Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)
2013-07-04 / 153. szám
NOGRAD Nagy érdeklődéssel fogadták Salgótarján - Salgóbánya. A Várfesztivál programjai közé tartozott Szamosi István Ősedények, kerámiák című kiállítása, amelyet a salgóbányai Várkapu Idősek Klubjában sokan megcsodáltak. A művész - aki újraalkotta az ősi leleteket - közvetlen stílusban mesélt a Kárpát-medencei fazekasság kialakulásáról a csoportoknak és az egyéni látogatóknak is. A rovásírással díszített edények elolvasásához a mellékelt rovás-abc segített. A gyerekek és a felnőttek is jól szórakoztak az ősi írások megfejtésekor. Az edények mellett a kiállításon helyet kapott a híres Tatárlakai korong, valamint a pilisszántói úgynevezett Tövises kereszt másolata is. Játszótér- és park felújítás Osagárd. A színes történelemmel rendelkező és hosszú évek óta szépen fejlődő település most is számon felújítással büszkélkedhet. A tervekről kérdeztük meg a falu polgármesterét, Agárdi Andrást.- Jelenleg két fejlesztést szeretnénk megvalósítani a közeljövőben. Az egyik felújítás már egy megnyert pályázat kivitelezése lesz, amit az Ősagárdi Faluszépítő és Hagyományőrző Egyesület nyújtott be. A pályázat értelmében fel fogjuk újítani a községi játszóteret és parkot, mert sajnos elég rossz állapotban voltak már. A másik fejlesztést még csak tervezzük és várjuk a megfelelő pályázati felhívást. A tervünk a közösségi ház energetikai fejlesztését célozza meg, aminek keretében kicserélnénk a nyílászárókat és korszerűsítenénk a fűtési rendszert - tudatta. Karitatív tevékenység a Szent Imrében Balassagyarmat. Az emberek gyakran használják a Szeretlek, Segítek neked, Melletted állok kifejezéseket. De hogy mi is az igazi jelentése e szavaknak, még mindig titok. Mert mindenkinek más... Van, akinek egy ölelést, egy mosolyt vagy egy ajándékot rejt. Nekem a törődést jelenti. Ezt a szeretetet gyakorolom az iskolám által megszervezett ebédhordásban. A tevékenység lényege az idős emberek segítése. Több diák közreműködésével hordjuk nekik az ebédet, aminek ők nagyon örülnek. Boldoggá tesz a tudat, hogy másoknak segítek. Szeretem látni a néni szemében a csillogást, amikor rám néz és azt mondja „köszönöm”. Soha nem felejtem el az első találkozásunkat. Amikor egyik nap felhelyeztük az ablak- párkányra az ételhordót, egyszer csak hallottuk, hogy nyílik az ablak. Megfordultunk és ott állt velünk szemben az idős hölgy. Mosolygott. Soha nem láttam még olyan őszinte mosolyt! Megköszönte az ételt, majd beszélgetni kezdtünk. Nagyon megszerettem azt a hölgyet! Minden héten süteménnyel vár minket és 2 kocka csokival. Számomra ez a szeretet. Én a törődésemmel jelzem a szeretetemet, a néni pedig azzal, hogy nap mint nap vár minket. Soha nem unja meg, nem adja fel és nem tesz kivételt. Sokat tanultam az ebédhordásból. A kitartást, a gondoskodást, és az akaraterő fontosságát. Hóban, szélfúvásban, esőben vagy éppen kánikulában mindig vittük az ebédet. Minden ember érzi, ha valaki szereti vagy törődik vele, ha valakinek fontos és figyel rá. Minden embernek szüksége van a gondoskodásra és a támogatásra. Mi a napi ebéddel együtt ezt is átadjuk az idős embereknek. Jövőre is boldogan vállalom a feladatot! Kis Dalma - 8/A. HIRDETÉS •» : m NEVEZÉSI FELHÍVÁS a II. Regionális Palóc PáUnka- és Párlatversenyre és az I. Erdei és Vadon Termő Gyümölcsökből Készült Pálinkák Országos Versenyére t GYÜMÖLCSHÁZ - >129 NAGYKERESZTŰR, 0221HRSZ. Kedves pálinkát kedvelő és előállító Barátaink! 2013. évben második alkalommal rendezzük meg a Regionális Palóc Pálinka- és Párlatversenyt. A versenyt alapvetően a palóc térségre, régióra (Nógrád-, Heves-, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, valamint Szlovákia Besztercebányai kerülete) hirdetjük meg, azonban a verseny nyílt, bárhonnan elfogadunk nevezéseket. Az I. Erdei és Vadon Termő Gyümölcsökből Készült Pálinkák Országos Versenye kiterjed az ország egész területére. A verseny és a bírálat helyszíne: Gyümőlcsház - 3129 Nagykeresztűr, 0221 hrsz. A versenyeztetni kívánt tételek beküldési határideje: 2013. augusztus 16.12.00 óra. A versenyre nevezett minták bírálatának időpontja: 2013. augusztus 28-30. VERSENYKATEGÓRIÁK I. Erdei és Vadon Termő Gyümölcsökből Készült Pálinkák Országos Versenye 1. Erdei és vadon termő gyümölcsök pálinkái mm II. Regionális Palóc Pálinka- és Párlatverseny 1. Ágyas pálinkák 2. Almatermésű gyümölcsök pálinkái 3. Bogyós termésű gyümölcsök pálinkái 4. Csonthéjas termésű gyümölcsök pálinkái 5. Szőlő pálinkák 6. Törkölypálinkák 7. Egyéb pálinkafajták 8. Párlatok A versenyen indulóknak pálinka/párlat fajtánként 2 x 0,5 liter versenymintát kell eljuttatniuk a Gyümölcsház - 3129 Nagykeresztűr, 0221 hrsz. címre. Egy versenyző tetszőleges számú pálinkával, párlattal indulhat, a pálinka eredetét igazoló dokumentum másolatának csatolásával. Nevezési díj bérfőzetők és magánfőzők esetén: 1.000.- Ft /minta Nevezési díj szeszfőzdék és kereskedők esetén: 5.000.- Ft /minta A Nevezési lap letölthető a Nógrád Megyei Pálinkabarátok Köre Egyesület honlapjáról www.nogradipalinka.hu A verseny részletes leírását a honlapon elérhető Versenyszabályzat tartalmazza. Eredményes versenyzési kíván a versen]/ szervezőbizottsága r Jpálinitsba rátok Információ: Tel.: +36 30 955-8685, E-mail: info@nogradipalinka.hu wwwj10gradipalinka.hu Lézerszemészeti klinika A P92 IT Solutions Kft. az Új Szécsényi Terv Észak-Magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett „Egészségügyi turizmus szolgáltatásainak fejlesztése a konvergencia régióban” című pályázati kiíráson több mint 745 millió forint támogatásban részesült, amelyet az Európai Unió és a magyar állam biztosít. A projekt során szállásférőhely-kapacitásbővítéssel egybekötve egészség- ügyi turisztikai szolgáltatások fejlesztése történik meg. Az új szállodai szobák kialakítása mellett egy lézerszemészeti klinikát is felépítenek. AlsÓpetény. A P92 IT Solitions Kft. sajtótájékoztatót tartott, amelynek apropója az Új Széchenyi Terv keretében nyertes pályázatuk, a Prónay- kastély egészségturisztikai fejlesztésének bemutatása volt. Dr. Molnár József tulajdonos-ügyvezető ismertette a vállalkozást és a terveket Elmondta, hogy a P92 IT Solutions Kft. 100 százalékban magyar tulajdonú kisvállalkozás, amely 2009-ben megvásárolta és felújította a Nógrád megyei Alsópetényben található Prónay-kastélyt azzal a céllal, hogy exkluzív telephelyet, ren- dezvényhelyszínt és kereskedelmi szálláshelyet működtessen. A jelen fejlesztés célja új profilként lézerszemészeti klinika kialakítása a versenyképesség javítása, a vendégkör szélesítése, valamint a vendégforgalom növelése érdekében. A meglévő vendégigények magasabb szintű kiszolgálása, továbbá az egészségügyi szolgáltatáskör igénybevevőinek fogadása szükségessé teszi a férőhely kapacitásbővítését. Ezzel a szálláshely imázsának, presztízsének, piaci pozicionálásának jobban megfelelő négycsillagos szállodai besorolásra nyílik mód. A tervezett fejlesztések a jelenlegi panzióépület bővítéseként létrehozott új épületszárnyban kerülnek kialakításra. A lézerszemészeti klinika Magyarországon egyedülálló műtéti eljárásokat kínál, amelyek elismert magyar fizikusok és orvosok hazai és külföldi kutatás-fejlesztésének eredményei. Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló pályázat révén végre létrejöhet a világon elismert magyar kiválóságok tudományos vívmányának itthoni hadrendbe állítása is!- Örömmel tettem eleget a tulajdonos meghívásának. Megerősíthetem önökben azt a jó érzést, miszerint az idelátogató joggal érezheti úgy, hogy az elmúlt évszázad nem hagyott nyomot az építményen és környezetén. Azt is bejelenthetem, hogy a 2014-2020-as időszakban is támogatandó célként kezeljük a megyében a turizmus fejlesztését - mondta a projektindító sajtótájékoztatón Becsó Zsolt, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke. A klinikát a legmodernebb technológiai megoldást jelentő berendezésekkel szerelik fel. A készülékek, az alkalmazott IntraLasik lézerberendezés világszinten is csúcstechnikát jelent. A pihenni és gyógyulni vágyó vendégeit a klinika a tervek szerint 2014 második felétől várja. i I 1 4