Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-09 / 157. szám

Kisebb robbantás Jászvásár. Kisebb robbanás történt hétfő délelőtt a jászvá­sári (Iasi) műszaki egyete­men, ahol - az MTI beszámo­lója szerint - egy hátizsákos ismeretlen egy pokolgép fel- robbantásával fenyegetőzött, áldozatok nincsenek. A szemtanúk szerint egy negyven év körüli férfi lépett be több csomaggal az előadóte­rembe, ahol a távközlési kar több mint hatvan végzőse ál­lamvizsgázott, és azt mondta, pokolgép van nála. Később csattanás hallatszott és nagy füst keletkezett, ekkor a diá­kok leteperték a támadót, akit a rendőrség rövidesen őrizetbe vett. Az egyetemet kiürítették, mivel a merénylő azt állította, hogy másutt is robbanószerke­zeteket helyezett el. Emelkednek az üzemanyagárak Budapest Bruttó 4 forinttal emeli a benzin és a gázolaj li­terenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mól Nyrt - ér­tesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. Az emeléssel a gázolaj átlagára 418-419 forintra, a benziné 413-414 forintra nő. Legutóbb július elsején a gáz­olaj ára 2 forinttal emelkedett, a benziné nem változott. A benzin ára tavaly április ele­jén érte el csúcsát, akkor egy li­ter átlagosan 451 forintba ke­rült. A gázolaj literje 2012. ja­nuár közepén volt a legdrá­gább,átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különb­séget is tapasztalhatnak a ku­tak árai között. Menekültek között a pápa Lampedusa. Ferenc pápa hét­főn koszorút dobott Lampedusa szigeténél a tengerbe az itt éle­tüket vesztett menekültek em­lékére első apostoli útján, amely az Európa és Afrika kö­zötti olasz szigetre vezette. Az MTI beszámolója szerint a pá­pa repülővel érkezett Lampe- dusára, majd a parti őrség ha­jójára szállva a nyílt tengerre ment, ahol koszorút dobott az 1998 óta itt a tengerbe veszett közel húszezer illegális beván­dorló emlékére. A pápa Punta Favarolóban kötött ki, ahol fia­tal muzulmán bevándorlók énekelve várták. - Ma egymá­sért imádkozunk, és azokért, akik már nem lehetnek velünk - mondta nekik az egyházfő. Rendőrkézen az uzsorások Ózd. Uzsorásokat fogtak el a Borsod megyei Ózdon: a két férfi, apa és fia háromszáz szá­zalékos kamatra adott élelmi­szert és italt rászorulóknak, a bíróság elrendelte előzetes le­tartóztatásukat. Az MTI úgy tudja, a 47 és a 26 éves férfi a tartozásokat, az uzsorakölcsö- nöket jellemzően családi pótlé­kok, szociális segélyek érkezé­sekor hajtotta be, amennyiben a sértettek nem tudták időben rendezni tartozásaikat, akkor veréssel súlyosan megfenye­gették őket. A rendőrség több rendbeli súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, valamint uzsora-bűncselekmény bűn­tett elkövetésének megalapo­zott gyanúja miatt folytat bün­tetőeljárást ellenük. Rendőr helyszínel egy összeroncsolódott személygépkocsi mellett Écsnél. Az autó vezetője hétfőn a Győr-Veszprém vasútvonal Győrszabadhegy és Pannonhalma közötti szakaszának egyik vasúti átjárójában egyaránt figyelmen kívül hagy­ta a fénysorompó tilos jelzését, illetve a leereszkedő félsorompót, utóbit megkerülte, és egy személyvonat oldalának hajtott. A balesetben megsérült a sofőr, valamint további két ember, aki a vonaton utazott, és megrongálódott a mozdony is. Különleges magyar konyha Moszkvában Különlegesen elkészített és tálalt ételsorokkal mutatták be a ma­gyar konyhaművészetet az orosz fővárosban, ahol a tervek szerint hosszú évek után ismét magyar étterem nyílhat. Moszkva. A Kutuzov sugárút mellett, a Borogyinói csata körpanorámájával szemben egy csendes parkban húzódik meg a Napóleon elleni háború döntő csa­tájának évéről, 1812-ről elnevezett ele­gáns étterem, amely a kezdeményezők reményei szerint nem csak egy hétig kí­nálta a magyar ételeket.- A moszkvai étterem tulajdonosa és somelier-je járt nálunk és nagyon jó véle­ménnyel volt rólunk, így jött az ötlet, hogy csináljunk itt egy magyar hetet és ha ez jól sikerül, akkor ebből talán egy magyar étterem is válhat - mondta el az MTI-nek Pataky Péter, a debreceni Ikon étterem séfje, aki magyar és helyi segítőkkel együtt főzött a moszkvai étterem vendé­geinek. Két menüsort kínáltak, a vacso­rára kilenc fogást, ízléses, kis adagokban.- Nem akartam csárda-jelleget erre a magyar gasztronómiai hétre, amit talán már sokan unnak is, köztük az orosz ven­dégek, akik ismerik a magyar konyha- művészetet. Azzal a szándékkal jöttem Moszkvába, hogy megmutassam a ma­gyar gasztronómia új arcát, amelyben a hagyományokat megőrizve egy picivel több kreativitás, ötlet és több technológi­ai fogás van - tette hozzá a fiatal séf, aki három évig Angliában tanulta a mester­séget Michelin-csillagos séfektől és ott vé­gezte el a szakácsiskolát is. Hortobágyi húsos palacsintától kezdve gulyásleves, halászlé is szerepelt a menüsoron, de egyiket sem a hagyományos módon ké­szítették. Pataky Péter elmondta: igyekeztek az orosz ember ízlésvilágához is illeszkedni, ezért kevésbé zsírosán főztek. A gulyásle­ves zsírját is leszedték, majd a külön el­készített zöldségekre és húsokra mint egy erőlevest öntötték rá. A halászléhez ponty- és kecsegehúst turmixol tak tejszínnel, és azzal töltöttek meg egy óriás pelmenyit, azaz orosz húsos táskát, amely tésztából készül. A gulyás és a halászlé közé a me­nüben kovászos uborka fagyit tettek, ami elválasztotta a két ízt. Mangalica pecse­nyét is kínáltak a vendégeknek, a desszert pedig somlói galuska volt.- Meggyőződésem, hogy Moszkvában megélne, sőt jól működne egy-két magyar étterem, ahol az alapanyagok, a minőség és az árak is tisztességesek - hangsúlyoz­ta Pataky Péter.- A gulyásleves káprázatos volt, a desz- szert is nagyon tetszett - értékelte az egyik orosz vendég a vacsora-menüsort, és abban valamennyi asztaltársa egyetér­tett, hogy jó lenne, ha újra nyílna magyar étterem Moszkvában. Az orosz fővárosban július 1-8. között szervezett gasztronómiai hét a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium támogatá­sával jött létre - nyilatkozta az MTI-nek Kiss Szilárd, a moszkvai magyar nagykö­vetség agrárattaséja, aki a debreceni Ikon étterem tulajdonosaival, Balogh Károllyal és Körösi Zsolttal együtt sokat tett azért, hogy a rendezvény sikeres legyen. Mind­annyian azon vannak, hogy esetleg az ősztől hosszú évek után isidét működjön magyar-étterem Moszkvában. KAro^ ^sőít üagN'Téhf'tős^gnek tartja, hogy az orosz fővárosban megjelenjen a magyar konyhaművészet. A tervek sze­rint Pataky Péter kreatív séfként dolgoz­na itt és Debrecenben is egyszerre.- Moszkva kiaknázatlan lehetőség a gasztronómia világában, és talán túlzás, hogy mi töltsük be, de ez nagy kihívás és egy kis misszió is. Magyarországnak hi­hetetlen nagy „retro” kultusza van Moszkvában, és ezzel élni kell - tette hoz­zá Balogh Károly. Elmondta, arról tárgyal­nak, hogy beszállnának a moszkvai étte­rembe, amely teljesen átállna a magyar konyhára, és egy idő múltán igazán ma­gyar étterem lehetne belőle. Kérik a bukott kormányfő kiadását Büntetőeljárást indítana Petr Necas bukott cseh kormányfő ellen az állam- ügyészség. Ivó István ál­lamügyész ezért hétfő délelőtt hivatalos kérés­sel fordult Miroslava Nemcovához, az alsóház elnökéhez, hogy a testü­let az üggyel kapcsolat­ban vonja meg a képvise­lői mentességet Necastól. Prága. Bár az államügyészség hivatalosan nem közölte, miért kí­ván vizsgálatot indítani Petr Necas ellen, helyi megfigyelők biztosra veszik, hogy a lépés összefüggés­ben van azzal az állítólagos politi­kai korrupcióval, amely miatt a kormányfő kabinetfőnöke, Jana Nagyová már vizsgálati fogságban van. Az MTI beszámolója szerint Miroslava Nemcová közölte: az ál­lamügyészség kérése előbb a mandátumvizsgáló bizottság elé kerül, amely vagy támogatja, vagy elutasítja a kérést. Ezt követően a képviselőház is napirendre tűzi az ügyet. A rendőrség azzal vádolja Necast, hogy kormányfőként ta­valy ősszel a parlamenti alsóház három képviselőjének jól fizetett állami állásokat ígért cserébe azért, ha lehetővé teszik a kor­mány reformcsomagjának par­lamenti elfogadását. Az ügy a cseh kormány tavaly november­ben elfogadott takarékossági és reformcsomagjával kapcsolatos. A jogszabályt hosszú ideig azért nem sikerült jóváhagyni a parla­mentben, mert az ellenzéken kí­vül a kormányzó Polgári Demok­ratikus Párt (ODS) néhány kép­viselője sem volt hajlandó azt tá­mogatni. Az intézkedéscsomagot végül is úgy fogadták el, hogy a Necas vezette ODS belső ellenzékének három képviselője lemondott parlamenti mandátumáról, s a helyükre lépő újak pedig már igent mondtak a törvényre. Ké­sőbb kiderült, hogy a három volt képviselő - Marek Snajdr, Petr Tluchor és Ivan Fuksa - jól fize­tő állást kapott egy-egy állami cég vezetésében. Václav Láska neves prágai jo­gász szerint az ügy kimeríti a korrupció fogalmát, ezért febru­árban büntetőeljárást kezdemé­nyezett Necas ellen. A kormány­főt az ügyvéd azzal vádolja, hogy a posztokkal lefizette a képvise­lőket, míg a képviselőket azzal, hogy ezt elfogadták. A hatályos cseh törvények szerint mindket­tő büntetendő. A közelmúltban életbe lépett új szabályok szerint ha a parlament nem adná ki Necast a rendőrségnek, akkor a politikus ellen mandátuma lejárta után is megindulhat­na a büntetőel­járás. Koráb­ban ilyen ese­tekben a cseh képviselők életfogytiglani mentességet élveztek az adott ügyben. Necas a múlt hét végén bí­rálta az állam- ügyészséget, azt állítván, hogy indoko­latlanul hosz- szan tartja az ügyben érin­tetteket - ösz- szesen hét sze­mélyt - vizsgálati fogságban. Ugyanakkor közölte: szeretné, ha a rendőrség őt is kihallgatná, mert úgy véli, bizonyítékokkal tudja alátámasztani, hogy nincs szó bűncselekményről. A politi­kus a korrupció vádját most is visszautasította, alaptalannak minősítette. Tagadja, hogy a par­lamentből távozó politikusok va­lamiféle ellenszolgáltatásként kapták volna meg új pozícióju­kat. Szerinte azok azért kerültek állami cégek menedzsmentjébe, mert korábbi munkájuk során olyan tapasztalatokhoz jutottak, amelyeket most az állam érde­kében fel'tudnak használni. I >-vv> ->. «L >■/<■■. mmmi v*t$ |

Next

/
Thumbnails
Contents