Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-19 / 42. szám
2014. FEBRUÁR 19., SZERDA „Mohorától a csillagokig” Balassagyarmat. Tolnay Klári születése 100. évfordulójának egész éves program- sorozattal szentel figyelmet nemcsak a színhá zi és a filmvilág, hanem számos más, a művészetéhez kötődő kulturális szerveződés, intézmény is. Vetítések, beszélgetések, műsoros rendezvények reflektorfényében villan fel ki magasló tehetsége. Mohorán az ezredfordulón kötelezte el magát emléke ápolása mellett a róla elnevezett, a mementókat, a színésszé válást és a színészi értékteremtés folyamatát felidéző Tolnay-ház. Ez utóbbi, valamint a balassagyarmati Madách Imre Városi könyvtár most újabb eseménynyel kapcsolódik az ünnepség-sorozathoz: február 25-én, kedden 17 órakor a könyvtár galériájában nyitják meg azt a kiállítást, amelynek anyagát a mohorai emlékház gyűjteményéből válogatják. Köszöntőt mond Pongrácz Ágnes költő, a kétszeres Kossuth- díjjal is kitüntetett művész alakját megidéző látnivalókat Vadas Zsuzsa újságíró mutatja be. A „Mohorától a csillagokig” című tárlatot március végéig láthatja a közönség. A manók is mulatnak Szécsény. A Gyarmati Amatőr Színtársulatnak köszönhető, színvonalas és izgalmas mikulás műsor után ismét mulatani, és játszani hívják a gyermekeket és a szülőket a Manóvár Gyerekházba, ugyanis február 21-én, pénteken rendezik meg a farsangi mulatságot. A jeles napon az intézmény dolgozói jelmezben várják majd az apróságokat és kísérőiket, akik remélhetőleg szintén maskarában jelennek majd meg. A nap folyamán lesznek jelmezes felvonulások és körtáncok is, illetve közösen sütnek majd szalagos fánkot. A farsangi héten a csöppségek manó tallérokat gyűjthetnek, amiken manó tombolákat vásárolhatnak és nevezhetnek a sorsolásra, ahol sok nyeremény talál majd gazdára. Szeretettel várnak minden érdeklődőt a vidám hangulatú eseményre! Nem „pihennek” a másfél hónapja alakult mátra- mindszenti Együtt Lenni Jó Nyugdíjasklub tagjai, hiszen az egyesület létrejötte óta számos alkalommal gyűltek össze és szórakoztak közösen. Erről tanúskodik a napokban megrendezett hangulatos farsangozás is. Egy régi gondolat valósult meg a községben. A településen sok idős ember él, akik már régóta igényt formáltak arra, hogy kortársaikkal rendszeresen találkozzanak valamilyen fórumon. A tavaly felújított, megszépült, központi helyen álló művelődési házban erre alkalmas hely is adódott. így a meglévő civil szerveződések mellett januárban közel harminc „szép korú” részvételével alakult meg az új egyesület, az Együtt Lenni Jó Nyugdíjasklub. Az első alkalommal azt is eldöntötték, hogy hetente kétszer fognak majd találkozni. A közösség célja a társasági élet mellett az ismeretek bővítése kötetlen formában. A jeles napok és az aktualitások figyelembe vételével már megemlékeztek a Magyar kultúra napján Kölcsey Ferencről és a Himnusz keletkezéséről. Ismertették az üdülési és szórakozási lehetőségeket az idei Erzsébet program alapján, ahol szóba kerültek a fürdési lehetőségek, a színházprogramok és a múzeumlátogatások is a közeli nagyvárosokban. Balázs napján olvastak Szent Balázs életéről, felidézték a balázsolás és a gyertyaszentelés élő hagyományait. Beszéltek Magyarország nemzeti parkjainak jelentőségéről, a környezetvédelem fontosságáról a mindennapokban, amit a fákról és az erdőkről szóló versekkel illusztráltak. Kiselőadással és videóval visszatekintettek a régi idők bányászatára. Valen- tin-nap kapcsán felidéztek néhány Csokonai, Juhász, Heltai Jenő verset és egy Boccaccio novellát. Legutolsó eseményük pedig a napokban megrendezett farsangi bál volt, ahol a mulatság fergeteges volt, s a zenét, mint mindig, most is saját harmoni- kásuk, lelkes tagjuk szolgáltatta. A lelkes ismeretterjesztést és hagyományőrzést a jövőben is fogják folytatni oly módon, hogy minden találkozón lesznek felolvasások irodalmi művekből, népdaléneklés, új dalok tanulása, testmozgás tánccal és tornával, hiszen a társaság minden tagja fontosnak tartja a tesü és lelki egészség megőrzését. Szigeti András Tíz lépés a gyermekvállalásért ■B .ú,JOBBIK w MmmmAmr MS26AL0M mm ■ ■■■ ;-íív,::í ■. :• Ü! Napjainkban fele annyi gyerek születik, mint amennyi képes lenne a társadalom önfenntartását biztosítani - erről beszélt Kiss László és Kutas József. Középen Fábián Gábor, a Jobbik megyei kampányfőnöke A Jobbik Magyarországért Mozgalom tíz lépésből álló, komplex program megvalósításával segítené a gyermekvállalást. Ennek részleteiről beszéltek a párt Nóg- rád megyei országgyűlési képviselő-jelöltjei a minap Salgótarjánban. Salgótarján. Kutas József elmondta: az Európában legmagasabbnak számító 27 százalékos általános áfakulcs nem tartható fenn. Ennek 5 százalékra csökkentése elhozhatja a szükséges demográfiai fordulatot. Minél kisebb az áfa, annál könnyebb gyermeket nevelni. Napjainkban ugyanis fele any- nyi gyerek születik, mint amennyi képes lenne a társadalom önfenntartását biztosítani.- Egyre több az idős ember és - például a szociális migráció miatt - egyre kevesebb a fiatal. A helyzetet tovább rontja a beilleszkedésre képtelen kisebbség népességalakulása. Nagyon fontos tehát, hogy a társadalom egészséges szaporodási rátája helyreálljon. Az eddigi kormányzati intézkedések - így az adókedvezmények - azonban nem segítettek ebben - tette hozzá Kiss László. A Jobbik kormányra kerülése esetén tíz lépésből álló, komplex programot valósít meg. Az alapvető élelmiszerek és a gyermekneveléshez szükséges cikkek adóját 5 százalékra csökkentik. Az otthonteremtés jegyében bérlakás-programot indítanak, és elnéptelenedett házakat vásárolnak meg, újítanak fel és adnak át a fiatalok részére. Az élelmiszert családellátó szolgálat keretében - árdrágító közvetítők nélkül - juttatják el a rászorulókhoz. A családi pótlék rendszerének átdolgozásával már a második gyermek után kiemelt támogatást biztosítanak - kizárólag szociális kártya keretében. Anyabarát munkahelyeket teremtenek: bevezetik a gyermeket nevelő állami alkalmazottak kötelező részmunkaidős foglalkoztatását, majd ezt kiterjesztik a versenyszférára is. Orvosi és keresztény etikai szempontokból is elfogadható magzat- védelmi törvényt alkotnak, s programot indítanak az abortusz okainak feltárására. A népbetegségnek számító meddőséget pedig lombikbébi-prog- rammal orvosolják. Újranépesítik az elhagyott földeket, s ösztönzik a többlettermelés helyi piacokon történő megjelenését. A szülői életjáradék keretében nyugdíjteremtő tevékenységgé teszik a gyerekvállalást. Étiben nagy hangsúlyt kap a dolgozó saját adófizetési kötelezettségeinek átcsoportosítása. „A jelen döntésein múlik a jövő!” Cégünk 18 éve független biztosítási közvetítője a GRAWE-biztosítőnak, amely több mint 180 éves múltra tekint vissza, és 13 országban van jelen. „Megfelelő biztosítási védelmet mindenki számáváv célkitűzés irányítja biztosítónkat és saját cégünket is. ügy feleink számára olyan ideális biztosítási módozatokat kínálunk, amelyekből választva biztonságot kínáló háttérrel élhetik mindennapjaikat. A kínált termékek egyfelől alkalmasak az állami nyugellátás kiegészítésére, másfelől a biztosítás segítségével fedezhetők az időskori többletköltségek, valamint fiatalok számára például gyermekeik felsőfokú oktatásár a leltet előtakarékoskodni. Biztosítási termékeink közvetítésével szeretnénk megoldást nyújtani az időskorúak vár ható nyugdíja és a megélhetésükhöz, vágyaikhoz szükséges pénzösszeg közötti különbség áthidalására. Célunk piaci jelenlétünk további erősítése, valamint elegedett ügyfeleink számának növelése. Ehhez kívánunk Nőgrád megyében biztosítási közvetítő csoportot szervezni, és keresünk biztosítási közvetítőket. A munkatársakkal szembeni követelmények: felsőfokú végzettség, megbízhatóság, ambiciőzusság, szorgalom, üzleti kor rektség. A biztosítási közvetítői szakmai felkészítést sok éves szakmai gyakorlattal valósítjuk meg. Bokori és Társa Bt. m Telefon:+36 (30) 471-1332 •i V A V 1