Nógrád Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-18 / 41. szám
MTI FOTÓ: ILLYÉS TIBOR 11 2 013. FEBRUÁR 18, HÉTFŐ SPORTTUKOR Szegedi győzelem, él a nyolcaddöntős remény KÉZILABDA Győri siker a Larvik otthonában Scottie Pippen, Horace Grant, majd Dennis Rodman vagy Toni Kukoc. Az eredmény: hat bajnoki aranygyűrű 1991-1993, illetve 1996-1998 között. A kétszeri triplázás között kimaradt két idényben Jordan visszavonult, és mérsékelt sikerű látogatást tett a baseball világában. A „Levegő Ura” pályafutása során igazi példakép lett, aki zsenialitásának és látványos játékának köszönhetően sosem látott népszerűséget hozott az NBA-nek. Megszámlálhatatlan díja közül legjelentősebbek természetesen az NBA-bajnoki címek, valamint, hogy ötször volt a liga legértékesebb játékosa (MVP), hatszor a döntőé is. Tizennégy alkalommal hívták meg az All-Star Gálára és 1984- ben Los Angelesban, illetve 1992-ben Barcelonában, a legendás Dream Team vezéreként olimpiai bajnoki címet szerzett. Kétszer nyert zsákolóbajnokságot, egyszer a mára már legendássá vált, büntetővolnalról való elugrásával. A szintén élő legendának számító Earvin „Magic” Johnson szerint Jordan minden idők legjobb sportolója, megelőzve még Muhammad Alit is. „Miatta olyan érzése volt az embernek, hogy ha csak egy napra is, de szeretne repülni” - mondta Johnson, a kosárlabda Hírességeinek Csarnokába ugyancsak beválasztott Larry Bird pedig így emlékezett vissza: „Cselezgetve jött felém a pályán, a szemembe nézett, és egyszerűen fogalmam sem volt, hogy mit fog csinálni.” Amikor 2009-ben hivatalosan is egyike lett a sportág halhatatlanjainak, tréfásan kijelentette, hogy 50 évesen ismét játszani fog, s egykori edzői és sok mai játékos meg van győződve róla, hogy Jordan tényleg képes lenne még most is pályára lépni és meccsenként legalább 10 pontot dobni az NBA-ben. A liga jelenlegi egyik legfényesebb csillaga, a tavaly a Miami Heattel bajnok LeBron James többször leszögezte: mindig is olyan szeretett volna lenni, mint Michael Jordan... Bár a napjainkban a Charlotte Bobcats tulajdonosaként ténykedő Jordan már 2003-ban visszavonult az aktív játéktól, a Nike cégnél ma is 20 tervező dolgozik az újabb Air Jordan cipőkön, amelyek évi több mint egymilliárd dolláros üzletet jelentenek. Az Egyesült Államokban az eladott kosarascipó'k 58 százalékát az ő neve miatt vásárolják meg a sportág szerelmesei. A Pick Szeged - jelentős részben első félidei fantasztikus védekezésének köszönhetően - nyert a vendég fehérorosz Dinamo Minszk ellen, ezzel életben tartotta nyolcaddöntőbe jutási reményeit a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Férfi BL, 9. (utolsó előtti) forduló, D csoport Pick Szeged - Dinamo Minszk (fehérorosz) 26-21 (12-5) A hazai csapat góldobói: Ancsin 7, Larholm 5/3, Zubai 3, Sulc 3, Buday 3/1, Vadkerti 2, Pribanic 2, Lasica 1. Az utolsó szalmaszálba kellett belekapaszkodnia a Szegednek a nyolcaddöntőbe jutás szempontjából, ennek megfelelően nagy lendülettel - és ami még fontosabb, nagyon jól - kezdett a szombati mérkőzésen. A fehéroroszok az első góljukat csak a 10. percben szerezték, de azután is gond volt a támadójátékukkal, illetve Mikler védett szenzációsan, így aztán a vendégek edzője 6-2- nél időt kért. A Szeged továbbra is extázisbán játszott, kettős emberhátrányban nem kapott gólt, a 20. percben pedig már 9-3-ra vezetett. A Dinamo újból időt kért, de ez sem segített. Az első találat, amelyet a minszkiektől nem Szevaljevics lőtt, a 27. percben esett. Mindent elárul a Ti- sza-partiak remekléséről, hogy az első félidőben csupán öt gólt kaptak. Ehhez Mikler 64 százalékos védési hatékonysággal járult hozzá. A szünetet követően rendezettebbé vált a Minszk játéka, ez arra volt elegendő, hogy innentől felváltva estek a találatok. A hazaiak egymást követő három gólját Ancsin szerezte, majd Larholm sikeres megmozdulásai következtek. Ahogy egy kicsit fellazult a KOSÁRLABDA. Michael Jordan, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) és a Chicago Bulls hatszoros bajnoka, és minden bizonnyal a világ valaha volt legjobb kosárlabdázója vasárnap ünnepelte ötvenedik születésnapját. Kevesen tud- j á k , hogy Jordan középiskolásként nem került be a kosárcsapatba az észak-karolinai Wilmingtonban, mivel akkor még csak 180 centis volt, majd az 1984-es NBA-drafton majdhogynem véletlenül került a Chicago Bullshoz, miután a Houston Rockets és a Portland TrailBlazers is választhatta volna, de mindkét csapat lemondott róla. Ehhez képest már az első profi szezonjában meccsenként 28,2-es pontátlagot produkált és pályafutása során kereken tízszer volt a liga legjobb dobója. Aztán Phil Jackson edzővel karöltve szépen felépítették a Bulls csapatát, olyan társakat állítva a legen- lás 23-as mez viselője mellé, mint f A piros mezes szegediek értékes győzelmet arattak a fehérorosz Minszk ellen hazai védelem, Skaliczki László vezetőedző időt kért (43. p: 19-13). Sulc kiállítása is jelezte, hogy kisebb hullámvölgybe kerültek a szegediek, ám Mikler lélektanilag fontos pillanatban büntetőt védett, majd Ancsin megint villant. Egyre feszültebb lett a hangulat, a bírók kiállításokkal próbálták megfékezni az indulatokat Az emberelőnyökből jobban jött ki a Minszk és az 55. percben felzárkózott 23-21-re. Sulc gólja jókor esett, Lasica pedig eldöntötte a két pont sorsát. A Szegeddel bő egy hét alatt nagyot fordult a világ: az előző fordulóban gyenge játékkal kikapott a rivális Schaffhausen otthonában, most pedig - ha a svájciak nem nyernek majd Zágrábban - a csoportkor zárásaként még egy berlini vereség is elég a továbbjutáshoz. További eredmények: Barcelona (spa- nyol)-Croatia Zagreb (horvát) 35-25 (19-10), Schaffhausen (svájci)-Füchse Berlin (német) 35-40. Az állás: 1. Barcelona 16 pont, 2. Berlin 14,3. Minszk 11, 4. Szeged 6, 5. Schaffhausen 4, 6. Zagreb 3 * ★ * A Győr a második félidőben bemutatott rendkívül hatékony védekezésének köszönhetően 24-18-ra nyert a Larvik otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének harmadik fordulójában. A két négypontos csapat csatájából győztesen kikerült magyar bajnok továbbra is egyedüliként százszázalékos a sorozatban. Női BL, középdöntő, I. csoport, 3. forduló: Larvik (norvég)............ Győri Audi ETOKC 18-24 (10-8) A magyar csapat gólszerzői: Rédei-Soós 6, Szepesi 4, Radicevic 3, Görbicz 3/3, Lekic 3, Löké 3, Korsós 1, Amorim 1. HIRDETÉS A találkozó elején mintha az öltözőben ragadt volna a magyar bajnok, ezt ki is használta a norvég sztárcsapat és egy 3-0-s rohammal kezdte az összecsapást. Az első győri gólra - amelyet Radicevic szerzett - csaknem hét percet kellett várni. A hazaiaknál támadásban Suhand, a kapuban pedig a 37 éves Leganger nyújtott kiemelkedő teljesítményt, így Ambros Martin 6-2-es hazai vezetésnél időt kért. A spanyol mester szavainak eredményeként sokkal összeszedettebben kezdett játszani a Győr. A folytatásban sok kiállítás és kemény védekezés jellemezte a játékot, a Győr a szünetig kétgólosra dolgozta le hátrányát (10-8). A fordulást követően mindkét gárda kissé kapkodva kezdett, de a Győr hamarabb rendezte sorait. Ennek, valamint Lunde fantasztikus védéseinek is köszönhetően előbb egyetlen gólra jött fel, majd nem sokkal később Amorim révén egyenlített (13-13). Rédei-Soós átlövésből szerzett vezető gólját követően már időt is kellett kérnie a norvégok vezetőedzőjének. A folytatásban kiváló kapusteljesítmények mellett fej fej mellett haladtak a csapatok, majd Szepesi egymást követő három találatával először vezetett három góllal a magyar csapat (17-20). Természetesen jött is a norvég időkérés, ám ezt követően Löké harcolt ki egy emberelőnyt, a két percet pedig 2- 0-ra nyerte a Győr, majd Szepesi gyors- indításból ejtett, s ezzel el is döntötte a találkozót. Ambros Martin játékosai .harmadik középdöntős meccsükön is 20 gól alatt tartották ellenfelüket. Az állás: 1. Győr 6 pont73 mérkőzés, 2. Larvik 4/3, 3. Podgorica 0/2 (35-47), 4. Randers 0/2 (37-50). 2013. február 4 - március 9. A SZÉF VÁSÁROLJ ES NYISD KI A A SZÉFET! A# 5 Hg 5 sssJj 500 000 Fi Vásárolj legalább 5 000 Ft értékben az Agria Park bármely üzletében és regisztrálj az információs pultnál! Ezután találj ki egy 5 számjegyű kódot és próbáld meg kinyitni, az *500 000 Ft értékű Agria Park vásárlási utalványt rejtő' SZÉFET! Részletes információ és szabályzat az információs pultnál és a weboldalon! agria parh ÉLMÉNY EGER SZIVÉBEN Ötvenéves a ..Levegő Ura” ■ A Chicago Bulls le- 1 I gendás 23-asa teg- V | nap ünnepelte 50. * születésnapját