Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-05 / 154. szám

>: BRUZÁK NOÉMI BE LPOLITIKA 2013. JÚUUS 5., PÉNTEK Budapest Martonyi János külügyminiszter és Szaad ad-Din al-Oszmani marokkói külügyminiszter találkozójukat követően sajtótájékoztatót tartanak Budapesten a minisztérium épületében. LMP: Áder döntése lehetőséget ad a normális takarékszövetkezeti integrációra MSZP: az Orbán-kormány hét csapást mért a gazdaságra Budapest Az MSZP szerint az Orbán-kormány hét csapást mért a gazdaságra. Szekeres Im­re, a szocialisták gazdasági ka­binetvezetője csütörtöki sajtó- tájékoztatóján azt mondta: a kormány hibái miatt a magyar gazdaság a lehetőségeinél gyen­gébben teljesít. A fogyasztás öt év alatt alig 2 százalékkal gyarapodik, a GDP re­álértéke 2010 és 2015 között csu­pán 5 százalékkal nő, a beruházá­sok reálértéke pedig folyamato­san csökken - sorolta. Felrótta, hogy az export öt év alatt csak annyival növekszik, amennyivel a külpiacok bővülnek, illetve, hogy a foglalkoztatottak száma - az ígért százezer helyett - évente leg­feljebb 40 ezerrel nő, de ennek háromnegyede közmunkás vagy külföldön dolgozik. Az MSZP-s politikus látszóla­gosnak nevezte a költségvetési hi­ány leszorítását, mondván, hogy a 2010 óta bekövetkezett deficit- csökkenést a magán-nyugdíj­pénztári vagyon államosítása tet­te lehetővé. Kitért arra is, hogy az államadósság 80 százalék körüli szinten stagnál. Szekeres Imre kö­zölte, a szocialisták azt javasolják, hogy az európai uniós forrásokat a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés ér­dekében használják fel, és az összes, folyamatban lévő állami fejlesztést EU- s forrásból finanszíroz­zák. Hozzátette: szüksé­gesnek látják a költségve­tési kockázatok kezelését, mivel az elektronikus út­díjból és a pénztárgépek összekötéséből a vártnál kisebb bevétel várható, és a növekedés is kisebb lesz a vártnál. Az MSZP to­vábbra is szorgalmazza az alapvető élelmiszerek áfájának 22 százalékos csökkentését és az üzem­anyagok árának mérsék­lését, emellett lehetővé tenné, hogy a családi adókedvez­ményt a kiskeresetűek is egészé­ben igénybe vegyék. Szekeres Imre az MTI kérdésé­re azt mondta, elfogadhatatlan­nak tartják a takarékszövetkezeti integrációról szóló törvény elfoga­dásának módját - a kivételes sür­gős tárgyalást -, és azt is, hogy a kormányoldal, miután Áder János államfő visszaküldte, még ezen a héten újból elfogadja a jogsza­bályt. Kijelentette: az „államosí­tás” 170 ezer ember megtakarítá­sának sorsát befolyásolja, miköz­ben a jogszabályról semmilyen egyeztetés nem volt. Budapest. Az LMP üdvözli, hogy Áder János köztársasági el­nök visszaküldte a parlament­nek a takarékszövetkezetek „ál­lamosításáról szóló” törvényt. A párt úgy véli, ez lehetőséget ad arra, hogy a takarékszövetkeze­tek önkéntes integrációja nor­mális mederben folyjon le. Vágó Gábor szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, nem ördögtől való az integráció, hiszen abban az érintettek is partnerként szeretnének részt Budapest. A budapesti Dózsa György út és Thököly út sarkán álló szobor megrongálása miatt eljárást indított a XIV. kerületi rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI megke­resésére csütörtökön. , A fővárosi Jobbik az ügyben közleményt adott ki, ebben azt írták, csütörtök hajnalra „fes­tékszórós terroristák gyalázták meg a zuglói turul emlékmű­vet”. Az ellenzéki párt azt kö­zölte, „miután a Demokratikus venni. Az viszont, hogy ezt utol­só pillanatos jogalkotással és az egyéni érdek előrehozatalával történik, azt mutatja, hogy kilóg a lóláb - mondta a független kép­viselő, aki szerint a kormányzat úgy rendezi át a pénzügyi piacot, hogy a „Fidesz-klientúrához erő­sen kapcsolódó pénzemberek és oligarchák maradnak, mindenki másnak mennie kell". Ha a kormányoldal nem sza­vazza meg újra gyorsított tem­póban a törvényt, akkor van Koalíció vezéregyéniségei beje­lentették, hogy újfajta támadó­eszközt vetnek be kormányelle­nes kampányuk során”, ezért a Jobbik a történteket „kénytelen a szélsőliberális toleranciabaj­nokok akciójaként felfogni”. Véleményük szerint az emlék­mű „megbecstelenítése és meg- gyalázása ismételten jelzi azt a szándékot, hogy a hatalomba visszakapaszkodni kívánó szélsőliberálisok tovább mélyít­sék a társadalmi árkokat, uszít­sák a nemzeti érzelmű embere­ket, hogy az esetleges válaszre­esély visszatérni a normális út­ra - értékelte az LMP politikusa. Áder János köztársasági elnök szerdán megfontolásra vissza­küldte az Országgyűlésnek a szövetkezeti hitelintézetek integ­rációjáról szóló törvényt, ame­lyet múlt kedden terjesztettek be és két nappal később fogadtak el a képviselők. A törvény - amelyben foglaltakul az állam­fő több ponton sem ért egyet - pénteken kerülhet napirendre az Országgyűlésben ismét. akciókat felhasználva ismétel­ten magyarországi rasszizmus­ról és fasizmusról siránkozhas­sanak külföldi gazdáiknak és felügyelőiknek”. A Trianoni emlékművet - egy turulmada­rat kettős kereszttel - tavaly ok­tóber 27-én avatta fel a helyi ön- kormányzat. Az emlékmű felál­lítását Markó Elemér István, a Jobbik kerületi képviselője kez­deményezte! Az ünnepségen el­lentüntetők is megjelentek, köz­tük a Demokratikus Koalíció po­litikusai, akik Stop Turul! felira­tú papírlapot tartottak fel. Szoborrongálás miatt indított eljárást a rendőrség A Jobbik betiltaná a fesztivált Budapest A Jobbik kormányza­ti pozícióba kerülése esetén „egy­szerűen betiltaná” az egész or­szágban a Budapest Pride-hoz ha­sonló „deviáns, provokatív, maga­mutogató programokat” - jelen­tette ki az ellenzéki párt szóvivője csütörtökön Budapesten. Mirkóczki Ádám sajtótájékoz­tatóján leszögezte: „szó sincs ar­ról, hogy a Jobbik nem mer” el­lentüntetést szervezni a feszti­vál szombati felvonulása idejé­re, de inkább nagycsaládosok­nak szervezne programokat egész évben az ország egész te­rületén. A szóvivő szomorúnak nevezte, hogy hírportálok és multinacionális cégek „egymás­sal versenyezve” állnak a szom­bati felvonulás élére. Szerinte ha ezek a cégek „legalább egyszer részt vettek volna ugyanekkora lelkesedéssel egy nagycsaládos programon, akkor nem itt tarta­na az ország”. Úgy vélte: még mindig sokaknak érdeke a devi­ancia terjesztése, „egy beteg tár­sadalom legitimációja”. Azoknak a nagykövetségek­nek, akik közös nyilatkozatban támogatták a szombati felvonu­lást és a fesztivált a Jobbik azt ta­nácsolja, hogy „ugyanezzel az elánnal a saját országukban pro­pagálják a devianciát”. Mirkóczki Ádám sajnálatos­nak és megdöbbentőnek tartja, hogy a történelmi egyházak er­ről a „nyíltan család-, gyermek- és normalitásellenes rendez­vényről fülüket-farkukat behúz­va hallgatnak” ahelyett, hogy ki­állnának ki az igazi értékek: a család, a gyermekek és az egész­séges nemi identitás mellett. A The Carbonfools koncerttel fű­szerezett 1 Giga Buli alighanem a nyár egyik legnagyobb durraná­sa volt Budapesten. Mintegy 500- an lubickoltak több mint 12 ezer lufiban - Tilla, a The Carbonfools tagok, valamint a vízilabda VB-re így is készülő Jansik Dávid és Decker Attila közreműködésével hogy megtalálják a nyeremény telefonokat. 70 szerencsés már birtokba is vehette új kedvencét. Az 1 GB-os havi mobilintemet kerettel és a kedvező árú új okos­telefonnal, a Vodafone Smart Mi­nivel még többen szörlözhetnek az ország szinte bármelyik pont- jáa Ez a keret meghaladja a ma­gyar mobilintemetezők átlagos havi adatforgalmát, így bőven elegendő levelezéshez, webolda­lak olvasásához és dalok hallga­tásához is.- A VitaMAX Prémium Perc&Net és a Vodafone Smart Mini lehetőség arra, hogy’ korszerű tarifákkal és egy megfizethető okostelefonnal fedezhessük fel a mobilnet világát - mondta Alexandre Froment-Curtil, a Vodafone Magyarország vezérigazga­tó-helyettese. Szerinte a piacról hiányzott egy olyan kombinált ajánlat, amellyel egyszerre le­het versenyképes áron hozzá­jutni magas adatkeretű feltöltő kártyás csomaghoz és korsze­rű okostelefonhoz és szeretné, hogy mind többen megismerjék a mobilinternetezés világát. A Vodafone Smart Mini, leg­alább 3000 Ft-os vásárláskori VitaMAX Prémium Perc&Net feltöltéssel mindössze 14 990 Ft-ba kerül. Év végéig a leg­alább 3000 Ft-os feltöltéshez 1 GB internet bonusz jár, amivel a társaság belföldi hálózatán a fel­töltéstől számított 30 napig lehet netezni. Ezen felül 50, az 5000 Ft-os feltöltéshez pedig 100 Vo­dafone Perc jár - ugyancsak 30 napig. A Smart Mini egy 3,5 inches érintőképernyős, mindössze 118 grammos telefon. A Vodafone megrendelésére gyártott, 4.1-es Android verziót futtató készülék mindent tud, ami elvárható egy okostelefontól. 2,3 GB-os belső memóriával, 512MB RAM-al, 1 GHz-es processzorral, és 1400 mAh akkumulátorral. A marokkói külügyminiszter Budapesten t a Vodafone lGB-os feltöltőkártyás csomagja és a Smart Mini

Next

/
Thumbnails
Contents