Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-05 / 154. szám

Kormányzati támogatást a nyári gyermek- étkeztetéshez Budapest Pest megye 45 te­lepülésén összesen 2500 gye­rek jut legalább naponta egy­szer meleg ételhez a nyári szünetben a kormányzati tá­mogatásnak köszönhetően - tájékoztatta a megyei önkor­mányzat hivatalának sajtófő­nöke csütörtökön az MTI-t. Ambrus András elmondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott ér­tesítés szerint a régióban élő, szociálisan rászoruló gyerekek étkeztetéséhez központi forrásból 52 millió forintnyi támogatást kapnak az érintett önkormányzatok. Az anyagi segítség révén 2500 Pest megyei diáknak legalább 44 napon keresztül legalább egyszeri meleg ét­keztetést biztosítanak hely­ben - tette hozzá a sajtófő­nök. Fásán László, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán egy debreceni sajtó- tájékoztatón azt közölte, hogy a nyári szünidőben 1200 településen 112 ezer rászoruló gyermek kaphat naponta egy alkalommal meleg ételt a kormány gyer­mekétkeztetési programja révén. Tájékoztatása szerint a kabinet 2,4 milliárd forin­tot különített el e célra. Az összegből a rendszeres gyer­mekvédelmi támogatást ka­pó családokban élő, rászoru­ló gyerekek étkeztetését fi­nanszírozzák - fűzte hozzá a politikus. Hazai világos sör. 0,5 literes, forint Kovács Krisztián la­bortechnikus mérőlécet enged egy sörfőző üstbe az új Alakor sör bemutatóján a Corvinus Egyetem ámP éá' Szeszipari Tanszékének sörfőzóTáborfában. A Magyar Tu­dományos Akadémia Agrártudo­mányi Kutatóközpontja, a Corvinus Sör- és Szeszipari Tan­széke, a Körös-Maros Biofarm Kft, valamint a Biokontroll Hungária ^Nonprofit Kft. 2008-ban fogott ösz- sze, hogy létrehozzák az egyik leg­ősibb gabonaféléből, az alakorból, más néven egyszemű búzából fő­zött első hazai biosört. 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 F*f&: KSH- :«TVA $W « ■ HTt j lOl 2012 Kilencedik alkalommal hirdették meg Budapest. A közösségi mé­dia irányába szélesedik a hvg.hu által kilencedik alka­lommal meghirdetett blog- verseny, a Goldenblog. A ki­írók idén „Come On, Creatives!” szlogennel rende­zik meg versenyüket - tájé­koztatta az MTI-t csütörtökön a hírportál. A klasszikus, blogszolgál- tatónál vagy blogmotoron veze­tett blogok mellett a Facebook- oldalak, a Twitter-, Uimblr-, Google+, Pinterest-profilok és a YouTube-csatornák is indulhat­nak a versenyen. Átalakul a ka­tegóriarendszer is, a nevezése­ket a tavalyi kilenc helyett idén hat kategóriában lehet leadni: közélet, popart, életmód, biz­nisz, civil és ego. A kategóriák­nak a szokott módon két győz­tese lesz, az egyikről a közön­ség, a másikról a szakmai zsű­ri dönt, és utóbbi osztja a külön- díjakat is, amelyek szintén új elemei a versenynek. A verseny szlogenje a Creative Commons nonprofit szervezet nevének új­raértelmezése és arra utal, hogy a jó bloggerek „közjava­kat” termelő kreatívok, akik inspirációt nyernek mások munkájából és másokat is ins­pirálnak a sajátjukkal, így te­vékenységüknek közösségépí­tő ereje van - olvasható a közle­ményben. A két hónapig tartó versenyt díjátadó zárja majd szeptember közepén. Tavaly mintegy ezer­kétszáz blogot neveztek a ver­senyre, amelyekre összesen 48 ezren szavaztak. Csökkent az eladott gépkocsik száma Csehországban Csehországban az idei első félév­ben 80 818 személygépkocsit érté­kesítettek, ami éves szinten 14 százalékos csökkent jelent - kö­zölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön. Prága. Az értékesített személygépkocsik 62 százalékát cégek vették meg. A legjob­ban menő márka már hagyományosan a német Volkswagen csoporthoz tartozó ha­zai Skoda, éves szinten azonban 18 száza­lékkal csökkent az értékesítés. A január-jú­niusi időszakban összesen 23 826 Skodát adtak el. A Skoda Auto piaci részesedése így 29,5 százalékra esett vissza. A második legkeresettebb márka a dél-koreai Hyundai volt, amelynek öt százalékkal esett vissza a forgalma. Az első hat hónapban 8067 Hyundai kocsit adtak el a cseh piacon. A harmadik helyen a német Volkswagen áll 7670 eladott autóval, ami kétszázalékos visszaesést jelent éves szinten. Az első fél­évi cseh autópiacra jellemző volt, hogy az emberek elsősorban kisebb gépkocsikat vá­sároltak. Ezek aránya megközelítette a 25 százalékot. Az eladott gépkocsik 27 száza­léka kombi, míg 19 százaléka hatchback változat volt. A legjobban menő modell a Skoda Octavia volt, amelyből 8210 darab kelt el. A második helyen a Skoda Fabia végzett 5430 darabbal, míg a harmadikon az újdonságnak számító Skoda Rapid 3417 eladott darabbal. Ezeket a kocsikat a Hyundai i30 és a VW Golf követi. Helyi elemzők szerint a csehországi autópiac fel­lendülése csak a gazdasági helyzet javulá­sával 2014-ben várható. Diákokat foglalkoztat a miskolci polgármesteri hivatal Miskolc Diákokat foglalkoztat nyáron a miskolci városháza, a tanulók a polgármesteri hivatal osztályain végeznek irodai tevé­kenységet az iratrendezéstől a le­velek címzéséig, csütörtökön egy híján félszáz diák kezdte meg a munkát - tájékoztatta a polgár- mesteri hivatal az MTI-t. A diákmunka augusztus 31- ig, három turnuson át tart, vál­lalható akár kéthetes, akár két­hónapos időtartamra is. A fiata­lok a napi 6 órás munkáért bruttó 73 ezer 500 forintot kap­nak havonta. A 16-25 éves, nap­pali tagozatos fiataloknak a munkavállaláshoz regisztrálni­uk kell a munkaügyi központ­ban és adószámmal is rendel­kezniük kell - olvasható a köz­leményben. HIRDETÉS KERESKEDÉS Pályázat innovatív kezdő vállalkozásoknak Budapest. A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) közreműködésével 2,1 milliárd fo­rintnyi pályázati forrásból épülhet tovább a startup ökoszisztéma Magyárországon - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a NIH akkreditációs szervezetként pályázatot hirdet az „Akk­reditált Technológiai Inkubátor” (ATI) cím elnyerésére. Cél a nemzetközi piacokon is versenyképes magyar, vagy a környező or­szágokban elért kutatás-fejlesztési (K+F) eredményekre alapuló startup vállalkozá­sok felkarolása. Az ATI az innovatív, de még termékkel piacon nem lévő startup cégek felépítését, az azokban végzett K+F projektek sikeres befejezését segíti és tőke- befektetést is vállal. A 2,1 milliárd forint­nyi állami kockázati tőkére csak olyan ATI pályázhat, amelynek a magántulajdonosa a saját tőkéjéből is pénzt tesz a technológi­ai vállalkozásba. Az ATI cím odaítéléséhez a pályázatok benyújtásának határideje szeptember 15. HIRDETÉS PUNT© 2013 ÍAUTGRATAl KÖNNYŰIÉ KEREKE PUNTO 2013. SIMPLY MORE 2.690.000 PT-TÓL*-1.4-ES MOTOR -KÉTZÓNÁ5 -AUTOMATA KLÍMABERENDEZÉS -FÜGGÖNYIÉGZ5ÁK •15"-OS KÖNNYŰFÉM KEREKEK -BŐR MULTIKORMÁNY -RÁDIÓ-CD MP3 LEJÁTSZÓVAL 5 ÉV VAGY 100.000 KM GARANCIA!** • Az akciós vételár tuzárótao az MKB-Eumieasing Autótiztig Zrt vonatkozó; ___________ ________________________________ a s zerződéses okiratok tartalmazzák. A hirdetés távozta«) k»*egu. és nem minőséi Konkrét ajánlattételnek. annak célja a Sgyetemteíteltés Az akad visszavonásig érvényes. Az MKB-Eu-Tkeasing Autólizmg Zn. alávetette magi! a lakosság részére hitei! nyújtó pénzügyi szervezetek ügyletekkel szembeni tisztességes magatartásáról szók) Magatartási Kódexnek ” 2*3 év, vagy 100 000 km (utasig Meneszteti garancia, a mindenkor ÁSZF teltételei alapján. A képek Illusztrációk. Fiat Punto i .4 77 LE Lounge 5 ajtós Vegyes üzemanyag fogyasztás 5,71/100 km. CO: kibocsátás 132 g/Km. Hivatalos Fiat Márkakereskedés és Szerviz 3100 Salgótarján, Széniekért út 120. AUT0-TRADE ’91 KFT. T/F.: 06-32/512-243 www.autetradé01.hn WWW FIAT.HU

Next

/
Thumbnails
Contents