Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 277-299. szám)

2013-12-17 / 290. szám

11 SPORTTUKOR 2013. DECEMBER 17., KEDD remények. Végül az első „fizetős”, azaz a hatodik helyen végzett Bogár Edina, aki pocaklakójával és párjával együtt egy hollókői hétvégén pihenheti ki a küzdelemben szerzett fáradalmait. Ötödik lett Horváth István. Ő és a bronzérmes helyen végzett Bablena Ferenc a Rimóci Ifjúsági Egyesület tagjai, a rimóci önkormányzat támogatásával érkeztek a versenyre. Mindketten értékes tárgyjutalommal térhettek haza. Negyedik helyen a már törzsjáté­kosnak számító Bene Zoltán végzett, akinek jutal­ma így egy 8”-os tablet lett. A több mint hét órás játékot követően már csak ketten maradtak a döntő asztalon. Közel háromne­gyed órás „birkózást” követően Gyüre Ádámnak kedvezett a szerencse, aki hetes párjaival utasítot­ta maga mögé ellenfelét, a hazai pálya előnyeit él­vező Virág Tamást. A verseny támogatói által fel­ajánlott tárgynyereményeknek köszönhetően a győztes egy négycsillagos velencei wellness- szállodában pihen­het párjával, míg a második helyezett egy vadonatúj lap­topot vihetett haza. A szervezők és tá­mogatói ezúton is gratulálnak a ver­seny győzteseinek és helyezettjeinek. Nem unatkozott, aki az elmúlt szomba­ton - akár játékosként, akár érdeklődő­ként - ellátogatott a salgótarjáni Den Cafe Pizzériába. Csaknem 40 nevező játszott négy asztalon a Nógrád Megyei Hírlap és hírportálja, az NPORT.hu, va­lamint a Den Cafe Pizzéria által szerve­zett megyei póker versenyen. Salgótarján Sok ismerős arc, köztük több eddigi győztes is tiszteletét tette a már szokásosnak mond­ható év végi megmérettetésen. Az elmúlt szomba­ti összecsapáson a hagyományokhoz híven nem volt pénzbeli nevezési díj, a feltétele mindössze a napilap érvényes negyedéves előfizetése volt, a dí­jazás pedig a támogatók által felajánlott tárgynye­reményekből állt. A bajnokság résztvevői és a több tucatnyi néző egyaránt jól szórakoztak. A délután két órakor induló versenynek min­denki nagy reménnyel vágott neki, hiszen a tárgy­nyeremények mellett a dicsőség és a győzelemmel járó elismerés volt a tét Nógrád megye pókeresei között. Az idő múlásával egyre több „all in” hang­zott el a teremben és a játékosok számának csök­kenésével egyre inkább fokozódott a feszültség. Közel hat órányi játék után alakult ki a döntő asz­tal mezőnye, az itt helyet foglaló játékosok számá­ra már kézzel fogható közelségbe kerültek a nye­Címvédés ezúttal sem volt V. NPORT Póker Kupa, Salgótarján

Next

/
Thumbnails
Contents