Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-27 / 49. szám
MTI FOTÓ: CZEGLÉDI ZSOLT Át adták a debreceni 2-es villamosvonalat Debrecen. Kosa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere és Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter utazik az új 2-es villamosvonalon Debrecenben. Másik képünkön a spanyol Construcciones y Auxiliär de Ferrocarriles (CAF) által gyártott villamos közlekedik a 2-es villamosvonalon. Elfogadták a főváros költségvetését Budapest. Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2014-es költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A képviselők 18 Fidesz- KDNP-s igen és 14 ellenzéki nem szavazattal 316 milliárd 511 millió 778 ezer forintban határozták meg a bevételi és kiadási főösszeget. A költségvetési bevételeket összesen 246 milliárd 737 millió 783 ezer forintban állapították meg, a költségvetési kiadásoknál pedig 316 milliárd 511 millió 778 ezer forinttal kalkuláltak. Mivel törvényben szabályozzák, hogy hiány nem tervezhető, az ön- kormányzat a bevételi főösszeghez 49 milliárd 773 millió 995 ezer forint maradványt vesz igénybe, illetve megszüntet betétet, továbbá 20 milliárd forint hitelt vesz fel. A vitában Bagdy Gábor (Fidesz-KDNP) pénzügyi főpolgármester-helyettes arról beszélt: a költségvetés nyugodt, konszolidált, a főváros „uralja a pénzügyi helyzetét”. A tavalyi büdzséhez képest előrelépésnek nevezte, hogy a központi költségvetésbe beépítették a közösségi közlekedés év közben kapott támogatásait is, így a területre 24 milliárd forint állami támogatás jut. A kockázatok közé sorolta az iparűzési adó teljesülését, s szavai szerint a korábbi fejlesztések kockázatait „cipelik a hátukon”, a legnagyobb bizonytalanság még mindig a 4-es metró, amelynek pénzügyi elszámolása később zárul. Tájékoztatása szerint a kockázatok kezelésére 25 milliárd forintos folyószámla hitelkeret áll rendelkezésre, s a tavalyinál lényegesen nagyobb, 10,5 milliárd forint általános tartalékot képeztek. Több szocialista képviselő is bírálta a városvezetés javaslatát. Tüttő Kata egyebek mellett - délelőtti sajtótájékoztatón elmondottakat megerősítve - a kormány és a főváros közötti feladatátvállalás és finanszírozás módját kritizálta. Hangsúlyozta, az állam egyre több forrást von el Budapesttől, így a városnak nem marad elég bevétele feladatai ellátásához. A Jobbik véleményét Szabó György ismertette, aki szerint a 2010 előtti időszakhoz képest történtek ugyan kedvező változások történtek, így például a főváros már nem szinte csak hitelből fedezi működését, összességében azonban nem sikerült egy jól működő modellt kialakítani, ezért nem támogatják a költségvetést. Az ellenzéki po- liükus külön kiemelte a közösségi közlekedés helyzetét, amelynek problémái szerinte továbbra is megoldatlanok. Hanzély Ákos, a PM független képviselője azért bírálta a büdzsét, mert abban a közműcégek és a közösségi közlekedés életben tartásán túl nem lehet olyan koncepciót felfedezni, amely a város későbbi fejlődésének alapja lehetne. A működési kiadások az ágazatok többségében lényegében változatlanok, ugyanakkor kultúrára 2,7 milliárd forinttal kevesebb, közlekedésre ló milliárd forinttal több jut. A költségvetési tárgyalás első fordulójában a főösszeget rögzítése mellett arról is döntöttek a képviselők, hogy tudomásul veszik: a 2015 és 2017 között a főváros saját bevételeinek összege várhatóan 412 milliárd 539 millió forint lesz, az adóssághoz kapcsolódó fizetési kötelezettség pedig 23 millió forint. A költségvetési tárgyalás második fordulójában határoztak a 2013-as szabad pénzmaradvány elkülönítéséről, felkérték a főpolgármestert a 2015 és 2017 közötti időszakra 3 milliárd forintos pályázati önrész szerepeltetésére, továbbá kimondták, hogy a Budapesti Közlekedési Központ adott menetrendi évre vonatkozó javaslatát és közlekedésszervezői forrásigényét a költségvetésre tekintettel kell elkészítenie. HIRDETÉS SZÉCHENYI TERV Megújuló kepzesek a szociális és gyermekvédelmi szférában A Szociális képzések rendszerének modernizációja című projekt lehetőséget nyújt a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók számára ingyenes képzéseken való részvételre. A kredítpontot érő továbbképzéseken 2013-ban közel 5000 személyes gondoskodást végző szakember újíthatta meg tudását, az 500 órás OKJ-s nevelőszülő tanfolyamot 1800-an kezdték el. A 2014-ben induló képzésekről további információ a www.tamop5410.hu oldalon található. Aj y_ 0)) Nírra.n úeyn6k>*« : K F A projekt az Európai Unió támogatásával. i az Európai Regionális Fejlesztési Alap ; társfinanszírozásával valósul meg. Fidesz: „22 napja varjuk Mesterházy válaszát” Budapest A Fidesz 22 napja várja Mesterházy Attila MSZP-elnök válaszát arra az „egyszerű kérdésre”, hogy mit tud arról, honnan vannak Simon Gábor volt szocialista országgyűlési képviselő osztrák számlán „eltitkolt százmilliói” - közölte a kormánypárt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Mit mondott Simon Gábor Mesterházy Attilának, amikor négyszemközt beszéltek egymással? - tette fel a kérdést Zsigó Róbert A Fidesz szóvivője azt mondta, Simon Gábor nem egy volt a szocialisták közül, hanem Mesterházy Attila közvetlen helyettese, bizalmasa, jobb keze, ezért az MSZP elnöke nem tehet úgy, mintha mi sem történt volna, nem menekülhet sem a kérdések, sem a felelősség elől. Megjegyezte, ma már azt is tudni, hogy Simon Gábor hozzátartozóinak vagyongyarapodása sem ad választ arra a kérdésre, honnan van a pénz az osztrák számlán. Ha Mesterházy Attila is a „gyurcsányi hazudozást” választja, ha továbbra is elhessegeti a kamerákat és a kérdéseket, akkor az azt jelenti, hogy ő is végighazudta az elmúlt éveket, hazudott, amikor „a korrupciós ügyekben totálisan hiteltelenné vált MSZP megújulását ígérte” - fogalmazott Zsigó Róbert. Szavai szerint „ha Mesterházy Attila továbbra is a hallgatást és a terelést választja, az azt jelenti, hogy nemcsak a szereplők, nemcsak a program ugyanaz, hanem a korrupciós érdekek is 1 ugyanazok a baloldalon”. Minél több idő telik el őszinte válasz nélkül, a szocialista párt elnöke annál hiteltelenebbé válik - tette hozzá. A tájékoztatón megkérdezték a szóvivőt arról, a Demokratikus Koalícióban politizáló Vadai Ágnes vizsgálatra szólította fel a Belügyminisztériumot, hogy kiderüljön, „Orbán Viktor és fideszes vezetőtársai” milyen konkrét feladatot és szerepet vállaltak a 2006. őszi zavargások előkészítésében. Zsigó Róbert erre azt mondta: ha Vadai Ágnes a 2006-os események okozóit akarja megkeresni, akkor „inkább a saját főnökei között kell keresgélnie”. HIRDETÉS Üzletnek, irodának alte " Üzletnek, irodának kiválóan alkalmas, társasház aljában található, végig üvegportállal rendelkező, két részből álló, teljesen külön választható, összesen 344 nm alapterületű ingatlan külön-külön, vagy egyben hosszú távra kiadó Salgótarján frekventált részén, a Kassai sor 6. szám alatt. A közelében posta, bank, és egyéb szolgáltatók működnek, ezáltal a környék forgalmas, jól megközelíthető mind autóval, mind tömegközlekedéssel. Az épület előtt a parkolás megoldott. Az ingatlan korábban bankfiókként, később szerkesztőségként üzemelt, nagyon szép állapotban van, így bármilyen irodai vagy üzleti tevékenységre remekül hasznosítható. Érdeklődni lehet: 3Q/549-7M3