Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-08 / 33. szám
„Milliók életére fogok pozitív hatást gyakorolni előadóként” Szabó Péter motivációs előadó, tréner. Az Állj félre a saját utadból! című könyv szerzője, a Sikertérkép tréningsorozat megalkotója, és Brian Tracy hanganyagainak kizárólagos magyarországi kiadója. Dolgozott árokásóként, pincérként, marketingesként, majd kemény, kitartó munkával eljutott egy sokak által irigyelt pozícióba: több mint 1500 ember munkáját irányította... Sándor András Akkor jött rá, hogy teljesen más az, amire legbelül vágyik, ezért elkezdett azzal foglalkozni, ami az igazi boldogságot jelenti számára: teljes elszántsággal azon dolgozik, hogy saját tapaszta latait, és megszerzett tudását másoknak átadva megkönnyítse az emberek életét. Mára több kontinensen keresett előadó (többek között Ausztráliában, Kanadában, Szerbiában, Romániában, és Szlovákiában is tartott tréningeket, előadásokat). Emellett rengeteg időt tölt gyönyörű feleségével és két csodálatos gyermekével. Kedvenc témája az Önbecsülés. Sokszor hallhatjuk tőle azt a kérdést, hogy Mit mondasz magadnak, amikor a tükörbe nézel? Véleménye szerint azokban a pillanatokban eldől, hogy mennyire leszel sikeres és boldog az életben.” írja bemutatkozásában Péter, a weboldalán. Van egy törzshelyünk az egyik bevásárlóközpontban, ahol gyakorta kávézunk. Ez a beszélgetés is ott készült.- látszunk?- Mire gondolsz?- Fordulj balra. Nézd csak azt az öltönyös férfit a túloldalon! Látod?- Látom.- Ezt a férfit nem sokkal ezelőtt láttam egy méregdrága autóból kiszállni a parkolóban. Ha megfigyeled, szép az öltönye, finom bőrcipő van rajta. Frissen borotvált, valószínűleg illatfelhő veszi körül. Ránézésre mit mondasz róla?- Azt, hogy bejött neki az élet.- Pedig hidd el, hogy ez még egyáltalán nem biztos. Lehet, hogy ez csak egy kirakat. Azt vettem észre, hogy sokszor, akiről a külső szemlélő ránézésre azt mondaná, hogy sikeres ember, belül ezt teljesen másképpen éli meg. Mivel azonban ezt ő maga sem szeretné beismerni, ezt a kirakatot használja fájdalomcsillapítónak még saját magával szemben is. Megvesz magának olyan dolgokat, amiket más nem vehet meg, annak érdekében, hogy kárpótolja magát a mindennapi szenvedésért, amit az okoz, hogy nem a szenvedélyének él, hanem azt teszi nap nap után, amiért jól megfizetik. Ezt én prostitúciónak hívom. Tudod, van az útszéli és van a luxus. Nagyjából mindkettővel ugyanazt 'csinálják, csak az egyik többet kap érte. Lehet, hogy az előbb látott férfi esetében is ez a helyzet, és a kirakat ellenére is ugyanúgy gyűlölheti az életét, mint az, aki 80 ezer forintot keres egy bevásárlóközpont eladójaként. Velem legalábbis ez volt a helyzet, amikor mindenki azt gondolta, hogy mennyire bejött nekem az élet, hiszen rengeteget kerestem, luxusban éltem, mégis utáltam az életem. Ráadásul magasról lehet igazán nagyot esni. Ennek köszönhetően ezeknek az embereknek ugyanúgy megvannak a maguk félelmei, sőt!- Mitől félhet valaki, akinek látszólag mindene megvan?- Épp attól, hogy mindezt elveszítheti. Sajnos sok esetben a sikeres embernek ugyanúgy dolom, ez annak volt köszönhető, hogy amikor elmentem az állásinterjúra látszott rajtam az elszántság. Az sugárzott rólam, hogy ha kapok egy esélyt, lehozom a csillagokat is az égről, ha az a feladat. Megkaptam az esélyt, a vezér- igazgató azonnal felvett. nincs a helyén az önértékelése, mint a kevésbé sikereseknek. Egy igazgató is fél attól, hogy kiránthatják alóla a székét.- Benned is volt félelem, amikor menő állásod volt egy multicégnél?- Az első öt évben igen. Öt hosszú évig minden nap attól rettegtem, mikor jönnek rá, hogy alkalmatlan vagyok.-És az voltál? Alkalmatlan?- Kezdetben rettenetesen nehezen vettem fel a ritmust, de gyorsan tanultam. A történethez tartozik, hogy nem arra az állásra vettek fel, amire jelentkeztem, hanem egyből vezetőként alkalmaztak, holott nekem semmilyen vezetői tapasztalatom nem volt. Azt gonMindössze egy érettségim volt, idegen nyelveket nem beszéltem. A háromdiplomás, Summa cum laudéval végzett embereknek lettem a főnöke.- Ilyen csak a mesében van.- András, Isten bizony így történt. Ez olyan volt, mint egy igazi csoda az életemben. A könyvemben írok is erről, hogy milyen hihetetlen érzés volt, amikor felvettek a céghez, és először aludhattam egy négycsillagos szobában. Akkoriban egyébként már olyan állapotban voltam, mint egy sebzett vad, akit semmi nem érdekel. Mindent egy lapra tettem fel, és azt mondtam, mindegy mi az ára, én szerzek egy munkát. Amikor elkezdtem állásinterjúkra járni, arra sem volt pénzem, hogy önéletrajzot nyomtassak. A barátaimat, ismerőseimet kértem meg, hogy nyomtathassak náluk néhány példányt. Stoppal jártam az interjúkra. Felvettek egy helyre, ahol terhességi tesztet kellett volna árulnom jutalékos rendszerben. Nem akartam ügynökösködni. Alkalmazotti státusra vágytam. A vállalkozói léthez akkor még nem éreztem hitet magamban. Pedig ez is egy olyan korszaka volt az életemnek, amikor azt se tudtam aznap, mit eszek holnap.- Mi lehet a kulcs ahhoz, hogy az ember tudjon változtatatni?- Azért beszélek annyit az ön- szeretetről, mert ha valaki nem szereti magát kellőképpen, akkor annál jobban próbálja magát elpusztítani. Lassan, szinte észrevétlenül, alkohollal, cigivel, túlsúllyal. Hihetetlen erő rejlik a" megbocsátásban is. Miután sike? rült megbocsátanom a gyermekkoromban ért sérelmekért, fél éven belül tízszer annyi pénzem lett, ráadásul el tudtam kezdeni végre igazán szeretni a kedvesemet, és a barátaimat is. Soha nem felejtem el: ebben az időszakban egyszer rám tört egy érzés, hogy mennyire szeretem én a barátaimat, és az egyiküknek küldtem egy sms-t. Egyszerűen annyit írtam, hogy „Szeretlek barátom!” Először nem Is értette, miért írtam. Azóta ez szokásommá vált, és mindenkinek tiszta szívből ajánlom is, hogy ő is tegye meg, mert csodát tesz a kapcsolatival. Emellett minden alkalommal, amikor találkozom a számomra kedves emberekkel, megöleljük egymást, mert már nem szégyellem kimutatni az érzelmeimet. Belül igazából mindenki vágyik erre.- Valóban képes egy ember megváltozni, vagy csak ideig-óráig tarthat az új élete?- Elmesélek egy szituációt, ami azt gondolom, remek válasz lehet erre a kérdésre. Volt az életemnek egy nagyon zűrös időszaka, amiről a weboldaládon (www.melyinterjuk.hu) részletesen mesélek. E korszak után tíz évvel bementem egy pénzváltóhoz, és több ezer kanadai dollárt váltottam be. Odaadtam a dollárt, megkaptam a forintot, néztem a papírt, és szóltam a hölgynek, hogy itt valami nem stimmel. A pénzváltóknál hozzá vannak szokva ahhoz, hogy állandóan hőzöngenek az ügyfelek, a hölgy most is azt hitte, hogy reklamálni akarok. Eleve erélyesebben kérdezett visz- sza, hogy mi a bajom. Szelíden mondtam neki, hogy valószínűleg többet adott. Kiderült, hogy majdnem másfélszer annyi pénzt adott, több havi fizetésével többet, mint amennyit kellett volna. Gondolkodás nélkül visszaadtam neki. Ha akkor nem adom vissza, ez a nő hónapokig ingyen dolgozott volna. Miután ez megtörtént, kívülről néztem magam, hogy ez valóban én voltam? A tíz évvel ezelőtti énem azonnal lelépett volna a pénzzel. Most szívfájdalom nélkül szóltam. De nem csak ekkor. Nagyon sokszor megtörténik, hogy az eladók elszámolják magukat a boltban, akár tízezer forintokkal is. Nemrég tízezressel fizettem, és húszezerből adott vissza a pénztáros. Ott is szóltam. Rengeteg, kevésbé kézenfekvő példát is mesélhetnék, amelyek alapján bátran kijelenthetem, hogy igenis képes megváltozni egy ember.- Jobb ember lettél?- Igen, sokkal, de azért nem vagyok szent. Azt gondolom, hogy sokkal több jót teszek, mint rosszat. Persze nekem is vannak gyenge pillanataim, például van, amikor türelmetlen vagyok a gyerekeimmel, de ha ritkán kiabálok Is, utána oda tudok menni bocsánatot kérni. A gyerekkori motívumok azért nem tűnnek egyik pillanatról a másikra. Kemény, kitartó, következetes munka kell ahhoz, hogy meg tudjuk változtatni azokat. Én, ha felfedezek egy régi beidegződést, egyfolytában dolgozom rajta. Az a cél, hogy többé ne jöjjön elő. Ennek az egyik leglátványosabb eredményét apaként, a gyermeknevelésben tapasztalom. Kényesen odafigyelek, hogy a fiaink feltétel nélküli szeretetben éljenek, és az önértékelésük teljesen rendben legyen. Emellett bátran állíthatom, hogy százszor jobb férj vagyok, mint öt évvel ezelőtt. Hiszem, hogy a házasság egy művészet. Az én házasságom is volt már mélyponton, amikor a gyerekek születtek. Számtalan pszichológiai írásban szerepel, hogy az apa ilyenkor kikerül a képből egy időre, de tudatosan oda kell figyelni, hogy újra megtaláljuk egymást. A házasságot művelni kell. És nem csak a környezetünkre, önmagunkra is oda kell figyelnünk.- Mi a legnagyobb erősséged?- Olyan érzéseket tudok kiváltani az emberekből az előadásaimon keresztül, amelyek hatására megtesznek dolgokat, amiket addig nem mertek, mindig csak halogattak. Azt gondolom, azért van létjogosultsága, hogy ezekről a dolgokról beszélek, mert olyan élethelyzetből jövök, ahonnan kevesen. Mégis sikerült megfordítanom mindezt, és megszeretnem magam. Bármilyen vesztettnek látszó helyzetből is ki lehet hozni bármit. Határtalan, hogy mire vagyunk képesek! Teljes szívemből hiszek ebben, pontosan tudom, hogy hova tartok, és amit eddig elértem, még csak a kezdet.- Hova tartasz?- Először a saját életemből kihozom a maximumot, mesterművet alkotok belőle, azt követően bejárom az egész világot, és milliók életére fogok pozitív hatást gyakorolni előadóként. Több tízezres, teltházas arénákat látok magam előtt, ahol az embereket katartikus állapotba hozom, és ráébresztem őket, hogy van élet a halál előtt! Biztos vagyok benne, hogy erre születtem. Két-három éve ért ez a felismerés. Addig azt sem tudtam, miért is születtem meg valójában. Sokáig bántott is, hogy ennyire nem vagyok jó semmire. Aztán, amikor megláttam, hogy mit csinál a példaképem, Brian Tracy, azonnal tudtam, hogy ez az, amiért itt vagyok a Földön. Nőnapi önbizalombomba! Egy bombasztikus nap a magabiztos nőkért! Szabó Péter következő nagy rendezvénye nőnapon, március 8-án lesz Budapesten, a Park Inn Hotelben. A sztárelőadók: Béres Alexandra, Almási Kitti, Ördög Nóra, Zsédenyi Adrienn, dr. Csernuslmreés saját maga. A nap házigazdája Sándor András. Bővebb információ: www.siker- terkep.hu/konferencia. 1 1 f • lé Interjú Szcü^^ter önbecsülés specialistával