Nógrád Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 125-149. szám)
2013-06-07 / 130. szám
w Médiapartnerünk a FM radio 100.4 A NAP HÍRE Kiállítás, vásár és konferencia Salgótarján. Kiemelt nógrádi, illetve geoparki fejlesztéseket mutatnak be és az ezekhez kapcsolódó feladatokról tanácskoznak az érintett felek a június 7-8-i, konferenciával egybekötött Magyar-Szlovák Turisztikai Kiállításon és Vásáron, amelynek a sportcsarnok ad helyet. 10 órakor a Muzsla Néptánccsoport és a Nógrád Megyei Vadászkamara Kürtegyüttesének fellépése nyitja a rendezvényt, amelynek résztvevőit Székynédr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere és Ing. Martin Dóvál\ a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara Besztercebányai Regionális Kamarája elnökségi tagja köszönti. A kiállítást és vásárt dr. Tordai Péter, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyitja meg. 11 órakor kezdődik az eseménybe ékelődő tanácskozás, amelynek keretében a turisztikai beruházásokat, a kínálatot mutatják be. Ennek résztvevőit Varga Béla, a megyei kereskedelmi és iparkamara alel- nöke köszönti, ezután a szentkúti, a továbbiakban pedig a Novohrad-Nógrád geoparki és más fejlesztésekről tájékozódnak és tárgyalnak a kiállítók, illetve a szakemberek. Balog Violetta, a Nógrád Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója marketing tanülmányt fog bemutatni a konferencián. IDŐJÁRÁS •• • 3 k0p6nyeg.hu Pénteken a magasra törő gomolyokból kialakulhat zápor, zivatar. Közben tovább erősödhet a nappali felmelegedés. ÜGYELETEK ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: MIHALIK JÚLIA (20/346-4828) HIRDETÉS, TERJESZTÉS: TEL.: 32/418-190 FAX: 32/418-191 RÓLUNK SZÓL A férfi talán kissé túlságosan is felkészült a jövendölt időjárás-változásra. Magára öltötte csaknem térdig érő bőrkabátját, amihez pulóvert és hosszú nadrágot viselt Apró hiba, hogy a levegő végül nem hűlt le annyim, mint prognosztizálták, a nap is melegen sütött 0 azonban öntudatosan, kackiásan tekert biciklijén, és kissé szánakozó mosollyal nézett végig mjtunk, akik - szégyenszemre - rövid ujjú pólóban vágtunk neki utunk- nak. Újdonsült ismerősünk, mint a kerék- párutak Batmanje száguldott végig az úton, kabátja lebegett, arcát izzadságcseppek és büszkeség töltötte el. Mi pedig hálát adtunk a meteorológusnak, hogy nem hideg időt jósoltak erre a napra... Átadták a legmodernebb közúti mérőállomást Képünkön balról jobbra: Szabó Zoltán, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ főigazgatója, dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára és Szőke József, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mintegy 173 millió forintból a legkorszerűbb technológiákkal felszerelt új közúti mérőállomást épített Rétság térségében. A létesítményt Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár adta át tegnap. A parassapusztai mérőállomást kiváltó egység feladata a túlsúlyos nehézgépjárművek hatékony ellenőrzése, a hazai közúthálózat védelme. (Folytatás a 3. oldalon.) Négy aknagránátot találtak Balassagyarmat Négy akna gránátot találtak csütörtök délelőtt Balassagyarmaton, a nagytemplom közelében, a környéket 50 méter sugarú körben kiürítik és lezárják - közölte a honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje az MTI-vel. Németh-Zsohár Agnieszka elmondta: vízelvezető árok ásása közben találtak rá a v nagytemplom és a plébánia közelében a szerkezetekre. Emiatt 50-50 méteren mindkét irányban lezárják a Rákóczi fejedelem útját és a Szabó Lőrinc utat, továbbá 50 méteres sugarú körben kiürítik a helyszínt. Ez a környéken lévő üzleteken kívül érinti a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola egyik szárnyát is - tette hozzá. A kommunikációs tiszt közölte: bár az érintett szárnyban éppen érettségiznek, azt nem halasztják el, csak átköltöztetik a tanulókat és pedagógusokat egy másik szárnyba, ahol folytatódhat a vizsga. Nógrádban volt a földrengés központja Újabb, hazánk térségében viszonylagosan „erősnek” nevezhető földrengést érezhették a lakosok 2013. június 5-én este, Heves helyett azonban ezúttal Nógrád került a középpontba - szó szerint is. A mostanit megelőzően jelentősebb erősségű földrengést Érsekvadkert környezetében, Nógrádban 1951 februárjában mértek, 4,7-es, a Nagybörzsönyben 1931-ben 4,2-es, Cserhátsurányban pedig 1930-ban 4,2-es magnitúdójút. Kéri István Érsettvadkert-NÓgrád megye. Az első nemzetközi jelentések arról számoltak be, hogy a 20:45-kor bekövetkezett rengés epicentruma Érsek-vadkert térségére tehető, a település központjától két kilométerre keletre, erőssége a Richter-skálán 4,3, mélysége pedig sekély, 10 kilométeren belülire becsült. A rengést széles körben érezték, Salgótarjántól Székesfehérvárig. Legutóbb április 23-án volt érezhető földrengés Nógrádban, az akkori 4,8-es rengés epicentruma Heves térségében volt. (Folytatás a 4. oldalon.) HIRDETÉS GASZTRONÓMIAI KÜLÖNLEGESSÉGEK TÓTH VERA MYSTERY GANG élő na9ykoncert BADAR SÁNDOR Dumaszínház agria’parH www.agriapark.hu HIRDETÉS boríték céges- és egyedi borítékok 06 70 930 6707 www.boritekonline.hu HIRDETÉS JUNIUS l-TOL JUNIUS 30-1G ( BRUTTÓ mm MINDEN APRÓHIRDETÉS* misaSaM ,,, prnt AfTT rrrrmr lakosság i: h i rdetésekTesetébenT DB MEGJELENÉS A VAROSUNK KEPES MAGAZINBAN Támogatták az új rendőr-főkapitány kinevezését Több napirendi pont kapcsán is döntést hoztak Nógrád Megyei Ön- kormányzat Közgyűlésének képviselői. Többek között támogatták dr. Nagy László rendőr alezredes, Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjévé való kinevezését, továbbá kiírták a Nógrád megye középiskolásainak szóló, „Nógrád itt van a jövőnk” elnevezésű alkotói pályázatot is. (Folytatás a 4. oldalon.) 771215 901000 13130 HIRDETÉS gyón v e d e I e m . h u i i 4 * \ 1 V i EGY CSEPP MÉZ KÖSZÖNTÖTTEK A TANKERULET PEDAGÓGUSAIT 2. OLDAL HAT FALU GYERMEKSEREGE A KREATÍV IPARBAN 3. OLDAL