Nógrád Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-06 / 31. szám
2013. FEBRUÁR 6., SZERDA NOGRADIHÍP Áthidaló megoldás A községben működő fiókgyógyszertár jelenleg nem működik a salgótarjáni Szent Anna Patika bezárása miatt. A helyi önkormányzat tárgyalásokat folytat és keresi a lehetőséget a fiókpatika újbóli megnyitására, de az átmeneti időszakban is biztosítani szeretné a lakosság gyógyszerrel való ellátását. Ennek érdekében az orvosi rendelőkben összegyűjtik a recepteket, s a nem vényköteles gyógykészít- mények iránti igényeket. Az összegyűlt vényeket minden rendelési napon elviszik és lehetőség szerint még aznap házhoz szállítják a gyógyszereket. Bor-és süteményverseny A hagyományos bor- és süteményversenyt február 9-én szombaton 15 órától rendezik meg a helyi művelődési házban. Nevezni a helyszínen lehet édes-, sós süteményekkel valamint tortával, saját termésből vagy vásárolt szőlőből készített vörös-, illetve fehér borral. Az eseménnyel a Kultúrhá- zak éjjel-nappal című országos programhoz kapcsolódnak a szandaiak. IRDETÉS NP0RT.hu NÓGRÁD MEGYEI INFOPORTÁL Tűzvédelmi bizottság: cél a megelőzés (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. Berecz György tűzoltó alezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, egyben a Nógrád Megyei Tűzmegelőzési Bizottság elnöke elmondta: az elmúlt évben jelentős mértékben megnöve-kedett a tűzesetek száma mind országos szinten, mind szűkebb hazánkban. Nógrád megyére különösen jellemzőek a szabadtéri erdő- és vegetációtüzek, amelyek egyrészt nagy károkat okoznak a nemzetgazdaságnak, másrészt jelentős költségekkel és erőfeszítésekkel jár az eloltásuk. A megelőzést célzó intézkedésekkel a káresetek számának csökkenését kívánják elérni. Ebben komoly szerepet fog ellátni a közelmúltban - az Országos Tűzvédelmi Bizottság mintájára megalakult - testület. Célja, hogy tevékenységével felhívja a figyelmet a tűz elleni védekezés fontosságára, s a tűzmegelőzési feladatok ellátásának támogatásával javítsa szűkebb hazánk közbiztonságát Berecz György a Nógrád Megyei Tűzmegelőzési Bizottság társelnöki tisztére Beeső Zsoltot, a Nógrád megyei közgyűlés elnökét kérte fel. Az alakuló ülésen ismertették, majd elfogadták az ügyrendet és az idei munkatervet. A bizottság koordinációs testületében képviselteti magát többek közt a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a Nógrád Megyei Kormányhivatal több szakigazgatási szerve, a megyei tűzoltó szövetség, a polgárőrség, a mentőszolgálat és a Nógrád Megyei Hírlap is. Több volt ez. mint télűzd, vidám délután Í Folytatás az 1. oldalról.) 'ásztó. Az időseket Human Gáborné, a salgótarjáni Aranykor Idősek Otthona vezetője, Odlerné Tiszovszki Mária, intézményvezető, majd Sisáklmre, polgár- mester köszöntötte, ezt követte a jelmezesek egyéni, illetve csoportos, műsorszámokkal egybekötött bemutatkozása. Vendégek és vendéglátók ezután együtt uzsonnáztak - a terítékről természetesen a fánk sem hiányzott - majd élőzene mellett szórakoztak. HIRDETÉS *£•; PR66RAMAIÁNLÍ ti Salgótarján APOLLO MOZI Január 31-február 6.15.30 EGYESÜLT ÁLLATOK @ színes német animációs kalandfilm Január 31-február 6.17.15,20.00 40 ÉS ANNYI (§) színes amerikai fiimvígjáték 10ZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Február 18. 13.00 Szép Ernő Színház és a Csepp Színház előadásában Móricz Zsigmond: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG Szólójegy ára: 800 Ft. Február 19. 19. 00 DUMASZÍNHÁZ „Méd in Hungeráj” Hadházi László önálló estje Jegyár: 2500 Ft A jegypénztár nyitva tartása: hétköznapokon 12.00- 18.00 óra Február 6. 14.00 Pressley csoport 16.30 Ninjutsu 18.30 Pirosban a nőkért - Aerobic Február 8. KULTÜRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL Keleti mozgáskultúra és tea szertartás, modem tánc, versolvasás. Februáré. 18.00 Bujustu kai - harcművészeti edzés A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült Hétvégi olvasmányok avagy „Kultúra" szombaton í ?fs IBSgp Február 9-én, szombaton ismét több írást találhatnak olvasóink a kulturális, művészeti élet területéről. A közelmúltban nyílt meg a Bolyai János Gimnázium és Szak- középiskola Derkovits Gyula Gálé- riájában a XXIII. Salgótarjáni Zománcművészeti Alkotótelep kiállítása. A műhely munkájában részt vett tizenhat alkotó zománcképeit Földi Gergely festőművész mutatta be az iskolaközösségnek és a megnyitóünnepség vendégeinek. Az elmúlt napokban nem egy alkalommal lehetett látni a televízióban a „Palócia - Görbeország útjain” című filmet, amely elsősorban a természeti szépségekben is gazdag Nógrád megye irodalomtörténeti értékeire hívja fel a nézők figyelmét. Kalauznak dr. Praznovszky Mihály, a szé- csényi és a megyei múzeum egykori igazgatója, a Palócföld korábbi főszerkesztője, a Mikszáth Kálmán Társaság örökös elnöke vállalkozott. A salgótarjáni születésű irodalomtörténész régen nem él már a megyében, de változatlanuk erős szálak fűzik ide s nemcsak nagy szakértelemmel, de mély érzelmi kötődéssel is beszélt a megyében fellelhető emlékhelyek látnivalóiról. A „Névsorolvasás” című sorozatunkban folytatjuk a Zenthe Ferenc Színház tagjainak bemutatását. Ezúttal a jelenleg Kaposvárott színművészetet tanuló Mikecz Estilla mondja el, hogyan került a világot jelentő deszkákra. j