Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)
2013-11-16 / 264. szám
SPORTTUKOR 2013. NOVEMBER 16., SZOMBAT Biológiai útlevél A FIFA doppingellenes csapata be nem jelentett ellenőrzések során vér- és vizelettesztet vesz a világ legjobb játékosaitól, így a 2014-es, brazíliai vb-n már úgynevezett biológiai útlevéllel rendelkező játékosok szerepelnek majd. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) johannesburgi világ- kongresszusán elhangzott, ennek jegyében múlt héten a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München edzőközpontjában jártak az ellenőrök, s két óra leforgása alatt a bajor sztárklub valamennyi játékosa vér- és vizeletmintát szolgáltatott. Jiri Dvorak, a FIFA orvosi bizottságának vezetője arról is beszélt, dolgoznak a logisztikai megoldáson, hogy a jövő évi vb-n levett doppingteszteket minél gyorsabban ellenőrizni tudják. A problémát az okozza, hogy a torna idején nem lesz WADA által akkreditált doppinglabor Brazíliában, így a mintákat Lausanne-ba kell majd szállítani, s ott fogják azokat megvizsgálni. Az is kiderült, hogy a FIFA egymillió dollárt szán a biológiai útlevél bevezetésére, amelyet a világ 600-700 játékosánál készítenek el. Ezzel nyomon lehet követni, ha egy sportoló szervezetében valamilyen fokú változás tapasztalható, ami doppingolásra utalhat. Dvorak arról nem nyilatkozott, hogy a vb-n levett tesztek Svájcba szállítása mennyi pénzbe kerül majd. Hosszabbított További két évvel, 201ó-ig meghosszabbította szerződését Marcelino Garcia Torai, a spanyol labdarúgóbajnokságban szereplő Villarreal vezetőedzője. A 48 éves szakember januárban vette át az akkor még másod- osztályú együttest, amellyel kiharcolta a feljutást. A Primera Divisiónban azóta remekül szerepel a gárda, ugyanis 13 fordulót követően a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik helyen áll. Szőrös ezüst-, Karvaj bronzérmes ÖKÖLVÍVÁS Ifjúsági országos bajnokság Hódmezővásárhelyen mérték össze képességeiket a 17-18 éves ökölvívók, a Salgótarjáni Boksz SE (SBSE) versenyzői két érmet hoztak haza a négynapos magyar bajnokságról. Összesen 104 ökölvívó húzott kesztyűt a csongrádi városban. A mostani ifjúsági korosztály kiemelten fontos a sportág jövője szempontjából, hiszen a jelenlegi garnitúrában több olyan ökölvívó bontogatja szárnyait, akik tehetségük alapján ott lehetnek a 2016-os olimpiát megelőző kvalifikációs versenyeken. Botos Tibor három tanítványát nevezte az idei ob-ra, a legkönnyebb közülük az 52 kilós Karvaj Zsolt volt. Mint edzője elmondta, még sosem látta olyan jól bokszolni Zsoltit, mint a negyeddöntőben, amikor egyhangú pontozással intézte el MTK-s riválisát. Ki volt éhezve a győzelemre, pontos volt, és a visszatámadásai is jók voltak. Az elődöntőben aztán kiütközött, hogy a bajnokság előtt bokasérülést szenvedett, és pár napnyi kényszer- pihenő után utazott Hódmezővásárhelyre. A döntőbe jutásról döntő meccset még jobban kezdte, mint első összecsapását, utána azonban elfáradt, így megosztott pontozással kiesett a későbbi bajnok által és bronzéremmel térhetett haza. AZ 56 kilósok mezőnyében Szőrös Márk az elődöntőben kezdett, ahol sima, 3-0-ás pontozással győzött. A döntőben megosztott pontozással, de ellenfelét hozták ki győztesként.- Nem voltam elégedett Márk bunyójával, mert fejben nem volt ott a versenyen - kezdte Botos Tibor. - A klub és a válogatott szakvezetése is többet várt tőle. Megviselt a döntőben mutatott teljesítménye, mióta 6-7 éve nálam készül, nem láttam még ilyen rosszul bokszolni. Volt, aki szerint nyert a fináléban, szerintem azonban kikapott. A legsúlyosabb salgótarjáni induló, a 91 kilós Berki Csaba a negyeddöntőben egyhangú pontozással kapott ki ellenfelétől, és mint edzője Zsolt esetében is fogalmazott, mindkettőjüknek komolyabban kellene venniük az ökölvívást, mert több van bennük, mint amit most elértek és csak a kondijukon múlt a jobb szereplés. A nevezett 43 egyesület között a salgótarjániak az ötödikként zárták az egyesületi pontversenyt. Közben a junior korú Oláh Gergő az oroszországi korosztályos Európa-bajnokság negyeddöntőjében szoros pontozással vereséget szenvedett osztrák ellenfelétől. Élményeiről hazaérkezését követően számolunk majd be. A nógrádi klub versenyzői közül páran ezen a hétvégén is ringbe szállnak, az egri pofonparti több korcsoportjában. Salgótarjáni eredmények. 52 kg: 3. Karvaj Zsolt (negyeddöntő: 3:0, elődöntő: 1:2). 56 kg: 2. Szőrös Márk (elődöntő: 3:0, döntő: 1:2). 91 kg: 5. Berki Csaba (negyeddöntő: 0:3). B. L. Hitelesítették Kipsang világcsúcsát atlétika. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség hitelesítette a kenyai Wilson Kipsang világcsúcsát, amelyet szeptemberben, a Berlin Marathonon futott. A 31 éves hosszútávfutó szeptember 29-én 2:03:23 óra alatt teljesítette a klasszikus, 42,195 kilométeres távot, s ezzel honfitársa, Patrick Makau 2011-ben, ugyancsak a német fővárosban elért 2:03:38-as eredményét javította meg. A tavalyi olimpián bronzérmes Kipsang a világrekord ellenére sem számít minden idők leg- gyorsabbjának a távon, ugyanis 2011 áprilisában a szintén kenyai Geoffrey Mutai 2:03:02 órás idővel nyert Bostonban. A pálya azonban nem felelt meg a nemzetközi szabványnak, ezért az eredmény nem volt hitelesíthető. Jubileumi gálaest Szombaton jubileumi gálaesttel ünnepük az MTK fennállásának 125. évfordulóját. A klub fejlesztéseket is tervez, például különleges utánpótlás-nevelő központot alapít, amely már az 2016-os olimpiára is küldhet kiváló sportolókat. A klub bővíti a szakosztályai számát, legutóbb a sízők szakosztályát hozták létre, leigazolva a legjobb magyar versenyzőket - mondta egyebek között Deutsch Tamás klubelnök. Fővárosi vereség után hazai döntetlen SAKK NB II, csapatbajnokság, Erkel csoport Négy fordulón vannak túl a csapatok az NB Il-es sakkcsa- patbajnokság Erkel csoportjában. A Pásztói SE a 3. fordulóban Budapestre, a jóval magasabb Élő-pontszámmal rendelkező Honvéd Auróra Sportegyesületéhez látogatott. Az első és második táblán sötéttel Vajda Levente, illetve Ujj Dániel döntetlenje után Bohati Tamás és Kovács Zsolt is vereséget szenvedett. Az ötödik táblán Domány Mihály elcsípett egy fél pontot dr. Nagy Ervintől, de ezt követően Lengyel László már elveszítette a partiját. Vajda Albert a magasabb értékszámmal rendelkező ellenfelével remizett majd a 8. táblán a fiatal Görcsi Gábor révén megszületett első, mint később kiderült, egyben a találkozó utolsó pásztói győzelme. Az alsó táblákon a két bátonyi Tódor Attila és Kormos József még remizni tudott, de Huszár Márk és Huszár Lóránt veresége már végleg megpecsételte a vendégcsapat sorsát. A fővárosi HASE végül 8-4 arányban bizonyult jobbnak a pásztóiaktól. Az elmúlt hétvégén a Honvéd ASE-hez hasonlóan a magasabb értékszámmal rendelkező, a csapatbajnokság egyik esélyese a Dunaharaszti látogatott Pásztora. lói kezdtek a hazaiak, hiszen az első négy táblán három pontot sikerült begyűjteni- ük, majd az 5-6-7. táblán sorozat remik születtek. A 8. táblán Görcsi Gábor ismét nyert, Huszár Márk döntetlent játszott, majd némi hidegzuhanyként a 10-11-12. táblán szereplő mindhárom pásztói játékos elvesztette a partiját, így végül 6-6 lett a vége. A pásztóiak túl vannak a csoport legnehezebb ellenfelein, legközelebb november 17-én az ex- tárjáni illetve Pásztón is szerepelt Mede István elsőtáblás nevével fémjelzett jelenleg sereghajtó Mezőkövesd otthonába utaznak. 3. forduló Honvéd Auróra SE - Pásztó 8-4 4. forduló Pásztó - Dunaharaszti 6-6 Részletes eredmények (táblasorrendben): Vajda Levente-Pirisi Gábor 1-0, Ujj Dániel-Erdős Boglárka 0,5-0,5, Bohati Tamás-dr. Bencze László 0,5-0,5, Kovács Zsolt-Kovács István 1 -0, Domány Mihály-Markos Ádám 0,5-0,5, Lengyel László-Szurovszky Elek 0,5-0,5, Vajda Albert-Frank Jó- zsef 0,5-0,5, Görcsi Gábor- Mányoki Anna 1-0, Huszár Márk-Bege Áron 0,5-0,5, Kormos József- Somogyi Gábor 0-1, Huszár Lóránt- Bege Levente 0-1, Vas Vince-Kökény Norbert Adrián 0-1. Cz. Zentai l i t Domány Mihály (balra) két partija során két döntetlent ért el