Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 277-299. szám)

2013-12-17 / 290. szám

10 SPORTTUKOR Harmadik lett a Pásztói SE A Heves Megyei Sakk Szövetség Egerben rendezte meg a megyei rapidsakk csa­patbajnokságot, ahol az el­múlt évi győztes a Pétervására együttese megvédte bajnoki címét, még egyetlen nógrádi együttesként a Pásztói SE a harmadik helyen végzett. A bajnokság küzdelmében részt vett csapatok képviselői közül többen a komoly utánpótlás nevelésre hivatkozva, szeret­tek volna egyesületeiken be­lül a vasárnapi megméretteté­sen egy második csapatot is indítani. Azonban a szövetség a versenykiírásra hivatkozva, ezt idén még nem engedélyez­te, így hét végén igencsak fog­híjasra sikeredett a rapid csb- n részvevő csapatok száma. A megyei rapid sakk csapat- bajnokság végeredménye:1. Pétervására (Kiss Pál, Do- mány Mihály, Frander Leon Olivér, Kladiva István, Tóth Já­nos) 24,5 pont, 2. Makiár (Paál Attila, Paál András, Dobos Dá­niel, Pécsik Gergő, Nagy Gá- bor)20, 3. Pásztó (Vajda Al­bert, Görcsi Gábor, Huszár Márk, Kormos József, Vas Vin­ce) 10, Andornaktálya (Bódi Tamás, id. Vámosi László, Sze­gő Krisztián, Czajner Gábor, Tóth Martin) 5,5. Remekeltek a nógrádi sípmesterek ÜÍíK Szom­baton a hevesi sportcsarnok­ban Lovas Norbert, Ducsai Jó­zsef és Dudás Sándor szer­vezte meg az első alkalom­mal kiírt játékvezetői tornát, melyen öt megye csapata küzdött meg egymással az el­sőségért. Megyénk sípmeste­rei jól szerepeltek megméret­tetésen, hiszen megelőzve az országos címvédő Heves me­gye együttesét a győztes Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye gárdája mögött az előkelő má­sodik helyen végeztek. A csa­pateredmény kihirdetését kö­vetően a legjobb mezőnyjáté­kosnak járó különdíjat is nóg­rádi labdarúgó játékvezető, Bogár Gergő érdemelte ki. A régiós játékvezetői terem- labdaríigótoma végeredménye: 1. Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye, 2. Nógrád megye, 3. Heves megye, 4. Jász-Nagykun- Szolnok megye, 5. Pest megye. Különdíjak Legjobb mezőnyjá­tékos: Bogár Gergő (Nógrád). Legjobb kapus: Varga László (Heves). Gólkirály: Tóth Már­ton (Borsod). A régiós tornákat követően az országos sípmeste­ri fesztivált január 11-12-én, Szentendrén rendezik meg. Jubileumi túra A 20 éve alapított Zöld Út Természetjárók Egyesülete jubileumi túrát hirdet decem­ber 26-án a Karancsra. A ter­vezett útvonal: Salgótarján, Tó­strand - Kőbányai út - Karancs kilátó - Szent Margit Kápolna - Tóstrand. A szer­vezők a résztvevőket kitűző­vel és emléklappal köszöntik egy forró ital és zsíros kenyér mellett, a Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata jóvoltából. Találkozás 9.50- kor a Toyota Szalon előtt. Tú­ravezető: Fazekas Melinda és Miheller Tibor túravezető. Az utolsó lehetőség... kosárlabda. Utolsó nemzetközi kupamérkőzésüket játsszák kedden a Fortress Jászberény kosárlabdázói, akik a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban este 18 óra­kor kezdődő EuroChallenge összecsapáson az Ural Jekatyerinburg csapatát látják vendégül. Azt az orosz együttest, melyet a magyar alakulat három külhoni rivá­lisa közül a múltat és jelent is figyelembe véve a szakér­tők előzetesen talán a legkevesebbre taksáltak, ám amely mégis elsőként, mi több, az utolsó forduló alakulásától függetlenül, már biztosan csoportgyőztesként vívta ki helyét a sorozat következő fázisában. A szintén továbbjutást érő második pozícióról ki-kimér- kőzésen döntő Tofas - Krka duó egyike ugyan még beér­heti, de gyengébb egymás elleni eredményei alapján már meg nem előzheti Oleg Okulov legénységét, amely így tu­lajdonképpen tét nélkül várhatja a mostani összecsapást. Szigorúan az eredmények alapján ugyanez elmondható az utolsó helyre „bebetonozott” jászberényiekre is, ám Földi Sándor változatlanul mélyrepülésben lévő, egyhu­zamban most már hét vereségnél járó alakulata számá­ra az önbecsülés visszaszerzésétől kedve a közönség ki­engesztelésén túl az első nemzetközi siker begyűjtéséig mégis számos motiváló tényező felsorolható. A „kürtösök” reményeit növelheti, hogy idegenben is majdnem sikerült elkapniuk az orosz Szuperliga (ami ar­rafelé tulajdonképpen a második vonalnak felel meg, hi­szen fölötte helyezkedik el egy, többek között a CSZKA Moszkvát, a Himkit és a többi sztárgárdát fölvonultató „még szuperebb” liga) előző évi aranyérmesét, jelenlegi második helyezettjét, az utolsó Romanov cár, II. Miklós és családja kivégzésének helyszíneként elhíresült, föld­rajzilag jórészt már Ázsiához tartozó uráli nagyváros­ban ugyanis csak hosszabbításban tudtak felülkereked­ni az akkori házigazdák. A rivális legjobbjai, mint általá­ban, azon a derbin is Anton Glazunov, illetve az ameri­kai Lance Harris és Aaron McGhee voltak, s nem kétsé­ges, hogy az ő megregulázásuk ezúttal is a vágyott bravúr alapvető feltétele lesz Soós Gáborék számára. Az oroszországi mérkőzésen Anton Glazunowal nem nagyon bírtak a herényiek Olimpia és nevelés December 18-án, szerdán olimpiatörténeti kiállítás nyí­lik a Salgótarjáni Városi Sport- csarnokban. A látogatók húsz tablón ismerkedhetnek meg az ötkarikás játékok eszméjével, szimbólumaival és eredménye­ivel. A10 órakor kezdődő meg­nyitón Székyné dr. Sztrémi Me­linda polgármester asszony mellett több egykori nógrádi olimpikon is közreműködik majd. A kiállítás ingyenesen tekinthető meg a sportcsarnok nyitva tartási idejében, egé­szen 2014. január 15-ig. Tíz érem Az öt első, három második és két harmadik he­lyet gyűjtött magyar váloga­tott másodikként végzett a va­sárnap zárult herningi rövid pályás úszó-Európa-bajnok- ság éremtáblázatán. A nemzeti szövetség (MÚSZ) hétfői tájékoztatása szerint a magyarokat csak az oroszok tudták megelőzni, igaz, ők toronymagasan végez­tek az élen, 13 arany-, 5 ezüst- és 4 bronzéremmel. Herning- ben Gyúrta Dániel két győzel­met aratott (100 és 200 mell), mellette az összesen négy ér­met szerzett Hosszú Katinka (200 m vegyes), valamint Gyúrta Gergely (1500 m gyors) és Verrasztó Dávid (400 m vegyes) tudott egyszer-egy- szer győzni. Murray lett azév legjobb brit sportolója tenisz. Andy Murrayt válasz­tották az idei év brit sportolójává a BBC által megrendezett orszá­gos szavazáson. A brit közszolgá­lati médiatársaság 1954 óta min­den évben odaítélt rangos elis­merésének kitüntetettjét a kö­zönségszavazatok alapján vá­lasztják ki. A 26 éves skót játékos nem jelent meg a vasárnapi, leedsi díjátadón, mivel éppen Floridában tréningezik. A trófe­át az angol nyílt bajnokság ki­lencszeres győztese, Martina Navratilova adta át neki ott. A 401 470 voksot kapott Murray - Fred Perry 1936-os si­kere óta az első hazai teniszező, aki megnyerte a férfi egyest Wimbledonban - Leigh Half­penny rögbijátékost (65 913) és A.P. McCoy zsokét (57 854) előz­te meg a szavazáson. A csapatok között a rög­biválogatott végzett az élen, míg a legjobb külföldi sportolónak a Forma-1 négyszeres világbajno­kát, a német Sebastian Vettelt vá­lasztották. Sir Alex Ferguson, a Man­chester United labdarúgócsapa­tának előző szezon végén visz- szavonult vezetőedzője külön- díjban részesült. Három csapat lépett pályára FUTSAL Diákolimpia, megyei döntő Balassagyarmaton napokban rendezték meg a IV. korcsopor­tos futsal diákolimpiát. A megyei döntőben három körzet csapatai jelentek meg. A salgótarjáni kör­zetet a Kazár, a szécsényit a Karancssági, míg balassagyar­matit a Dózsa György Tagiskola képviselte. Sajnos Pásztó, Romhány és Nagybátony körzeteiből nem vol­tak érdeklődők a versenyre, pe­dig a Magyar Labdarúgó Szövet­ség milliós támogatásokkal se­gíti a körzetek labdarúgó után­pótlással foglalkozó egyesületeit, hogy menjenek be az iskolákba és segítsenek focizni tanulni a fiataloknak... A megjelent iskolák csapatai látványos mérkőzéseket játszot­tak a négy plusz egyes felállású teremfociban. Lehetett látni a já­tékosok felkészültségén, az edzéseken tanultakat. A balas­sagyarmati győztesek a BSE- Palóc Farkasok utánpótlás-neve­lő egyesület játékosai, ahol Kómár Gábor és Mohácsi László foglalkozik a felkészítésükkel. Remélhetőleg egy jól tervezett téli felkészülés után a februári országos döntőben is eredmé­nyesen képviselik megyénket a győztes csapat tagjai. Eredmények: Bgy. Dózsa György Tagiskola - Kazár 9-2, Kazár - Karancsság 8-6, Bgy. Dózsa György Tagiskola - Karancsság 6-3. Végeredmény: 1. Kiss Árpád Általános Iskola Dózsa György Tagiskola (Oláh Martin, Tálas Erik, Lavkó Bálint, Gilyen Már­ton, Mátyás János, Oláh Attila, Kácsor Dávid, Tucsek Máté, Vallusz Márk, Fábián Krisztián - testnevelő: Taskó András), 2. Ka­zár, 3. Karancsság. Kanyó Ferenc A balassagyarmati Dózsa György Tagiskola győztes csapata » t i

Next

/
Thumbnails
Contents