Nógrád Megyei Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 100-123. szám)

2013-05-29 / 122. szám

NOGRADMPUn Diákok a gyereknapon Salgótarján. Gyermeknap al­kalmából a Salgótarjáni Város Diákönkormányzat (SVDÖK) tagjai részt vettek a városi prog­ramon. Elsőként a családi na­pon, a négyes állomáson álltak helyt, ahol egy általuk összeállí­tott totóval szórakoztatták a be­nevezett családok tagjait. A kora délutáni órákban hat helyszí­nen, a város Fő terén felállított faházakban szórakoztatták a je­lenlévőket ügyességi feladatok­kal. Volt a játékok között olyan, amelynél a gyorsaság volt a leg­fontosabb tényező, de akadt olyan is, ahol a kézügyességé volt a főszerepe. Marok Kitti Na­tália, az SVDÖK elnöke felügye­lete alatt állították össze a tagok a játékos feladatokat. A játékos kedvű közönség közül az első 20, garantált nyereményt kapott, illetve az első három helyezett érmeket nyert. Itt látható a nyer­tesek névsora, feladatonként. Az időjárásra való tekintettel sokan nem várták meg az ered­ményhirdetést, így a diákok vár­ják még azokat a nyerteseket, akik nem vették át az érmeiket. A díjakat átvehetik a Salgótarjá­ni Ifjúsági Információs és Ta­ft nyertesek névsora feladatonként Gyors kéz: I. hely: Barta Krisztián, II. hely: Kővári Dalma, III. hely: dr. Juhász Zsuzsanna. Teázzunk!: I. hely: Kővári Dalma, II. hely: Ocsovai Flóra, III. hely: Marosok Milán. Nyuszifül: I. hely: Kurucz Noémi, II. hely: Rácz Béla Alex, III. hely: Zümner Vanessza. Lufltartás: I. hely: Botos Bence, II. hely: Márkus Boglárka, III. hely: Ponyi Ferenc. Forintos torony: I. hely: Oláh Amina,II. hely: Botos Bence, III. hely: dr. Juhász Zsuzsanna. Pohárs torony: I. hely: Háda Barbara, II. hely: Szoó Aletta, III. hely: Harazin Regina. nácsadó Irodában (SITI) Klapka György út 4. szám alatt munka­napon 12 és 18 óra között. Ezúton is gratulálnak a nyerteseknek! Az SVDÖK vasárnapi prog­ramja záró etapjaként egy flashmobbal zárult. Célja az volt, hogy az EURODESK által meg­hirdetett miniprojekt, amit a di­ákok vállaltak, megvalósuljon. A gyerekek a városi általános és középiskolásokból illetve a Ma­gyar Ifjúsági Vöröskereszt tag­jaiból álltak össze, annak érde­kében, hogy az európai uniós or­szágok zászlajait megjelenítsék, illetve a tagországok jelenlétét megmutassák. A diákönkor­mányzat tagjai ezen a héten Me­zőkövesden képviselik a városi diákságot, ahol egy régiós talál­kozón vesznek részt és mérette­tik meg magukat tudásuk és ügyességük alapján. Akusztikusgitár-fesztívál Érsekvadkerten Ersekvadkert A településen a kö­zelmúltban került megrendezés­re a XII. Nemzetközi Akusztikus­gitár Fesztivál. A magyarországi koncertkörút negyedik állomásá­ra érkezett a négy kitűnő zenész: Szabó Sándor, Szátvári Csaba (Er­dély), Steve Bonghman (USA) és Carlos Dorado (Argentína). A háromórás lenyűgöző elő­adás után a közönség megismer­kedhetett az előadókkal és vásá­rolhattak lemezeikből. A hazánk­ban először fellépő Steve muzsi­kája a kelta és a közép-amerikai folk tradíciókból táplálkozik, stí­lusát az úgynevezett „clawham­mer” bendzsó technikából vette át és alkalmazza gitáron. Második alkalommal lépett fel Magyarországon Carlos, akinek zenéje alapját az argentin népze­ne képezi, melyet ötvöz dél-ame­rikai ritmusokkal és a jazz har­móniavilágával. Szintén másodszor lépett fel Szátvári Csaba, akinek hazájá­ban a nevéhez fűződik a modern akusztikus gitár kultúrájának megteremtése. Az érzelmekre ható saját zenei világot teremtett gitárjátékával. Az Akusztikus Gitárzene Köz­hasznú Egyesület alapítója Sza­bó Sándor, akinek immár 12. al­kalommal köszönhgtjük_a koré certsorozatot, mára a nemzetkö­zi-akusztikus gitár,világának el­ismert magyar művésze. Zenéjét az ősi keleti hagyományok mel­lett a kortárs klasszikus muzsika, a népzene és a jazz is formálta. ■h 4SI ik Ü m I Erőszak ellen, egy békés világért Götene/Salgótarján. A salgótarjáni Borbély Lajos Szakközépiskola Szakiskola három tanulója, Ludányi Dávid, Hajdú Pál és Viczián Csaba taná­raikkal, Boros Gabriella megbízott igazgatóval és Varga Tamással vett részt a svédországi Götenében megrendezett projektzáró találkozón a napokban. A Comenius-program résztvevői: Svédország, Íror­szág, Spanyolország és Magyarország iskolái a götenei városházán, egy kiállításon mutatták be azokat a rajzokat, brosúrákat, közös zeneművet, amelyeket a diákok készítettek a közös elképzelé­sek kapcsán. Igazán jó volt most magyarnak lenni Svédor­szágban - számolt be a program koordinátora, Bo- csok Józsefné - hiszen többen szeretettel említet­ték az idei Eurovízió dalfesztivál magyar fellépő­jét, akinek szívből drukkoltak. A svéd kisváros iparilag igen fejlett, iskolája igazán jól felszerelt, számos sportolási lehetőséggel ellátott.- Megismerhettük a vidéki svéd életritmust, amely nagy hangsúlyt fektet az egészséges élet­módra, és a természeti harmóniára. Sajnos éppen ezeken a napokban történt súlyos atrocitás Stock­holm körzetében, így a svéd társadalomnak is szembesülnie kell a bevándorlók egyes csoportja­inak speciális problémáival. Azonban mi távol vol­tunk ezektől az eseményektől, viking hajótúrán vehettünk részt, valamint megtekintettük Göte­borg, Jidköping és Götene nevezetességeit - mond­ta Bocsok lózsefné. Szavai szerint izgalmas és felejthetetlen volt a közös dal előadása, hiszen svéd és magyar di­ák gitározott, valamint az összes résztvevő éne­kelt. A svéd diákok kedvesen kalauzolták kül­földi társaikat, életre szóló barátságok szövőd­tek, amelyeket megörökített az a sok-sok fény­kép és videó, amely a csereprogramok helyszí­nein született. PROMÓCIÓ TANAM- Nevei festő-, szobrász­éi képzőművészek alkotásai rendkívüli kedvező áron Bőrszobrászok, porcelánfestők Tanévzáró szentmise NÓgrádsipek. Az idei tanévet záró szentmisét néhány napja Gencsi Zsolt Szeráf plébániai kor­mányzó mutatta be a helyi ke­resztény általános iskolában és óvodában. A hálaadáson gyer­mekek, szüleik, hozzátartozóik, a pedagógusok és az intézmény dolgozói vettek részt. A Te Deum után a községi falunapon színvo­nalas, kedves műsorral szóra­koztatták az egybegyűlteket, fel­léptek itt a borsosberényi és a cserhátsurányi keresztény isko­lások is. A nógrádsipeki önkor­mányzat a gyermeknapra aján­dékkal kedveskedett minden résztvevő gyermeknek. f \ \J |VJ LLJ

Next

/
Thumbnails
Contents