Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)
2013-11-16 / 264. szám
PORTTUKOR Utolsó előtti megmérettetés FORMA-1 USA Nagydíj, Austin A Forma-l-es mezőny elutazott az amerikai kontinensre, hogy a hétvégén az autógyártás fellegvárában, az USA-ba álljon rajthoz, a texasi Austinban. Az utolsó két futam már a szezon levezetése, azután, hogy a 2013-as világbajnoki címek elkeltek. Amber PR Mivel már nagyon közeledik a világbajnokság vége, így már sok olyan hír Is szárnyra kel, amely a jövő évi pilótákkal foglalkozik, vagy éppen a még aktív, de leköszönő versenyzőkről szól. A hétvégén Mugellóban a Ferrari a szokásos éves dzsemboriján elbúcsúztatta Felipe Massát (jövőre a Williams-nél versenyez), akinek a helyére Kimi Raikkönen érkezik a Lotustól. A finn pilóta körül igencsak felpezsdült az élet mostanában. Sokáig úgy volt, hogy nem utazik el a szezonzáró két futamra, majd arról szóltak a hírek, hogy mégis megy. A jégember régóta kínzó hátfájására hivatkozva végül mégis lemondta az utolsó két futamot, s kés alá fekszik. Nem ért túl szép véget kapcsolata a Lotus csapattal. Fernando Alonso jelenléte sem lesz biztos a hétvégén. A spanyol pilóta Abu-Dhabiban szerzett hátsérülése miatt úgy volt, hogy ki kell hagyja az amerikai futamot. A legutolsó hírek szerint viszont állítólag a spanyol pilóta már elindult Amerikába. A negyedik világbajnoki címét a közelmúltban megszerző Sebastian Vettel féltőn óvott magánéletébe is betekintést nyerhettünk, hiszen kiderült, hogy a Red Bull fenegyereke hamarosan elveszi szerelmét. Visszakanyarodva a hétvégi futamhoz, egy nagy küzdelem azért mégis folyik majd a futamon. A Mercedes és a Ferrari is szeretné megkaparintani a konstruktőri második helyezést. Bár a Mercedes áll jobban, a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali szerint ez a harc még nincs lejátszva, s még esélyes a maranellói gárda a második helyre. Még két futam van hátra, s a Ferrari 11 ponttal van lemaradva a Brackley-i csapat mögött. Domenicali viszont megvan győződve arról, hogy csapata visszavághat a két utolsó futamon, hiszen az ottani körülmények kedvezőek lesznek a pirosak számára. 2012-ben izgalmasabban zárult a versenyszezon. Tavaly ugyanis még az USA Nagydíjon sem dőlt el az egyéni világbajnoki cím sorsa. Akkor ugyanis a még mclarenes színekben versenyző Lewis Hamilton bravúros vezetéssel szerzett még egy futamgyőzelmet csapatának. A világbajnoki címre hajtó két aspiráns (Sebastian Vettel és Fernando Alonso) így kénytelen volt beérni a dobogó második és harmadik helyével. Nyitott maradt az egyéni cím sorsa, amely végül, mint már sokszor ezúttal is Brazíliában került méltó tulajdonosához. Idén már nem lesz ilyen érdekfeszítő a szezonvég. Ennek ellenére a hétvégén minden szem a Circuit of The Americas-ra szegeződik, ahol a sikeres tavalyi debütálás után immáron a második Forma-l-es versenyt rendezik meg. Mivel New Jersey nincs bent a jövő évi naptárban sem, így felértékelődik ennek a versenynek az imázsa. A verseny és a pálya Texas fővárosa Tavo Hellmundnak, egy helybéli ex-pilótának köszönheti a verseny létrejöttét, aki szoros barátságot ápol az FI urával, Bernie Ecclestone-nal. Miután azonban elintézte, hogy hazájában legyen verseny, Hellmund a továbbiakban nem vett részt a szervezésben. A verseny szervezőinek sokáig főtt is a feje, hogy el tud-e a pálya készülni időben. Végül tető alá hozták a projektet és Austin ezután még legalább egy évig egyeduralkodóként rendezi az USA Nagydíjat. Az 56-körös USA Nagydíj november 17.-én helyi idő szerint 13 órakor (nálunk 20 órakor) veszi kezdetét Austinban (Texas), a Circuit of The Americas pályán. A pálya hossza: 5,513 km, a teljes versenytáv 308,405 km. A pályarekordot Sebastian Vettel tartja, ideje 1 perc 39,347 másodperc. A 20 kanyaros austini pályán található egy meredek emelkedő amely „a rendkívüli út a mennyekbe” elnevezést kapta. 2012-ben Lewis Hamilton (McLaren) állhatott a dobogó tetejére, ideje 1:35:55.269 volt. A második helyezett Sebastian Vettel (Red Bull) lett, míg a bronzérmes helyen Fernando Alonso (Ferrari) ért célba. A színészeket külön is díjazták Egy hónappal a minden eddigi hazai csúcsot megdöntő 28. SPAR Budapest Maraton után a Vígszínházban köszöntötték a futásban résztvevő színészeket. Az idei SPAR-ra 65 országból és 800 magyarországi településről 21000 nevezés érkezett, a váltók száma 1200 volt, köztük a színészek csapatai. A „Fut a színház” program keretén belül már 22 színházi csapat indult, amit a verseny szervezői sikerként értékelnek, hiszen az elmúlt évben 13 csapat versenyzett ebben a kategóriában. Az ünnepélyes díjkiosztón szinte hiánytalanul megjelent Eszenyi Enikő Csőre Gábornak adja át a megérdemelt serleget minden csapat a Vígszínházban. A házigazda, Eszenyi Enikő adta át a kupákat a férfi váltók tagjainak, köztük az első helyezett Vígszínház stafétájának (Molnár Áron, Hamp Gábor, Józan László, Géczi Zoltán).- Nagyon büszkék vagyunk rájuk, hiszen az abszolút sorrendben is óriási a 31. helyük a versenyen indult 1200 staféta között. A próbák és előadások közötti időben jártak az edzéseikre, le a kalappal előttük. Fiatalos, sportos és egészséges társulat a miénk, ezt üzeni a sikerük - tette hozzá az igazgatónő. A váltók tagjai sorában sokak mellett ott futott a Kossuth-díjas Udvaros Dorottya, Szabó Győző, Tóth Auguszta, Deutsch Anita, Puskás Tamás is. A teljes 42 km-es távot életében először futotta le Csőre Gábor (Vígszínház), Zöld Csaba, (József Attila Színház), Megyes Melinda (Kolibri Színház), hetedszer Bérezés László (Kaposvári Csiky Gergely Színház), tizenharmadszor Rikker Mária (Operett Színház). Köztük a legjobb időt Csőre Gábor érte el (3:36.13).- Fantasztikus hangulatú esemény a SPAR Budapest Maraton Fesztivál. Igazi ünnepe a városnak, a lelkek mind ünneplőbe öltöznek, jókedvről és egymás feltétlen tiszteletéről szól ez a nap, minden olyan, mint amilyennek Magyarországnak - szerintem - minden nap ki kellene néznie. Jövőre is rajthoz szeretnék állni és akkor remélem Pindroch Csaba barátomat kísérem majd, akinek jelképesen már most átadnám a stafétabotot, hiszem jövőre lesz 42 éves és a mellé 42 km dukál - mondta Csőre Gábor, aki a maratonnal ajándékozta meg magát a 42. születésnapjára. A rendezvényen megjelent dr. Slmicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár (EMMI) is és beszédében megosztotta a futással kapcsolatos saját Maraton Fesztiválos élményeit is. Kiemelte, hogy ma már a társadalomnak nincs olyan rétege, amelyik ne ismerte volna fel a mozgás fontosságát, mint az egészségmegőrzés kulcsát. Ezt a tényt igazolja a színpadok világának közössége és a futásuk, a Fut a színház gondolata egyben üzenet is, bármilyen szintű és bármennyi elfoglaltsága is legyen valakinek, a rendszeres testmozgást nem nélkülözheti. A rendező Budapest Sportiroda a színházi csapatok jótékonysági nevezési díjait a Bajor Gizi Színészmúzeum számára ajánlotta fel. Az összegyűlt 300000 forintot Máth István BSI ügyvezető adta át Somogyi Zsolt gyűjteményvezetőnek. <10 MEGFEJTÉS, Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „En szögeztem a patkót kabalának az ajtóra!” E heti szerencsés nyertesünk: Kiss Károly, Salgótarján, Ybl Miklós út 35. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését 2013. november 21-ig juttassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgótarján, Kassai sor 6.). apó APRÓCSKA SZÍNÉSZ V. (LÁSZLÓ) RÁESŐ RÉSZI H KÉP, GRAFIKA CL AGYBA DUG r~ BAKLÖVÉS FELSÜLÉS SPORTISKOLÁNK LL MÉTER, RÖV. C CL TIPPEL, TALÁLGAT tr KACAT, ÓCSKASÁG CL STRASSE, RÖV SZÁMÁRA HATÁRNÁL FIZETJÜK HOT...; ÉTEL ALAKTALAN T ELSŐ BETŰNK T NAGY SZÜLŐ NAGYAPJA KIKÉPEZ UGYNO KÖSKÖDIK SZÉKESE GYHÁZ EZRED, RÖV. HÁZIKÓ, NYARALÓ JUT, VETŐDIK HIRTELEN MEGHÚZ TÁPLÁL MÁZSÁL FELÉNK CIPEL T VESZÍT BAJNOKOK LIGÁ- JA, RÖV. ENIKŐ, BECÉZVE IZLAND, RÖV REJT, LEPLEZ ITAL, TRÉFÁSAN TANKÖNYV, RÖV. VETÍTHETŐ ÁLLÓKÉP VARÁZSLATOS AZ EGYIK APOSTOL FOLYADÉK MAGÁHOZ RENDEL FELSZED MAGÁRA TÁL T SZILVÁT SZÁRÍT HEBEG, DADOG T" GYALOGOS KATONA VÜK NEVELŐJE ÉPÜLETELEM BAGDAD A FŐVÁ ROSA MEG SZOKOTT KI FEJE- ZÉS, ROV. ACÉRIUM VEGYJELE MÓKA, VICC T COGITO . SUM RENDEZŐ, RÖV T r~ ÉTEL ÍZE SÍTŐ AZ ARGON VEGYJELE IDŐMÉRŐ ESZKÖZ r~ RÓMAI IGEVÉGZŐDÉS PAPA PÁRJA FÖLDRE GYÚR f” NUMERO, RÖV. RÁJA EGYNEMÚI OROSZ FÉRFINÉV SZELLŐS JRUHÁ^ r LIMONÁDÉ KELLÉK KICSODA, OROSZUL 9 * 9 I f