Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 277-299. szám)
2013-12-11 / 285. szám
/ 06 70 930 6707 www.boritekoniine.hu köpönyeg.hu 15 napos i dőjárás-el örejel zés Hétvégente kézműveskedés Szerda reggel már szinte mindenhol fagyos lesz a levegő, délután is csak kevéssel alakul 0 fok felett a hőmérséklet. Gyengén felhős, napos idő várható. Amerikában felkapottak a temetőben tartott esküvők. A partiszervezők így hirdetik: „Esküvőkre bérelhető ősfás park kis kápolnával a város közepén, mégis távol a világ zajától ”. Három év alatt tízszeresére nőtt a kereslet a szokatlan helyszín iránt. Nem feltétlenül bizarr okból: egy menyasszony például a szülei sírja fölött mondta ki a boldogító igent, akik jelképesen így „ vettek részt” az esküvőjén. Akadnak, akik a koszorúslányokat is feketébe öltöztetik, és kripták előtt fotózkodnak. A házasulok nem szívbajosak, a lábuk alatt nyugvó koporsók fölött mondják egymásnak: Míg a halál el nem választ! Csak komolyan gondolhatja, aki ott esküszik párjának: „ holtomiglan-h oltodiglant"... A városban advent négy vasárnapján az ünnep hangulatához méltó rendezvényeket tartanak, amelynek minden alkalommal kiemelkedő eseménye a belvárosban az öt méter átmérőjű adventi koszorún a gyertya ünnepélyes meggyújtása. (Folytatás a 2. oldalon.) 771215 901000 13285 HIRDETÉS Jó tanulóié sportoló”- díjátadó ünnepség Salgótarján. A hagyományokhoz híven, a tanulásban és a sportban egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtó általános és középiskolás tanulók vehetik át az önkormányzat elismerését, a „Salgótarján Város Jó tanuló - Jó sportolója” díjakat december 13-án, pénteken 14 órától a József Attila Művelődési és Konferencia- központban. A diákok díjazásával egy- időben jutalmazza Salgótarján önkormányzata az utánpótlás-sportolókkal foglalkozó legeredményesebb edzőket és testnevelőket is. Könyv az Ipoly-völgyről Balassagyarmat. Nagy Imre, a természetszeretetéről közismert tanár legújabb kötetét mutatják be december 13-án, pénteken délután fél öttől a Helytörténeti Gyűjteményben. A „Változó Ipoly-völgy” című, sok-sok fotóval bőven illusztrált könyvről Medvácz Lajos polgármester beszélget a szerzővel. Ünnepel a harminc éves Muzsla együttes Pásztó, Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli december 14-én, szombaton a Muzsla Néptáncegyüttes a városi művelődési központban. Emlékek az együttes életéből címmel 17 órakor kiállítást nyitnak, 18 órakor pedig megkezdődik a gálaműsor, amelyben volt táncosok és zenészek, valamint az utánpótlás csoportok is színpadra lépnek. ÜGYELETEK ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: SZIGETI ANDRÁS (20/246-4828) HIRDETÉS, TERJESZTÉS: TEL.: 32/418-190 FAX: 32/418-191 Egykori dolgozók, azok leszármazottai és hagyományápoló, értékőrző szervezetek koszorúztak a régi öblösüveggyárnál A salgótarjáni palackgyártás és a szintén a nógrádi megyeszékhelyhez kötődő üvegipari művészek öblösüveggyártásban történő több mint nyolcvan évvel ezelőtti alkalmazásának értéktárba vételét kezdeményezi az Öblösüveggyártók Hagyományápoló Egyesülete. Sarló Béla, a salgótarjáni üvegesek alapította civil szervezet elnöke az első hazai palackgyár indulásának 120. évfordulóján, Salgótarjánban elmondta: városépítő, generációkon átadott szakmakultúrának, ipartörténeti emlékeknek a megőrzéséhez járulhatnak az értéktárba vétellel. (Folytatás a 3. oldalon.) Médiapartnerünk a FM radio 100.-4 A NAP HÍRE Szakmát és munkát Budapest Gyermeküket egyedül nevelő, rászoruló édesanyák szereztek bolti pénztáros részszakképesítést igazoló bizonyítványt a Magyar Vöröskereszt és az ausztriai H. Stepic Közép-Kelet-Európai Alapítvány munkaerőpiaci felzárkóztató programjában. November végén 23, gyermekét egyedül nevelő édesanya tett eredményes vizsgát és vehette át OKJ-s pénztáros bizonyítványát. Többüknek már a munkaerő- piacon is sikerült elhelyezkedniük - közölte a Magyar Vöröskereszt kedden az MTI-vel. A programban a Magyar Vöröskereszt átmeneti otthonaiban élő, gyermeküket egyedül nevelő, rossz anyagi helyzetben lévő édesanyák vehettek részt, akik piacképes szakma hiányában nem tudtak visszatérni a munka világába. A képzések finanszírozása mellett a humanitárius szervezet az útiköltséget is megtérítette az anyáknak, valamint felügyeletet biztosított gyermekeiknek. A program az álláskeresésben és a munkahelyi helytállásban segítő képességfejlesztő tréninggel folytatódik jövő év februárig. RÓLUNK SZÓL IDŐJÁRÁS XXIV. ÉVFOLYAM, 285. SZÁM 2013. DECEMBER 11., SZERDA KÖZÉLETI NAPILAP DOBOZBA CSOMAGOLJAK A SZERETETET MÁSODIK HELYEN ZART 3. OLDAL ASZÉCSÉNY ÁRA: 135 Ft ELŐFIZETVE: 92 Ft NEM FÜGGŐ 12. OLDAL NIGELLA LAWSON Értéktárba kerülést kezdeményeztek Százhúsz éves a hazai palackgyártás í i .1 L 3Ö?6 OátonyUrwiyt, Tdrjérü út 5.