Nógrád Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 125-149. szám)
2013-06-07 / 130. szám
Halálosan bántalmazták Párizs. Az agyhalál állapotában van az a magát szélsőbal- oldali aktivistának valló 19 éves fiatalember, akit három bőrfejű bántalmazott Párizs belvárosában. A tettesek elmenekültek a helyszínről - közölték csütörtökön rendőrségi források. Az áldozat, ClémentMéric a párizsi politikatudományi egyetem hallgatója, a Saint Lazare pályaudvarnál egy ruhavásáron vett részt szerda délután, amikor megtámadták, s egy bőrfejű bokszerrel megütötte. A támadás a rendőrség szerint egyértelműen „politikai jellegű” volt. Manuel Valis belügyminiszter jelezte: teljes eltökéltségét a „szélsőjobboldali jegyet magán viselő erőszak” felszámolására. Megilleti a melegeket is A bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párokat is megilleti a házastársaknak járó adókedvezmény - döntött csütörtökön a német alkotmánybíróság. A karlsruhei bíróság al1 kotmányellenesnek minősítette a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat megkülönböztetését az adózási jogban. A döntés alapján a meleg párok is alkalmazhatják a jövedelemadó megállapításakor az úgynevezett splitting eljárást. Ennek során a két fél jövedelmét ösz- szeadják, majd megfelezik, és az így kapott érték után kell fizetni az adót. Kezeljék egységesként! £ ■ A Balatoni Szövetségjavaslatot fogalmaz meg a Vidékfejlesztési Minisztériumnak, hogy a Balatont a jövőben egyetlen vízügyi kirendeltség kezelje egységes vízgyűjtőként. A tó és csapadék- vízgyűjtő-területe jelenleg három vízügyi igazgatósághoz tartozik. Erről a regionális szervezet csütörtöki elnökségi ülésén Gyenesdiáson határoztak. A tó északi vízgyűjtő területének 90 százaléka a székesfehérvári Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területére esik, a nyugati pereme a szombathelyi Nyugatdunántúli Környezetvédelmi Vízügyi Igazgatósághoz' tartozik, míg a déli vízgyűjtő nagy- része a pécsi Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területe. Nem igazolhatják a beavatkozást Moszkva. A vegyi fegyverek bevetéséről szóló jelentések nem igazolhatják a külföldi beavatkozást Szíriában - figyelmeztetett csütörtökön az orosz külügyminiszter Kali- nyingrádban. A balti-tengeri országok külügyminisztereinek találkozóján Szergej Lavrov kijelentette: nézete szerint a vegyi fegyverek alkalmazásának kérdése spekulációra és provokációra ad alkalmat A miniszter kijelentette: Oroszország ragaszkodik ahhoz, hogy- Irán meghívót kapjon a Szíriáról tervezett nemzetközi konferenciára. I hogy a település várhatóan egy hétig lesz elzárva. Mintegy 130- 140 ember vesz részt a védekezésben, közülük 80-100 civil. Molnár Csaba közölte, a település először kapott egy kormányzat részéről a segítséget ahhoz, hogy állandó mentőszolgálat működjön a településen. A következő időszakkal kapcsolatban azt mondta: az alapellátást naponta érkező hajóval oldják meg, de rendkívüli helyzetre a helikopteres szolgálat is készenlétben áll. Pékárut szállítanak Kisorosziba a Visegrád-Szentgyörgypuszta és Kisoroszi között közlekedő hajón. Várhatóan egy hétig lesz elzárva Kisoroszi, a Szentendrei-sziget északi csücskében fekvő, a Duna által körbevett község. Kisoroszi Tárnái Richárd kormánymegbízott, a Pest Megyei Védelmi Bizottság elnöke csütörtökön elmondta: Kisoroszira csak csónakkal lehet majd bejutni, illetve légi úton lesz megközelíthető. Az árvízi védekezéshez a településen minden eszköz és ember rendelkezésre áll, az orvosi ellátástól kezdve az élelmiszerig. A kormánymegbízott a csütörtök esti Nógrád megyei földrengéssel összefüggésben azt ‘mondta, hogy megvizsgálták a gátakat, és megállapították, hogy a földmozgás nem okozott károkat, a gátak stabilak. Tárnái Richárd közölte azt is, hogy a hajnalban - a fővárosi vezetéssel egyeztetve - arról döntött, hogy Budakalász környékén nem engedik be a Barát-patak medrébe az árvizet, ezzel megóvva az ott élők ingatlanjait, és a békásmegyerieket is. Fővárosi területen kellett kiépíteni azt a gátat, amely elzárja a vizet, és amely a szakemberek szerint tartani fogja a vízmennyiséget. A kormánymegbízott szólt arról is, hogy döntése értelmében a Pest Megyei Kormányhivatal munkatársai - az ügyfélszolgálati dolVíz alatt a Visegrád-Szentgyörgypuszta és Kisoroszi között közlekedő rév várója a szentgyörgypusztai oldalon. gozók kivételével - a gátakon fognak dolgozni. Juhász Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjének tájékoztatása szerint a reggel mintegy négyszáz önkéntes kezdte meg a munkát, valamint száz hivatásos tűzoltót és a rendőrség állományából háromszáz embert várnak. Mint mondta, jelezte segítési szándékát a büntetés-végrehajtás és a honvédség is. Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere arról számolt be, üdvözölték az elutasítást A szlovák külügyminisztérium üdvözölte csütörtökön, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága „egyértelműen elutasította” két felvidéki magyar állampolgár panaszát, amelyet szlovák állam- polgárságuk elvesztése miatt nyújtottak be. Közleményében a szlovák külügyi tárca a révkomáromi Fehér Istvánnak és a lévai Dolník Erzsébetnek az Európa Tanács strasbourgi ítélőszékéhez beadott panaszára utal. Pozsony. Fehér István és Dolník Erzsébet azok közé a felvidéki magyarok közé tartozik, akik miután felvették a magyar állam- polgárságot, annak megszerzését nyilvánosan is felvállalták, és lépésükről a szlovák hatóságokat is értesítették. A hatóságok ezt követően, a szlovák állampolgársági törvényre hivatkozva, megállapították szlovák állampolgárságuk elvesztését, érvénytelenítették személyi okmányaikat és törölték őket a lakosság-nyilvántartásból. A szlovák külügyminisztérium internetes oldalán közzétett állásfoglalás szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy „a panaszosok akkor döntöttek önkéntesen a magyar állampolgárság felvétele mellett, amikor a szlovák állampolgársági törvény vonatkozó rendelkezései érvényben voltak”. A szaktárca álláspontja szerint döntésében a bíróság megállapította: a panaszosoknak tudomásuk volt arról, hogy a magyar állampolgárság önkéntes megszerzése által elveszítik szlovák állampolgárságukat. A döntés emellett a pozsonyi külügyi tárca szerint megerősíti a Szlovák Köztársaság azon, hosszú távon képviselt álláspontját, amely szerint nem lehet összekapcsolni az emberi jogok megsértésének kérdését azokkal az esetekkel, amikor - egy másik ország állampolgárságának felvételére vonatkozó - kifejezett akaratnyilvánítás következménye a szlovák állampolgárság elveszítése.- A szlovák külügy ennek alapján meggyőződését fejezi ki, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának ezen - jelentős, precedens értékű - döntése megkérdőjelezhetetlen, és eléggé világos jelzés mindenki számára, aki az állampolgárság problémáját arra akarja felhasználni, hogy Szlovákiát a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt befeketítse - áll a közleményben. Leányanyaotthont adtak át Egy édesanya gyermekeivel az első egyházi, a Magyar Katolikus Egyház fenntartásban működő, Budapest agglomerációjában lévő leányanyaotthonban. Átadták az ország első egyházi fenntartású leányanyaotthonának új épületét Érden. Tizenkilenc helyiségből álló, mintegy ezer négyzetméteres új komplexumot avattak fel. Érd. Varga-Hegyi Eszter, a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthonának vezetője kiemelte: a 2005-ben nyílt otthon fenntartását 2008-ban vette át a Székesfehérvári Egyházmegye egy alapítványtól. A várandós, illetve kisgyermekes édesanyákat befogadó intézmény új épületének tervezésénél arra törekedtek, hogy sok kis helyiséget alakítsanak ki, így tizenkilenc családot tudnak elszállásolni. Megemlítette; hogy az új épület létrehozását a Székesfehérvári Egyházmegye támogatta, valamint Németországból is kaptak jelentős összegeket. Hozzátette, hogy a családgondozóik, szakgondozóik és adminisztrátoruk munkáját jogászok és pszichológusok is segítik. Rámutatott: céljuk, hogy a bajbajutott kisgyermekes vagy várandós kismamák mihamarabb önálló életet tudjanak kezdeni, a jogszabály szerint pedig legfeljebb másfél évig lakhatnak náluk. Akik ennyi idő alatt sem tudnak talpra állni, másik leányanyaotthonba ajánlják őket, de nemegyszer előfordult már az is, hogy néhány hét elegendőnek bizonyult megoldani a kismamák problémáját.