Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)
2013-03-22 / 67. szám
BELPOLITIKA Lebontják az egykori minisztériumot Budapest. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (jobbra) és Láng Zsolt, a II. kerület fideszes polgármestere az egykori Gazdasági Minisztérium Margit körúti épületének lebontásáról, az épületben tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. Az egykori irodaház bontása a most induló bel-budai beruházások része. MSZP: csúcson a magyar államadósság Az Orbán-kormány elveszítette az államadósság elleni harcot, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint az adósság korábban nem látott szintre emelkedett - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a szocialista Burány Sándor. Budapest. Az ÁKK szerdán tette közzé, hogy februárban 442 milliárddal, az év első két hónapjában összesen 910 milliárd forinttal nőtt a költségvetés bruttó adóssága, amely így 21 630 milliárd forintot tett ki múlt hónap végén. Burány Sándor hozzátette: ez több mint 200 milliárd forinttal meghaladja az eddigi rekordot, a 2011 novemberi értéket.- A GDP-arányos államadósság 80,5 százalék, ilyen magas legutóbb a válság alatt, 2009-ben volt. Most viszont nincs válság, az adósság mégis nő - mondta a honatya. Burány Sándor azt is mondta, a kormányoldal az általa hozott alaptörvényt sem tudja betartani, hiszen abba beiktatta, hogy nem vehető fel olyan kölcsön, amelynek következtében az államadósságnak a teljes hazai össztermékhez viszonyított aránya az előző évihez képest növekedne. Szerinte ezt csak jelentős, 2 százalék feletti gazdasági növekedés esetén lehetne elkerülni, erre azonban nincs esély, vagy újabb „radikális megszorítások” következhetnek a hiány leszorítása érdekében, amit a lakosság már nem viselne el. A szocialista politikus szerint a növekvő államadósság mellett sok más adat is mutatja a kormány gazdaságpolitikájának kudarcát: nő a cégfelszámolások száma, a költségvetést három éve szinte havonta módosítani kell, az üzemanyagok ára tartósan 400 forint felett van, a gazdaság recesszióba süllyedt, nincsenek beruházások, a magas infláció miatt tavaly csökkentek a reálkeresetek, és egyre több a szegény ember. ' PROMÓCIÓ Folyamatosan közzétehetik Budapest. A magyarországi lakcímmel rendelkezők választási feliratkozási kötelezettsége és a kampánycsend intézménye mellett megszűnne a közvéleménykutatási adatok közzétételének tilalma és a mozikban is be lehetne mutatni a politikai hirdetéseket az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának zárószavazás előtti módosító javaslata szerint. Ezt az Alkotmánybíróság (Ab) által részben alaptörvény-ellenesnek ítélt választási eljárási törvényhez nyújtották be csütörtökön. Az indítvány a Magyar- országon lakcímmel nem rendelkezők számára arra adna lehetőséget, hogy levélben, az ügyfélkapun vagy a választások hivatalos honlapján keresztül kérjék a központi névjegyzékbe való felvételüket a Nemzeti Választási Irodánál. Emellett az országos listát nem állító szervezetek esetében megszüntetné azt a korlátozást, hogy csak a közmédiában tehetnek közzé politikai hirdetést. Romák tízezreit... Hajdúböszörmény. A kormányváltás óta közel harminchétezer munkanélküli romát sikerült visszavezetni a munkaerőpiacra - mondta Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke csütörtökön egy hajdúböszörményi konferencián. Kifejtette, a kormánnyal közösen 2010-ben azt vállalták, hogy százezer munkanélküli cigányt vezetnek visz- sza a munkaerőpiacra. A szintén akkor vállalt tízezer érettségizett és ötezer diplomás roma képzésének teljesüléséhez tavaly intézményfenntartást is vállalt az önkormányzat. Farkas Flórián bejelentette: idén szeretnék egy felsőoktatási intézmény működtetését is átvenni. Ader: fontos érték az ivóvíz ember munkájára és szakértelmére van szükség. Áder János hangsúlyozta: biztosítani kell a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvizet, a szennyvíz tisztítását Magyarországon és a világ minden pontján. Áder János szerint ennek kapcsán olyan problémákat kell megoldaniuk a szakembereknek, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt még nem léteztek. Az élővizek gyógyszerterhelése viszonylag kis koncentrációjú, de a szennyvízben található gyógyszermaradványok óriási veszélyt jelentenek az élővilágra, a környezetre és az emberekre.- A korábbi technológiák nem alkalmasak arra, hogy ezeket a gyógyszerszármazékokat a szennyvízből teljesen kinyerjék, a Nyírségvíz által indított kutatási és fejlesztési program azonban fontos lépés annak érdekében, hogy ezt a kihívást is sikerüljön megoldani - hangsúlyozta Áder János. A felszín feletti és alatti vizek, valamint az ivóvíz fontosságára és értékeire hívta fel a figyelmet a víz világnapja alkalmából Áder János csütörtökön Nyíregyházán. Nyíregyháza. A köztársasági elnök a Nyírségvíz Zrt. telephelyén tett látogatását követő sajtó- tájékoztatón elmondta: a magyar emberek számára természetes, hogy otthonukban tiszta víz folyik a csapból, de a világ más részén élő, több mint kétmilliárd ember számára nemcsak a víz tisztasága, hanem a mennyisége is súlyos gondokat okoz. Magyarország jobb helyzetben van, az ország jó adottságokkal és megfelelő vízkészlettel rendelkezik, de ennek az értéknek a védelme érdekében rengeteg Áder János (balról a második) szabolcsi programja során Ibrányba is ellátogatott, és megtekintette a rendkívüli időjárásban megsérült áramhálózat helyreállításának munkálatait. | VlOÉKftmSZTtSI Minisztérium 9 Karancslapuito Község Tárcavezető a vidékfejlesztésről Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter látogat ei március 26-án, kedden a Karancs-vöigybe. A tárcavezető - a 17.45 órára meghirdetett sajtótájékoztatót követően - az okszerű vízgazdálkodásról, illetve a vidékfejlesztésről és annak jövőjéről tart előadást KarancslapAytön, a Park Művrtödési Házban. Az érdeklődök számira is ily® rendezvény házigazdája Somostól Tíbo^ a ltozség elsőszámú vezetője lesz, a moderátort szerepet pedig Baksa Sándor alpolgármester tölti majd be. A szervezés megkönnyítése érdekében kérjük részvételi 1 szándékát srtveácedjen visszajelezni Telefon: 06-32/447-447,06-32/547-031 E-makonltormajtyzatíhivatal@gmaiLcom kipohi@profinter.hu Somoskőí Tibor I