Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-31 / 176. szám

NOGRADMäUm 2013. JÚLIUS 3L SZERDA tagjai jó kapcsolatot alakítottak a többi, meghívott együttessel, érkeztek Hollandiába a magya­rokon kívül a Fülöp-szigetekről, Kolumbiából, Spanyolországból - Mallorca-ból - és Szerbiából is néptáncosok. A csoportoknak volt alkalmuk egymás táncaival ismerkedni és együtt szórakoz­ni az esti bulik alkalmával a fesztiválközpontban. Az együt­tesek tagjai családoknál voltak elszállásolva, így a holland csa­ládi és étkezési szokásokkal is közelebbről megismerkedhet­A Nógrád tánctanítás közben tek, valamint baráti kapcsola­tot alakítottak ki a vendéglátók­kal. A „nógrádosoknak” nagy örömet jelentett, hogy táncaik magával ragadták a közönséget, előfordult, hogy egy iskolai fel­lépés alkalmával a gyerekek au­togramot kértek tőlük, az elő­adások alkalmával pedig min­dig nagy tapsot és hatalmas gratulációkat kaptak. Számos iskolában jártak a táncosok, ahol a holland gyerekek az elő­adást és a viseletbemutatót kö­vetően megismerkedhettek pár A Nógrád Táncegyüttes idén nyárón újra külföldi turnén vett részt. A cso­port a Dobroda zenekar­ral Hollandia Raalte nevű városába, egy nemzetközi néptáncfesztiválra utazott a közelmúltban. Salgótarján. A Salland fesztivált minden évben megrendezi a hol­land kisváros, ahová a világ min­den részéről érkeznek csoportok, hogy megmutassák a közönség­nek különleges kultúrájukat. Idén a salgótarjáni Nógrád is részt vett ezen a programon. Az együttes működése során már megannyi külföldi és belföldi fesztiválon járt, azonban ilyen sok fellépésük még egyiken sem volt, mint ezalatt a hét alatt. A sok „munka” ellenére azon­ban az egyik legjobb hangulatú turnéja volt a csapatnak. Na­ponta átlagosan négy szereplé­sük volt, az esti mulatságok azonban mindenkivel feledtet­ték a fáradalmakat. A csoport magyar tánclépéssel is. A csoport egyik fellépésére a hollandiai magyar nagykövet és családja is ellátogatott és gratu­lált a salgótarjáni táncosok eddi­gi és hollandiai szerepléseihez. Igaz, az időjárás nem volt túl kegyes hozzájuk a 20 Celsius- fok alatti hőmérséklettel, azon­ban számukra többet jelentett ez az út egy tengerparti nyara­lásnál, mindenki kedves szívvel fog visszagondolni a hosszasan búcsúzó vendéglátókra és az utazás élményeire. SJ. Növelték a közbiztonságot Az Északi-kö­zéphegység részét képező, Cserhát dombjai között meg­búvó kis községben a vezetők állandó jelleggel azon munkál­kodnak, hogy a falu folyamato­san fejlődjön és szépüljön. Jól mutatják ezt a jelenlegi pályá­zatok és kivitelezések is.- Június végén fejeződtek be a munkák a 16 kamerából álló térfigyelő rendszer kiépítésével kapcsolatosan, amibe egy rend­számfigyelő kamera is találha­tó. De ezekkel a kamerákkal a jövőben is vannak terveink, hi­szen folyamatban van a rend­szer bővítésére beadott pályá­zatunk, aminek keretében to­vábbi 5-ó kamerával bővíte- nénk a hálózatot. Ennek a fej­lesztésnek az elsődleges célja az volt és most is az, hogy meg­tartsuk a falu jó közbiztonságát. Továbbá folyamatban van a kivitelezése egy árvíztározó­nak, ami tartalmaz egy teher­mentesítő gátat is. A munkák májusban kezdődtek meg és november 30-ig tarthatnak legtovább. Továbbá van folyamatban pályázatunk a jövő évi falunap megrendezésére, valamint az egyházközségnek szintén van egy kiírás elbírálás alatt, ami­nek keretében szeretnének egy zarándokszállást kialakí­tani - fejezte be Doman Ferenc polgármester. Film a barlangról NMH-információ Felfedezésének jubileuma al­kalmából barlangászok talál­koztak, táboroztak nemrégiben a bükki Odor vár alatti Haj- nóczi-barlang közelében. A vé­dett természeti képződményről ez alkalommal az érdeklődők is sokat megtudhattak, sőt, ve­zetett túrákon láthattak is. Az elkövetkezendő hetekben, hó­napokban tovább szélesedhet megismerőinek köre: a bar­langról ugyanis három éve Manga Mihály, salgótarjáni kü­lönleges mentős készített fil­met, amit augusztustól külön­böző településeken be fognak mutatni. A részben már konk­rét menetrend szerint augusz­tus 10-én Tokaj-kömyéki hely­ségekben lesz ez látható, 17-én pedig a Veszprém megyei Tésen vetítik. Az ezt követő idő­szakban Berettyóújfalu, Gyön­gyös és a Balaton-környékének bizonyos része is egy-egy állo­más lesz a sorban. Elismerésben részesültek Jól halad az epitkezes Nógrád megye. Szőkébb hazánk kor­mánytisztviselői is elismerésben részesül­tek azon a kitüntetési ünnepségen, ame­lyet nemrég rendeztek meg Budapesten. Az ünnepély apropóját a több mint százhúsz éve életre hívott egységes szer­veződésű társadalombiztosítás és a fel­adattal ma foglalkdzó egyes igazgatási szervek - jelen esetben a húsz esztende­je megalapított Országos Egészségbizto­sítási Pénztár (OEP) - védőszentje, Szent Kristóf napja szolgáltatta. Az OEP Észak-magyarországi Területi Hivatalának Nógrád megyei kormány- tisztviselői közül négyen is kitüntetést kaptak kiemelkedő szakmai munkájuk el­ismeréseként. Dr. Sélleiné Márki Mária fő­igazgató - dr. Dérer István regionális veze­tő javaslatára - a Szent Kristóf érmet ad­ta át Szabó Vincénének. CeneEndréné, Ka­sza Gáborné és Pádár Éva pedig dicsérő­oklevelet vehetett át. Bércéi. Megfelelő ütemben épül a berceli katasztrófavédelmi őrs, amely a tervek szerint ez év október elsejével kezdi meg működését. Az alapot és a lá­bazatot követően mára már a főfalak is felépültek, jelenleg a vasbeton födém- szerkezet kivitelezése zajlik. Az ütem­tervnek megfelelően augusztusban te­tő alá kerül az épület és megkezdődhet­nek a belső munkálatok. Nógrád megye második katasztrófa­védelmi őrse lesz a berceli. Általa nő majd a események felszámolásának ha­tékonysága, az életmentés eredményes­sége, a riasztástól kiérkezésig eltelő idő pedig nagyban csökkenni fog. Az őrs­programnak köszönhetően megszűnnek majd az úgynevezett „fehér foltok”. Va­gyis nem lesz olyan település szűkebb hazánkban, ahol huszonöt percnél töb­bet kellene majd várni a hivatásos egy­ségek kiérkezésére. [IflggS] Parkok«, sziklakertck. tavak, csobogok iwjalakitnsa. öntözőrendszerek, gyepszonyegek telepítésé. fljPJT' kerttervezes, füvesítess'« »öntözőrendszerek forgalmazása. HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents