Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)
2013-07-11 / 159. szám
XXIV. ÉVFOLYAM, 159. SZÁM 2013. JÚLIUS 11., CSÜTÖRTÖK GYARMATI VOLT A LEGJOBB MAGYAR KÖZÉLETI NAPILAP ÚJONCKÉNT REMEKELT 2. OLDAL A KARANCSKESZI HUTSD LE MAGAD! 12. OLDAL 7. OLDAL Médiapartnerünk a FM radio ioo.<4 A NAP HIRE Tudta nélkül évekig volt nyugdíjas Zágráb. Egy Csáktornyái (Cakovec) nő meglepődve tapasztalta, hogy tudtán kívül közel tizennégy éve nyugdíjban van - jelentette a horvát köztelévízió. Miután elveszítette a munkahelyét, az állástalanság és az alkalmi munkák időszaka következett számára. Ezt szakította félbe a Munkaügyi Hivatal telefonhívása, amikor is tájékoztatták, hogy vissza kell fizetnie majd hétmillió forintnak megfelelő kunát, amelyet 2000 óta munkanélküli segélyként kapott. A sokkoló telefonhívás napján vehette kézbe azt a végzést, amelyből kiderül, hogy immár 1999 óta rokkantsági nyugdíjban van, majd befizettek a számlájára közel kilenc millió forintnak megfelelő kunát mint elmaradt nyugdíjat - szól a horvát köztévé tudósítása. Amíg nyugdíjban volt, időszakosan közmunkákon vett részt, és többször érdeklődött a nyugdíjazási lehetőségekről. IDŐJÁRÁS köpöny eg.hu Csütörtökön is a napsütés lesz túlsúlyban, az időnként megnövekvő gomolyokból csak elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. Az észak- nyugati szél megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. 25 és 30 fok közötti hőmérsékletű nyári napunk lesz. UGYELETEK ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: MIHALIK JÚLIA (20/246-4828) H1HDETES, TERJESZTÉS: TEL.: 32/418-190 FAX: 32/418-191 RÓLUNK SZOL Állok a karos sorompó mögött. Várom, hogy elrobogjon a vonat. Hallom a rádióból, méregdrága lesz az üzemanyag, zseb- benyúlós hónapok elé néznek az autósok. Azt is bemondják, egyre többen választják vasparipán való utazást. No, végre egy jó hír- ujjongok magamban. Időközben elzakatol a vonat előttem szutykosan, homályba vesző ablakokkal, némi dekorációval az oldalán. Számolom a benne ülőket. Elég az egyik kezem, olyan kevés fej kontúr rajzolódik ki. Lehet, hogy napjainkban olcsóbb a sínfüggő tömegközlekedés, de máig éppen olyan igénytelen, mint régen, ami- ■ kor diákként én is ráragadtam a kilincseihez. A vasúton csak a mozdonyok robognak ,de az idő megállt... ? 13159 9 '771215 901000 Jó tanácsok 1 hőséghullám esetére céges- és egyedi borítékok www.boritekonline.hu HIRDETÉS I dilli l«P'P ......m JU LIUS l-TOL JUUUS31-IG BRUTTÓ «ff MINDEN APRÓHIRDETÉS* VLAK0SSftCI]HIRDETE5EK;ESETBEN MECJELENES A VAROSUNK KEPESiMACAZINBAN : Jenő-napra készülnek A múlt heti viszonylag kellemesnek számító középhőmérséklet után a héten tartósan 26 Celsius-fokon fog stagnálni az átlaghőmérséklet, sőt a jövő héten még tovább növekszik. Bár a most még nincs hőségriadó, de könnyen elképzelhető hogy hamarosan ismét lesz: július 15-ére 28 fokot jósolnak. Ezért javasolt felkészülni ezekre az időszakokra, hiszen egyszerű óvintézkedésekkel és odafigyeléssel sokat tehetünk azért, hogy a hőhullám okozta kockázatokat jelentős mértékben csökkentsük. (Folytatás a 3. oldalon.) 9. A tizenötödik Je- nő-napot rendezik meg július 13-án szombaton a helyiek. A parkban, illetve a szabadtéri színpadon tartják a tervezett programokat, a főzőcsapatok 8 órakor kezdenek, 12 órakor közös ebéd lesz, 13 órakor emléktáblát avatnak. Tizennégy órától hangzanak el a köszöntők: Tóth János polgár- mester, Győry Csaba plébános és Gottfried Richárd lelkész mondja el gondolatait, majd a helyi rehabilitációs intézet lakóinak csoportja, Nóg- rád, Kemence, Berkenye együttese ad műsort. Tizenhat órától ötven éves házasokat köszöntenek, díszpolgári címet adományoznak, kihirdetik a diós sütemények verseny-eredményeit, ezután ismét műsort láthatnak a jelenlévők magyarnándori, váci fellépőkkel. A falunapot húsz órától szabadtéri bál zárja. Rekordkísérlet Mátraterenyén Mátraterenye. július 13- 14-én immár negyedik alkalommal rendezik meg Mátraterenyén a Palacsinta fesztivált, amelyen már másodszor próbálnak rekordot állítani. Az első fesztiválon 2010- ben egy helyen és egy időben palacsintát sütők számában állítottunk rekordot. Akkor 262 fő sütötte a közkedvelt édességet, így majd 60 fővel többen, mint az addig rekorder Derekegyháza községben. Idén a többszörös magyar palacsintasütő fenoménnak, Pokol Krisztiánnak több mint 6636 darab palacsintát kell kisütnie egyetlen nap alatt Szombat reggel 9 órától sisteregnek a sütők, másnap reggel 9 óráig. Ezen kívül várhatóan több mint 20 sátorban sül majd a palacsinta, és helyi specialitások, ételkülönlegességek. Lesz színes vásári forgatag, a színpadon megállás nélkül színes programok várják az érdeklődőket, majd az esti órákban a 3+2 zenekar ad koncertet - tájékozatta lapunkat a fesztivál főszervezője, Gyurcsák Tamás. K0L®JS ül Ä «ŰC rtNVRMr ÁLTAL «»w tysiAOL cfauui, mm. jfcM mm A GQPQGOí? PtäÄffAGQASi©0Aß) K-ö}z7öTTJ.u!k< HIRDETÉS e d e I e m