Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-27 / 49. szám
Tarnóczi László (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. A megyei jogú város önkormányzata a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal együttműködve indította el a természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítását célzó fejlesztést. Az ehhez szükséges, mintegy 300 millió forintot az Új Széchenyi-terv keretében az Öveges-programtól nyerték, az új labor a Bolyai lá- nos Gimnázium és Szakközép- iskola mellett hat városi általános iskola, továbbá a ceredi, a karancslapujtői, az etesi és a kazári felső tagozatos diákoknak segít a természettudományi pályára való felkészülésben - mondta a laboravatón a polgármester. Székyné dr. Sztrémi Melinda hozzátette: a tavaly bezárt gazdasági főiskolájuk újra- nyitását tervezik, elsősorban mérnökképzésben gondolkodnak, a természettudományi területek iránt fogékony diákok képzésében kulcsszerepet szántak az új labornak. Az ünnepségen már a természettudósoktól származó bölcsességekkel is kedvet csináltak a fizika, a kémia, vagy a biológia tudományához, de Bagyinszky Boglárka tanárnő vezetésével Ádám Bence és Már kísérleteznek a „szuperlaborban” Horváth Mariann elektro- mikroszkópos bemutatója, Karády tanár úr fizikai kísérleteket segítő szettjei, Cseke Bence lego-robotikája, vagy az ifjú kémikusok ezüst-próbái látványosan győzték meg a közönséget a korszerű labor fontosságáról. SoósnéAxmann Zsuzsanna laborvezető közölte a 1 izika, kémia és biológia tantárg /akat segítő beruházás keretében kialakítottak két, egymástól e választható, 20-20 diák befogacására alkalmas laborhelyiséget, ahol az asztalokat a tanulói kísérletekhez megfelelő csatlakozókkal, megvilágítással és vizesblokkal látták el. A labort tanári szobával, vegyszerraktárral, valamint veszélyeshulladék-gyűjtő helyiséggel egészítették ki, az oktatást itt egyebek mellett interaktív táblaszett, mikrofon-és hangosí- tó-rendszer, HD-kamera, 3D-s szemüvegek és elektro- mikroszkópok segítik. Hozzátette, az emelt szintű érettségik kísérleteinek korábban csak kis részét tudták végrehajtani, az új labor azonban mindegyikre lehetőséget biztosít. A Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója, Pálfalvai Zoltán elmondta: az 196ó-ban természettudományos irányultsággal indult iskolájuk, s a „szuperlabor” kialakításától most a program szervezői és a labormunkába bekapcsolódó iskolák vezetői a környezettudatos szemlélet erősítését, továbbá a pályaválasztásban a természettudományos fakultás népszerűbbé válását, illetve a választható szakok presztízsnövekedését várják. Számontartottak, számüzöttek, meggyilkoltak A kommunista egyházüldözés papi áldozataira emlékező kiállítás nyílik február 28-án, pénteken a balassagyarmati Palóc Múzeumban. Magyarországon már 1945-től, a szovjet megszállást követően folyamatosan érték retorziók az egyházi személyeket, papokat, szerzeteseket. Anélkül, hogy bűncselekményt követtek volnp el, bírói ítélet nélkül internálták, vagy börtönbe zárták őket. A tárlat ebbe a korba enged bepillantást. T. L. Balassagyarmat a szovjet megszállás után megfigyelték, és folyamatosan ellenőrizték az egyházak képviselőit, a vallásosság az egyik első számú ideológiai ellenséggé lépett elő, a szocializmus építését akadályozó „erők” gyűjtőfogalma lett a „klerikális reakció”. Az 1948-ban létrejött kommunista diktatúra egyik célja az volt, hogy belátható időn belül felszámolja a vallásosságot és annak közvetítőit, az egyházakat - mondja elöljáróban Tikovits Ernő, a „Számon-tartva” vándor- kiállítás létrehozója. Az egyházak működését korlátozó intézkedések sorát az 1945-ös földreform nyitotfa meg, amely elvette az egyházaktól az önállóságot biztosító anyagi alapot. Bár a földreform a katolikus egyházat érintette a legérzékenyebben, meg a katolikus püspökök - így Mindszenty József, az új prímás is - elfogadták. Valamennyi egyházat sújtotta 1946- ban számos egyházi egyesület, így a cserkészszövetség betiltása is. A legnagyobb csapás azonban a felekezeti iskolák államosítása volt 1948-ban. Ezzel az egyházat megfosztották társadalmi befolyásának egyik legfontosabb bázisától. Ehhez az évhez kötődik Mindszenty József bíboros letartóztatása is, az eseménysor 1950 nyarán a szerzetesrendek feloszlatásával folytatódott. A kiállításon életrajzok, hang- felvételek és tárgyak hiteles és beszédes emlékeket adnak a korról. A tárlat szervezője a szamontartva.hu honlapon is tájékoztat a bemutatottakról: egyebek közt dr. Braun István tábori lelkész hagyatékából sikerült megszerezniük egy kisméretű, tankkal díszített fényképalbumot, tele fényképekkel és ereklyés rózsafüzérét. Ez utóbbi érdekessége, hogy a kereszt szétnyitható és ekkor láthatóvá válnak a benne levő becses relikviák. Ezen kívül Kerényi Lajos atya is besorolódott a kiállítottak közé egy sajátkezű bejegyzéssel ellátott régi imakönyv okán, ami vele volt a hadifogság évei alatt is. Külön öröm volt - teszi hozzá - a kiállítást Mécs László premontrei papköltő és Bálint /ózse/jezsuita börtönbéli miséző felszerelésével kiegészíteni. Ez utóbbi, jezsuita vitrinben őrzött tárgyról megjegyzi, hogy vagy tíz éve hiába keresték a jezsuita rendházban és ezért már-már elveszettnek tekintették. Bemutatják más egyéb tárgy mellett a fiatalon meggyilkolt Kovács Ferenc atya biciklikormányra szerelhető rózsafüzérét, ami szintén a gondviselés jóvoltából került elő Zalaegerszegen, ahova éppen Mindszenty bíboros relikviáiért mentek a kiállítás szervezői. Vagy az évtizedeken keresztül a szakadatlan hűséges szolgáló, a jó cselekedetek sorozatáról ismert egri püspök, Kriston Endre hátrahagyott emlékeit. Az 1945 májusában háborús bűnökkel igaztalanul megvádolt, s a helybeli rendőrség államvédelmi osztályára idézett, s az internáló táborban az őrök által eszméletlenre vert papról és tárairól a tárlatot péntek 17 órakor Stella Leontin kanonok, plébános nyitja meg, közreműködik Weixelbaum Laura. A Kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódó kiállítás megnyitóján Prevozné Balogh Irén bemutatja a témával foglalkozó, s a tárlat címét adó Szá- montartva című könyvet is. APM.L6 MOZI Febr. 27- márc. 5.15.30 Robotzsaru Színes, sánkronizáh amerikai sci-fi akció Febr. 27- márc. 5.17.45 Műkincsvadászok Szinkronizált amerikai-német akdófilm Pompeji 3D Szinkronizált amerikai-német akció-kaland Márc. 1-2.14.00 A Mogyoró-meló 3D Szinkronizált animációs vífjáték JÓZSEF ATTIIA MttUE ES KONFERENCIA Febr. 28.-Márc. 1. Kultúrházak éjjel-nappal Febr. 28 „Kulisszák mögött...” Bemutatkozik a Zenthe Ferenc Színház Márc. 1.11.00 Peter Ensikat: A brémai muzsikusok. Ingyen« matiné, jegyek igényelhetők. Máj. 31.15.00 (bérlettel rendelkezőknek: 19.00) Ördögölő Józsiás A Budapesti Operettszinház előadásában. Szólójegyek: 4400 Ft és 4900 Ft smtíl Kultúrházak éjjel-nappal Febr. 28.18.00 Lan Party Márc. 1.14.00 Farsangi Zagyvaságok VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfiizér 09.30 kommunizmus Áldozatainak Emléknapja 10.00 Széncsatát ünnepeitek Salgótarjánban 10.15 Veszélyzóna 10.30 Hírfiizér 11.00 INFO TV 13.00 Hírfiizér 13.22 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Hírfiizér 19.22 Ajánló 19.30 Csendes percek Adventista Egyház műsora 19.55 TV galéria 20.00 Háttér - A 2014-es esztendő feladatai és ellenőrzési területei a NAV-nál 20.20 Veszélyzóna 20.35 Hírfiizér 21,00 INFO TV Antennával vddj It h' [. Karat» ív heed kilát-, irányát Hő! •</ t Hí 29 iilMMi HIRDETÉS A KAVEHÁZ OTTHONT AO CEGES- ES MAGANRENOEZVENYEKNEK. ZENEI PROGRAMOKNAK. ESKÜVŐKNEK. MLGÓTARIAV FO TÉR 5. tELF.FOVl32) '45-448. 1 -mail: stecekav eha/««mail.com í i F I Látványos bemutató tanúskodott If a korszerű labor fontosságáról Korszerű eszkozokILgithetnek B a termeszettudomá%os pálya népszerűsítésében