Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)

2013-03-22 / 67. szám

HIRDETÉS Hu ngarikum a herendi is A herendi porcelán­nal, a pálinkával és a törkölypálinkával bő­vül a hungarikumok listája - jelentette be Fazekas Sándor vidék- fejlesztési miniszter a Hungarikum Bizottság kihelyezett ülése után csütörtökön Herenden. A tárcavezető le­szögezte: mindegyik olyan komoly nemzeti értékünk, amire büszkék vagyunk. A pálinka nemzeti italunk, igazi magyar sajátosság, az elkészítés módja, a terme­lés, az ízvilág; része a ma­gyar hétköznapoknak és ünnepeknek egyaránt. Navracsics Tibor miniszter­elnök-helyettes úgy fogal­mazott: a herendi porcelán nem csupán kézműves ter­mék, hanem olyan kézmű­ves kultúra, ami nemzeti kinccsé válhatott. Budapest, Szöllősi Mátyás Vakság című versét egy VII. kerületi lépcsőházban, luhász Gyula Tiszai csönd című költeményét pedig egy villamos ablakára ragasztották ki. A költészet világnapja alkalmából Posztolj verset az utcára címmel a Facebookon hirdettek akciót. „Nem mondhatunk le a beke kereséséről” Barack Obama amerikai elnök csütörtökön Rámalláhban, Mahmúd Abbász palesztin el­nökkel tartott közös sajtótájékoztatóján kije­lentette: Amerika nem mondott le a béke ke­reséséről, a palesztinok megérdemlik a saját államot, a palesztin és az izraeli fiatalok pe­dig a jobb jövőt. Ráfltóiiáll Obama megismételte, hogy „nehéz ügy” a pa­lesztin-izraeli viszály rendezése, de Amerika „mélyen el­kötelezett” az önálló, területileg egységes és életképes pa­lesztin állam iránt. Abbász is síkraszállt a kétállami meg­oldás mellett, s közölte, hogy a palesztinok készek meg­valósítani vállalásaikat és kötelezettségeiket. A palesztin elnök hangsúlyozta a függetlenséghez, szabadsághoz és békéhez való jogukat, az 19ó7-es határvonalakkal, Jeru­zsálem fővárossal megszülető állam igényét.- A békét nem erőszakkal, megszállással, telepekkel, letartóztatásokkal és a menekültek jogainak megtaga­dásával lehet elérni - tette hozzá. Obama közel-keleti látogatásának második napján Rámalláhban Abbász elnökkel és Szálúm Fajjád minisz­terelnökkel tárgyalt, majd palesztin fiatalokkal találko­zott egy ifjúsági központban. Rámalláhban az izraeli Tí­zes Csatorna tv szerint a látogatás idejére, csütörtökre egy sem maradt a két napja kifüggesztett, Obamát áb­rázoló óriásposzterekből. AFegyTRetTgy tüntetés aíkal- mával az úttestre helyezték, majd sorrayonultak el raj-„. ta, vagyis az amerikai elnök arcán az autók - rövid he­zitálás után a Palesztin Hatóság egyik biztonságiakat szállító hivatalos járműve is. Egy másik ilyen posztert összefirkáltak, majd cipőkkel dobáltak, ami a muzulmán jelrendszerben a lehető legnagyobb tiszteletlenség jele. Ezeket a képsorokat az amerikai diplomácia képviselői is látták, ami nagyban magyarázza a rámalláhi köszön­tések hűvösségét. A himnuszok után üdvözlő beszédek nélkül vonultak tárgyalni az elnökök. A megbeszélések közben az elnöki hivatal falain kívül Obama-ellenes tün­tetések zajlottak. A két-háromszáz főnyi dühös és csaló­dott tömeg azt kiabálta: „Nem akarunk semmilyen bé­kés megoldást, csakis golyókat és rakétákat”, „Menj ha- za, ördög, nem akarunk amerikaiakat látni itt”. Az amerikai elnölfa rámalláhi tárgyalások előtt megte­kintettem Izrael Múzeumban a holt-tengeri tekercseket, s ezzel a diplomácia nyelvén megerősítette a reptéri beszé­dében már hangsúlyozott zsidó történeti-területi folytonos­ságot, Izrael egyik legfontosabb legitimációs alapját. — Megnyílt a Salgótarján belvárosában exkluzív környezetben várja vásárlóit a Tarjáni Műcsarnok.- Hatalmas választék- Igényes ajándékok- Neves festő-, szobrász- és képzőművészek alkotásai rendkívül kedvező áron ÉÉ? vm $er fgt mm Gödölle Mátyás, a kiállítás kurátora (balra) egy munkatársa segítségével a helyére teszi csütörtökön Csontváry Kosztka Tivadar 1899-ben festett, Traui tájkép naplemente idején című alkotá­sát a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tavaly decemberben rekordáron, 240 millió forintért értékesí­tett festmény a magángyűjtők birtokában lévő, XVIII-XIX. századi magyar festményeket bemutató, Von­zások és változások című kiállításon szerepel. Több tucat halálos áldozat- Bőrszobrászok, porcelánfestők gyönyörű munkái - Egyedi, kézzel készült termékek Nyitva tartás: H-P: 10:00-18:00 Sz: 9:00-13:00 3100 Salgótarján, Kassai Tel.: 32/418-190. A zord időjárás okozta természeti katasztrófák következtében az elmúlt három napban legkeve­sebb 24 ember meghalt, és csak egy településen 130 felett van a sérültek száma - jelentette a kínai központi televízió csütör­tökön. Peking. Fucsien, Csianghszi, Hunan, Kuangtung és Kujcsou tartományban a heves szélvihar­ok, villámlások és jégeső miatt összesen több mint másfél millió embert ért kár, 215 ezernek el kel­lett hagynia otthonát - jelentette a polgári ügyek minisztériuma. A Gyöngy-folyó torkolatánál találha­tó Tungkuan városban legalább kilenc ember meghalt, kettő sú­lyosan megsérült, több mint szá­zan részesültek elsősegélyben. Szemtanúk elmondása szerint to­jás nagyságú jégdarabok hullot­tak az égből. Az erős széllökésekkel és je­lentős csapadékkal kísért viha­rok súlyos károkat okoztak az épületekben, a járművekben és a termőföldeken, helyenként áramkimaradást idéztek elő. Volt olyan hely, ahol másodper­cenként 49 méteres szélerőssé­get mértek. A hirtelen jött nagy erejű szél szerdán felborított egy folyami kompot, aminek követ­keztében 11 ember meghalt, négy utast még keresnek - je­lentették a Fucsien tartomány­beli Nanping városból. A meteorológusok arra hívták fel a figyelmet, hogy az effajta viharok többnyire április és au­gusztus táján jelennek meg. A szakemberek szerint a rendkí­vüli időjárás elsősorban a déli országrészben még napokig fog tartani.

Next

/
Thumbnails
Contents