Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 277-299. szám)
2013-12-17 / 290. szám
Az Arsenal ellen a címvédő A címvédő Bayem München az angol bajnokságban listavezető Arse- nallal játszik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntő- jében - derült ki a sorozat kieséses szakaszának hétfői, nyoni sorsolásán. A német és az angol csapat az elmúlt sorozatban is a nyolcaddöntőben találkozott egymással. Emellett a slágerpárosítás a Manchester City - FC Barcelona lesz a legjobb 16 között. Szalai Ádám csapata, a Schalke 04 a Real Madriddal, Megyeri Balázs együttese, az Olimpiakosz pedig a Manchester Uniteddel csap össze a kieséses szakasz első körében. A nyolcaddöntők első mérkőzéseit február 18-19-én és február 25-26-án, a visszavágókat pedig március 11-12-én és március 18-19-én rendezik. A sorozat döntőjére május 24-én, Lisszabonban kerül sor. A hétfői sorsoláson Gianni Infantino, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) főtitkára, Giorgio Marc- hetti versenyigazgató, valamint a finálé nagykövete, a portugálok korábbi klasszis játékosa, Luis Figo működött közre. A nyolcaddöntő párosítása: Manchester City (angol) - FC Barcelona (spanyol), Olimpiakosz (görög) - Manchester United (angol), AC Milan (olasz) - Atlético Madrid (spanyol), Bayer Leverkusen (német) - Paris St Germain (francia), Galatasaray (török) - Chelsea (angol), FC Schalke 04 (német) - Real Madrid (spanyol), Zenit.(orosz) - Borussia Dortmund (német), Arsenal (angol) - Bayem München (német). Szezonzáró győzelem - Síró-parádéval KÉZILABDA, NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 13. forduló Balassagyarmati Kábel SE - Kecskeméti TE-Altoterra 29-22 (12-12) Balassagyarmat, 120 néző, vezette: Ágnecz, Sipos. Kábel SE: SÍRÓ - BÉCSI 6, SZÉLES 3, Kajdy, Dóczi, Varga J. 5, Szabó 2. Csere: Varga Á. (kapus), KOTTÁN 3, Piroska 2, SZÉKELY 4, Tihanyi 1, Bán 3/3, Szulcsán. Edző: Kedves László. KTE: Fehér - MISS 5/2, BENKE 8, Talmácsi, Petrik Varga 2, Lókodi 4/1, Erdős 1. Csere: Lakos (kapus), Csőke 2, Horváth, Stock, Ledacs-Kis. Edző: Kopornyik Zsolt. Hétméteresek- 3/3, ill. 4/3. Kiállítások 12 perc (+1 kizárás: Széles a harmadik 2 perces büntetés után), ill. 8 perc. Az eredmény alakulása: 7 perc: 4-2,14. perc: ó-ó, 22. perc: 11-8, 38. perc: 16-15, 49. perc: 22-17, 56. perc: 26-20. Talán a főtéravató programjai, vagy a vasárnap délutáni időpont miatt, de a szokásosnál meglehetősen kevesebben szorítottak az NB 1/B utolsó fordulójában a balassagyarmatiaknak. Nagy lendülettel, ugyanakkor támadásban sok hibával kezdett mindkét csapat. Bécsi lerohanásból szerzett vezetést, majd egy korai kiállítást kihasználva Kottán átlövésből növelte az előnyt. A vendégek részéről csak a villámléptű ex-ceglé- di Benke válaszolt a hazaiak kísérleteire, a többiek, így az egész Keleti csoport gól királya, Lókodi csak töltött, de nem célzott: bombái rendszeresen a gyarmati védők sáncán landoltak, illetve a remek formába lendült Síró kapus hatástalanította azokat. A kábelesek azonban nem tudtak tartósabb előnyhöz jutni: a támadásban rossz átadások, eladott labdák miatt bosz- szankodott a közönség. A KTE gyorsan ki is egyenlített, ám az előnyt egy percig sem tudta megszerezni. Varga János emberhátrányból talált be, Bécsi ismét lerohanásból szerezett gólt, így hamar visz- szaállt a két-háromgólos különbség. A hajrában azonban gyors egymásutánban kétszer is eredményes volt a vendég együttes, ráadásul a legutolsó másodpercben Benke egyenlíteni tudott. Fordulás után sokáig maradt a szoros eredmény. Síró továbbra is parádézott a gyarmati kapuban, a társak azonban támadásban még mindig sokszor vétettek. A fordulópontot talán Miss kihagyott hétméterese jelentette (amit a csereként beállt Varga Ádám védett), mert ettől kezdve, 16-15 után fokozatos húztak el az Ipoly-partiak. Székely és Varga ]. ismét létszámhátrányban „villant”, a másik oldalon Lókodi teljes csődöt mondott, és még az időkérés „fegyvere” sem segített a kecskemétieken. Az utolsó tíz percben már lényegében minden lövési próbálkozás utat talált az ellenfél hálójába, Bán belőtte a büntetőket, Piroska indult, Kottán és Székely átlőtt és egyre nőtt az előny. A legvégén pedig Bécsi két góljával gondoskodott arról, hogy ezen az estén ő legyen csapata legeredményesebb játékosa. Összességében a második félidőben nyújtott pontosabb játékával a Kábel SE megérdemelten tartotta otthon közveüen riválisával szemben a két pontot, ezzel együtt pedig sikerült elkerülni a kiesőhelyróí. Kedves László: - Bár támadásban eleinte sok technikai hibát vétettünk a védekezésünk remekül működött és kiváló kapusteljesítmény társult hozzá. A második félidőben aztán magabiztosabbá váltunk. Örülök, hogy győzelemmel zártuk az őszi idényt. Kopornyik Zsolt: - Az első félidőben egyenrangú ellenfelek voltunk. A másodikban viszont fejetlenül támadtunk, mindenki maga akarta megoldani a helyzeteket. Az utolsó öt percben saját magunkat vertük meg. H. H. Ezúttal elmaradtak az izgalmak KOSÁRLABDA NB l/B, Keleti csoport, férfiak, az 5. fordulóból pótolt mérkőzés Szolnoki Olaj KKU23- Konecranes-Salgótarjáni KSE 82-105(19-23,18-33,28-20, 17-29) Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 100 néző, vezette: dr. Szakáll, Mester, Vida J. Szolnok: TÓTH Z. 18/9, Berkics M. 3/3, CSABA 20/3, Markovics 10, Csákvári 2. Csere: ÉLŐ 15/3, Zsíros 3/3, Gyurcsányi 6/6, Hajdú 2, Hegedűs 3, Orosz, Tóth A. Edző: Kmézics Zorán. Salgótarján: KRASZNAI19/3, SEBŐK 31/3, GORSZKIJ 19/9, Borszéki 11/3, KOVÁTS R. 9. Csere: Schéda 14/3, Mitics 2. Edző: Kis Sándor. Az eredmény alakulása. 4. perc: 6-8,8. perc: 16-18, 14. perc: 27-35,18. perc: 33-46, 24. perc: 51 -65,28. perc: 57-73, 33. perc: 70-79,38. perc: 74-99. Kipontozódott: Csákvári (29.), Kováts R. (35.). A Hepp Kupa negyeddöntői miatt beiktatott bajnoki szünetet kihasználva vasárnap egy korábban már kétszer elnapolt találkozót pótolt az október végi, november eleji tévelygését követően a helyes útra úgy tűnik szép lassan azért visszataláló Konecranes-Salgótarjáni KSE együttese, amely ha nem is vett villámrajtot a szolnoki fiatalok ellen, Gorszkij meccsnyitó triplájával, illetve Sebők pontos büntetőivel az első percekben egy viszonylag tartósnak bizonyuló előnyt alapozott meg. A negyed derekán például éppen 12-6-ra mentek a mieink, ám ekkor néhány előkészítetlen, korai vállalás, könnyelmű labdaeladás, illetve elnézett védőlepattanó elég volt ahhoz, hogy a hazaiak egy Tóth Zoltán két távoli kosarára épített 8-0-ás száguldást bemutatva a meccs során először, s mint később kiderült egyben utoljára is, a kezükbe kaparintsák a vezetést. Az agilisán kezdő Krasznai ugyanis sikeres „sza- baddobásaival” a folytatásban pillanatokon belül helyreállította a rendet, Mitics ziccerével, valamint Schéda hármasával pedig az első kisszünet előtt már ismét távolodni kezdett a továbbra is lendületesen és erőszakosan kosárlabdázó, ám a negyed végére eléggé ötlettelenné váló riválisától az SKSE. A második felvonás az elsőhöz nagyon hasonlóan kezdődött: míg a tarjániak Gorszkij és Krasznai révén a kosarakat, addig a házigazdák most is inkább a személyi hibákat gyűjtögették lelkesen, aminek következtében a különbség megint nőtt valamelyest, miközben néhány szolnoki kezdőember újból a kispadon találta magát. Noha 21-28 után az apró termetű Tóth Zoltán egy- egy triplával, illetve 2+1-es akcióval megint egészen közel hozta övéit, a félidő hátralévő részében igazándiból már csak egy csapat volt a pályán. A hátsó soraikat megszilárdító, a megszerzett labdákból könnyű, gyorsindításos gólokat szerző, ugyanakkor felállt védelemmel szemben is eredményesen, helyenként szemre is tetszetősen támadó Kis-csapat Borszéki, Kováts, Sebők és Krasznai menetrendszerű találataival kisvártatva több mint tíz, a nagyszünetre pedig, Gorszkij dudaszó pillanatában a gyűrűben landoló trojkájával, már egy híján húsz ponttal húzott el vendéglátójától (37-56). A fordulás után eleinte minden ott folytatódott, ahol fertályórával korábban abbamaradt, az előnyüket Borszéki és Kováts centergóljaival, illetve Sebők remek betörésével tovább gyarapító tarjániak azonban 40-63-as állást követően, némileg váratlanul, igencsak megtorpantak. Támadójátékuk vontatottá és esetlegessé, védelmük jóval szellősebbé vált, s ezt kihasználva az „olajos” fiatalok egy Csaba remek találataival keretbe foglalt 11-2-es szériával jócskán faragtak hátrányukból. A harmadik felvonás derekán azután Sebők pötyögtetett be néhány idegnyugtató ziccert, illetve büntetőt, s 57-75-nél már-már megint úgy tűnt, hogy sínen vannak a mieink. Igen ám, de az ebben az időszakban tulajdonképpen komplett második sorukat szerepeltető szolnoki ifjoncoknak továbbra sem igazán akaródzott beletörődni a sorsukba. Olyanynyira nem, hogy Zsíros, Gyurcsányi és Hajdú sorozatos kosaraival a záró periódus kezdetére hosszú idő után ismét tíz ponton belülre zárkóztak Kmézics Zorán belelendülő tanítványai (70-79). Csakhogy az idény nagy részéhez hasonlóan ezen a délutánon is bombaformában kosárlabdázó Sebők Tamás ekkor úgy döntött, hogy az utóbbi két találkozó kiélezett végjátékát követően ő bizony most nem kér az izgalmakból, s gyors egymásutánban elsüllyesztett tizenegy pontjával végleg megnyerte a meccset a hajrára védekezésben is feljavuló vendéggárdának (74-94). A19 ponttal és idényrekordot jelentő 15 gólpasszal masszív dupla-duplát összehozó Krasznai triplájával és Gorszkij zsákolásával azután a finisben, amolyan slusszpoénként, még a százas határon is sikerült átlibbenniük az idegenbeli makulátlanságukat megőrző tarjániaknak, akiknek magabiztos győzelme, valljuk be, voltaképpen egy percig sem forgott komolyabb veszélyben. Kmézics Zorán: - A rutinos játékosokból álló Salgótarján végig kontrollálta a mérkőzést, s nagyon jó dobószázalékot produkálva tulajdonképpen simán győzött. Az én fiatal csapatomnak ezúttal csak a tapasztalat- szerzés jutott. Kis Sándor: - Az első perctől az utolsóig kézben tartottuk a mérkőzést, így győzelmünk, melyből minden pályára lépő játékosunk jó teljesítménnyel vette ki a részét, ilyen különbséggel is megérdemeltnek mondható. H. P. (