Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-26 / 172. szám

3 NOGRADMWP 2013. JULIUS 26., PÉNTEK Dolgoznak a kombájnok: Finisben az aratás Mihalik Júlia (Folytatás az 1. oldalról.) Nógrád megye. Meghaladja a 27 ezer hektárt a nyári betakarí­táséi növények vetésterülete me­gyénkben, ebből legjelentősebb mértékű, mintegy 17 ezer hek­tárnyi az őszi búza, 3 ezer hek­táron vetettek repcét, ezen kívül eltérő mértékben van őszi és ta­vaszi árpa, tavaszi búza, rozs, triticále, zab, sőt magborsó is 130 hektáron. Az őszi ár­pát mind a 695 hek­táron learatták már, az eredmény nógrádi viszonyok között jó közepesnek mondható a hektáronkénti 3,7 tonnával.- Hol tart a többi kalászos, il­letve a repce aratása?- Az őszi búzának durván a kétharmadát takarították be ed­dig, ez esetben 4,3 tonna termett átlagosan, hektáronként. Nagyon szélsőséges ter­més­mennyiségeket tapasztaltak a fa­lugazdászok: kettőtől a hét tonná­ig mindenféle előfordul, tehát igen nagy a szórás. Repcéből az érintett terület több mint három­negyed részén fejezték már be a munkát, ennél a haszonnövény­nél a vártnál elmarad a termésát­lag, ami az eddigiek alapján hek­táronként 2,3 tonna - tudtuk meg Hajas Istvántól. Arat­ják a tritícálét, s he­lyenként a ta­vaszi ár­pa és a zab levágását is elkezdték a földeken.- A késői vetés ellenére még a tavaszi árpánál is megvan a jó kö­zepes mennyiség, legalábbis ezt mutatja a több mint 90 hektáron már elvégzett aratás - mérlegelt a vezető szakember, aki azt is el­mondta, tíz százalékkal ki­sebb területen termeszte­nek nyári betakarítású nö­vényeket idén, mint ta­valy.- Megyénk mely részein legje­lentősebb a kalászosok vetéste­rülete?- Inkább Dél-Nógrádban, a pásztói térségben, illetve Rétság környékén meghatározó ma is a gabonafélék termesztése - vála­szolta Hajas István. Az időjárás, a száraz meleg az elmúlt napokban, hetekben ked­vezett a betakarításoknak, ha ez így marad, hamarosan befeje­ződhet a legnagyobb nyári mező- gazdasági munka me­gyénkben is. : msmwms, ■ m mm 90 éves Erzsiké néni Rákóczibánya. Július 23-án ünnepelte születésének kilencvenedik évfordulóját özv. Pallér Gyuláné, Er­zsiké néni. A jeles alkalomból BencsikEmő, a település polgármestere, valamint Szomszéd Csabáné jegy­ző köszöntötte a szépkorú hölgyet, akinek átadták a miniszterelnök által aláírt emléklapot, valamint az önkormányzat ajándékát. Forgalomkorlátozások Saigótarjan. A városlakók már megszokhatták az körforgalomnál található megállóit ideiglenesen a előző években, hogy a július végi országúti kerék­páros verseny időmérő rendszerét a Fő téri útsza­kasz észak felé tartó két sávjára telepítik a rende­zők, így lesz idén is - melynek következtében ezt a szakasz az előttünk álló vasárnapon is lezárják majd. Az autóforgalom a déli irányban zavartala­nul zajlik majd a belvárosban, azonban a pavilon­sori parkolóhoz ebből az irányból sem lehet majd behajtani, csak az ott dolgozóknak. A lezárásból fakadóan az autóbusz-közlekedés sem a Fő téri megállóhely érintésével zajlik majd - a járatok terelőútvonalon, a Postai Aluljáró érin­tésével közlekednek. A tereléshez kapcsolódik, hogy a 6-os, 7-es és 11-es vonalcsoportok Salgó úti Füleki úti vasbolt, illetve kerékpárüzlet elé helye­zik át a verseny idejére. Az említett korlátozások 2013. július 28-án, vasárnap reggel 8 órától dél­után 15 óráig lesznek érvényben. A VIII. Tarján Kupa országúti kerékpáros me­zőnyverseny 11 órakor rajtol majd a Fő térről, a be­futó pedig néhány perccel 13 óra után várható - az élmezőny közel 40 km/h-s átlagsebességgel tel­jesíti majd a három kört. A szervezők vasárnap 11 és 14 óra között tisztelettel kérik a Salgótarján, Fő tér - Pintértelep - Mátraszele - Kazár - Forgách- telep - Salgótarján, Fő tér útvonalon közlekedő autósok fokozott figyelmét, illetőleg előre is köszö­nik türelmüket, együttműködésüket! VÁLASZOL A HÍRLAP ÜGYVÉDJE A felelős őrzés Érdekes jogi helyzet­ről ír olvasónk, amikor arról számol be, hogy a birtokába került dolog­gal nem tud mit kezde­ni. Az után érdeklődik, hogy az ilyen helyzet­ben milyen kötelezett­ségek terhelik őt. Megítélésem szerint olvasónk esetében a fe­lelős őrzés szabályai al­kalmazhatóak. Polgári Törvény- könyvünk - Ptk. - szerint fe­lelős őrzésről akkor van szó, ha a valaki a dolgot más érde­kében anélkül tartja magá­nál, hogy arra külön jogvi­szonynál fogva jogosult vagy köteles volna. A jogintézmény legdöntőbb eleme, hogy az őrzés más ér­dekében történik, és nyilván­valóan időleges jellegű. A felelős őrzőt a dolognak más érdekében való megőr­zése céljából kötelezettségek terhelik és természetszerűleg jogok is megilletik. A Ptk. alapján a felelős őrző a dolog őrizetéből a jogosult költségére és veszélyére mind­addig köteles gondoskodni, amíg a dolgot át nem veszi. Az őrzés tartama alatt a dolgot nem lehet használni kivéve, ha a használat a dolog fenn­tartásához szükséges. Ha a dolgot a tilalom ellenére még­is használja, akkor minden olyan kárért felel, amely anél­kül nem következett volna be. Természetesen a felelős őr- j ző minden olyan kiadásának megtérítésére igényt tarthat, amely az őrzéssel kapcsolat­ban felmerült. Sőt, a kötele­zettségei biztosítására vissza­tartási jog is megilleti, mely­nek kapcsán a dolgot költsé­gei megtérüléséig visszatart­hatja. Ezzel szemben viszont a í dolog hasznairól el kell szá­molnia, tehát egyfajta elszá­molást kell elvégezni a fele­lős őrző és az között akinek érdekében az őrzés történt. A felelős őrzés általában megszűnik, amikor a jogosult a dolgot elviszi. Előfordulhat, hogy a jogosult felszólításra sem hajlandó elszállítani és annak elhelyezése nehézsé­gekkel vagy túlzott kiadások­kal járna. Ilyen esetekben a Ptk. szerint a felelős őrző a dolgot értékesítheti, vagy fel­használhatja. Dr. Rafael Károly ügyvéd * f HIRDETÉS •«»*.: PROGRAMAJÁNLÓ H'ét Salgótarján apollö mozi Július 25-31.15.30 MAGÁNYOS LOVAS @ Szinkronizált amerikai animációs film Július 25-31.17.45,20.00 FARKAS 3D Szinkronizált amerikai akció fantasy JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Kiállítások; SELMECI ORSOLYA, PRAKFALVI ANNA, MÁTÉ ALEXANDRA, JABLUNKOVI FOTÓ KLUB A József Attila Művelődési és Konferencia Központ nyári nyitva tartása; hétköznapokon, 8.00 -17.00 óra Július 25. és 26.: IX. SALGÓTARJÁNI FOLK ÉS SZLOVÁK NAPOK a Fő téren Július 29.19.00 DR. FÖRSTER KÁLMÁN EMLÉKNAP A Bátki József Közösségi Ház és a Siti nyári szünet miatt zárva tart. VÁROSI STRANDFÜRDŐ Nyitva tartás: 9.00-19.00 SZÜNIDEI TÁBOR A TARIÁNI GYERMEKTÁBORBAN júl. 29-aug. 2. Érdeklődés: 30/5494239 Július 27.21.00-tól MR. BUSTA+ESSEM közös koncert és közönség- találkozó a Városi Strandon A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. www.stkult.info HIRDETÉS A KAVEHAZ OTTHONT AD CEGES- ES MAGANRENDEZVENYEKNEK. ZENEI PROGRAMOKNAK. ESKÜVŐKNEK. \UIWI\Ki\S: III li()-(M IOKIÖk: *>.1111-21.Ilit PÉNTEK-SZOMBAT: 'Ulli-H.iiti VASARMI’: I4.II(I-’(I.M SALGÓTARJÁN. 10 II K 5. Il l I FON:(321 "45-44N. 1 -mail: \ t ccr kau It a/ a «ni ail.c o in Rács mögött a kukoricatolvajok ! " WMÜierf Lopáson értek tetten két embert pár napja, az esti órákban Érsekvadkert határában. Lebukásuk előtt a 36 és a 70 éves férfi kukori­cacímereket pakolt zsákokba a földterületen, hogy azokat később értékesítsék. A rendőrök elfogták és elő­állították őket a balassagyar­mati kapitányságra. A tulaj­don elleni szabálysértés elkö­vetése miatt mindkettőjüket őrizetbe vették. Az általuk el­tulajdonított kukoricacímert visszaadták a sértett képvise­lőjének - tájékoztatta lapun­kat Horváth Zsófia, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtóügyeletese. 9 * fi i

Next

/
Thumbnails
Contents