Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)

2013-11-15 / 263. szám

sporttukorBH^HI Közel négy évtizede az egyesület élén Szécsény. Negyven éve annak, hogy Szécsényben 1973-ban ti­zenegy személy megalakította a Petőfi Horgászegyesületet. Hor­gászterületük a mezőgazdasági termelőszövetkezet két hektáros Sóderbánya-tava volt. Később, 1976-ban felkeresték Vidu Pált, hogy igazoljon át hozzájuk, és le­gyen az egyesületük elnöke. Igent mondott, és a soron követ­kező közgyűlésen elnöküknek választották, ezt a tisztségét azóta is betölti. Számára az elnökség nem rangot, hanem munkát, fele­lőséget jelent. Azt mondta, csak az vállaljon vezetői beosztást, aki képes a közösség ügyeit minden­kor, minden körülmények között előbbre valónak tekinteni. Előfor­dult, hogy feleségével Szegedre készültek a fiukhoz látogatóba, amikor a nyári nagy melegben a tó vizének minősége erősen rom­lott, a halpusztulás veszélye állt fenn. Nem mérlegelt, itthon ma­radt, és gyorsan intézkedett. A sokoldalú vezetői munkájának ez csak egy része. Adminisztráció, pályázatok írása, versenyek szer­vezése, rendeletek tanulmányo­zása, a kilenctagú elnökséggel a folyamatos munkakapcsolat tar­tása, a különböző szervezetekkel való együttműködés, és a lehetne a sort tovább folytatni. A megalakulásukat követő években a mezőgazdasági terme­lőszövetkezet építő részlege, 1990-ig folyamatosan termelte ki a sódert, és ez által a tó területe növekedett. Ma tizennyolc hek­tár, és ugyan olyan zöld terület tartozik hozzá. A terület a városi önkormányzat tulajdonában van, azt tizenöt évre használatra adta az egyesületnek. A horgászok jó gazdái a tónak és környékének. Szépítik a területet, kátyúzzák az odavezető utat, rendbe tartják a horgásztanyák környékét. Indu­láskor alig pár ezer forintjuk volt, ma a vagyonuk harminchatmillió forint. Pályázati pénzből, saját erőből 1996-ban elkészült a hor­gásztanya. 2002-ben megépült a 800 méter hosszúságú zsilippel ellátott csatornarendszer, ami a tavat az Ipollyal összeköti, ez biz­tosítja a tó vizének cseréjét. Az oxigén utánpótlásra vízforgató készüléket vásároltak. Jelenleg is folyamatban van a víz minőségé­nek a javítása. Elkészült a tó part­ján a madár és hal tanösvény. Megépült a kilátó. Nyilvántartásukban jelenleg 280 horgász szerepel. Nagy hang­súlyt fektetnek a haltelepítésre. Megalakulásukkor csupán 150 kilogramm halat tudtak a tóba juttatni, mert többre nem volt pénzük. Ma évente 100-130 má­zsa halat telepítenek be. A szécsényi horgásztó egyre nép­szerűbb, nem csak a helyi, a ven­déghorgászok körében is. Évente közel ezer darab napi vendéghor­gász jegyet adnak el. 2007-ben ők rendezték meg a mozdonyveze­tők országos horgászversenyét. A leadott horgásznaplók alapján az egyesület tagjai évente átlag 50- 60 kilogramm halat fognak ki.- Honnan a horgászat szeretete?- Annak idején 1963-ban Oláh Ferenc megkért, hogy autómmal vigyem őt ki az Ipoly partjára hor­gászni. Ott azt mondta, „fogd ezt a botot és próbálj szerencsét”. Az el­ső horgászás olyan hatással volt rám, hogy azt egy életre megsze­rettem. Abban az időben az Ipoly Bútorgyár szécsényi telephelyén voltam művezető, később telepve­zető. Bizony, sokszor jó jött a ke­mény munka után a vízpartján a csend, a kikapcsolódás, ami igazi regenerálódást jelentett számom­ra. Ma már nyugdíjas vagyok. A horgászásra az elnöki teendők el­látása mellett kevés időm jut Az én fogásmennyiségem erősen az egyesületünk átlaga alatt marad. Az idén például csupán három pontyot és egy csukát fogtam.- Fiait mennyire érintette meg a horgászat?- Gyermekkorukban horgász­tak. Tamás hamar lemondott róla, míg Pali fiamnak, aki tanár és a TV sportrovatának külső munka­társa, nincs ideje a horgászásra. Lassan négy évtizede annak, hogy Vidu Pál irányítja, vezeti a szécsényi Petőfi Horgászegyesü­let életét, tartja a kapcsolatot a tagsággal. Szenográdi Ferenc Őszi bajnokok: NMH Piliny SE, Kétbodony és az Erdőkürt LABDARÚGÁS Arany Fácán megyei III. osztály, 11. forduló Keleti csoport Mátraszele - Megyer-Géc 0-2 (0-1) Mátraszele, vezette: Berki A. Mátraszele: Kazinczi D. - Ber­ki Z., Tóth L, Bodor, Radies IIT., Szabó B., Radies IT., Baranyi IL, Baranyi IIL., Pintácsik, Gyöngy (Almási). Megyer-Géc: Rác»Wr- Mészá­ros, Rádi Richárd, Rácz L.,_Rádi Roland, Pingiczer, Ökrös I., Rácz Gy. (Hanczik), Radies D. (Pusz­tai), Váradi (Radics Á.), Rácz B. GL: Rácz B., Ökrös I. Sárga lap: Bodor, Gyöngy, ill. Rácz B. Mátraszőlős - Ecseg 1-5 (1-2) Mátraszőlős, vezette: Berta I. Mátraszőlős: Nagy A. - Kaszala, Hegedűs Á. (Petrovics), Fügedi B., Fügedi D., Szilágyi (Antal), Kubinyi, Hegedűs R, He­gedűs L., Baldóczi, Peti. Ecseg: Tóth Z. - Mihalik J. (Adorján), Baranyi M., Bóna, Ke­lemen F., Mihalik R., Válóczi (Baranyi M.), Szerémi Á., Banos (Fokk), Baranyi T. (Zsiga), Baranyi E. (Bagyinszki). GL: Fügedi D., ill. Baranyi T. (3), Zsiga, Mihalik R. Klsterenye - Egyházas SE 1-2 (1-0) Kisterenye, vezette: Szigetvári Z. Kisterenye: Mészáros - Lócskai B., Zabari I. (Pintér), Molnár D., Zabari N., Szabó N., Oláh D., Szomora B., Szomora R., Tőre, Csemer (Berki A.). Egyházas SE: László V. - Dienes T., Tóth Z., Oravecz, Lász­ló E., Demény, Novák, Dienes G. (Fekete), Tóth R, Gregász, Oláh T. GL: Szomora B., ill. Gregász, Dienes G. Sárga lap: Zabari N., Szomora B. Ménkesi Bányász - Csécse 0-2 (0-2) Dorogháza, vezette: Baranyi IG. Ménkes: Pintér - Juhász, Mé­száros, Oláh Z. (Fodor), Pifkó, Ringeisen, Hajas, Kun, Beregi (Molnár Á.), Molnár T., Szűcs. Csécse: Vido - Pusztai, Tóth Z., Hídvégi, Bodó, Zsiga, Nágel, Vincze, Válóczi (Gulyás), Hényel, Kelemen. GL: Zsiga, Kelemen. Sárga lap: Mészáros, Szűcs, Pifkó, ill. -Nágel. Felsőtold - Mihálygerge 4-2 (2-2) Felsőtold, vezette: Nagy S. Felsőtold: Csohány - Murányi, Balázs S., Nemecz, Balázs G., Szi­ta (Balás L), Hucskó, Nyírjei, Ba­lázs B. (Imre), Nagy B., Kucsik. Mihálygerge: Földi (Márton) - Szalai, Bóta, Ács, Nyerges, Palkovics Zs., Oláh I., Palkovics B., Kicsiny (Sznak M.), Mátyóka, Kristóf (Mizser). GL: Balázs S. (2), Nagy B., Nyírjei, ill. Kristóf, Palkovics B. Sárga lap: Balázs S., ill. Bóta. Kiállítva: Ács. Kisbágyon - Piliny 1-6 (0-3) Kisbágyon, vezette: Bogár Cs. Kisbágyon: Fehér - Báthy, Horváth Z., Mladoniczki, Vranyeczki, Novák L. (Tóth T.), Mátrai, Horváth L, Mlinárcsek (Novák J.), Baranyi D., Tóth Gy. Piliny: Atovics (Varga K.) - Lőrik, Cseman (Szigeti A.), Lász­lók, Bangó, Lehoczki (Szigeti G.), Hegedűs, Máth, Varga G. (Ko­vács G.), Bartus, Baranyi G. (Márton). GL: Vranyeczki, ill. Lászlók (3), Lehoczki (2), Bartus. Az 1. fordulóból pótolt Mihálygerge - Klsterenye 3-2 (0-1) Mihálygerge, vezette: Fekete L. Mihálygerge: Földi - Bóta, Nyerges, Kicsiny, Mizser (Lipták), Kristóf, Oláh L, Pál R., Palkovics B., Matyóka, Márton (Vadas). Kisterenye: Mészáros Lócskai B., Zabari L, Molnár D., Zabari N., Szabó N., Tőre, Oláh D., Szomora R., Csemer, Fiikor (Lócskai M.). GL: Matyóka (2), Palkovics B., ill. Tőre, Lócskai M. Sárga lap: Bóta, Matyóka. A 2. fordulóból pótolt Kisterenye - Felsőtold 0-1 (0-1) Kisterenye, vezette: Kazinczi J. Kisterenye: Mészáros - Tőre, Oláh D. (Kiss Z.), Lócskai B., Mol­nár D. (Lócskai M.), Berki A. (Pintér), Szomora R., Szajkó, Csemer (Bangó), Zabari L, Zabari N. Felsőtold: Csohány - Nemecz (Kucsik), Balázs S., Gömbicz, Ba­lázs G., Szita, Hucskó (Tari IIS.), Nyírjei, Balázs B., Nagy B. (Balás L), Klárik. GL: Hucskó. Sárga lap: Molnár D., Szajkó, Zabari N., ill. Balázs G. Az őszi végeredmény 1. NMH Piliny 11 8 1 2 40-14 25 2. Felsőtold 11 8 0 3 39-13 24 3. Megyer-Géc 11 8 0 3 38-12 24 4. Ecseg 11 8 0 3 34-18 24 5. Egyházas 11 7 1 3 20-22 22 6. Csécse 11 7 0 4 27-16 21 7. Mihálygerge 11 7 0 4 27-21 21 8. Mátraszele 11 5 1 5 29-26 16 9. Kisbágyon 11 2 1 8 18-31 7 10. Mátraszőlős 11 1 2 8 11-46 5 11. Kisterenye 11 1 1 9 13-33 4 12. Ménkes 11 0 1 10 W9 1 Középcsoport Kétbodony - Ipolytamóc 4-0 (2-0) Kétbodony, vezette: Oláh L. Kétbodony: Dóczi - Zachar (Korbely), Szorcsik, Majoros, Kósik, Kutnyik (Kacsári B.), Ja­kab, Bartyik, Németh (Kacsári T.), Freistag (Lichy), Simon. Ipolytamóc: Oláh A. - Bába, dr. Bolyós G., Gál, Botos, Tőrincsi, Lantos, Szőrös I R. (Donkó), Báder (Szőrös II R.), Bolyós B., Kiss. GL: Bartyik (2), Simon, Freistag. Sárga lap: Szőrös IR. Csitár - Mohora 1-2 (0-0) Csitár, vezette: Berki A. Csitár: Markó - Csernyik (Tóth G.), Szenográdi, Zagyi (Komjáti), Valah, Antal (Kertész), Tótok, Baráz, Rados L, Bozány (Gál), Sándor Sz. (Mészáros). Mohora: Rados G. - Odor, Antóni, Krajcsi, Oláh T., Feranecz, Koplányi (Szalai), Kar­dos (Tóth J.), Vidámi, Gyurovics, Bognár (Kávás). GL: Szenográdi, ill. Oláh T. (2). Sárga lap: Rados G., Oláh T., Koplányi, Vidámi. Ludányhalászi - Varsány 0-9 (0-5) Ludányhalászi, vezette: Menczel J. Ludányhalászi: Imre (Bagoly) - Pityi, Tiszttartó, Urbán (Végh T.), Erki (Tőzsér), Havaj, Mester, Végh M. (Brunda), Szeles L., Végh Gy., Baranyi. Varsány: Baráth (Strehó J.) - Virág, Bárány G., Takács (Deák), Fábián, Báránkó, Tiszttartó L, Bárány B. (Szeles G.), Bárány M. (Király Á., Havasi, Tiszttartó Á. GL: Báránkó (3), Fábián (2), Bárány M. (2), Havasi (2). Doboskút SK Nógrádsipek - Nógrádmarcal SE 2-0 (1-0) Nógrádsipek, vezette: Godó S. Nógrádsipek: Csampa - Var­ga R, Sámuel, Percze, Ádám, Baranyi, Matuszka (Csernák), Horváth (Németh), Rigó, Oláh B., Végh (Keresztúri). Nógrádmarcal: Csurgó - Be­nedek, Varga Cs., Cservenák, Ta­más, Szabó (Benedek), Tolnai, Petői, Mátyás, Jónás, Gáspár. GL: Varga R, Oláh B. Szécsény VSEIL- Ipolyvece TE 4-0 (2-0) Szécsény, vezette: Mezei K. Szécsény H.: Horváth - Lőrincz, Vincze, Rutai, Sztrigán, Szántó, Lőrincz (Olaj), Kovács, Németh (Strehó), Hodúr (Varga B.), Molnár. Ipolyvece: Farkas - Dusicza (gyurcsán), Varga, Fábián, Sinkó (Muladi), Huszti, Pásztor S., Csejk, Pásztor G., Szabó P. (Loksa), Petrezsely. GL: Lőrincz, Sztrigán, Szántó, Varga B. Herencsény SE ­Szondy SE Hont 1-1 (0-0) Herencsény, vezet­fe:Dubovszki J. Herencsény: Deme - Jusztin, Kiss (Keresztúri), Mezőhegyi, Gyimesi (Rácz), Jusztin, Balázs, Bobák, Katulin, Juhász (Szilay), Bilák. Hont Géringer A. - Garazsi, Kálmán, Bander, Szabó R., Pál, Pásztor, Géringer R, Szabó R., Styaszni (Bálint), Dombi (Virág). GL: Rácz, ill. Szabó R. Sárga lap: Mezőhegyi, Balázs, Rácz, ill. Géringer A., Szabó R., Styaszni, Bálint. Az őszi végeredmény 1. Kétbodony 11 10 1 0 47-14 31 2. Varsány 11 8 2 1 38-8 26 3. Ipolyvece 11 6 3 2 35-18 21 4. Szécsény II. 11 6 2 3 34-17 20 5. Nógrádsipek 11 6 2 3 23-20 20 6. Mohora 11 6 1 4 25-19 19 7. Csitár 11 5 0 6 27-20 15 8. Ipolytamóc 11 4 2 5 27-26 14 9. Hont 11 1 6 4 18-19 9 10. Ludányhalászi 11 2 0 9 20-47 6 11. Herencsény 11 1 1 9 18-51 4 12. Nógrádmarcal 11 1 0 10 7-60 3 Nyugati csoport Tolmács SE - Legénd SE 1-3 (0-1) Tolmács, vezette: Kiss T. Tolmács: Hajnis Z. - Gyuricza Zs., Patzek, Drajkó, Pintér, Rotter (Gyuricza G.), Belovai (Rozsár), Dezső, Kelemen (Gláz), Gyuricza A., Kuris. Legénd: Rafael - Bera R, Pin­tér, Koczkár, Bera B., Simkó G. (Simkó R), Kovács, Füle, Sintár, Sajgó (Néma), Filip (Bujnyik). GL: Pintér, ill. Kovács, Bera B. Sárga lap: Néma. KSE Becske - Szendehely FCH 4-2 (0-2) Becske, vezette: Szakai T. Becske: Serfőző - Hári, Majo­ros, Molnár J., Hóvári (Takács J.), Molnár M., Tamaskovics, Túri D. (Takács B.), Kosik, Rubik N. (Rubik R), Radics (Virág). Szendehely n.: Rottenbacher - Nagy, Szúnyog, Müller, German, Fidel, German D., Halász, Hekli (Alexa), Schlenk, Gáspár. GL: Kosik (2), Molnár M., Tamaskovics, ül. Gáspár (2). Sárga lap: Szúnyog. Erdőkürt SK -Kálló FC 3-0 (3-0) - félbeszakadt Erdőkürt, vezette: Jónás M. Erdőkürt Mándó - Urbán, Szlavkovszki M., Koncz, Hege­dűs, Czeba, Pethő, Fekete, Ma­kó, Proksza A. (Petras K.), Nánai. Kálló: Kiss - Diviák, Makó, Maka, Hajdú, Ruska, Hajdú L, Hajdú N., Veizer, Bangó, Susa (Sziklási). GL: Pethő (2), Mándó. A mér­kőzés a 65. percben félbesza­kadt. A versenybizottság pályán elért eredményt hagyták jóvá. Szátok - Keszeg 1-1 (0-1) Szátok, vezette: Damkó V. Szátok: Szabó T. - Tóth R, Rottek, Previz, Kertész (Maring), Halai (Hustyava), Batta, Dóbiás, Franka, Maczkó (Pribelszki), Gulyás (Valusz). Keszeg: Morvái - Cseri, Jakubecz, Lestyán, Kosik, Kiss, Sára, Burai, Albert, Rojkovics (Gyetván), Miklián. GL: Dóbiás, ill. Albert. Sárga lap: Franka, ill. Kosik, Rojkovics, Miklián. Egyházasdengeleg - Vanyarc 1-2 (1-1) Egyházasdengeleg, vezette: Pádár S. Egyházasdengeleg: Mlinárcsek - Franka, Berkes, Király, Sálek (Sinkó), Holecz, Jambrich, Pete, Liptai (Szűcs), Falta, Jakus. Vanyarc: Apkó - Nyúl, Durucz, Komjáthi, Raduly, Du­dás (Lászka), Tóth, Szarvas (Búzás), Mlinkó N., Fehér (Mlinkó S.), Miklósi (Török). GL: Jambrich, ill. Miklósi, Búzás. Sárga lap: Mlinkó S. Ősagárd - Nógrád 3-0 (játék nélkül) Az 1. fordulóból pótolt KSE Becske-Kálló FC 17-4 (8-1) Becske, vezette: Jele T. Becske: Serfőző - Hári (Ferkó), Majoros (Hóvári), Mol­nár J., Molnár M., Tamaskovics, Túri D., Takács B., Takács J. (Radics), Túri A., Laczkó. Kálló: Diviák - Makó, Hajdú A. , Kiss, Hajdú L, Hajdú N., Ban­gó, Susa, Pikács, Maka. GL: Molnár M. (8), Laczkó (4), Tamaskovics, Takács J., Takács B. , Radics, Molnár J., ill. Hajdú N. (2), Hajdú A., Pikács. Az 6. fordulóból pótolt Nógrád SE-Erdőkürt SK 0-7 (0-5) Nógrád, vezette: Kovács T. Nógrád: Burik (Rákosi) - Or­sós, Mezei A., Kanalas, Csabuda, Stessel (Mezei Cs.), Králik, Pá­linkás, Hekli, Hruska, Kardos. Erdőkürt Mándó - Urbán, Szlavkovszki M., Koncz, Czeba (Bencsik), Nánai (Petras), Fekete, Hegedűs (Radics), Makó, Proksza A. (Szlavkovszki R.), Proksza Á. GL: Fekete (3), Nánai (2), Koncz, Bencsik. Sárga lap: Nánai. Az őszi végeredmény 1. Erdőkürt 11 9 2 0 37-8 29 2. Ősagárd 11 8 3 0 36-15 27 3. Vanyarc 11 7 3 1 16-7 24 4. Becske 11 6 3 2 52-29 21 5. Legénd 11 6 2 3 27-13 20 6. Tolmács 11 5 2 4 34-31 17 7. Keszeg 11 4 2 5 32-30 14 8. Szátok 11 2 3 6 24-24 9 9. E.-dengeleg 11 2 2 7 18-29 8 10. Szendehely I I. 11 2 1 8 14-30 7 11. Kálló 11 1 2 8 14-48 5 12. Nógrád 11 1 1 9 11-51 4 r i i

Next

/
Thumbnails
Contents