víziónak adott nyilatkozatában. WashíngtOit/Szocsi. - Az oroszok számára nyüván- valóan hatalmas a tétje annak, hogy minden terror­vagy erőszakcselekményt megakadályozzanak ezen a helyszínen. Erre sok forrást fordítottak Állhatato­san együttműködünk velük annak biztosítása érde­kében, hogy ne csak a mi aüétáink, hanem minden­ki, aki részt vesz ezeken a játékokon, biztonságban legyen - jelentette ki az amerikai elnök. Az interjú napján az amerikai közlekedésbiz­tonsági hatóság ideiglenesen megtiltotta, hogy az Oroszországba tartó repülőgépek utasai bármifaj­ta folyadékot, zselés anyagot, port vagy sprayt vi­hessenek fel magukkal kézi poggyászukban. Egy nappal korábban amerikai belbiztonsági minisz­térium figyelmeztette a Szocsiba járatokat indító légitársaságokat: terroristák megkísérelhetnek fogkrémes tubusokban robbanóanyag-összetevő­ket felcsempészni repülőgépekre. Barack Obama kitért a közte és Vlagyimir Putyin elnök közötti személyes viszonyra is. Elmondta, hogy azt nem jellemezné „fagyosként” és elmondá­sa szerint a kettejük megbeszéléseit meglepően sok a humor és azokat a kompromisszumra kész, nyi­tott eszmecsere jellemzi. Az elnök arról a döntésé­ről is szót ejtett, hogy az amerikai küldöttség tagja­iként bevallottan homoszexuális sportolókat küld­jön Szocsiba, annak ellenére is, hogy Oroszország­ban törvény tiltja a saját nemük iránt vonzódó em­berekkel kapcsolatos információterjesztést.- Nem kétséges, hogy nagyon világosan értés­re akartuk adni: mi semmiben sem tűrünk el diszkriminációt, beleértve a nemi orientáción ala­puló diszkriminációt sem, és az olimpia egyik leg­csodálatosabb tulajdonsága, hogy ott az érdemek alapján ítélnek - jelentette ki Barack Obama. Rámutatott: az, hogy valaki mennyire jó, az nincs összefüggésben azzal, hogy valaki hogy néz ki, vagy kit szeret és ez összeegyeztethető az olimpia szelle­mével. De ez ugyanúgy összhangban áll az ameri­kai értékekkel is. Obama azt szeretné, ha ezt meg­értenék az emberek. Az olimpiától való távolmara­dását részben azzal indokolta, hogy nem kívánja el­vonni a figyelmet a játékoktól és a sportolóktól. Elviselhetetlen az erőszak Bangui. Példátlan méreteket öltött és elviselhetetlenné vált az erőszak a Közép-afrikai Köztársaságban - értékelte pénteken az afrikai országban uralkodó állapotokat az Orvo­sok Határok Nélkül (MSF) ne­vű szervezet. Az MTI beszámolója sze­rint naponta ölnek meg ár­tatlan civileket fegyveres csoportok kizárólag vallási hovatartozásuk miatt. A fő­ként keresztények lakta or­szágban ez különösen a mu­zulmán közösséget érinti. Meglincseltek pénteken reg­gel egy muzulmánt a főváros­ban, Banguiban, amikor egy civileket szállító teherautók­ból és taxikból álló konvoj ki­felé tartott a városból. Saratoga Springs. Az ivó Dzsima-i zászlókitűzést áb­rázoló jelenet G. I. joe ak­ciófigurákból New York Állam Katonai Múze­umában, Saratoga Springsben. A Hasbro amerikai játékgyártó válla­lat ötven éve, az 1964-es New York-i játékvásá­ron mutatta be eredetileg a ai háború vete­ránjainak kitün­tetésére szánt já tékfigurákat. Százhét napig nem esett... Százhét csapadékmentes nap után Peking- I ben péntekre virradóra leesett az első hó. : Az elmúlt hatvan évben ennél később csak i egyszer öltözött fehérbe a kínai főváros. Peking. A fővárosi meteorológiai megfigyelő állo­más szerint a húszmilliós Peking tavaly október 22. óta szenved a szárazságtól. A hatóságok nyomban fi­gyelmeztették a lakosságot a megváltozott útviszo­nyokra, de még a Bank of China is személyre szóló sms-üzenetet küldött, óvatosságra intve. A hóréteg becsült vastagsága pénteken 0,5-1,0 cen­timéter volt, a levegő hőmérséklete mínusz 4 Celsius fok. A környezetvédelmi hatóság jelentése szerint a le­vegőben lévő finom porszemcsék aránya hirtelen nagy­mértékben csökkent, a hó megtisztította a levegőt. A helyzet azonban nem túlságosan reményt kel­tő, péntek a holdújévi egyhetes munkaszünetet kö­vető első munkanap Kínában, ezért hirtelen ismét sok autó jelent meg az utakon. Több koccanásos baleset is történt. Pekingben hivatalosan 1951 óta rögzítik az időjárás­ra vonatkozó pontos adatokat. Ezek szerint a legkésőb­bi hóesést három évvel ezelőtt, 2010-2011 telén re­gisztrálták, akkor február 10-én havazott először. A leghosszabb ideig, 114 napig tartó téli szárazságot 1970-1971 telén jegyezték fel. i ^eenévesaJ

Next

/
Thumbnails
Contents