Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)
2013-07-10 / 158. szám
12 SPORTTUKOR Erik az élmezőnyben zárt Nagy meglepetésre a közelmúltban Kap- licében lebonyolított Csehországi ob 4. futamát MX 2-ben a fiatal Szvoboda Bence nyerte nagynevű francia és cseh versenyzők előtt, de mellette a kiválóan teljesítettek versenyzőtársai is. A Szurdok- püspökihez kötődő Hugyecz Erik a 4., Firtosvári Gábor pedig a 6. helyen zárt. Hugyecz Erik francia- országi bukása után először ült nyeregbe. Az időmérőn a második legjobb időt motorozta, majd ezt követően az MX2-es futamban nem sikerült valami rózsásan az elrajtolása, az első kör után tizedik helyen fordult, de fokozatosan jött fel és végül az előkelő negyedik helyen érkezett célba. A szuper fináléban (együtt az MX1-MX2 - a szerz.) Hugyecz a tizenötödik helyről rajtolt és itt is remekül motorozva, fordulóként javítva pozícióján végül az előkelő negyedik helyen haladt át a célvonalon. A cseh ob jelenlegi állása. MX2 összetett, top 10: 1. Szvoboda Bence 79 pont, 2. Maillard Boris 78, 3. Sukup Marek 77, 4. Hugyecz Erik 74, 5. Kővár Václav 71, 6. Firtosvári Gábor 70,7. Finék Martin 67, 8. Spicák Milan 65, 9. Kosmák David 61, 10. Kucera Jan 57. Dortmundban folytatja A Bajnokok Ligája- döntős Borussia Dortmund labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Henrih Mhitarjan. A klub hétfőn jelentette be, hogy 2017. június 30-ig szóló szerződést kötött az örmény támadóval, akiért sajtóértesülések szerint 25 millió eurót fizetett az ukrán Sahtar Donyeck- nek. Amennyiben az összeg valós, akkor Mhitarjan a BVB történetének legdrágább játékosa, a korábbi csúcsot a brazil Marcio Amoroso tartotta még 2001-ből. A 25 éves támadó a Bundesliga ezüstérmesének harmadik nyári szerzeménye, korábban Szokratisz Papasz- tatopulosz és Pierre-Emerick Aubameyang csatlakozott a csapathoz, ugyanakkor a klubvezetők bejelentették, hogy ezzel lezártnak tekintik az átigazolási időszakot. Példás munkát végeznek DIÁKSPORT Bemutatkozik a diósjenői iskol; A diósjenői Szentgyörgyi István Általános Iskola nevével több sportággal kapcsolatban is találkozhattunk. Hol a labdarúgók érnek el szép nemzetközi eredményeket, hol füves pályát avatnak fel, hol pedig a televízióban szerepelnek tanítványaik. Józsa Csaba testnevelőt kértük meg, mutassa be a tanintézményt. Az iskolában három sportággal foglalkoznak kiemelten, a labdarúgással, az atlétikával és a kosárlabdával. Mindhárom sportágban rendeznek tornákat, illetve részt vesznek a környező csapatok által rendezett versenyeken, mérkőzéseken. Ezek mellett rendszeres résztvevői a szellemi diákolimpiáknak is.- Mielőtt a fenti sportágakra rátérnék, meg szeretném említeni, hogy nagyon fontosnak tartom azt, hogy tanulóink élsportolókkal találkozhassanak, beszélhessenek velük, illetve játszhassanak is velük - mondta Józsa Csaba. - így olyan sportolók fordultak meg nálunk, mint Csollány Szilveszter, Kosz Zoltán, Mátyás Auguszta és Kovács Du- sán. 1998-ban iskolánkban játszott - közösen a gyerekeinkkel- a Danone Honvéd férfi kosárcsapata, idén májusban pedig a BSE női csapata volt a vendégünk. Bemutató edzést tartott kosárlabdában Nagy Dóra, Fűrész Emőke és Papp Krisztina, válogatott játékosok. Nemrég járt nálunk a balassagyarmati születésű Szlezák Zoltán, az UTE korábbi csapatkapitánya, kilencszeres válogatott labdarúgó is. Természetesen mi is elmegyünk a BSE női csapatának bajnoki mérkőzéseire, vagy korábban a Honvéd meccsein szurkoltunk. Gyakran megyünk a Puskás Ferenc Stadionba, a válogatott mérkőzéseire is. A múlt év novemberében a mi iskolánk focistái vezették fel az UTE-Siófok labdarúgó mérkőzés játékosait a Megyeri úti stadionban.- Akkor most térjünk ki a három sportágra.- A labdarúgás évek óta az egyik legeredményesebb sportágunk. 2008-ban Olaszországban, Torinóban - a döntőben az A.C. Milan csapatát legyőzve - első helyen végeztünk egy nemzetközi tornán. Egy évvel később ugyanitt másodikak lettünk, de ekkor is győztünk a Milan csapata ellen. 2009-ben ovis korosztályban országos bajnokok lettünk, és ugyanebben az évben a Telkiben megrendezett fesztiválon - ahová az ország 16 legjobb csapatát hívták meg és mi voltunk közöttük az egyetlen falusi csapat - a harmadik helyen végeztünk. JeA diósjenői focisták a torinói sikert követően Józsa Csabával lyamra, illetve úszási lehetőséget biztosítunk azok számára, akik már tudnak úszni. A korábbi években rendszeresen jártunk szlovákiai sí táborokba is, ám néhány év óta el kellett ettől tekintenünk, mivel csak kevés szülő tudja vállalni ennek a költségeit.- Mi a véleménye az egy éve bevezetett mindennapos testnevelésről?- Szerintem ez egy nagyon jó kezdeményezés. Azokban az osztályokban, ahol ezt az idei tanévben meg kellett valósítani, rendkívül jó hatással volt a diákokra. A gyerekek szívesen vettek részt benne, a felmérési eredmények pedig egyértelműen előrelépésről tanúskodnak, bízunk a további jó folytatásban.- Az országos médiában is találkozhattunk az iskola nevével.- Három alkalommal is részt vettünk a TV2 Nagy vagy! című vetélkedőjén is. Két évvel ezelőtt bejutottunk a sorozat országos döntőjébe, ahol negyedikek lettünk. Nemrég ismét a döntőbe jutottunk, ami hamarosan adásba is kerül. lenleg négy korábbi játékosunk is a Ferencvárost erősíti. A 2012/13-as tanévben iskolánkban fociosztály indult, ami azt jelenti, hogy a délelőtti órarendben foci edzés szerepel. Jövőre felmenő rendszerben ezt tovább visszük. A megyei diákolimpián számos helyezésünk van, az idén például az I. korcsoportos csapatunk második, míg a 11. kor- csoportos csapatunk harmadik lett. Tavaly önerőből felújítottuk iskolai füves pályánkat, idén májusban pedig felavattuk hozzá az - ugyancsak önerőből épített - új lelátót. Mindezek mellett még számos hazai és nemzetközi sikerrel büszkélkedhetünk.- A kosárlabda is nagyon népszerű.- Az elmúlt két évtized alatt leány csapataink 12 megyei diákolimpiái győzelmet értek el. Itt sajnos a továbblépésre kevés a reményünk, mivel tanulóink többsége Vácra megy középiskolába, ott pedig már nem foglalkoznak kosárlabdával.- Atlétikában is sok szép eredménnyel büszkélkedhetnek.- Igen, ezek közül is kiemelkedik Méreg Nikolett teljesítménye, aki 2011-ben és 2012-ben is a kis iskolák országos döntőjében második helyezést ért el 800 méteres síkfutásban. Idén már 12. éve rendeztük meg a Kóczán Mór távolugró emlékversenyt, melyet az egykori olimpikon dobó tiszteletére hívtunk életre, aki településünkön volt segédlelkész.- De a többi sportágat sem hanyagolják el...- Mindezek mellett minden évben Vácra járunk úszótanfoBronzérmesek a „pásztói ördögök” KOSÁRLABDA Nógrádi siker Pest megyében Cz. Zentai A Pest megyei kosárlabda bajnokság „A” csoport küzdelmébe benevezett Pásztói Szabadidő SE Green Devils felnőtt férficsapata (szűkebb pátriánkban nincs megyei bajnokság - a szerz.) az alapszakaszban a Diósdi KK mögött az előkelő második helyen zárt. A rájátszásban a Váci Reménység csapatán túljutva az elődöntőben megbotlott a Monor ellen, így a harmadik helyért küzdhetett meg a Göd együttesével. Az oda visszavá- gós mérkőzés első találkozójára csupán hét pásztói játékos utazott el. Ennek meg is lett eredménye, egy nagyobb arányú vereségbe futott bele a Green Devils. A visszavágóra Lukács Lóránt játékos-edzőnek meglepetésre ismét csak hét pásztói játékos állt rendelkezésére, de ekkor már a vendég együttes is csonka csapattal állt ki mérkőzésre. Gondolták, előnyüket így is meg tudják tartani, de ez a hazaiak szerencséjére nem így történt. A visszavágó hatalmas sikeréhez (95-42) Markó István egymaga 35 találattal járult hozzá, és a végső győzelemhez, mint annyiszor, most is nagyban hozzájárult a hazai szurkolótábor fergeteges buzdítása. A korábbi évek Nógrád megyei bajnokságában szerzett érmes helyezések sokasága az NB Il-es szereplés után most Pest megyében is megismerhették a pásztói Green Devils együttesét, akik végül a 2012/2013-as Pest megyei kosárlabda-bajnokság „A” csoport bronzérmesei lettek. A bajnoki aranyérmet a Diósdi KK szerezte meg a Monor együttese előtt. Hármaik helyért Gödi SE - PSZSE-Green Devils 109-82 (34-19,19-11,29-22,27-30) Pásztói SZSE: Markó I. 25/3, Mohácsik 21/9, Zeke 4, Markó A. 10, Szőllősi 8. Cs.: Lukács 14/9 (játékos-edző), Pataki 0. PSZSE-Green Devils - Gödi SE 95-42 (21-13,31-10,22-8,21-11) Pásztói SZSE: Markó I. 35/9, Mohácsik 14, Zeke 5, Markó A. 18, Szőllősi 11. Cs.: Lukács 10/6 (játékos-edző), Pataki 2. A Pásztói Szabadidő SE Green Devils bronzérmes csapata r I