Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

2013-09-06 / 206. szám

FOTÓK: GYURKÓ PÉTER Szigeti A ndrás (Folytatás az 1. oldalról) A Szülőfórum sza­vazásán júniusban a helyi Mici­mackó Óvoda végzett az első he­lyen. Az 5225 szavazat közel egynegyede érkezett a kishartyáni intézményre (1275 voks), amely ezzel maga mögé utasította a versenyre regisztrált többi nógrádi ovit. ■ Az ünnepélyes díjátadó a helyi ovisok és pedagógusok közös éne­kes-verses műsorával kezdődött, amit nagy örömmel fogadtak a je­lenlévő szülők és vendégek.- Nagyon nagy boldogság szá­momra, hogy megint egy ilyen kis Doktor Ferenc átadta a megérde­meltjutalmakat - játékokat, színe- zőket, színes ceruzákat, mese­könyveket - a gyerekeknek, majd megkérte a társaság előfizetési ve­zetőjét, Tóthné Kapitány Annát, hogy hívja be a nap meglepetés vendégeit, Dörmögő Dömötört és Garfieldet Az ovisok eleinte meg­lepődve fogadták a mesehősöket, de gyorsan feloldódtak és közösen énekeltek, vonatoztak és fényképezkedtek a rajzfilm figu­rákkal.- Nagy nap ez az életünkben. Amikor ez év tavaszán a Szülőfó­rum képviselője megkeresett az­zal a gondolattal, hogy felkínálja részünkre azt a lehetőséget, mi­szerint a szülők összefogása ko­moly sikereket hozhat óvodánk életében, bizony nagyon kételked­tem. Úgy gondoltam, hogy kis óvo­dánk esélytelenebb a nagyközös­ségi vagy városi gyermekintézmé­nyekkel való versengésben. Még­is úgy döntöttünk, hogy regisztrá­lunk a szülőfórum honlapján - emlékezett vissza Várszegi Tibomé, az intézmény vezetője. Az óvónőtől azt is megtudtuk, hogy az első hónapban még csak ízlelgették a játékot, de júniusra már kifinomultak a versenyzés­hez szükséges taktikáik, és a szü­lők, rokonok, barátok, falubéliek és jó ismerősök összefogásával is­mét hozzákezdtek a voksoláshoz.- Nagyon jóleső érzés számom­ra, és példamutató is lehet mások számára, hogy a mai rohanó világ­ban egy közös cél érdekében az összefogás, támogatás ilyen ered­ményes lehet A szülők mellém áll­tak, támogattak és nyertünk. A sok segítséggel ismét alátámasz­tást nyertek Gárdonyi Géza sza­vai: „a falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében...” - zárta szavait Várszegi Tiborné. Az esemény zárasaként a tele­pülés polgármestere Varga Oszkár Iván is köszöntötte a vendégeket és megköszönte mindenkinek a segítséget, hogy ezen a napon bol­doggá tehették a gyerekeket lélekszámú Nógrád megyei tele­pülés óvodájába tudtunk eljönni. Itt újra bebizonyították a szülők és a pedagógusok, hogy egy ilyen alacsony gyermekszámmal is le­het nyerni egy olyan játékban, mint a miénk. Tehát megint beiga­zolódott, hogy nem az számít mennyien járnak az óvodába, ha­nem hogy milyen közösségi össze­fogás alakul ki egy-egy közösség­ben - mondta a Szülőfórum.hu ügyvezetője, Péter Zoltán. Ezután az ajándékcsomagot fel­ajánló cég ügyvezető igazgatója, Nagydíjas lett a boroskehely Idén immár 16. alkalom­mal írták ki a szervezők a Magyar Termék Nagydíj pályázatát, amelyre min­den eddiginél több vállal­kozás jelentkezett. A 78 díjazott között Nógrád me­gyéből egyedüliként ott szerepel a Tarján Glass Kft. „Vitrum et Anima” boroskehely-szériája is. Nógrád megye. Az átadó ünnep­ségen dr. Kövér László, az Ország- gyűlés elnöke a díjat a találé­konyság és a szakértelem jelzé­sének nevezte. A Magyar Termék Nagydíj cél­ja az olyan magyar termékek el­ismerése és segítése, amelyek nem csak kiugró minőségre ké­pesek, hanem azt folyamatosan biztosítani is tudják a vásárlók A Magyar Termék Nagydíj díjátadó tábláján a Tarján Glass Kft. A Tarján Glass Kft. részéről a díjátadáson jelen volt (balról) Dósa Zsuzsanna üvegtervező, Géczy Attila műszaki igazga­tó, Czékmán József tulajdonos, ügyvezető igazgató, Sólyo- mi Zoltán tulajdonos, stratégiai igazgató, Sólyom Attila ve­zetői tanácsadó, Gyenes József üvegfúvó mester az Ország­ház Felsőházi Termében számára. Az elismerés Magyarország legrangosabb díjai közé tartozik.- A „Vitrumet Anima’-sorozatboros kelyheitborászok­kal együttműködve, tudatos fejlesztéssel alakítottuk ki - mondta Czékmán József, a Tarján Glass Kft. ügyvezetője.- Célunk a kézi üveggyártásban lehetséges legmagasabb minőségi szint elérése, így különösen értékes számunk­ra a most kapott elismerés - hangsúlyozta. A Magyar Termék Nagydíj mellett az üveggyártó cég a TÜV Rheinland InterCert Kft. különdíját is elnyerte. A díjakat Czékmán József vette át HIRDETÉS •‘.V PROGRAMAJÁNLÓ Salgótarján APOLLÓ MOZI szept. 5-11.15.30 PERCY JACKSON: SZÖRNYEK TENGERE 3D Színes, szinkronizált amerikai családi kalandfilm szept. 5-11. 17.45 AZ ELNÖK VÉGVESZÉLYBEN Színes, szinkronizált amerikai akció vígjáték szept. 5-11.20.00 RIDDICK Színes, szinkronizált amerikai akció thriller 1ÖZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT BÉRLETVÁSÁRLÁS A Zenthe Ferenc Bérlet szept. 20- íg megvásárolható a József Attila Művelődési és Konferencia Központ jegypénztárában. 2013. szeptember 6. 10. TANÉVNYITÓ FESZTIVÁL 13.30 Mazsorett felvonulás 13.40 Fesztivál megnyitó 13.50 Suli show 16.00 Triple Filter 17.00 Savaria táncbemutatók 17.30 Aerobic és capoeira bemutató 18.00 Fehér Martin és Berta Boglárka - ének 18.10 Zumba Bemutató 18.30 ECDS - Zoltán Erika Tánciskola moderntánc bemutatói 19.00 Oláh Gergő koncert 19.45 ECDS - Hip-hop Break Team Stécé Kávéház, 17.00 Vitéz Lelkek Színjátszócsoport: FÁTYOLJÁTÉK Színpadra állította: Szász Mihálykó Mária 21.00 Tranzit DJ’s Afterparty Edo Denova Tomy Montana, Stamp, Radio Focus-Tranzit Dj Team: Dj Persik, Pryce, P-Cee, Smiley HIRDETÉS A KAVEHAZ OTTHONT AD CEGES-ES MAGANRENDEZVÉNYEKNEK. ZENEI PROGRAMOKNAK. ESKÜVŐKNEK. HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK: PENTEK-SZOMBAT:, SALGÓTARJÁN. FŐ TF.R 5. TE L E FON:(32)/745-448. E-mail: stecekaveha / u "mail.com HIRDETÉS PÁLYÁZATI FELHÚÁS Ai Ipoly Erdő Zsi. páh-ÓMtőt hirdet 201$. év $99-2011. évi fakitermelői és száüMsi feladatainak elvégzésére, A k:í>t pályázati feladatok részben vagy egészében pályázhatóak Az ajánlatokat zárt borúikban kérjük eljuttatni. Ipoly Erdő Irt 2660 Balassagyamat. Bafcn-Zi.iL 10. címre, 201$. szeptember 16-ig. A bomékon kérjük feltüntetni; kPALTAZA T Fa kitrrmeLéa-Szá llűá.i 2614 * címzőt nyomtam betűkkel. A pályáit eibíráláiának ideje: 201$. szeptember 17. Jetenpályázat a ké'é számára nem jelem szerződéskötési kötelezettségei Ä részletes pályázod kiírás m Ipoly Erdő Zrt. Balassagyarmati Központjában. előzetes bejelentkezés JTéehn: .20/919-1524}. Ipoh ErdS Zn í glaBk 'fiM iáiPffii, iMBaífe. g§|f jgff tásmBik j&feslfe, Sé í|í /mßlNfa ||g|^@gj| .íMjjafoi ^ fel ajSÉfeh " » ■■livlll u IlUUvIl Vall a falait vlvlvan

Next

/
Thumbnails
Contents