Nógrád Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 125-149. szám)
2013-06-06 / 129. szám
12 • • • • SPOl EtTTUl ÍOI fJjjgjjjjjH 2013. JÚNIUS 6., CSÜTÖRTÖK Két lábon vaev két keréken A hétvége mindkét napján lesz lehetőség az aktív kikapcsolódásra, sportolásra - csak az intenzitásban lesz majd különbség. Szombaton folytatódik a ’ Négy évszak a Karancs-Medves vidékén túramozgalom a Túra a Kálváriára (gyalogos) és Negyven Hegyben Egyben (hegyikerékpáros) eseményekkel, míg vasárnap a Palóc Olümposz meghódítása lesz a cél a Karancs Királyán - mind a futók, mind a hegyikerékpárosok számára. Kéri István Az idén tavasszal indított Négy évszak a Karancs-Medves vidékén túramozgalom nyári fordulója következik: június 8-án Túra a Kálváriára gyalogosoknak és Negyven Hegyben Egyben a hegyikerékpárosoknak - a túrák az „Egy nap a férfiak egészségéért!” programhoz kapcsolódnak, ahol több szűrővizsgálat és tanácsadás is zajlik majd. Az esemény központja a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban lesz kialakítva, innen lehet egy rövid gyalogos túrát tenni a Kálváriára 9 és 10 óra között - az aktív program azonban természetesen nem csak az uraknak, hanem a hölgyeknek is szól. Az ország egyik, ha nem a legrövidebb túrája 520 méteres, azonban emellé 81 méter szintkülönbség is társul majd a könyvtár és a Szent- Imre-hegy között. Rövidsége következtében jól jellemzi, hogy nagyjából ennyivel kellene mindenkinek áldoznia rendszeres időközönként egészsége oltárán. HeP A hegyikerékpárosokat ugyanitt egy 40 kilométeres teljesítménytúrával várják, a Negyven Hegyben Egyben résztvevői 9 és 14 óra között teljesíthetik az útvonalat, melyben 1070 méter szintkülönbséget is le kell majd küzdeni. A résztvevők többek között érintik majd a Tavaly Langer Olivér küzdötte le leggyorsabban az emelkedőt a futók között ercseg-lapost, Somoskőújfalut, a Petőfi- sétányt, a Medves-fennsíkot és a Tatárárok lejtőjét is. A kevésbé gyakorlott hegyikerékpárosokat egy nagyjából 15 kilométeres, könnyített résztáwal várják. A túra előtt és után ingyenesen lesz lehetőség az alábbi szűrővizsgálatok elvégzésére: vérnyomás, vércukor, koleszterinmérés, PSA (prosztata specifikus antigén) teszt végzése, testzsír, testtömeg index meghatározás, melanoma szűrés, belgyógyászati és urológiai tanácsadás. Az eseményen Félegyházi Éva segítségével a Nordic Walkinggal is meg lehet majd ismerkedni, de közös tornára is hívják majd a résztvevőket. Másnap (június 9-én, vasárnap) rendezi a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület és a ZENIT Sportegyesület a VII. Karancs Királya „hillclimb” vagy „uphill” (kinek hogyan tetszik a csak emelkedőn tartandó események külföldi elnevezése) versenyt. A Beszterce-lakótelepi Toyota Kakuk autószalon parkolójától a 729 méter magas Karancsra vezető 4,7 kilométeres útvonalon 440 méternyi szintkülönbséget kell majd leküzdeni, mely hegyikerékpárral vagy futva történhet. Ezúttal már hetedik alkalommal egy olyan futam lesz, melyen nem körpályán, hanem egy (100 méter híján) csak emelkedőket tartalmazó útvonalon mérhetik össze erejüket és felkészültségüket a versenyzők, egyenkénti indításos rendszerben. Az idei évben harmadszor a ZENIT SE jóvoltából a rendezvény egy közös hegyikerékpáros- hegyi futó eseményként rendezik meg. Természetesen nem kell minden korosztálynak ilyen nagyfokú igénybevételnek megfelelni. Az U9-es és Ull-es korosztályú hegyikerékpárosok az itt megszokott módon ezúttal nem reggel, hanem kora délután, Kercseg-laposon versenyeznek majd, futamuk 13.30-kor indul majd. A hegyikerékpárosok között a férfiaknál az U13, U15, U19 és 34 év feletti korosztályok, továbbá a nőknél minden kategóriában az Elemér-forrásig tart majd az egyéni időfutam verseny, mely 3,0 kilométert és a hozzá tartozó 205 méter szintkülönbséget jelent. Az eseményen megszokott módon azon versenyzők, akik ezen kategóriákban indulnak, de szeretnék felmérni erejüket a csúcsig tartó versenyben is, megtehetik azt, a szervezők az ő időeredményeiket is jegyzik majd. Nincs azonban választási lehetőség az elit férfiak és masterek, valamint a hobbi férfi felnőttek számára - nekik „kötelezően” csúcsot kell támadni. A verseny egyenkénti indítással zajlik majd, az első versenyző 10.30-kor rajtolhat. A futóknál a 15 alattiak, a 15-18 év közöttiek, valamint a 40 év felettiek az Elemér-forrásig versenyeznek majd tömegrajttal induló futamuk során, míg a 19-40 év közötti, felnőtt korosztály itt is a csúcsot támadhatja majd. A futók versenye mezőnyrajttal indul majd, kereken 12 órakor. Az eredményhirdetést Kercseg- laposon, a gyerekversenyt követően tartják majd, 14.30-kor, a szokásos ebéd után, melyre minden induló a szervezők vendége lesz majd. A futam a 19. hegyikerékpáros városi bajnokság fordulója is egyben, a Karancs regnáló királyai: a hegyikerékpárosoknál Reitinger Gábor (Vitalitás SE), a futóknál Langer Olivér (Zenit SE). A pásztói Maksó Róbert a 31 km- es távon első lett A közelmúltban rendezte meg a Mátrában, Szorospatak DÁTÉ panziótól indulva és ide visszaérkezve négy különböző hosszúságú távon a híres mátrai betyárról, Vidróczki Mártonról elnevezett országos teljesítménytúráját a Bátonyterenyei VSE. Idén a túrán viszonylag jó időben a 250 részvevő a 18, 31, 46 és ól km-es túraútvonal közül választhatott. Legtöbben, egy híján, százan a legrövidebb távon indultak. Megyénkből a közeli Dorogházáról szép számban vállalkoztak főként iskolások a legrövidebb táv teljesítésével, de a helyieken kívül Héhalom, Kazár, Karancsság, Karancsalja, Jobbágyi, Nagybárkány, Márkháza, Rétság, Salgótarján, Szarvas- gede, Szurdokpüspöki és Pásztó településekről is voltak indulók. Érdekesség, hogy a megye teljesítménytúrázóinak palettáján továbbra is fehér folt Szécsény és Balassagyarmat környéke. Ha már hazai terepen van a túra, gondolták a nógrádiak, belehúznak egy kicsit a gyaloglásba. A négy kategória közül háromban nógrádi érte el - Gherdán Tamás (Tar), Maksó Róbert (Pásztó), majd a leghosszabb távon, hármas holtversenyben Pintér Norbert, Krasznai Gábor, (jobbágyi), Kurunczi Nándor (Szarvasgede) - a leggyorsabb túrázó címet. Jobb nógrádi túmteljesítmények 18 km (útvonal: Szorospatak - Mátraszentlászló - Vörösk&Vándor forrás - Ágasvár - Szorospatak): 1. Gherdán Tamás (Tar) 2 óra 39 perc, 2. Forgó Péter 2:56,3-4. Toldi Tibor, Tóth Bence 2:59 (Bátony- terenye), 5. dr. Balogh Botond (Héhalom) 3:00, 6. Balogh Boróka (Héhalom) 3:05 ... 9. Vaspál Dávid 4:25, 10. Szűcs Dominika 4:25 (mindkettő Dorogháza Általános iskola), 11. Varga Gábor (Dorogháza) 4:26,12. Maczák Attila Márkháza 4:26. 31 km (Szorospatak - Bee kút - Mátraszentlászló - Hutahely-Vándor forrás - Vidróczki barlang - Kosik tanya - Ágasvár-Szorospatak): 1. Maksó Róbert (Pásztó) 4:40... 13. Maczák Tímea (jobbágyi) 6:34... 16. Majoros Zsuzsanna (jobbágyi) 6:44, 17. Rosero Oliver (Jobbágyi) 6:44,18. Oravecz Szabolcs (Jobbágyi) 6:45. 46 km (Szorospatak - Bee kút - Mátraszentlászló- Gólyavár - Mátraszentimre - Vándor forrás - Vidróczki barlang-Sza- lajkás tet&Kosik tanya -Ágasvár- Szorospatak): 1. Varga Roland (Tata) 6:06 ... 9. Orosz Iván dr. (Bátony-erenye) 10.41,10. Utassy Gábor (Bátonyterenye) 10:44. 61 km (Szorospatak-Bee kút-Mátraszentlászló - Galyavár-Bagolyirtás- Fallóskút - Hutahely - Vándor forrás - Vidróczki barlang- Nagyparlag - Kosiktanya - Ágasvár -Szorospatak): 1-3. Pintér Norbert (Jobbágyi), Krasznai Gábor (Jobbágyi), Kurunczi Nándor (Szurdokpüspöki) 8:41 ... 5. Fazekas Attila (Bátonyterenye) 9:27 ...19. Réde Zsolt (Szurdokpüspöki) 12:01. Cz. Zentai Hosszútávúszó emlékverseny Csápé Panna tájékozódási futás. Budapesten, a Margitszigeten tartották meg az Európa Sport és Egészség Napját, melyen a fővárosi Silvanus Sportegyesület négy kategóriában egy országos népszerűsítő tájékozódási futóversenyt rendezett. A megmérettetés 3 km-es távján három pásztói újonc gyermek tájékozódási futó is rajthoz állt a HUFEZE színeiben. Fiúknál Reviczki Roland, édesapja nyomdokát követve ezúttal a sakk mellett (országos diákolimpiái részvevője volt - szerk.) megpróbálkozott egy középtávú tájékozódási futó versenypálya leküzdésével. Ez oly annyira jól sikerült számára, hogy a 13. helyen érkezett célba. Lányoknál Csépe Panna az előkelő 10., testvére, Csépe Emma pedig a 13. helyen végzett. Újraválasztották Megerősítették posztján Florentino Pé- rezt, a Real Madrid futball- klub elnökét. Az ÁCS építőipari konszern 66 éves vezetője a keddi küldöttgyűlésen egyedüli jelölt volt a tisztségre. Pérez negyedik ciklusát kezdi a királyi klub élén. Mélyvízben az újoncok Satgotarja Június 9-án, vasárnap 10 órától a Pécskő utcai tanuszodában dr. Gótai László sportvezetőről, a Magyar Olimpiai Bizottság volt Nógrád megyei küldöttjéről hatodik alkalommal emlékeznek meg a hosszútávúszást kedvelők. Nevezni a 400,800 és 1500 méteres távokra bárkinek díjmentesen lehet a 9 órakor kezdődő bemelegítés közben. A salgótarjáni önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásának köszönhetően idén is gazdag érem és serleg-díjazásra számíthatnak a versenyzők, valamint szokás szerint éhen és szomjan sem marad senki, aki ellátogat az emlékversenyre. f , ^ jr jr _ jr . jr