Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 277-299. szám)
2013-12-07 / 282. szám
NOGRADMTWl» 2013. DECEMBER 7., SZOMBAT a túlvilágra fUgbnáfe KP» nym'v'Meknt K<NYISITVfiDILfiM ,A környszetünk védelíne: egyenlő a jövőnk4bízto*itásáva(l" „Hl»z a főidet nem nigytzOltlnftől örököltük, hanem unokáinktőt kaptuk kőlcaönf ,sT Az ivóvíz fontossága, helyzete és lehetőségei régiónkban - II. rész Ablak Balassagyarmat, a napokban nyílt meg Veres József ikonfestő művész kiállítása a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskolában. A tárlat nagyban hozzájárul a tanulók és a pedagógusok adventi készülődéséhez, lelki megtisztulásához. A megnyitó ünnepségen Meló Ferenc igazgató elsőként a mélta- tót, dr. Stella Leontin kanonokplébánost köszöntötte, aki úgy fogalmazott: Veres józsef szépséggel, gazdagsággal, kinccsel ajándékozta meg az intézményt.- Isten titkaihoz legközelebb a szentek és a művészek állnak. Az ikon, ez az időtlen táblakép ablakot nyit a túlvilágra, a csodára. Az ikonfestészet hit nélkül nem megy - fogalmazott az atya, aki beszélt arról a szerétéiről és alázatról is, amellyel Veres József az ősi ikonográfia törvényei szerint rányitja a befogadó szemét egy másik világra, ahová reményeink szerint mindnyájan tartunk.- Az ikon szent dolog. A művész teljesíti azt, amire Isten kiválasztotta őt - emelte ki dr. Stella Leontin. Veres József elmondta: 10-12 éve foglalkozik ikonfestészettel, s úgy érzi, alkotás közben a Szentlélek útmutatása van jelen.- Barokk, templomba jártam gyermekkoromban, itt férkőztem közel Isten világához, s festéskor gyermekkori rácsodálko- zásomat élem újra át. Irodalomtanárként is mindig a képiség, a vizualitás volt számomra fontos egy-egy versben is - hangsúlyozta a művész, hozzátéve: Európa újra evangelizációra szorul, meg kell különböztetnünk az értéket a talmitól, hamistól, az álságostól. Az ünnepség végén az iskola kórusa karácsonyi énekeket adott elő Lévárdi Beáta karnagy zongorakíséretével. Az ivóvíz bázisaként használt területek fő szennyezője a vízfolyásokban, a talajban, ezek felszínére kerülő tisztítatlan szennyvíz. Fő ok, hogy az ivóvíz- ellátás kiépülését több évtizedre követte a csatornahálózat kiépítése, a keletkezett szennyvizek tisztítása. A talajvizek elszeny- nyezQdésének legfőbb okozója a nagy mennyiségű műtrágya, amely a kutak nitrátosodásának okozója. Napjainkban mindkét tényező veszélye csökkent. Az elszennyezett talaj, talajvíz természetes regenerálódása évszázadot jelent, a szennyezés további kezelése nélkül. Nógrád megyében a jövőben is biztosítani kell a szükségleteknek megfelelő mennyiségű, minőségű egészséges ivóvizet. Ez érdekében a 2012. elején érvénybe lépett vízügyi törvény alapvető célkitűzése a fenntartható vízközmű szolgáltatás biztosítása, és a felhasználók érdekeinek markánsabb védelme miatt szükséges, a vízközmű szolgáltatók szabályosan tevékenységvégzése. Felvetődik, hosszabb távon biztosított-e a megye ivóvízigénye. Salgótarjánt és térségét illetően az 1970-es években felmérésre kerültek a vízbeszerzés lehetőségei. Ezek között szerepelt a mihálygergei, a hasznosi, az ecsegi, a sámsonházai és a lengyendi. felszíni víztározás lehetőségei. Főbb városaink folyamatosan növekvő vízigénye a mihálygergei és a hasznosi felszíni víztározók, víztisztító, vízszállító rendszerek kiépítését tette szükségessé. Jelenlegi kihasználtságuk körülbelül 10.000 m3/nap, mely 40 százalékot jelent. Balassagyarmat és térségének növekvő vízfogyasztása szükségessé tette a Duna melletti parti szűrésű kutak vízének a térségbe szállítását, mely hosszú távú élhetési biztonságot jelent. Az ellátás biztonságát fokozza a térségi ivóvíz- ellátó rendszerek alkotta regionális rendszer. A vízellátási rendszer részét képezik az egyedi kutak és kút- csoportok, úgy, mint az Ipoly kavicsteraszán működő 30 darab parti szűrésű kút. Az ivóvíz is egyfajta különleges áru, amely előállítását és elérhetőségét a költsége határozza meg. A szakembereket régóta foglalkoztatja, a vezetékben szolgáltatott úgynevezett használati víz és az ivóvíz céljára előállított víz gondolata. Erre élő példa a déli és a távol keleti országok, ahol a vezetékes víz ivásra nem alkalmas. Reméljük, hogy ez az időpont a mi esetünkben még távol esik. Joó Miklós nyugalmazott igazgató közreműködésével Dr. Kecskeméti Sándor, Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ Magasabb fokozatba kapcsol a megyei tervezés Feltöltő napok időpontja és helye: Várót Háytzín Kontaktfzwnély Időpont Bátonyterenye Városháza 1. em. kistárgyaló, Városház u. 2. Vadas Anett 2013.12.11. és 13. 9.00-16.00 Pásztó Volt kistérségi iroda, Nagymező u. 3. Kozmán é Tábori Anita 2013.12.11. és 13. 9.00-15.00 Szécsény Városháza, Haynald Lajos Terem (kisterem) 1, emelet Rákóczi út 84. Szakács Ferenc né 2013.12.09. és 11. 9.00-16.00 Balassagyarmat Projektek Háza (Bírósággal szemben) Rákóczi út 13. dr. Feketéné Benkó Kata 2013.12.10-11. &00-16.00 Rétság Városháza Házasságkötő terme Rákóczi út 20. Karaba Tamás 2013.12.10. és 16. 9.00-16.00 Salgótarján Megyeháza, Rákóczi u. 36. Horváth Attiláné, Sándor Roland 2013.12.09-12. és 16-17. 9.00-11.00,13.00-15.00 Újabb mérföldkőhöz érkezett Nógrád Megye Önkormányzata a területfejlesztési feladatok ellátásában. A törvény által meghatározott feladatnak megfelelően a megyei önkormányzat stratégiai és operatív tervet készít a 2014-2020-as EU költségvetési ciklusához kapcsolódóan. A megyei programot az Európai Unió elvárásainak megfelelően konkrét projektekkel is alá kell támasztani, ezek feldolgozását kezdte meg Nógrád Megye Önkormányzatának területfejlesztési irodája. A cél világos: a megyébe érkező források maximalizálása. Báli Dániel Nógrád megye. Megyénk önkormányzatához eddig több mint 450 projektötlet érkezett be. December 3- tól a megyei közgyűlés hivatalának munkatársai már meg is kezdték a projektek feldolgozását, egy interaktív projektfejlesztő eszköz segítségével. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a beérkezett javaslatok többsége a beruházás címén, vagy a támogatási igényén kívül több információt nem tartalmazott. A jelenlegi szakaszban a projektek pontos beazonosítása folyik. Ez annyit jelent, hogy a potenciális kedvezményezetteknek még több információt kell adni a leendő beruházásaikról. Ez azért szükséges, hogy az életképes ötletek minél hamarabb „pályázatképes” állapotba kerüljenek. Ezek a projektek képezik majd az alapját a 2014-2020-as időszakra szóló megyei programnak. Gyakorlatilag a program kiterjed a gazdasági- és társadalmi élet összes szegmensére. így 2013-ban lehetőség nyílik egyfajta „fejlesztéspolitikai leltár” elkészítésére megyei szinten - amire korábban nem volt példa. A fejlesztési igények számbavételénél például az is kiderülhet, hogy - megyei szinten - mennyi négyzetméter járdát vagy önkormányzati belterületi utat kellene felújítani. Ezek az információk jó alapot nyújthatnak a megyébe érkező forrásokról szóló tárgyalásokon. Fontos szempont azonban, hogy az EU források is végesek, így csak a megfelelő módon előkészített, s a jól kidolgozott projektek tudnak majd végső támogatásban részesülni. Ezért a megyei önkormányzat a projektek felmérését kiterjeszti a vállalkozói- és a civil szervezetek irányába is. E döntés lényegi hátterében az áll, hogy a civil szféra aktiválása, a munkahelyteremtésre képes fejlesztési források idevonzása, az új vállalkozások letelepítése, az innovatív gazdaságfejlesztési megoldások együttese lehet csak képes a gazdasági felemelkedés motorjának beindítására. Az elkövetkező időszakban az önkormányzat a jelenlegi projektjavaslatok feldolgozása mellett új projektötletek gyűjtését is megkezdi. A csatorna nyitva áll a vállalkozók, a civil szervezetek számára egyaránt. Többek között ezért is érdemes figyelemmel követni a megyei önkormányzat hivatalos honlapján, a http://megye.nograd.hu webcímen megjelenő információkat, a projektek regisztrációjával kapcsolatban! További információ, hogy a projektek rögzítése több módon történik. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a megye járási székhelyein feltöltő napokat szervezünk. A projektek rögzítéséhez szükséges adatokat megtalálják a bárki számára hozzáférhető teszt verzióban: a http://www.program- tervezes.hu/demo webcímen. HIRDETÉS jllusztráció HIRDETÉS MINDKÉT ÜZLETÜNKBEN NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓ VALAMENNYI NYUGATI TÍPUSÚ AUTÓHOZ UTÁNGYÁRTOTT ÉS GYÁRI ALKATRÉSZ IS. KIS- ES NAGYKERESKEDES