Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

2013-09-06 / 206. szám

Arcon vágta ■ Egy fiatal lány tett bejelentést nemrég a Bátonyterenyei Rendőrka­pitányságra arról, hogy megverték a testvérét. A be­jelentő és ismerősei az esti órákban Mátraverebélyben, az utcán beszélgettek, ami­kor a 35 éves helyi lakos megérkezett oda kerékpár­ral. A fiatalember egy ko­rábbi nézeteltérés miatt egy alkalommal ököllel arcon ütötte a fiatalkorú fiút, aki ennek következtében meg­sérült. A rendőrök elfogták és előállították a 35 éves férfit. Ellené súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult bünte­tőeljárás - tájékoztatta la­punkat Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. Sügérfogásban versenyeznek Lutfáítyhaiászi. Az Öreg- potyka Horgászegyesület szervezésében ötödik alka­lommal lesz sügérfogó ver­seny szeptember 8-án va­sárnap a ludányhalászi Pontyos-tavon. Az egyesüle­ti vendégcsalogató szerint sügérből is lehet itt „kapitá­lis” méretűekre számítani, nem ritka ugyanis a har­minc centiméternél hosz- szabb, fél kilósnál is na­gyobb „rabló.” Délután fél háromkor hirdetik ki az eredményeket, majd az Él­mény-tó partján ebédre vár­ják a versenyzőket. Az 1-3. helyezettet és azt, aki a leg­nagyobb halat fogja ki, dí­jazzák. Konfettizápor és szilvalekvár A nap folyamán szépen foly­tak a napirendi pontok. A szilva­különlegességek ebédje után az Édes kakas vadászat nyitotta meg a szórakozást. A légpuska lövészet célzó mesterei a hurka­pálcák eltalálása után büszkén hordták körbe piros nyalókáju­kat. Ezek után a traktor-túra mu­tatta be a Dél-Cserhát természe­ti kincseit a bátor vállalkozók számára. Az igazságot a drogokról és az alkoholról pedig a profizmus szintjén ismerhették meg a résztvevők. Nagy Zsolt előadó több mint 400 előadás és 17 ezer ember után Garábon fedte fel a valódi következményeket, ame­lyeket a káros szerek okoznak. Az előadás sikerességéhez a ren­geteg kérdés és a hatalmas ta­pasztalat adta elrettentő példák járultak hozzá. A szilvalekvár dunsztolása előtt a jelenlévők közösen zengték el a nap népi himnuszát a Hull a szil­va a fáról című dalt. Végül a kon­fetti petárdák eldurrantak és a szí­nes papíresőben csodálták a nap­lementét a jelenlévők. A vendégek visszajelzése után nem kérdés, hogy a hagyomány jövőre is folytatódni fog. Ismét hullott a szilva a fá­ról az elmúlt hétvégén. Idén harmadszor rendez­ték meg Garábon a Szilva­érés ünnepét. A Narconon Garáb Új Élet Központban félszázan gyűltek össze az ország minden részéből az iskolakezdést megelőző utolsó szombaton. Még a rendezvény másnapján is érkezett egy csoport Hol­landiából. Garáb. A kétszáz éves egyko­ri nemesi birtok adott helyet a rendezvénynek, amely Garáb települése és a Narconon Új Élet Központ összefogásával való­sult meg. A központról tudni ér­demes, hogy a közel ötven éves világszervezet Közép-Európa egyetlen szolgáltatói egysége, ahol segítséget nyújtanak drog és alkohol problémára L. Ron Hubbard munkái alapján. Ez bi­zonyult a világ legsikeresebb módszerének.- Az volt a célunk, hogy csa­ládias programokkal gyermeke­ket és felnőtteket egyaránt szó­rakoztassunk, és ebbe belevon­juk drogmegelőzői tevékenysé­günket is. És úgy érzem sike­rült is - mondja a főszervező mosolyogva. A szilvaérés vonatkozásában valósultak meg a programok. Az egész napot átívelő szilvalekvár készítés már reggel elkezdődött és közel 12 órás főzés és kever­getés után méltó záróakkordja volt a rendezvénynek. HIRDETÉS HIRDETÉS B® II. Palóc 200. szeptember 14. Nagykeresztúr Gyiimölcsliáz 8.00 FŐZŐVERSENY ÉS GASZTRONÓMlAi BEMUTATÓ Mages Zoltán kikrvrouMdvséwl w.00 a. PALÓC PÁLINKA ÜNNEP HIVATALOS MEGNYITÓJA 10.05 SZÍNPADI műsorok gyermek műsorok MACONKA TÁNCEGYÜTTES BŰVÉSZ; SHOW, PALÓC FOLKLÓR BEMUTATÓ KAIANQPARK VETÉLKEDŐ, PAjTAKÖRŐS ASSZONYOK KUMORQS HETPRÖBA JÁTÉK FREE SOUL HtBHOP DANCE MICIMACKÓ .ÉS TIGRIS TÁRSASÁGÁBAN: 53.30 POSZTÓBANYl LÁSZLÓ ÉS ZENEKARA - DAL A PÁLINKÁRÓL PLOO FŐZŐVERSEN Y * DÍJÁTADÓ 54.15 PÁLINKA LOVAGOK BEVONULÁSA 55.00 A PÁLINKA- ÉS PÁRLATVERSENY EREDMÉNYHIRDETÉSE 16.30 ERDEI SÁNDOR - PÁLINKA STAND UP Deo KODÁLY TÁNCEGYÜTTES >? x NÓGRÁD TÁNCEGYÜTTES m.00 ZENEI IDŐUTAZÁS, „ UNIQUE ELŐ KONCERT PÁUNKABÁL A PIKK DÁMA ZENEKARRAL t 18.30 "20,00 VIDÁMPARK UC3WLÓVÁR - REPÜLÖCÉPMODLUJö; • JEFSKt A TAVON " ÍJÁSZAT TŰZOLTÓ SZERKOCSI BEMUTATÓ > PANORAMA TRAKTORJÁRAT - HKURORTmtS SÉTAREPÜLÉS mM MÉTŐeSDPORT QFPRQAPQZÁS PÁJJNKAKÓSTOLÁS ETESt PÁLINKA. MÁRK HÁZI: PÁtlNKA. BULVÁR! PÁLINKA SEKSEK PÁLINKA, CSAUÓ JENŐ PÁLINKÁI, CRUXX CEMtNA PALIMRA PÁUNKAlŐEŐARRSEm ÖEMUTATÓt « PÁUHKALÓZŐ BERLNOEKMK KÉZMŰVES STANDOK MÉUÉ8C CSIPKE, PAZEKASOKLSAITOH, LEKVÁROK,. WÉX, MÉZESKALÁCS ÉRI ÍRJ» MVEREMÖtVEK »ateis - mmMi uk«m tan*« awat witnwiimii aoo r • 12. év a» . m** km«*» KÖ^TU» RUBWABIJSZ Sal«cíartin I « WmS o hőimre «sd 10«) órt!« *4ntóM « v«bíl DRAIWvlaKI* lOMISvtAHUZÁS tomkxa ■ nw*j m tco tv-t Háv«si<5t_ a »«wrrftkauu« k*>t mww. Fejlesztés az esélyegyenlősé jegyében a sziráki diákságéi A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP 3.3.8.B-12-2012- 0076) pályázati projekt keretében 27 038 740 fo­rint vissza nem téríten­dő támogatást nyert a közép-nógrádi kis tele­pülés iskolája. A megva­lósítási idő két esztendő, a projekt zárását 2015. június 30-ra tervezik. S Szirákon az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vet­te át a Teleki József Általános és Szakiskola fenntartói jogait, mondhatni az országban is első­ként Tanévnyitójukon - amely egyben projektindító is volt - a balassagyarmati Jónás Gábor az ORÖ képviseletében többek kö­zött arról is szólt hogy vannak el­lendrukkereik, nekik a választ munkával és a munka eredmé­nyével adják meg. Ellenőrzött munkát ígért, és bejelentette, hogy készült egy terv az iskola fejlesztésére, amely alapterület­növekedést, új tantermeket, tor­natermet is tartalmaz. Ha szük­séges lesz, a munkára akár 400 embert is mozgósítani képesek. Földi Balázs, az intézmény igazgatója évindító gondolataiból Az Induló első osztályos gyerekek mögött középen balról Földi Ba­lázs, az iskola igazgatója és Jónás Gábor, az Országos Roma Önkor­mányzat képviselője 32£s£ (5D © Gte1 V jói,? M «fcstMhfc.tr fmk 00 ■ír.. SSJY íMiMímiUié^. w ’ ar/ í ■■■■•*» mm 9 SZÉCHÉNYI TERV sem hiányozhatott a nyertes pá­lyázat keltette bizakodó hangu­lat Úgy fogalmazott, hogy az el­következendő két esztendőben nem egy rutin fejlesztést hajta­nak végre. Gondoskodni fognak a szülők felzárkóztatásáról is, be­vonják a munkába a családokat, civil szervezeteket egyaránt. Kü­lön kiemelte, hogy a 9. és 12. osz­tályosoknak olyan szakmákat oktatnak, amelyre a gazdaság hosszú távon igényt tart, amellyel el lehet helyezkedni, vagy akár önálló vállalkozóvá is válhatnak. És ami nem mellékes, a fiatalokat itthon lehet tartani. Dicsekedve említették a pe­dagógusok, hogy a szomszédos településekről is érkeztek gyer­mekek, közülük a projektindí­tó napján írattak be hármat is. Kómár Jánosáé polgármes­ter, akinek meghatározó szere­pe van az átalakulásban azt hangsúlyozta, érzi a munka nagyságát, bonyolultságát, ösz- szetettségét, de egyre inkább erősödik a meggyőződése, hogy jó döntést hozott. Közben folyik a szennyvízhá­lózat kiépítése, a közelmúltban írtunk a Bozsik-program ered­ményeiről, Ládeczki Piroska ta­nárnő a gyermekeknek zumba fitness tanfolyamot indít, egy kastélyt felújítottak - zajlik az élet Szirákon. Nenueti Fvjleutfei Ügynökség www.ujsicchonyiterv^ov.hu 8640 638 438 A projektek 32 Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. I ( »

Next

/
Thumbnails
Contents