Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)
2013-07-04 / 153. szám
5 BELPOLITIKA. Súlyosan sérti és korlátozza Magyarország függetlenségét a Tavares- jelentés, amelyre a Fidesz-frakció kezdeményezésére csütörtökön várhatóan határozatot szavaz meg az országgyűlés, válaszul az Európai Parlamentnek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Dobogókőn. Dobogókő. - Nem tudjuk elfogadni, hogy azt az alapszerződést, amely alapján - népszavazással is megerősítve - beléptünk az Európai Unióba, most valaki egyoldalúan felül akarja írni - jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor a Magyar Természetjáró Szövetséggel írt alá megállapodást a Pest megyei Dobogókőn, majd újságírói kérdésre válaszolva beszélt a Brüsszelben kedden folytatott vitáról, illetve a Tavares-jelentés elfogadását követő esetleges válaszlépésekről. Hangsúlyozta: nem kizárólag, s nem elsősorban Magyarország számára, hanem az európai jövő és az Európai Unió szempontjából veszélyes, amit „ellenfeleink, az országgal ellenséges erők” tettek. A baloldalnak is meg kellene értenie, hogy az alapszerződést módosítás nélkül nem lehet felülírni. Orbán Viktor elmondta, hogy a Tavares-jelentés megszavazására nem a magyar kormány, hanem a magyar parlament fog válaszolni az Európai Parlamentnek. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője már jelezte, hogy ennek érdekében a frakció a parlament csütörtöki ülésén határozatot terjeszt elő.- A Tavares-jelentés súlyosan sérti, korlátozza Magyarország függetlenségét, a jelentés révén gyámság alá akarják helyezni az országot, ami bántó a magyar emberek számára és veszélybe sodorja az EU eszmeiségét is - mondta a kormányfő. Alkotmánybírósággal vizsgáltatnák Az LMP azt kéri Szabó Mátétól, az alapvető jogok biztosától, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz és kezdeményezze az új földtörvény alkotmányossági vizsgálatát, illetve a jogszabály módosítását - jelentette be szerdán Schiffer András. Budapest A független képviselő az MTI tudósítása szerint azzal érvelt, hogy az alaptörvény rögzíti a természeti erőforrások, köztük a termőföld védelmét a jövő nemzedékek számára, illetve az egészséges környezethez való jogot is. Az országgyűlés viszont szerinte egy olyan földtörvényt fogadott el, amelyik az elmúlt 25 évben kialakult birtokkoncentrációt fagyasztja be és konzerválja a „jelenlegi, tarthatatlan” nagybirtokrendszert, amelyik tartósan és nagy mértékben szennyezi a környezetet. Az LMP társelnöke emlékeztetett arra, hogy az LMP már a törvény tárgyalása során azt kérte, hogy 1200 hektáros abszolút birtok- maximumot alakítsanak ki és ezt egy öt éves átmeneti időszakot követően visszamenőleg is alkalmazzák. A párt a jogszabály hatályát az állami földekre is kiterjesztette volna, miközben jogot adott volna a helyi földbizottságoknak, hogy a földbérletek ügyében vétójoggal lépjenek fel. A parlament két hete pénteken jobbikos képviselők fdlyamatos tiltakozása közepette, a Jobbik-frakció által kért név szerinti helyett gépi szavazással fogadta el az új földtörvényt, amelyet tárgyalása során az ellenzéken kívül a volt vidékfejlesztési államtitkár, Ángyán József is élesen bírált. Ezt követően az ellenzéki pártok mindegyike azzal fordult a köztársasági elnökhöz, hogy ne hirdesse ki a földtörvényt, míg a Fidesz és az agrárkamara a jogszabály aláírására kérte Áder Jánost. Az államfő aláírta a törvényt, közölve: megállapította, hogy a földtörvény alkotmányossága sem tartalmi, sem formai szempontból nem vonható kétségbe, így kihirdetésének nincs alkotmányos akadálya. Schiffer András független képviselő, a Lehet Más a Politika társelnöke r-------------------; Megfontolásra i visszaküldte ; Budapest Megfontolásra ; visszaküldte az országgyűlés- ! nek Áder János köztársasági 1 elnök a szövetkezeti hitelin- : tézetek integrációjáról szóló ; törvényt. Az MTI szerdán azt I közölte: az államfő több pon- ! ton sem ért egyet a törvény- ! ben foglaltakkal. A múlt ked- ; den beterjesztett és kivételes ; sürgős eljárásban megtár- J gyalt jogszabálytervezetet ! csütörtökön fogadta el a par- ! lament Célja a takarékszövet- | kezeti szektor átalakítása, mi- ; vei annak tőkeellátottsága ; alacsony, szervezettsége és ! szolgáltatási szintje nem ! rhegfelelő és félő, hogy jelen- j légi formájában nem lesz ; hosszú távon működőképes. | Felfüggeszthetik a j mentelmi jogát i Budapest. Balogh József ! független országgyűlési kép- ! viselő mentelmi jogának fel- i függesztését indítványozta a ; házelnöknél a legfőbb ; ügyész - közölte a Legfőbb ! Ügyészség szóvivője az MTI- I vei szerdán. Fazekas Géza közleménye ; szerint Balogh József-a nyo- j mozás szerint - április 28- I án a fülöpházi lakóhelyén ! bántalmazta az élettársát. A i nő a bántalmazás miatt sú- ; lyos sérüléseket szenvedett. I A főügyészség által beszer- í zett bizonyítékok alapján a sú- I lyos testi sértés bűntettének ' korábbi gyanúja megalapozot- ; tá vált - szögezte le közlemé- I nyében Fazekas Géza. Gyermekek ezrei ehetnek ! Debrecen. A nyári szünidő- ! ben 112 ezer rászoruló gyer- ; mek kaphat naponta egy alka- ; lommal meleg ételt a kormány I gyermekétkeztetési program- ! ja révén - közölte az MTI be- ! számolója szerint Pósán Lász- j ló, a Fidesz országgyűlési kép- ; viselője szerdán Debrecenben. ! Hozzátette: a kormány 2,4 mil- ! liárd forintot különített el nyá- ! ri gyermekétkeztetésre. Ebből j az összegből a rendszeres ; gyermekvédelmi támogatást J kapó családokban élő, rászo- ! ruló gyerekek étkeztetését fi- ! nanszírozzák. Összesen 1200 j településen 112 ezer gyerek ; részesül a kormányzati meleg- I étel-támogatásból. PM: állami maffiabank a cél A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a takarékszövetkezetek „államosításáról szóló” törvény célja „egy állami maffiabank létrehozása”. Budapest A párt képviseletében Scheiring Gábor szerdán azt mondta, a jogszabály nem a takarékszövetkezeti rendszert akarja megerősíteni, hanem arra irányul, hogy létrejöjjön egy „Orbán Viktorhoz hű oligarcha által vezetett maffiabank”. A független honatya hozzátette, nem értik, hogy ha a törvényt a parlamentnek visszaküldő Áder János köztársasági elnöknek „fájt” a takarékszövetkezetek államosítása, akkor miért nem fájt, hogy a kormány „földönfutóvá tett” több tízezer gazdálkodót, illetve több tízezer trafikos vállalkozót.- A törvény elemi szinten sérti a jogbiztonságot és a tulajdonhoz való jogot - jelentette ki. Ha az Országgyűlés változatlan formában fogadja el újra a jogszabályt, akkor a törvényt, amely pénteken kerülhet ismét na- PM Szabó Mátéhoz fordul, hogy az alapvető , pirendre a parlamentben, jogok biztosa kérje a törvény alkotmányossági felülvizsgálatát. Emellett konzultációra hívják a takarékszövetkezetek vezetőit, hogy mondják el a véleményüket és annak megfelelően nyújtanak be módosító javaslatokat. Áder János köztársasági elnök szerdán megfontolásra visszaküldte az ország- gyűlésnek a szövetkezeti hitelintézetek Scheiring Gábor független országgyűlési képviselő, a Párbeszéd integrációjáról szóló Magyarországért elnökségi tagja TIGÁZ-DSO Kft. Földgázelosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. karbantartási munkálatai miatt 2013. július 23-án 10.00 órától 14.00 óráig Endrefalva, Hollókő, Kisgéc, Ludányhalászi, Magyargéc, Nagylóc, Nógrádmegyer, Nógrádsipek, Nógrádszakál, Piliny, Rimóc, Szécsény, Szécsényfelfalu, Varsány településeken a 20 m3/h és afelett vételező felhasználók, valamint a kommunális intézmények, polgámesteri hivatalok, pékségek és vendéglátó egységek vonatkozásában A GÁZSZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL! Kérjük ügyfeleinket, hogy a gázszünet Ideje alatt a gázfőcsapokat tartsák ZÁRT állapotban. A gázszünettel kapcsolatosan további felvilágosítást kaphatnak az éjjel-nappal hívható 06 (80) 300-300 telefonszámon. A gázszolgáltatás kimaradásáért ügyfeleink szíves megértését kérjük! Határozattal válaszolnak