Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-15 / 39. szám
„Hollai 65”: búcsúajándék... „De szeretnék gazdag lenni, /Egyszer libasültet enni, / Jó ruhában járni, kelni, /Sőt forintért kuglert venni / Míg a cukrot szopogatnám, / Új ruhámat mutogatnám, /Dicsekednék ßnek-fänak, / Mi jó dolga van Attilának” - írta valószínűleg 1916-ban, az alig tizenegy éves József Attila. Ezzel a verssel indult nagy ívű költői pályája s ezzel vette kezdetét Heiser Kálmán „színészi karrierje” is. Mint végzős óvodás szavalta e sorokat, de egy váratlan fordulattal Attila helyett „Kálmánkát” mondott. Talán nem véletlen, hogy éppen József Attilával találkozott először, hiszen azóta is kevesen vannak széles e világon, akik oly mély átéléssel, kifejezően tudják tolmácsolni a költőgéniusz „Thomas Mann üdvözlése” című versét. S az óvodai szereplést követően alig néhány év múlva Heiser Kálmán újra visz- szatért az acélgyári művelődési ház, az Olvasó színpadára. A legendás Petőfi színjátszók rendezője, Vertich József látta meg a kamasz fiút Rajkin-paródiát illetve verset mondani és meghívta az „Egy marék boldogság” című, 1964-ben bemutatott operettbe. Mindössze tizenöt esztendős volt akkor, a jövő héten pedig - jelesül február 26-án - immár a hatvanötödik életévét tölti be. Ez azt jelenti, hogy a két dátum között éppen egy fél évszázad telt el, amelyet a salgótarjáni születésű Heiser Kálmán a színpadon töltött. Bár a zenével is kacérkodott - a zeneiskolában oboa-ének szakra járt, mások mellett GúthyÉva volt a tanára, akire máig hálával gondol - a versmondás döntötte el a sorsát. Mint a tarjáni Madách gimnázium tanulója Kecskeméten megnyert egy országos középiskolás versenyt Aprify Lajos és Garai Gábor verseivel. A megyei elődöntőn találkozott Montágh Imrével - későbbi beszédtanárával - aki már akkor győzködte, hogy jelentkezzen a színművészeti főiskolára. Ehelyett azonban a hatvanas évek végén a kaposvári Csiky Gergely Színházat és a segédszínészetet választotta. Kiváló társulatba került, eleinte a kórusban szerepelt, az első komolyabb epizódszerepet Ascher Tamás bízta rá Barta Lajos „Szerelem” című darabjában. Aztán 1973-ban már tényleg a főiskolai tanulmányok következtek. Musical-szakra járt együtt például Kishonti Ildikóval, Straub Dezsővel, Tarján Györgyivel Osztályfőnöke Kazán István, a zenés mesterség tanár Versényi Ida volt. 1977- ben diplomázott, de már egy évvel korábban berobbant a színházi köztudatba azzal, hogy átvette és mintegy százötven előadáson át sikerre vitte a bemutató után nem sokkal váratlanul elhunyt Latinovits Zoltán szerepét Fényes Szabolcs -Békeffy István „A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak” című, Vámos László rendezte darabjában a Fővárosi Operettszínházban. (Egyébiránt a Hollai nevet is Fényes Szabolcsnak köszönheti, a zeneszerző javaslatára változtatta meg a Heisert.) Nem lehet hát csodálkozni azon, hogy a „Hollai 65” című zenés születésnapi visszaemlékezés - amelyre február 21- én, pénteken 19 órai kezdettel a József Attila Művelődési és Konferencia-központban kerül sor - repertoárja a műsor alcíme szerint „A Bozzi úrtól a La Mancha-ig” terjed. Hiszen Mitch Leigh és Dale Wassermann híres lovagja is alakításainak legjobbjai közé tartozik. Éveken át volt az operettszínház tagja, de a szegedi és a kecskeméti színház is fontos állomást jelentett pályáján. Több mint félszáz jelentősebb színházi szerep fűződik a nevéhez s játszott mintegy harminc tévé- illetve játékfilmben is. '■§OOe-éen a Magyar Köztá*sasági,Éi'_- demrend lovagkeresztjével tüntették ki. Bár Budapesten él az immár nyugállományú színművész, de szülővárosával soha nem szakította meg a kapcsolatát. Nem egyszer szerepelt itt az éppen aktuális produkciókkal, mindig szívesen jött ha hívták a hazaiak, a fővárosban pedig figyelemmel kísérte a Salgótarjánból elszármazottak karrierjét. Hollai Kálmán színművész Balogh Katalinnak, a Salgótarjáni Városi Televízió szerkesztő-riporterének is nyilatkozott február 214 estjéről Ezúttal ő maga döntött úgy, hogy 65. születésnapjához kapcsolódva mintegy számvetésként búcsúajándékot, emlékestet ad szeretett városa közönségének, annál is inkább, mert világéletében jobban szeretett adni, mint kapni. Ezt a műsorát február 1-jén lakóhelyén, a Ferencvárosi Művelődési Központban már bemutatta telt ház előtt és ami még fontosabb, nagy sikerrel. Reméli, hogy Salgótarjánban hasonló fogadtatásban lesz része illetve részük. Ugyanis nem egyedül lép fel, partnere két ifjú tehetség. Az egyik - aki a zongoránál foglal helyet - nem más, mint saját, huszonkilenc éves fia, Hollai Ádám. A másik egy még fiatalabb - mindössze huszonkét éves - hárfaművész, Farkas Mira. Az ő közreműködésének azért is nagyon örül Hollai Kálmán, mert egyrészt ezzel gyermekkori álma valósul meg: mindig is szeretett volna a világ egyik legnehezebben megszólaltatható hangszerének kíséretével énekelni. Azt viszont sajnálja, hogy leánya, Hollai Anna - aki Marosvásárhelyen tanul színművészetet - elfoglaltságaiból fakadó egyeztetési problémák miatt nem tud részt venni e búcsúesten. A „Hollai 65” műsorában egyébiránt különböző műfajok - musical, kupié, szving stb. - randevúznak és sok meglepetés is vár az érdeklődőkre. A műsor összeállításához egy hónapig gyűjtötte a zenei anyagot, visszalátogatott a színház- és filmművészeti főiskola - amely egy ideje már egyetemként működik - kottatárába, ahol ugyanaz a miliő, hangulat fogadta, mint jó negyven évvel ezelőtt... Hollai Kálmán február 21-én önálló est formájában elbúcsúzik ugyan a publikumtól, de azt is lehet róla tudni, hogy májusban - ahogy nevezi: afféle „bonuszként” - fellép a Zenthe Ferenc Színház előadásában, Illyés Gyula „A kegyenc” című drámájában. Sasán Ferenc rendező Fulgentius ellenzéki szenátor szerepét bízta rá. Ez azért is jó érzéssel tölti el, mert egyik kedvenc darabja, másrészt pedig személyesen is részt vehet a helyi színház munkájában, hozzájárulhat kibontakozásához. Nagyon szurkol azért, hogy a társulat - amely már több ígéretes bemutatóval tette le a névjegyét - a-következő évtizedekben komoly értéket képvisel majd nemcsak a város kulturális, művészeti életében, hanem a magyar színházi közegben is. Ennek érdekében ajánlja fel a „Hollai 65” bevételét a Zenthe Ferenc Színház javára. Ezért is bízik benne, hogy sokan vásárolják meg a szerény, egységesen ezerforintos áru jegyeket... Csongrády Béla Nem véletlenül telt meg zsúfolásig a Talent Alternatív Művészeti Klub magyar kultúra napi programján. Az átlagon felüli érdeklődést egyrészt a téma - vita és beszélgetés a romák jelenlegi helyzetéről - de még inkább a rangos, szakterületükön jó nevűnek számító vendégek sora váltotta ki. Elfogadta ugyanis a meghívást Ferge Zsuzsa akadémikus szociológus, a szegénység, társadalmi rétegzettség és a kirekesztés kutatója, Berki Judit szociálpolitikus érdekvédő, esélyegyenlőségi szakember, Bíró András újságíró, szerkesztő, polgárjogi aktivista, az Autonómia Alapítván alternatív No- bel-díjas alapítója és Szuhay Péter néprajzkutató, szociológus, a Néprajzi Múzeum roma gyűjteményének vezetője. Eddigi munkásságuk során illetve napjainkban is mind a négyen sokat foglalkoztak és foglalkoznak a cigányság helyzetével, Integrációjának kérdéseivel. A rendezvény gondolata Botos Zoltán salgótarjáni képzőművésztől eredt, aki egyébiránt - mint kéziratban olvasható emlékirataiban is rögzítette - az életkori különbség ellenére közeli kapcsolatban állt éveken keresztül Balázs János festőművésszel, költővel. Botos Zoltánnak nemrégiben került a kezébe - igaz jókora késéssel - Handó Péter 2008-as „Alvó konfliktusok mezején” című, „Interkulturális kapcsolatok Sóshartyánban” alcímű kötete, amely a Miskolci Egyetem Vizuális Kultúra és Antropológia tanszékén írott diplomamunkájának kibővített változata. Ebben Handó Péter a magyar-cigány érintkezési formákat a mindennapi, sóshartyáni lakosként, értelmiségiként szerzett ismeretei és tudatosan végzett tudományos vizsgálatai alapján elemzi. E könyv hatására kezdeményezte Botos Zoltán a diskurzus megszervezését, összehívását. NagynéHajdú Györgyi, a Talent Klub vezetője felkarolta az ötletet és élére állt a szervezésnek. A program házigazdájaként ő köszöntötte a megjelenteket, majd Handó Péter olvasott fel egy oktatással foglalkozó részletet a kötetéből. Ennélfogva a beszélgetés - nemcsak az első részében, de a későbbiekben is - nagyrészt e nagyon fontos területtel foglalkozott. A négy vendég természetszerűen elsősorban saját aspektusából, az általa betöltött funkciókból közelítette meg e témát. Berki Judit véleményét nem kis mértékben azok a benyomások, tapasztalatok motiválták, amelyeket a Bátonyterenyei Tanoda vezetésében szerzett az elmúlt évek során. Szerinte a közoktatás helyzete nem javult a változásokkal, továbbra is érvényesül a szegregáció, a szegény családok gyermekei képtelenek felzárkózni, az úgynevezett kisegyházak, az alternatív iskolák háttérbe szorultak s kiszolgáltatottak a pedagógusok is. A falak nagyon kemények, amelyeket nehéz lebontani. Ezen a helyzeten kíván segíteni a tanoda forma, amely a támogatás csökkenése, hiánya ellenére nyitott kapukkal várja a cigány és nem cigány gyermekeket egy- f aránt. Ferge a Zsuzsa is azt E erősítette, E hogy az oktatáspolitika nem tudja hatásosan kezelni a felgyülemlett problémákat. Nem segítette e folyamatot a tankötelezettségi korhatár tizenhat éves korra való leszállítása sem. Az ismert és elismert társadalomtudós a kérdések halmazából kiemelte az erőszak, az agresszivitás témakörét, amelynek kezelésében mindenekelőtt az okokkal kellene foglalkozni, minthogy az erőszakos megoldások csak tovább fokozzák a feszültségeket. Szuhay Péter az Eötvös József-fé- le iskolarendszerig visszanyúlva közelítette meg a kérdést eljutva egészen odáig, hogy manapság a szülők is szegregálják az iskolákat, amennyiben elviszik gyermekeiket a körzeten kívüli intézményekbe s már az iskola- kezdés pillanatában kialakulnak a nagy különbségek. Bíró András úgy vélte, hogy bár az alapproblémák egyike valóban a szegénységcsapda, más tényezők - egyebek közt az előítéletek - is hátráltatják a pozitív jelenségek kibontakozását. A cigányság - a sajnos nagyon szűk cigány értelmiségi réteg, ha úgy tetszik elit - akarata, aktivitása nélkül nem valósulhat meg az integráció. Nem elég hatékony a kisebbségi önkormányzatok működése sem. Csak nagyon hosszú folyamat eredményeként következhetnek be kedvező előjelű változások. Példaként az amerikai négerek sorsának alakulását, jobbra fordulását hozta fel. A vita „hivatalos” résztvevői - a fentiekben önkényesen kiemelt néhány problémakör mellett - önkéntelenül érintettek számos más témát is, tekintve, hogy az alulképzettséget alig javító oktatásügy szervesen összefügg a munkanélküliséggel, a foglalkoztatás-, szociál-és népesedéspolitikával, a segélyezési gyakorlattal, a demográfiai és lakásviszonyokkal, viselkedésmódokkal, magatartásformákkal és nem utolsósorban a cigányok és nem cigányok felelősségének, egymás mellett és együttélésének bonyolult kérdésével is. Abban valamennyien megegyeztek, hogy a kenyér a fő kérdés konkrét és átvitt értelemben egyaránt. A vitába a közönség soraiból bekapcsolódók Is széles körűen közelítették meg a témát. Jó és rossz példákat egyaránt említettek mondandójuk bizonyítására. Az is hangsúlyozódott, hogy a közmunka - bár hozott némi javulást - nem oldja meg a súlyosnál súlyosabb problémákat. Elhangzott például az a kérdés, hogy hol dolgozzanak azok, akik annak idején a salgótarjáni iparmedencében működött, mára azonban szinte teljes egészében megszűnt nagyvállalatoknál találtak nem túl magas végzettségüknek, képzettségüknek megfelelő munkát? Mondhatni természetes, hogy e vitafórum nem hozott, nem is hozhatott konszenzust, pláne megoldást az „alvó konfliktusok” ügyében, az úgynevezett romakérdésben. A sok okos, jó szándékú vélemény - ahogy a társadalom egészében, itt „kicsiben” is - gyakran keresztezte, ki-kioltotta egymást, még több „elbeszélt” egymás mellett, de a rendezvény mégiscsak elérte a célját. Továbbgondolásra késztető kérdésekre irányította újfent a figyelmet, olyanokra, amelyeket helyileg és országosan is folyamatosan vizsgálni, kezelni szükséges. A kisebbség és a többség jövője érdekében egyaránt... Cs. B. A klubrendezvény apropóját adó kötet címlapja Balázs János „A nap szerelmese” című festményével