Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-27 / 49. szám
Garázdák rendőrkézen Garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 21 és egy 26 éves mátraterenyei fiatalember ellen a Bátonyterenyei Rendőr- kapitányság bűnügyi osztálya. A gyanúsítottak előzetes szóváltást követően többször megütöttek az utcán egy férfit a napokban, az éjszakai órákban Mátranovákon. Ezt követően egyikük a művelődési ház udvarára ment, ahol ököllel kitörte a büfé bejárati ajtajának üvegét, valamint felrúgta a kukát és a hamutartót. A járőrök mindkettőjüket a helyszínen elfogták, majd előállították. Lakossági fórumok Szuh^/Bátonyterenye. Két településen tart lakossági fórumot Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, Nógrád megyei közgyűlés elnöke február 27-én, csütörtökön. A politikus 17 órától Szuhán a művelődési házban, valamint 18.30-tól Bátonyterenyén, a Szekér Fogadó és Étteremben várja az érdeklődő lakosokat. Hitelesekért demonstrálnak Salgótarján. A devizahitelesek megmentéséért tart demonstrációt a lobbik Magyar- országért Mozgalom február 27-én, csütörtökön 9 órától között a megyeszékhely főterén, a posta előtt. Színek és a formák harmóniája A Szécsényi Közművelődési Nonprofit Kft. szervezésében a szécsényi művelődési ház Szabó István Galériájában a közelmúltban nyílt meg a salgótarjáni Losonczy Ildikó grafikusművész képeiből rendezett kiállítás. Szécsény. A megjelenteket - közöttük dr. Bagó Józsefet, Szécsény város jegyzőjét - Szép Boglárka, a Szécsényi Közművelődési Nonprofit Kft. művelődési szervezője köszöntötte. Elmondta, hogy Losonczy Ildikó a Szécsényben megrendezésre kerülő Nógrád megyei őszi tárlatok rendszeres kiállítója, a megyei alkotóközösség egyik meghatározó személye.- Örülök és megtiszteltetés számomra, hogy az alkotót és munkáit én mutathatom be - kezdte a megnyitóját Sz. Végh Erzsébet szécsényi művésztanár: - Régóta ismerjük egymást. Több közös csoportos kiállításon szerepeltünk, művésztáborokban együtt vettünk és veszünk részt. Szécsényben a gimnázium galériájában és egy önálló kiállítást rendeztem a munkáiból - tette hozzá. Elmondta, hogy Losonczy Ildikó Egerben szerzett rajz-biológi- ai szakos tanári diplomát. A rajzolás, a festészet mindig is közel állt hozzá. Salgótarjánban Czinke Ferenc és Iványi Ödön voltak a mesterei. Több művészeti közösségnek a tagja, többek között a Magyar Alkotók Országos Szövetségének, a Nógrád megyei Balassi Asztaltársaságnak, a salgótarjáni ST-Art-nak. Alapítója az országosan is ismert, 25 éves tűzzománc művészeti alkotótábornak. Számos hazai és nemzetközi kiállításon mutatkozott be. Láthatták munkáit a megye jó néhány településén, ezen kívül Szentendrén, Budapesten, Pécsen, Verőcén, Egerben, Miskolcon, Hatvanban, Szlovákia több városában, Erdélyben a Magyar napokon. Kiállítója a salgótarjáni országos rajzbiennálénak, a tavaszi tárlatnak, a miskolci grafikai biennálénak, az egri akva- rell biennálénak. Ott voltak képei a szlovákiai nemzetközi kiállításon, ahol nyolc ország alkotói mutatkoztak be. Készít grafikákat, dolgozik olajjal, akvarellel, pasztellel, tűzzománccal. Losonczy Ildikó tanított a Hibó Tamás Művészeti Iskolában, tanfolyamokat vezet; a salgótarjáni kohász művelődési központ kulturális szervezője; segítőkész ember, művésztársainak kiállításokat szervez; tehetséges, sokoldalú művész. Sz.Végh Erzsébet elmondta, Losonczy Ildikó kreatív alkotó, nem a látványt másolja, különleges gonddal újat hoz létre. Előadásmódja bensőséges, lírai. Különleges gonddal készíti képeit, művészi tökéletességgel alkot. Vizionálni tudja, előre megtervezi a munkáit. Variálja a motívumokat, más - más formában ismétlődő módon hozza azokat létre. Alkotásait az alkotóelemek arányossága, harmóniája, változatos vonalvezetés, biztos technikai tudás jellemzi. Képei az absztrak világba vezetnek. Nála a valóság formái - legyen az tenger, madártoll, vagy városrész, egyszerű képi, jelképpé alakulnak. Munkáira a harmónia, kiegyensúlyozottságjellemző, épp úgy, mint egyéniségére. Képein az éles, színváltozások, vonalak és formák mozgásba hozzák a kompozíciót. Mesterségbeli fel- készültsége, művészi magatartása példaértékű. Az ünnepélyes megnyitón zongorán közreműködött Horváth Dávid, a helyi művészeti iskola diákja, a megyei zongora- verseny kiemelt nívódíjasa, Barát Vitaiina növendéke. A kiállítást Pápai Flóra, a Szécsényi Közművelődési Nonprofit Kft. dekoratőre készítette. A tárlat április 20-ig látogatható. Szenográdi Ferenc Szeleczky Zitára emlékeztek felt A primadonna 1915. április 20-án született. Jövőre lesz születésének századik évfordulója. Még csak elsőéves növendéke volt a Magyar Színművészeti Akadémiának, amikor első filmfőszerepére szerződtették. A kezdődő nagy siker nem kényeztette el, elvégezte a Színművészeti Akadémiát, s a budapesti magánszínházak csábító ajánlataival szemben az ország első prózai színháza, a Magyar Nemzeti Színház ösztöndíjas szerződését fogadta el. Itt első perctől kezdve főszerepeket játszott, s működésének második évében már a legtehetségesebb fiatal színésznőnek ítélt Farkas-Ratkó díjat is elnyerte. Egyaránt volt antik és modern klasszikusok hősnője. Huszonnégy magyar film főszereplője volt Férjhez ment Haltenberger Gyulához, s annak - akkor még Nóg- rádhoz tartozó - penci birtokán éltek. A penciek máig szeretettel emlékeznek a színművésznőre. 1945-ben a kommunista megszállás elől Nyugatra menekült, s 1948-ban Argentínába vándorolt, s ott is művészi hivatásának élt. Megalakította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat, mert az emigrációban is - mindig is ezt vallotta - legfontosabb kötelessége a magyar kultúra ápolása. Az emigrá- ciós szervezetek egymás után tüntették ki, s 1993- ban a magyar haza is lerótta tiszteletét: emigrációs munkája elismeréséül a Magyar Köztársasági Érdem-rend Középkeresztjével tüntették ki. A Legfelsőbb Bíróság, a kommunisták ellene hozott koholt vádjai alól felmentette, az ellene hozott ítéletet megsemmisítette, s teljes rehabilitálásban részesítette. 1990 után rendszeresen hazalátogatott, s számtalan meghívásnak tett eleget, megjelent a Magyar Rádióban és Televízióban. Amikor 1998 őszén végleg hazaköltözött, Érden telepedett le. Itt érte a halál. A Borsod megyei nekézsenyi temető családi sírboltjába temették el szeretteihez. Halálának tizenötödik évfordulóján emlékeztek meg róla a penci múzeumban. HIRDETÉS HIRDETÉS döntésein múlik a jövő!” Cégünk 18 éve független biztosítási közvetítője a GRAWE-biztositónak, amely több mint 180 éves múltra tekint vissza, és 13 országban van jelen. „Megfelelő biztosítási véneimet mindenki száméra * célkitűzés irányítja biztosítónkat és saját cégünket is. Ügyfeleink számára olyan ideális biztosítási módozatokat kínálunk, amelyekből választva biztonságot kínálő háttérrel élhetik mindennapjaikat. A kínált termékek egyfelől alkalmasak az állami nyugellátás kiegészítésére, másfelől a biztosítás segítségével fedezhetők az időskori többletköltségek, valamint fiatalok számára például gyermekeik felsőfokú oktatására leltet előtakarékoskodni. Biztosítási termékeink közvetítésével szeretnénk megoldást nyújtani az időskorúak várható nyugdija és a megélhetésükhöz, vágyaikhoz szükséges pénzösszeg közötti különbség áthidalására. Célunk piaci jelenlétünk további erősítése, valamint elégedett ügyfeleink száménak növelése. Ehhez kívánunk Nógrád megyében biztosítási közvetítő csoportot szervezni, és keresünk biztosítási közvetítőket. A munkatársakkal szembeni követelmények: felsőfokú végzettség, megbízhatóság, őzusság, szorgalom, üzleti korrektség, ási közvetítői készítést akmal gyakorlattal valósítjuk meg. Bokori és Társa Bt. ■ Telefon: +36 (30) 471-1332 í' * 4 1