Nógrád Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-06 / 4. szám
Három napba két versenyt is bezsúfoltak a rendezők óév végén Egerben és Budapesten, igaz a helyszínekből kiderül, hogy egymástól függetlenül. A salgótarjáni úszók sok más társukkal együtt az országból - sőt külföldről is - választhattak, hogy itt vagy ott indulnak, ők viszont mindkettőre bejelentkeztek, igaz a fővárosba csak a második napra és ott már mindössze pár fővel. Márton (Satis) István Nehéz dilemma elé állították a versenyszervezők az úszókat, mely gordiuszi csomót a tarjániak úgy vágtak át, hogy mindkettőre elmentek. Egerben a Válent Gyula emlékére rendezett Pro Agrián az összes távot és úszásnemet lefedték a rendezők és a résztvevők főleg a Tiszán inneni területekről érkeztek, de akadtak azért fővárosi és győri, sőt ukrajnai versenyzők is. AGDSE kényszerűen nélkülözte egyik legjobbját, az utánpótlás válogatottba meghívott Muzsnay Zsófit és még pár erősségét, de azért így is féltucatnyi érmet hozhattak haza. Igaz ezeket mind Egerből, ahol a fővárosinál szerényebb létszámú és erősségű mezőny gyűlt össze. Persze ez nem csoda, mert a Komjádiban a magyar úszósport hazai oroszlánbarlangjában a fenevad szájába tették fejüket, amikor versenyre keltek a hazai utánpótlás elitjével. De az kronológiai sorrendet betartva nézzük az egri szomszédolás mérlegét. Pozsonyi Réka (2001) általában nem tudott a mezőny első felébe kerülni, a 9 éves Grosch Linettnek ez már jobban sikerült ugyanúgy, mint a dinamikusan fejlődő Balázs Istvánnak (2013), vagy méginkább ikertestvérének, Boglárkának,akipéldául Emlékversenyről az oroszlánbarlangba ÚSZÁS Pro Agria és Közép-magyarországi régiós cikluszáró verseny, Budapest tázs István testvéréhez hasonlóan rohamosan fejlődik senyen uszodacsúcsot felállító Csincsik Daninak csak a helyezési számait nézzük Egerben, akkor ő volt a legeredményesebb, de néha csak alig pár induló között (pl. ezüstérem 200 háton és 1500 m gyorson. 100 gyors és pillangós bronzai már nem az előbb említett kategóriák, mert igen értékesek, de hogy hektikásságát bizonyítsa, a 200 gyorson kimondottan betlizett (11 indulóból 9. hely). A nap meglepetését Kovács Dénes tanítványai közül kétségkívül Tóth Zalán Zénó okozta: 200 gyors triatlétaként még nem az ő távja, de 1500 méteren élete legjobb eredményét úszta és legnagyobb sikerét aratta, amiért a pódium második fokára szólították. A másnapi budapesti sztárparádén már érthetően szerényebb helyezések jutottak a tarjániaknak az orsuzág korosztályoskrémjében. A Balázs testvérek közül Boglárka többször a középmezőnyben és annak elején, István inkább annak végén ért célba, Nagy Balázsnak ugyancsak ez sikerült, volt már szerencsésebb napja is, mert két erősségében (100 mell és 200 vegyes) a 13. lett, a többiben ettől kicsit hátrébb szorult. Csincsik Dani újra a jobbik énjét vette elő, 5., 6. és 8. helyét 200és 400 gyorson, valamint 100 pillangón. 100 gyorson már csak két hely- nyire maradt le a győzelmi emelvény harmadik fokáról. A multisportos Barta Luca viszont fel is állt rá, méghozzá nem az eddig neki nagyobb sikert hozó mellúszásban, hanem az öttusához sokkal fontosabb gyorsúszásban, igaz még csak százon, de ott egészen a második helyig jutott. Nagy Balázs (2000) folytatta nyomulását a ranglistán, Egerben akadtak olyan számai (hát és gyors) ahol csak bemelegített ám így is alig maradt le a dobogóról, de kellemes meglepetés volt 1500 méteres gyors bronza, mint ahogy ellenkező előjellel 200 melles bakija (5. helyezés). Utóbbit némileg feledteti 400 vegyes ezüstje. A BVSC-től hazatért és a nem régi salgótarjáni Kiss Géza emlékverEddigi legértékesebb helyezését érte el Tóth Zalán Zénó Harmadikként zártak KÉZILABDA. Az Európa-baj- nokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott kikapott Lengyelországtól a gyöngyösi Provident Kupa vasárnapi zárónapján. A pénteki nyitónapon a csehekkel szemben 29-28-ra alulmaradt, majd másnap a fehéroroszok ellen 31-28-cal javító magyar csapat az első félidőben sokáig fej fej mellett haladt a tornagyőzelmet jelentő diadalért hajtó riválisával, amely a 12-11 -es hátrányból „robbantott”, és a hazai hibákat kihasználva 15- 12-es vezetéssel vonult szünetre. Térfélcsere után Mocsai Lajos együttese Ilyés Ferenc góljával, 16- ló-nál érte utol ellenfelét, ám csakhamar ismét háromgólos hátrányba került (19-22). Ebből már nem tudott visszakapaszkodni az egyre inkább széteső válogatott, így harmadikként zárta a négy Eb-résztvevőt felvonultató tornát. Provident Kupa, 3. forduló: Lengyelország-Magyaror- szág 30-23 (15-12). Végeredmény: 1. Lengyelország 4 pont, 2. Csehország 4,3. Magyarország 2, 4. Fehérorosz-ország 2. A torna végeredménye (azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény dönt. * * * A címvédő Győri Audi ETO KC hétgólos győzelmet aratott a Fehérvár KC vendégeként a női kézilabda NB I szoipbati játéknapján. F.redmények: Veszprém Barabás Duna Takarék - Eszter- házy KFSC-Globál Safe 37-19 (18-11), Ipress Center-Vác - Dunaújvárosi KA 23-24 (12- 10), Fehérvár KC-Győri Audi ETO KC 26-33 (15-11), Érd - Siófok-Galérius Fürdő 33-28 (15-15). Szalayt feldobta a bátorságpróba Elhunyt Eusébio így lehetne röviden jellemezni az Africa Race pihenőnap előtti ötödik, szombati szakaszát As Sakn és Dakhla között. Az átlagsebesség meglehetősen magas volt (körülbelül 130 km/óra), viszont a pálya, mint általában, ezúttal is rejtett csapdákat. Amelyeket ezen a napon a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős sikeresen elkerült, így újfent begyűjtött egy második helyet. Ez kellett is nagyon, mert bár egy ideig bíztatóan álltak, mostanra alaposan visszaestek, s a sivataga porába látszik veszni győzelmi reményük. Az Opel Mokkával autózó magyar kettős a navigátor leleményességének köszönhette, hogy megelőzte az előző napon győztes Michel Túron Barrerét, s egy ideig az élen autózott. A kék Buggy ugyanis eltévedt, s bár néhány száz méterig Szalayék mentek a porában, a navigátor rájött, hogy rossz az irány, így egérutat nyertek.- Köves, gyors szakasz volt, még élvezetesnek is mondanám, ha nem lett volna helyenként nagyon alattomos. Mentünk nyolc kilométert full gázon, majd hirtelen állóra kellett fékezni az autót, mert két akkora gödör volt előttünk, hogy ha abba belemegyünk, bukfenc lett volna a vége. Újabb öt kilométer, megint egy csapda - szóval nagyon észnél kellett lenni - mondta Szalay, aki nem sokkal a szakasz vége előtt elkeveredett néhány száz métert, s akkor a kétszeres Da- kar-győztes Jean-Louis Schlesser megelőzte őt. A célba már így érkeztek meg - vonatozva, az Opel Mokka a kék Buggy porában. Ez azért több, mint inspiráló. Szalaynak fülig is ért a szája a célban.- Most fel vagyok dobva, úgyhogy nem érzem azt, amit máskor a versenynek ebben a szakaszában, nem várom a szünnapot. Felőlem már most indulhatnánk a következő szakaszra, de tudom, hogy a fiúknak szükségük van a pihenésre, és hogy a Mokkát is tüzetesen át kell nézni, még akkor is, ha eddig kiválóan vette az akadályokat - mondta Szalay, akinek köztudottan van egy fogadása a verseny nagy öregjével, és ötszörös győztesével, Jean-Louis Schlesserrel. A tétet homály fedi, az alku tárgya azonban az: melyikük végez többször a másik előtt a szakaszokon. Nos, így a szünnap előtt a statisztika azt mutatja, hogy Schlesser 3-2-re vezet. A külön- meccs azonban még nincs lefutva, hiszen a verseny neheze csak most jön, Mauritániában. A kamionos mezőnyben a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kettős az előző napi szakaszgyőzelmet követően ezúttal negyedikként ért célba, az összetettben azonban továbbra is tartja a harmadik pozícióját. 5. nap, As Sakn-Dakhla (össztáv: 782 km, ebből szelektív szakasz: 204.3 lan). Autósok: 1. Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi (francia, Schlesser Buggy) 1:42:20,2. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 6:01 perc hátrány, 3. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux) 12:49 p h. Kamiono- sok: 1. Elisabete Jacinto, Jósé Marques, Marco Cochinho (portugál, MAN) 2:06:42,2. Tomecek, Moravek (cseh, Tatra) 1:53 p h., 3. Essers, Lauwers, Boerboom (belga, MAN) 4:04 p h., 4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 7:27 p h. Az összetettben. Autósok: 1. Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi (francia, Buggy) 17:00:36,2. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux) 39:59 p h., 3. Sabatier, Rozand (francia, Buggy) 57:17 p h., ...6. Szalay, Bunkoczi 2:00:22 óh. Vasárnap hajnalban elhunyt Eusébio, a portugál futball történetének legnagyobb legendája. A mozambiki születésű ikon 71 évet élt. Eusébio az akkor még Portugál Kelet-Af- rikának hívott Mozam- bikban született, 1942- ben. Nagy szegénységben nőtt fel, és iskola helyett rendszeresen mezítláb focizott a környékbeli gyerekekkel. Hamarosan be is fogadta egy helyi klub, és 15 évesen már a Juventus szerette volna elvinni, ám mint Eusébio elmondta, az édesanyja erről hallani sem akart 1960-ban került a Benficához, 18 évesen, 350 ezer escudóért, ami mintegy 150 ezer eurónak felel meg. A váltás nem ment simán, mozambiki klubja ugyanis a Sporting egyik nevelőklubjának számított, így a lisszaboni rivális megkérdőjelezte, hogy a Benfica legálisan szerezte-e meg a futballista játékjogát Eusébio elmondta, a Sporting juniorként vitte volna Portugáliába, míg a Benfica az édesanyját kereste meg először, szerződést ajánlott, és kifizette azt, amit a család kért, ezért döntött mellettük. Eusébio végül 15 évet töltött a Benficánál, 301 bajnoki mérkőzésen 375 gólt szerzett a klub színeiben, és 11 bajnoki címet nyert. Négyszer játszott BEK-döntőt a csapattal,de csak egyszer, 1962- ben sikerült győztesen elhagynia a pályát Abban az évben Európa második legjobb futballistájának választották a France Football szavazásán, majd három évvel később az Aranylabdát is elnyerte. A portugál válogatottban 64 mérkőzésen 41 gólt szerzett; a nemzeti csapattal 1966-ban érte el legnagyobb sikerét, amikor az angliai világbajnokságon a bronzéremig vezette a gárdát, és egyúttal a torna gólkirálya is lett. Visszavonulása óta a futball nagyköveteként tevékenykedett; 2003-ban a portugál fut- ballszövetség őt nevezte meg minden idők legnagyobb portugál játékosaként, míg a World Soccer magazin a XX. század 10. legjobb futballistájának választotta. A klasszis az elmúlt években többször betegeskedett, 2011 karácsonyát tüdőgyulladás miatt töltötte kórházban. Az év elején kiengedték ugyan, de 2012 februárjában magas vérnyomás miatt újra be kellett mennie. A tavalyi Eb-n is rosszul lett, Poznanban szintén kórházba ápolták, így idő előtt tért haza, ahol három hétig szorult kórházi kezelésre, miután stroke-ot kapott, és az intenzív osztályra került. Balszerencse után már csak Fortunában bízhatnak Szalayék, legalább is ami a győzelmet illeti Eusébio \ t