Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)
2013-11-15 / 263. szám
10 SPORXTUKOR Bővíti utánpótlását a Salgótarjáni HKE Nemzeti Tehetség Program Az elmúlt napokban zárult a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület általános iskolások között végzett, tavasszal megkezdett tehetségkutató programja a nógrádi megyeszékhelyen. Az egyesület az elmúlt években jelentős mértékben növelte utánpótlás-nevelő tevékenységét, együttműködve a Magyar Kerékpáros Utánpótlás Alapítvánnyal, alkalmazva a teljes hazai hegyikerékpáros szakmai elit által közösen kidolgozott stratégiákat és iránymutatásokat. A szervezet képviselői a Salgótarjáni Általános Iskola Gagarin és Kodály Zoltán Tagiskoláiban, valamint az Uzoni Péter Általános Iskola és Gimnáziumban összesen mintegy félezer gyermek kerékpárkezelési készségét mérték fel. A gyerekek a kezdeti bizonytalanságot követően érdeklődéssel fogadták az ügyességi feladatokat, az egyesületbe közülük már többen jelezték belépési szándékukat is. A tehetségkutató program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-SV-MPA-12 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg. Cserhát Kupa Pásztón A Pásztói Sakk Egyesület és a városközpontban lévő Ózon Étterem és Pizzéria november 16-án, szombaton 9 órai kezdettel a vendéglátóegység különtermében rendezi meg kilencfordulós, svájci rendszerű rapidsakk-verse- nyét, a Cserhát Kupát, 2x15 perces partikkal. Az igazolt sportolók mellett amatőrök is részt vehetnek a versenyen, ha az 1000 Ft-os nevezési díjat (benne foglaltatik egy pizzaszelet is) a helyszínen befizetik. A Cserhát Kupán a „nagyok” pénzdíjazásban is részesülnek, míg az általános iskolás sakkozókat külön díjazzák. Az eredményhirdetés tervezett időpontja 15 óra. Olimpiát szeretne Enrico Letta olasz miniszterelnök támogatja országa jelentkezést a 2024-es nyári olimpia rendezési jogáéit A kormányfő szerdán az Olasz Olimpiai Bizottság központjában hangsúlyozta, hogy a nyári játékok rendezése elérhető cél, s versenybe kell szállni érte. Azt egyelőre még nem jelentették be, hogy melyik várossal pályázna a bizottság, ám minden bizonynyal Rómára esik majd a választás. A 2020-as játékokra az olasz főváros elsőként jelentkezett, ám később a kandidálást visszavonták az olaszok, mivel az akkori miniszterelnök, Mario Monti nem adta meg a pénzügyi garanciát a pályázathoz Bartkó Virág veszprémi sikere ATLÉTIKA - Mezeifutó Magyar Liga, 2. forduló Pár hete született döntés arról, hogy mezei futásban útjára indítják a Magyar Liga elnevezésű versenysorozatot, melynek második állomásán, a veszprémi Gulyadombon a Tarjáni Tornádó Triatlon SE (TTT) futói is elindultak. A sorozat öt állomásának célja (a legjobb négy eredmény számít az abszolút értékelésbe), hogy népszerűsítse a mezei szakágat, és négy korcsoportban (serdülők, ifjúságiak, juniorok és felnőttek), pénzdíjas viadalokon mérje fel a hazai mezőnyt Az első, szekszárdi állomáson nem volt nógrádi induló, a másodikon már igen. A veszprémi pálya hol saras, hol kavicsos volt, igazi kihívást jelentett az atlétáknak. A versenyt a legkisebbek kezdték és igazán elszánt futásokat láthattunk. Itt mutatkozott be az első tornádós, Bartkó Virág - a ligába nem számító gyermek korcsoportban - 13 induló között, magabiztosan szerezte meg az első helyet. A serdülő ligában három nógrádi is épphogy lecsúszott a pontszerző nyolc hely valamelyikéről, Petróczy Bálint kilencedik, Laczkó Szabina 11., míg húga, Rozina a 13. lett. Az ifisták és a juniorok ligaküzdelmében is volt tarjáni induló, ám ők jobban lemaradtak az éllovasoktól. De a november 23-ai mezei országos bajnokság előtt jó erőpróbát jelentett a rendezvény Szuhán Attila embereinek. A ligasorozat következő, harmadik fordulót december közepén rendezik majd. A TTT futóinak eredményei. 10 évesek, vagy annál fiatalabb lányok (1500 méter, 13 induló): 1. Bartkó Virág 6:24 perc. 13-14 évesek. Lányok (3000 m, 28): 11. Laczkó Szabina 12:35 ... 13. Lackó Rozina 12:46. Fiúk (4,5 km, 38): 9. Petróczy Bálint 17:18... 19. Tórák Levente 17:59. 15-16 éves ifista fiúk (6 km, 33): 29. Marcsok Tihamér 24:25.17-18 éves junior fiúk (7,5 km, 22): 17. Jakubovics István 28:17. Bartkó Virág (TTT) győzött Veszprémben Erő és szépség Budaörsön 5. WBPF bodybuilding és physique sport világbajnokság Pár híján 50 ország több mint 300 versenyzőjét várja a budaörsi sportcsarnok ezen a hétvégén az 5. bodybuilding és physique sport világbajnokságra, melyen nagy létszámú, várhatóan 64 tagú magyar csapat is indul. Márton (Satis) István Hazánk több helyszínen, a fővárosban és Debrecenben rendezett már rangos világversenyeket testépítésben és a hozzá kapcsolódó szakágakban Tímea Majorovával és Clarence Devis- szel, Mat Heuss-szal az élen számos „Swarzenegger-klón” megfordult már hazánkban, de a már 120 tagországot számoló WBPF világbajnoksága úgy néz ki, hogy mindegyiken túltesz. Komoly sportdiplomáciai siker, hogy hozzánk került a vb, és nagyban köszönhető ez annak a Buranits Anikónak és versenyszervező cégének, melyek az emlékezetes, de pár éve sajnálatosan megszakadt salgótarjáni Mátra Kupákkal örvendeztette meg a helyi és Nógrád megyei testépítést kedvelőket. Anikó egyébként a hazai szövetség elnöke, a WBPF európai elnöke és a tavalyi bangkoki világbajnokság óta - ahol a magyar hölgyek megnyerték a csapatversenyt - a világszervezet női tagozatának egyhangúlag megválasztott elnöke is.- Számos világversenyt és világsztárt láttunk már vendégül hazánkban az elmúlt 21 évben, amióta ezzel foglalkozom, de vh-t még nem rendeztem, így némi drukk van bennem. Az erkölcsi, szakmai és idegenforgalmi jelentőségén kívül nagy öröm ez nekünk és a hazai versenyzőtársadalomnak, hisz eddig sosem látott létszámban vehetnek részt sportolóink egy világbajnokságon, ahová nem kell drágán elutazni és minimális költségből kihozható szereplésük - nyilatkozta lapunknak régi jó ismerősünk, aki hangoztatta, hogy a tavalyi nagy női vb. siker megismétlését és a valami hasonló sikert vár a férfiaktól is. Szakmai elképzeléséről még elmondta, hogy több mint 15 éve azon dolgozik, hogy a női kategóriák lá- gyabbak, finomabbak legyenek, az új pozíciója mostantól hivatalosan is lehetőséget ad arra, hogy a szakmai elképzeléseit - melynek mottója: a nőknek nőiesnek kell maradni! - az egész vüágon érvényesíteni tudja. Ennek jegyében a tavalyi kettő helyett idén már csak egy női testépítő kategória maradt, jövőre pedig ilyen már egy sem lesz. Helyébe lép a Budaörsön most még csak bemutatóként debütáló sport-modell női és férfi kategória. A ma, pénteken kezdődő háromnapos vb-re zsebbarát belépőkkel lehet bejutni, a napijegy 1500 Ft,a 14 éven aluliaknak és nyugdíjasoknak és a helybéli lakosoknak ingyenes a belépés. Nincs könnyű helyzetben az FTC KÉZILABDA - Hétvégi nagyüzem a nemzetközi kupákban A Ferencváros válogatott átlövője, Zácsik Szandra kisebb sérülést szenvedett a múlt heti, Midtjylland elleni találkozón A női kézilabda BL-ben a Győr már csoportelső, de a Ferencváros csak akkor jut tovább, ha legalább döntetlent ér el Podgoricában. Az FTC-Rail Cargo Hungária abban az esetben jut a női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcas középdöntőjébe, ha vasárnap pontot szerez a montenegrói Buducsnoszt Podgorica otthonában, máskülönben csak csoportharmadik lesz, és átkerül a KEK nyolcaddöntőjébe. A zöldfehérek október 13-án 27-25-re győzték le Dabason a velük jelenleg azonos pontszámmal álló riválist, így döntetlennél az egymás elleni eredmény nekik kedvezne. Amint Elek Gábor vezetőedző kiemelte: a Podgorica rendelkezik a világ egyik legkeményebb védelmével, és csak szinte hibátlan játékkal lehet kiharcolni a továbbjutást Az FTC 2011-ben és 2012-ben KEK-et nyert, és a tréner megjegyezte: a mostani szezonban nem szeretnének ebben a kupában szerepelni, inkább a BL-ben akarnak a négy közé kerülni. A címvédő Győri Audi ETO KC szombaton már biztos csoportelsőként fogadja a Nagybányát (Baia Mare) a BL-ben. A férfiak hasonló sorozatában az eddig hibátlan MKB-MVM Veszprém vasárnap Celjében lép pályára, a szlovén gárda négy forduló után ötvenszázalékos mérleggel áll. Az eddig mutatott teljesítmények alapján a magyar bajnok az esélyesebb a két pont megszerzésére, még idegenben is. A női KEK-ben - ahol a tét a 16 közé jutás - a Veszprém Barabás- Duna Takarék csapatának kétgólos hátrányt kell ledolgoznia a fehérorosz Gorodnyicsankával szemben a győri visszavágón, míg az Érd viszonylag kényelmes helyzetben van, hiszen az első meccsen három találattal nyert a holland Dalfsen otthonában. A női EHF Kupában az Ipress Center-Vác hétgólos előnnyel utazik Amszterdamba, a Fehérvár KC pedig pénteken és szombaton is hazai környezetben fogadja a pályaválasztói jogáról lemondó izlandi Framot. Utóbbi párharcokban nem várható sok izgalom, minden bizonnyal mindkét magyar csapat várhatja majd a nyolcaddöntő jövő keddi sorsolását. A magyarok hétvégi programja Péntek Női EHF Kupa, a 16 közé jutásért, 1. mérkőzés: Fram (izlandi) - Fehérvár KC, Székesfehérvár 18 óra. Szombat NőiBL, A csoport, 6. (utolsó) forduló: Győri Audi ETO KC - Baia Maré (román), Győr, 18.30 óra. Női KEK, a 16 közé jutásért, visszavágó: Veszprém Barabás- Duna Takarék Gorodnyicsanka (fehérorosz), Győr 14.45 óra (az első mérkőzésen: 25-27). Női EHF Kupa, a 16 közé jutásért, visszavágó: Fehérvár KC - Fram (izlandi), Székesfehérvár, 15 óra. VOC Amsterdam (holland) - Ipress Center-Vác, Amszterdam, 20 óra (az első mérkőzésen: 18-25). Vasárnap Férfi BL, A csoport, 5. forduló: Celje (szlovén) - MKB-MVM Veszprém, Celje, 20 óra. Női BL, B csoport, 6. (utolsó) forduló: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) - FTC-Rail Cargo Hungária, Podgorica, 18 óra. Női KEK, a 16 közé jutásért, visszavágó: Érd - Dalfsen (holland), Érd, 17.30 óra (az első mérkőzésen: 26-23). I f * *