Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)
2013-11-15 / 263. szám
SPORTTUKOR Közel háromhetes szünet után, hazai pályán folytatja szereplését a Konecranes-Salgótarjáni KSE együttese, amely rendhagyó időpontban, pénteken este hét órától a kecskemétiek tavalyi bajnokcsapatának számos tagját felvonultató, s az előző fordulókban többek között a Honvéd, a MAFC és az Eger csapatait is megleckéztető Mercedes- Benz Gyár Kosárlabda Akadémia fiataljait látja vendégül a városi sport- csarnokban. A tabella alapján (is) egyértelműen rangadónak számító ösz- szecsapás előtt a megye- székhelyiek klubmenedzserét, Dániel Tamást faggattuk az esélyekről, illetve a Vasas elleni fiaskó alkalmával meglehetősen lehangoló képet mutató gárda pillanatnyi állapotáról.- A mögöttünk hagyott több mint kéthetes tétmeccs-mentes időszak elegendőnek bizonyult a csapat sorainak rendezésére?- Be kell vallanom, hogy úgy érzem, továbbra nincs igazán rend a játékosok fejében, sajnos az a bizonyos debreceni atrocitás nagyon félrelökte a lassan, de viszonylag biztosan beinduló szekerünket. Tanács Attila mentáliEuroleasing Vasas 67-102, Nagykőrösi Sólymok KE - Debreceni EAC 65-83, Tiszaújvárosi Tisza Tv-Phoenix KK - MAFC 72-91, Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia Kecskemét - EKF- Eger-Hész 71 -62. A Szolnoki Olaj KK U23 - KonecranesSalgótarjáni KSE mérkőzést november 20-án játsszák. A bajnokság állása 1. Vásárhely 5 5 J 410-311 1.000 2. Kecskemét 5 4 1 414-369 0.900 3. Eger 5 4 1 395-332 0.900 4. Salgótarján 4 3 1 374-331 0.875 5. MAFC 5 3 2 373-345 0.800 6. Szolnok U23 4 2 2 267-300 0.750 7. Bp. Honvéd 5 2 3 402-424 0.700 8. DEAC 5 2 3 390-396 0.700 9. Vasas 5 2 3 411-406 0.700 10. Nagykőrös 5 1 4 359-411 0.600 11. Tiszaújváros 5 1 4 373A05 0.600 12. Óbudai K. 5 Ö S 326H63 0.500 U23: EnterHód-Vásárhelyi Kosársuli - Bp. Honvéd SE 70-90, Óbudai Kaszások - MKB-Euroleasing Vasas 47-100, Nagykőrösi Sólymok KE - Debreceni EAC 65-83, Tiszaújvárosi Tisza Tv-Phoenix KK - MAFC 79-100. A bajnokság állása 1. Vasas 5 4 1 474-405 0.900 2. Eger 4 3 1 357-295 0.875 3. Bp. Honvéd 3 2 1 250-227 0.833 4. MAFC 3 2 1 290-271 0.833 5.DEAC 5 3 2 381-373 0.800 6. Vásárhely 3 1 2 272-277 0.667 7. Tiszaújváros 3 1 2 257-273 0.667 8. Óbudai K. 5 2 3 428-496 0.700 9. Salgótarján 4 1 3 368-380 0.625 10. Nagykőrös 5 1 4 396-476 0.600 Átlagon felüli játék kell KOSÁRLABDA NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 6. forduló alatt és a hárompontos vonalon kívül is vitézkednie kell, de a sikerünk leginkább azon fog múlni, hogy a fiatal játékosaink közül hányán lesznek képesek átlagon felüli teljesítményt nyújtani. Ugyanis a gyakorlatilag megint A-csoportos kerettel érkező Kecskemét ellen csak extra teljesítmény esetén lehet esélyünk.- A fentieken kívül mi lehet a pénteki, illetve az esetleges későbbi sikerek kulcsa?- A szokásos mondatot kell mondanom, ha a fejekben rend lesz, és tudjuk, hogy mit akarunk a pályán, akkor tudunk nyerni, ellenkező esetben elkönyvelhetjük a második hazai vereségünket is. Egyébként nem mondtunk még le a csapat keretének további megerősítéséről sem, de sok gondunk nem lenne, ha a már említett Hartvich Tamás és a sérüléséből épülgető Oluic Dusán is rendelkezésünkre állna. A céljaink nem változtak, de ehhez sokat kell még dolgoznunk, és mindenkinek tisztában kell lenni azzal, hogy miért viseli az SKSE mezét. Az 5. forduló eredményei Felnőttek; EnterHód-Vásárhelyi Kosársuli - Bp. Honvéd SE 72-64, Óbudai Kaszások - MKBsan és erkölcsileg is tudott olyan pluszt kölcsönözni a társaságnak, ami most nagyon-nagyon hiányzik. Ráadásul játéktudásban sem látok olyan kosárlabdázónkat, aki a palánk alatt tudná őt pótolni. Illetve ez így nem teljesen igaz, mert Hartvich Tamás visszatérésével sok minden megoldódna, de ő egyelőre még mindig nem tudja vállalni a játé- kot. Még mindig nagyon sok kérdőjel van tehát bennem, de péntekre valamit ki kell találnunk.-Azért, nyugtasson meg, talán nem annyira válságos a helyzet.- Annyi szerencsénk mindenképpen van, hogy a nagyon erős Kecskemét ellen csak egy mérkőzést kell játszanunk, tehát U23-as összecsapás nem lesz, így mindenki erre a feladatra koncentrálhat. Továbbá nyilván pozitívum, hogy azért csak erősödtünk magas poszton, hisz’ Kováts Róbert, aki ugye előzőleg A-csopor- tos csapatoknál is megfordult, az utóbbi években pedig Egerben játszott, pénteken már pályára léphet. Abban biztos vagyok, hogy a Sebők-Gorszkij-Krasznai hármas megint mindent meg fog tenni a győzelemért, de kellenek majd a társak is. Borszéki Csaba lassan kezdi utolérni magát, rá nagy feladat vár, hisz’ a palánk Mészáros Máté és a többi kecskeméti fiatal ezúttal is kellemetlen perceket okozhatnak Sebők Tamáséknak Minősített zenitesek ATLÉTIKA 13. Tudás Útja futóverseny A minap immár 13. alkalommal megrendezett Tudás Útja futóversenyen 655-en futottak félmara- tont vagy 6 kilométert, ami rekordnak számít az esemény történetében. A Zenit SE két futója harmadosztályú szintet futott a fővárosban. Budapest egyetlen, kifejezetten egyetemi hosszú távú utcai futóversenye nem csak a futásról szól, hanem a lehetőséget is biztosít az egyetemistáknak, főiskolásoknak a találkozásra, ismerkedésre. A félmaratoni táv keretében rendezték a magyar egyetemi-főiskolai országos félmaraton bajnokságot (MEFOB) és a MASZ versenyengedéllyel rendelkező atléták Félmaratoni Budapest Bajnokságát is. A fővárosi egyetemek mentén haladó verseny résztvevőit ragyogó napsütés, de erős szél fogadta. Az Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is támogatott eseményen nőtt a külföldiek száma, érkeztek futók Anglia, Ausztria, Oroszország és Románia egyetemeiről is. A salgótarjáni Zenit SE futói is Széli Tamás (Zenit SE) 75 és fél perc alatt tette meg a félmaratont ott sorakoztak a rajtnál. A két fiú nem készült külön erre a futásra, kevés edzésből, illetve Idény végi kocogás gyanánt, a minősítési szintek megszerzése miatt álltak rajthoz. A harmadosztályú szintet 80 percben határozták meg, mindkettőjüknek ez volt az előzetesen kitűzött cél. Ennek ellenére Széli Tamás bőven addigi legjobbján belül futott, és végül 1 ;15:33-as idővel az abszolút 15. helyen ért célba. Csontos László 78 percen kívüli idővel a 19. lett. Edzőjük, Telek András szerint jövőre mind a ketten a 72-perces, azaz másod- osztályú szintet ostromolhatják majd. A rendezvény harmadik zenites indulója, a fél éve rendszeresen edző Judák István az Akadémia 6-os, hat kilométeres távon 22:30-as idővel, abszolút hatodikként végzett. A rendező Semmelweis Egyetem színeiben indult az „Akadémiai 6-os” futáson Dr. Szél Ágoston rektor is, aki együtt teljesítette a távot Martinék János kétszeres olimpiai-, négyszeres világ- és Európa-bajnok öttusázóval. A félmaraton mezőnyében ott volt Kropkó Péter, ötvenegyszeres Ironman is. A Zenit futóinak eredményei. Félmaraton. Férfiak (345 induló): 15. Széli Tamás 1;15:33,18 perc ... 19. Csontos László 1;18:04,17. B. L. Győzd le a bajnokokat! autósport. Ismert sportolókkal csaphat össze szimulátoron bárki a most hétvégi Autó, Motor és Sport Expón a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum standján. Az idén szép jubileumához, a 15. évéhez érkezett el a Hungaroringen található vezetéstechnikai centrum, amely hétvégén az Autó, Motor és Sport Expóra csábítja azokat, akik fogékonyak a biztonságos közlekedésért folytatott kampányukra, illetve szívesen mérnék össze vezetői tudásukat ismert sportolókkal. A Hungexpo területén 15-én pénteken nyitó kiállításon ugyanis a tanpálya standján a vállalkozó kedvűek az ott felállított szimulátoron összecsaphatnak az olimpiai ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok birkózóval, Lőrincz Tamással, a rendkívül csinos, kétszeres Lotus Ladies Cup-győztes Bús Edinával, illetve Tóth Imre és Gyutai Adrián gyorsasági motor- versenyzőkkel. (sts) ............. ............. ...«síi MUNKA ERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. MUNKAERO-KOZVETITES Sikerdíjas kiválasztás garanciával. Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá; Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megtanítjuk! • BER-BÉRSZÁMFEJTES Akciós áron! * ' ie7olQ^a^ Üayf e'sZ SSSM»* .3618889200 Telefonszám Q ß 8 g 2 0 6 Honlap'- *** + 36 1 88 workwayclub hu Work Way Club a I I c