Nógrád Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-06 / 4. szám

Hanninketten kaptak meghívót A decemberben kinevezett Pintér At­tila szövetségi kapitány 32 fős keretet állított össze a magyar labdarúgó-vá­logatott hétfői és keddi összetartásá­ra, a meghívott játékosoknak csak­nem a fele még nem szerepelt a nem­zeti együttesben. labdarúgás. A magyar szövetség honlapjának szombati beszámolója szerint a szakvezető hang­súlyozta: a mostani meghívás nem jelent automa­tikus kerettagságot, a szakmai stáb egyelőre csak ismerkedik a futballistákkal, később az összetar­tásokon és a bajnoki mérkőzéseken legjobban szereplő labdarúgók a légiósokkal kiegészülve alkothatják majd a keretet.- Nem szeretném, ha félreértéseket szülne a mostani összetartásra kijelölt keret, ezért szeret­ném előre leszögezni: az, hogy egy adott játékos most meghívót kapott, nem jelenti egyben azt is, hogy később válogatott lesz - jelentette ki Pintér Attila. - Egyelőre csupán arról van szó, hogy a meg­nevezett játékosokra kíváncsiak vagyunk. Sok ki­szemeltünk külföldön játszik, őket most termé­szetesen nem tudjuk megnézni. A mostani keretben több jelenlegi korosztályos válogatott játékos is helyet kapott (Kalmár Zsolt, Holman Dávid, Radó András, Bacsa Patrik), vala­mint részt vesz a gyakorlásokon a belga Oostende alkalmazásában álló Vass Ádám, az Alanyija Vlagyikavkaztól néhány hete távozó, így jelenleg klub nélküli Priskin Tamás, illetve egyedüli má­sodosztályú futballistaként a Nyíregyházán védő Balogh János. A kerettagok hétfőn délelőtt találkoznak Tel­kiben, mindkét nap két-két edzés szerepel a programban. Pintér kinevezésekor jelezte, szeretné elér­ni, hogy a válogatott bő keretében számításba vett labdarúgók rendszeresen részt vegyenek összetartásokon annak érdekében, hogy a já­tékosok minél gyorsabban megismerkedjenek a válogatott követelményrendszerével, a takti­kai feladatokkal. Az OTP Bank Liga klubvezetőivel, edzőivel tör­tént pénteki egyeztetésen Pintér elmondta: janu­ár 6-án és 7-én tartja az első edzőtábort, majd ter­vei szerint 13-án és 20-án is összehívja a játékoso­kat, február elején pedig egy törökországi edzőtá­borozásra nyílik lehetőség. A szövetségi kapitány arra kérte kollégáit, hogy ők is tegyenek ajánláso­kat, csapatukból kiket tudnának elképzelni a vá­logatottban. Az összetartásra kijelölt keret. Kapusok: Verpecz István (DVSC-TEVA), Horváth Tamás (Mező- kövesd-Zsóry), Balogh János (Nyíregyháza). Védők: Lázár Pál (DVSC-TEVA), Fiola Attila (MVM Paks), Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás), Lang Ádám (Győri ETO FC), Lipták Zoltán (Győri ETO FC), Kádár Tamás (DVTK), Bosnjak Predrag (Szom­bathelyi Haladás), Korhűt Mihály (DVSC-TEVA), Devecseri Szilárd (Szombathelyi Haladás). Közép­pályások: Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Pátkai Máté (Győri ETO FC), Gyömbér Gábor (Ferencvá­ros), Elek Ákos (DVTK), Szakály Péter (DVSC- TEVA), Holman Dávid (Ferencváros), Vass Ádám (KV Oostende), Kalmár Zsolt (Győri ETO FC), Koltai Tamás (Győri ETO FC). Támadók: Varga Ro­land (Győri ETO FC), Orosz Márk (Lombard Termál FC Pápa), Szatmári Lóránd (PMFC), Simon Krisz­tián (Újpest FC), Bacsa Patrik (DVTK), Futács Márké (DVTK), Böde Dániel (Ferencváros), Rudolf Gergely (Győri ETO FC), Radó András (Szombat- helyi Haladás), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Priskin Tamás (klub nélkül). A Bayernben folytatja labdarúgás. A következő idénytől a Bayern Münchenben folytatja pályafutását Robert Lewandowski, a Borussia Dortmund lengyel futballistája, akit klubja nem engedett el ta­valy nyáron. A 25 éves válogatott csatárnak a mostani szezon végén lejár a szerződése, így szabadon tár­gyalhatott kérőjével, szombaton pedig a bajor klub Twitter- oldalán bejelentették, hogy a fut­ballista aláírta 2019 nyaráig szó­ló ötéves kontraktusát. Lewandowski hivatalosan július 1-én lesz a Bayern játékosa. A lengyel légiós az elmúlt szezon­ban 24 bajnoki és tíz BL-góllal - közte az elődöntőben a Real Mad­ridnak lőtt mesternégyessel - segítette a Dortmundot, amely min­den sorozatban a müncheniek mögé szorult. Az MU nem igazol labdarúgás. A Mail on Sunday szerint a Chelsea kész 30 millió fontot ajánlani Wayne Rooney-ért, amennyiben az angol csatár nem tud vagy nem akar megállapodni a Manchester Uniteddel egy új szerződésről. A Sunday People szerint David Moyes, a United me­nedzsere magára haragította a klub szurkolóit azzal, hogy bevallot­ta, aligha igazol játékosokat januárban, noha a bajnokcsapat igen gyengén teljesít. A Sunday Mirror arról ír, hogy Luis Suárez új szer­ződésében egy 70 millió fontos kivásárlási záradék van. Az Independent az Arsenal-Tottenham kupamérkőzés kapcsán arról ír, hogy az Ágyúsok végül meglehetősen kényelmesen intézték el az ősi riválist, ám a sikerért fizetniük kellett: Theo Walcott is megsé­rült, újabb támadó dőlt ki a csapatból. A Sunday Times szerint Juan Mata frusztrációja odáig fokozódott a Chelsea-nél, hogy a spanyol klasszis, aki alig kap lehetőséget Jósé Mourinhótól, immár Rafa Benítezhez fordult, hogy segítsen neki kiutat találni. ★ ★ ★ „A 100 felé haladnak”: a Marca arról ír, hogy az Atlético Madrid igen nehézzé teszi az életet a Barcelona és a Real Madrid számára, a Málaga elleni győzelemmel már 49 pontja van a bajnokságban. A lap kiemeli Kokét, aki „vereségre ítélte a Málagát”; olvashatunk ar­ról, hogy Cristiano Ronaldo két hónap után tér vissza a Bernabeuba, sérülése miatt régóta nem szerepelt már a Real Madrid stadionjá­nak gyepén. Az AS arról számol be, hogy Gareth Bale immár máso­dik napja edzett együtt a csapattal, Carlo Ancelotti pedig bejelentet­te, hogy a walesi játszani fog a Celta Vigo ellen. HIRDETÉS • MUNKAERO-KOLCSONZES Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. » MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. ÍSHv lat; Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá; Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megts (Trítjuk! ■ BER-BERSZA Akciós áron! ‘VÍV JÉ gyfélSZOtgá»at WORK H-1134BP-. Róbert Karov H-1134 Bp-> nu ,3618889200 Telefonnám.+ 8 9206 1;:, c;:.n6fo—evein­Honlap: Work Way Club ■ v. F t

Next

/
Thumbnails
Contents