Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-26 / 172. szám

hmImMEWhí m ?®if igára»»®« km EtOUMB IIA ®«fl€ OTMUH, Ä KSPOGM? 9©0,7^CQAli7®SM) (3©S©Q«O®K0 Jgtecítefá M*§a§tefe mmm. UNOKwJA J :•;»< m Siml MEGjYiEBENi?, iótékiidőta r,ta md|2Qil július tol 20jl auqu.szt!Br3.QTziq|tarit Falunap Nógrádszakálon Nógrádszakál. A község neve­zetessége a falu Litke felőli vé­gén a hegyre felinduló kereszt­ét, amelynek utolsó állomásá­tól káprázatos kilátás tárul elénk az Ipoly völgyéről. További nevezetessége még a településnek a kálvária, ami a közelgő falunapon is fontos szerepet tölt be. A település kö­zelgő rendezvényéről, a faluün­nep részleteiről kérdeztük meg a polgármestert.- Augusztus 10-én rendez­zük meg immár harmadik al­kalommal az Ipoly menti ha­lász fesztivált. A rendezvényt a hagyománynak megfelelően a reggel nyolc órakor induló és délig tartó horgászverseny nyit­ja meg. Ezzel párhuzamosan délelőtt tíz órától tartjuk a szentmisét a kálvárián. A további programok a mű­velődési ház előtti téren lesznek megrendezve. A nap folyamán ügyességi vetélkedőkön vehet­nek részt a lakosok. Fellépnek a helyi óvodások és iskolások, a környékbeli hagyományőrzők, a szlovákiai testvértelepülé­sünk Busa táncosai és nyugdí­jasklubja. 17 órától Bunyós Pi­tyu koncertjét élvezhetik majd a kilátogatok. A napot pedig a 20 órától kezdődő nosztalgia diszkó zárja majd le - fejezte be Radvánszky Judit. Balassagyarmat: az iparosodott polgárosodás Nógrád Megye Területfejlesztési Kon­cepciójához kapcsolódó fórumsorozat harmadik állomásának házigazdája Ba­lassagyarmat városa volt. A legtöbb öt­let és javaslat - Rétság mellett -, „a leg­bátrabb város” térségéből érkezett Nóg­rád Megye Önkormányzatához. Ezek alapján az itt élők elsősorban az infrast­ruktúrával összefüggő kérdésekre, a zöld- és barnamezős beruházá sok lehetőségeire, az integrált városfejlesztési stratégia elemeinek megvalósításá­ra és a hagyományos me­zőgazdasági ágazatok fenntartására fókuszál­tak. Továbbá a helyi szereplők fontosnak tartják, hogy nagyobb szerepet kapjanak a hatá ron átnyúló projek­tek, a zöld gazda­ság erősítése, vala­mint az innováció és a vállalkozásfejlesztés. Balassagyarmat Az eseményt többek között Bállá Mihály, a térség országgyűlési képviselője is meg­tisztelte jelenlétével. Az országgyűlési képviselő hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy bár Nyugat-Nógrádban jobbak a feltételek, mint Kelet-Nógrádban, de az alapvető problémák - mint például az országos átlagot meghaladó magas munkanélküliség - azonosak. Bállá Mihály vi­szont örömtelinek nevezte azokat a trendeket, amelyek azt mutatják, hogy a térség kis- és közé­pes méretű vállalkozásai folyamatosan fejleszte­nek, továbbá komoly pályázati forrásokat nyernek el. Majd hozzátette: bizakodó a jövőt illetően, hi­szen a nyertes projektek újabb és újabb munka­helyeket teremtenek, így összességében a térség stabil fejlődést mutat. Ezt követően Csach Gábor, Balassagyarmat vá­ros alpolgármestere foglalta össze a város, vala­mint annak térségének fejlesztési elképzeléseit. Az alpolgármester fontosnak tartja a 2-es és a 22- es úttal kapcsolatos beruházásokat, a városközpont rehabilitációját, a Nyírjes-stratégia egyes elemei­nek megvalósítását, és lehetőség szerint annak to­vábbi folytatását. Csach Gábor szerint a térség­ben kiemelten kezelné - többek között - az Ipoly folyóhoz köthető fejlesztéseket, vala­mint nagyobb szerepet szánna a határon átnyúló projektek támogatásának is. Dr. Hajas Pál, a Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft. ügyvezető-igazgatója el­mondta, hogy a vidék jövőjét nagyban meghatározza, hogy lesz-e elég, meg­felelő tudással rendelkező mezőgazda- sági szakember, akik az idősebb generá­ciótól átvehetik a jelenleg még mű­ködő agárvállalkozások vezeté­sét. Az ügyvezető-igazgató elen­gedhetetlennek nevezte a mezőgazdaságra épülő feldolgozó-ipar fejlesztését, a hűtőház-kapacitás bővítését, a vízgazdálkodás hatékonyabbá tételét. Karaba Tamás, Nógrád megye főépítésze első­sorban azt hangsúlyozta, hogy hosszú távú jövőn­ket egy fenntartható zöld gazdaság alapozhatja meg. Továbbá hozzátette: fel kell készülni a világ­ban bekövetkező új kihívásokra és változásokra. A zöld gazdaságban nagyon fontos szerepet kell hogy kapjon a környezetbarát technológiák alkal­mazása, az önfenntartó rendszerek kiépítése, hi­szen - a nem is olyan távoli jövőben - a termőföld, a vízkészlet, az energia megléte, ezek hiánya, va­lamint minőségük fogják megszabni egy társada­lom, egyáltalán az emberiség túlélési esélyeit. meglepte még a gyerekeket tízóra­ival, csokoládéval és játékokkal. A táborozok között voltak olya­nok is, akik még soha nem jártak táborban. A gyerekek nagyon él­vezték az együtt töltött időt, ma­gát a festői helyszínt és a progra­mokat is. Volt, aki azért örült, hogy már ő is tud majd írni ősz­szel az iskolában a nyári élmé­nyeiről, hiszen már ő is részt vett kempingezésen. A három nap folyamán szá­mos programon vettek részt a gyerekek és kísérők közösen. Volt fürdés a hotel területén talál­ható medencében, kirándultak a salgói várnál, számháborúztak, fociztak, bújócskáztak, kidobóst játszottak és papírból, rongyból készítettek játékokat. A Dobroda-patak völgyé­ben, a Karancs-hegység északi vonulatai között fekvő szalagtelepülésen élő hátrányos helyzetű fia­taloknak nagyon jól telt a múlt hétvége, ugyanis részt vettek egy élmények­kel teli táboron az Egymá­sért Nebáncsvirág Egyesü­let közreműködésével. Mihálygerge/Salgótanáa Csamer Istvánná, az egyesület elnöke el­mondta, hogy az Egymásért Ne­báncsvirág Egyesület 2011. július 17-én alakult azzal a céllal, hogy segítse a hátrányos helyzetű em­bereket Eleinte még csak kisebb rendezvényeket szerveztek, majd részt vettek a Példakép táborban Ráróspusztán, ahol akkor 75 hát­rányos helyzetű gyerek táborozott. Ezt követően szerveztek egy há­romnapos sátorozást Mihályger- gén a helyi gyerekek részére, amelyhez nagy segítséget kaptak az önkormányzattól.- Idén is részt vettünk a Példa­kép tábor társadalmi tevékenysé­gében, de immár 95 gyermek kempingezett együtt. Majd követ­kezett ez a mostani tábor, amit a Nógrád Ifjúságáért Alapítvány pá­lyázatának segítségével tudtunk megvalósítani. A kiírás értelmé­ben a salgóbányai Medves Hotel­ben tölthettünk el három napot és két éjszakát teljesen ingyenesen - emelte ki Csamer Istvánná. A pályázati támogatást ünne­pélyes keretek között a mihálygergei művelődési házban adta át Szabó Péter, a Nógrád Me­gyei Család, Esélyteremtési és Ön­kéntes Ház elnöke, aki ezen kívül Volt aki először táborozott- A három nappal kapcsolato­san zömmel csak jó élményeim vannak, de azért akadtak nehéz­ségek is. Zárásként szeretném megköszönni, azoknak a jó lelkű embereknek, akik segítették eze­ket a hátrányos helyzetű gyereke­ket, abban hogy ilyen élmények­kel gazdagodhattak. Nagyon há­lás vagyok a segítségnyújtásért Szikoráné Sebestyén Katalinnak, Mihálygerge polgármesterének, Csamer Istvánnak, Nyerges Ildikó­nak, Monostor Tibornak, a Glass Flower Ingatlanhasznosító és Üvegipari Kft. igazgatójának, Eisler Tamásnak, Plósz Tamásnak és Angyal Jánosnak, a Géphír Kft. ügyvezető igazgatójának - fejezte be az Egymásért Nebáncsvirág Egyesület elnöke. Vádemelést javasolnak Súlyos testi sér­tés bűntett elkövetése miatt folytatott büntetőeljárást egy 26 éves férfi ellen a Rétsági Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. A fiatalember a kö­zelmúltban Romhányban - előzetes szóváltást követően - több alkalommal is lábon rúgott egy 51 esztendős ludányhalászi férfit. Utóbbi a bántalmazás következté­ben megsérült.- A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését és megbánta tettét. A rendőr­ség vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészség ré­szére az iratokat - tájékoztat­ta lapunkat HorváthZsófia, a Nógrád Megyei rendőr-főka­pitányság sajtóügyletese. Diákmunkával segítik a fiatalokat : • A Nagy-pa­tak és a Fekete-víz torkolatá­nál található településen már évek óta segítik a lako­sokat a közmunkaprogram­ban való foglalkoztatással.- Egész évben minden hó­napban általában három vagy négy főt tudunk alkal­mazni hat órás munkaidő­ben az általános közmunka­program keretein belül. A munkások feladata a telepü­lésen található közterületek, parkok-és'intézmények te­rületének karbantartása. Amit a mostani időszakban a fű lenyírása és elhordása tesz ki, valamint a rendbe teszik a virágágyásokat és összeszedik a szemetet. To­vábbá minden hónapban ál­talában van egy önkéntes munkásunk is, akit folya­matosan rotálunk, hogy meglegyen mindenkinek a 30 napos munkaviszony és igényelhessék a foglalkozta­tást helyettesítő támogatást. A munkásokkal meg va­gyunk elégedve, de jobban tudnának haladni a feladata­ikkal, ha nyolc órás munka­időben alkalmazhatnánk őket, vagy ha öt főt fel tud­nánk venni minden hónap­ban. A nyári időszakban to­vábbi két diákmunkás Is dolgozi, akik az intézmé­nyeinknél segítenek ki - fe­jezte be Szántó József pol­gármester. I v * I í I

Next

/
Thumbnails
Contents