Nógrád Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 278-300. szám)

2012-12-21 / 295. szám

Kína kész együttműködni Kína kész együtt­működni Dél-Korea új vezető­ivel és kiszélesíteni a kétolda­lú kapcsolatokat az egész ázsiai régió fejlődése és jólé­te érdekében - mondta csü­törtökön a kínai külügymi­nisztérium szóvivője. Hua Csun-jing hozzátette: Hu Csin-tao államfő már el­küldte gratulációját a szerdai dél-koreai elnökválasztást megnyerő Pák Gun-hjenek. A szóvivő megjegyezte: idén 20 éve, hogy a két ország fel­vette a diplomáciai kapcsola­tokat, Kína pedig hajlandó a kétoldalú együttműködés el­mélyítésére és kiszélesítésé­re. A Koreai-félsziget békéjé­nek és stabilitásának fenn­tartása az egész ázsiai régió fejlődéséhez és jólétéhez hoz­zájárul - hangsúlyozta Hua. Peking számos alkalommal bátorította arra Észak- és Dél- Koreát, hogy párbeszéddel és együttműködéssel javítsa a kétoldalú kapcsolatait, hogy a félsziget független és békés egyesülése megvalósulhas­son - mondta a szóvivő, hoz­zátéve: Északkelet-Ázsia bé­kéje és stabilitása nemcsak a régió, de az egész világ szá­mára fontos. A Hszinhua hír- ügynökség csütörtöki kom­mentárjában úgy fogalmaz: Pák elnöksége új lehetőséget jelent a kínai-dél-koreai kap­csolatok számára. Az írás megjegyzi: Pák folyékonyan beszél mandarinul (a kínai hivatalosan is használt Vál­tozata), elnöksége erősítheti a kétoldalú kommunikációt és mélyítheti a kölcsönös bi­zalmat. A Global Times a ko­reai elnökválasztással kap­csolatos cikkében azt írja: sajnálatos, hogy az előző szö­uli vezetés ideje alatt meg­romlottak a kínai-dél-koreai kapcsolatok. Paktól az várha­tó el, hogy mérsékelt irány­vonalat képvisel majd. A lap megjegyzi: ha Dél-Korea ko­molyan veszi a Pekinggel va­ló stratégiai partnerséget, puszta retorika helyett jószándékot és konkrét cse­lekvést kellene felmutatnia. A Global Times hosszú távon stabil kínai-koreai kapcsola­tokat valószínűsít, mondván, Peking tiszteletben tartja Szöult, az pedig érdekelt Kí­na felemelkedésében. Magyarország az ener­giabiztonság szempontjából a következő egy-két évben többet fog előrelépni, mint előtte évtizedeken keresztül - mondta a Mi­niszterelnökség külügyi és külgazdasági ál­lamtitkára csütörtökön telefonon az MTI- nek, miután Moszkvában tárgyalt a Gazprom vezérigazgatójával. Szijjártó Péter és Alekszej Miller átte­kintette a jelenleg folyó európai energeti­kai beruházásokat, különösen a Déli Áramlatot, hiszen az hozzájárul Magyaror­szág energiaellátási biztonságához. Megál­lapították egyúttal, hogy a Déli Áramlat földgázvezeték magyarországi megépíté­sének előkészítése nagyon jól áll. A kor­mány októberben kiemelt beruházássá mi­nősítette az építkezést, a pénzügyi tanács­adói tender már lezárult, az előzetes mű­szaki tervre vonatkozó tender kiírás alatt van, az előzetes környezetvédelmi enge­délykérelmeket benyújtották az illetékes hatóságokhoz, a Déli Áramlat magyaror­szági cégének szervezeti struktúrája pedig folyamatosan épül - sorolta az intézkedés­éket az államtitkár. A Déli Áramlat építését december 7-én - Vlagyimir Putyin orosz ál­lamfő jelenlétében - kezdték meg a dél- oroszországi, a Fekete-tenger partján fekvő Anapa közelében. A vezeték innen, Anapától indul, és Ukrajna kikerülésével a Fekete-tenger alatt, Bulgárián és Szerbián át Magyarországra, Szlovéniába és Olasz­országba szállít gázt. Szijjártó Péter szerint egyrészt éppen a Déli Áramlat földgázveze­ték megépülése miatt állítható, hogy a kö­vetkező egy-két évben jelentősen erősödik Magyarország energiabiztonsága, más­részt azért, mert már épül a magyar és a Vlagyimir Tyitov külügyminiszter-helyettes fogadja az oroszországi látogatáson tartózkodó Sziprtó Pétert, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárát Moszkvában, a Külügyminisztérium vendégházában szlovák gázvezetékrendszert összekötő interkonnektor - amely az észak-déli irá­nyú infrastrukturális fejlesztések közül az egyik legfontosabb -, és mert a közeljövő­ben magyar nemzeti tulajdonba kerül a gáztározók rendszere. Utóbbival kapcso­latban hozzátette, ez Magyarországon 6,1 milliárd köbméternyi tározókapacitást je­lent. Hangsúlyozta azt is, hogy Oroszor­szág ma Magyarország legjelentősebb ke­reskedelmi partnere az EU-n kívüli orszá­gok között. Az idei év első kilenc hónapjá­ban 8,5 milliárd dollárnyi kereskedelmi for­galom volt a két ország között - jelezte, rá­mutatva ugyanakkor, hogy még mindig vannak kihasználatlan lehetőségek a ma­gyar-orosz gazdasági együttműködésben. A külügyi és külgazdasági államtitkár Moszkvában tárgyalt Vlagyimir lyitov kül­ügyminiszter-helyettessel, Alekszandr Csernogorov mezőgazdasági miniszterhe­lyettessel és Anatolij Janovszkij energetikai miniszterhelyettessel is. Ezekről a megbe­szélésekről szólva elmondta: egyeztetése­ket folytatott azért, hogy a Wizz Air elindít­hassa közvetlen járatát a magyar és az orosz főváros között, és tárgyalt annak ér­dekében is, hogy az ázsiai áruk Európába juttatásában Magyarországnak kulcssze­repe legyen. A kormány az utóbbihoz szük­séges vasúti fejlesztési terveket folyama­tosan mérlegeli, ugyanis jelentősen lassít­ja az országon áthaladó vasúti teherszál­lítást az, hogy Magyarország vasúthálóza­ta Budapest-központú. Szó volt emellett a mezőgazdasági kapcsolatok erősítéséről is, elsősorban a szarvasmarha- és az ag- rártechnológia-export területén - zárta nyilatkozatát a politikus. Meleg ruhákat és ételt osztanak Budapest. Meleg téli ruhák­kal, ételosztással és egyéb ado­mányokkal támogatják a rászo­rulókat országszerte, a dagana­tos gyermekek gyógyulását se­gítő alapítvány jótékonysági koncertet rendez. Téli ruhákkal segít a hazánk­ban élő menekülteknek a Ma­gyar Vöröskereszt: Hajdú-Bi- har, Békés, Bács-Kiskun, Győr- Moson-Sopron, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Buda­pest, Pest és Fejér megye mene­külteket befogadó intézménye­ibe juttat el ruhaneműt Az or­szágos használtruha-adomány­ból több mint 900 külföldi ré­szesül, közöttük gyermekek is. A humanitárius szervezet emellett továbbította az Ameri­kai Egyesült Államok külügy­minisztériuma és a Budapesti Amerikai Nagykövetség által szervezett balatonlellei Toleran­cia tanítása az angolon keresz­tül elnevezésű nemzetközi gyermektábor lakói által a bics­kei gyerekeknek készített raj­zokat, színes krétákat, rajzesz­közöket. A Magyarországi Zsi­dó Hitközségek Szövetsége Ifjú­sági Csoportja összefogva a Ma­gyar Iszlám Közösséggel vasárnap alapvető élelmiszere­ket visznek le a nagy szegény­ségben élő, Borsod-Abaúj- Zemplén megyében a Hernád völgyében fekvő Vilmány köz­ségbe. Az ételeket a két szerve­zet önkéntesei osztják szét a rá­szorulók között Az Együtt a Da­ganatos Gyermekekért Alapít­vány szombaton tartja a Zenél­jünk a Gyermekekért című jó­tékonysági zenei estet a Barba Negra Music Club-ban. Az ese­ményen fellép Hrutka Róbert és Tompos Kátya Akusztik Duett, a Terasz zenekar, a Rovers zene­kar, Oláh Ibolya, a Hendrix Reload és a Balkán Fanatik. Bu­dapest Főváros Kormányhiva­tala gyűjtést rendezett munka­társai körében a Gennaro Verolino Iskola diákjainak tá­mogatására, a tervek szerint a befolyt adományból a lakástex­til-készítő képzéshez szükséges szövőszékeket és fonalakat vá­sárolnak. A kormányhivatal pártfogásába vett speciális isko­la sajátos nevelési igényű gyer­mekek oktatásáról, szakképzé­séről gondoskodik, diákotthoni bentlakásos lehetőséggel. Nőtt a fedyeggtéseiiZama Kijev. Az idén ugyan nem öltek meg hivatása miatt egy újságírót sem Uk­rajnában, viszont csaknem három­szorosára nőtt a sajtó és a média elle­ni fenyegetések száma az előző év­hez képest - áll abban a jelentésben, amelyet a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi szervezet ké­szített, s amelynek Ukrajnára vonat­kozó adatait csütörtökön hozta nyil­vánosságra a kijevi sajtó. „Míg 2011-ben 37 esetben gyako- foltak nyomást, vagy akadályozták az újságírókat munkájuk végzésé­ben, addig az idén már csaknem 100 esetről van tudomásunk” - közölte Okszana Romanyuk, a szervezet uk­rajnai képviselője. Hangsúlyozta, hogy ezek közül mindössze négy esetben indítottak a hatóságok hiva­tásgyakorlás akadályozása miatti el­járást. A Kommerszant-Ukrajina cí­mű lap emlékeztetett arra, hogy ősz­szel az 1+1 televízió egyik munka­társát súlyosan összeverték lakása előtt. Miközben kollégái meggyőző­dése szerint hivatása miatt érte őt a támadás, a rendőrség garázdaság bűntettében indított eljárást. Szerhij Burlakov, a belügyminisztérium saj­tóosztályának helyettes vezetője hozzátette, hogy az év eleje óta 142 olyan esetben indult eljárás, amely­nek áldozata újságíró volt. Ugyan­akkor szavai szerint az említett négy eset kivételével az újságírókkal szembeni bűncselekmények garáz­daság, rablótámadás vagy lopás ka­tegóriájába tartoznak. Romanyuk hozzáfűzte, hogy az idén eddig nem tapasztalt mértékben fordultak elő hackertámadások az internetes ki­adványok ellen. Október 28-án, a parlamenti választások napján pél­dául 10 internetes újság vált az olva­sók számára elérhetetlenné. Karácsonyi vásárlási csúcs Magyarországon, 2004-2011 A november-decemberi kiskereskedelmi forgalom alakulása (üzemanyag-forgalom nélkül) Forrás: KSH /MTVA Sajtó- és Fotóarchívum t MTI | M) | | wwwjnti.hu Kötelező az uniszex Brüsszel. A pénteken hatályba lépő új szabá­lyok szerint az Európai Unióban a biztosító tár­saságok nem állapíthatnak meg eltérő árakat a nők és a férfiak számára ugyanazon biztosí­tási termékre. Ennek megfelelően egyes ügyfél-kategóriák számára a biztosítások árai rövid távon nőhetnek vagy csők kenhetnek majd, ám idővel valószínűleg kiegyenlítőd­nek. A változás oka az az európai bírósági ítélet, amely szerint az Európai Unió Alapjogi Char­tájával és a nemek közötti egyenlőség­re vonatkozó uniós joganyagban foglalt uniszex árazás el­vével ellentétes az, hogy a nők és a férfiak pusztán nemük különbözősége miatt eltérő biztosítási díjakat fizessenek. „A nemek közöt­ti egyenlőség alapjog az Európai Unióban, és a Bíróság világossá tette, hogy ez a biztosítások árazására is vonatkozik” - jelentette ki Viviane Reding alelnök, az EU jogér­vényesülési, alapjogi biz­tosa. „A biztosítási ága­zatnak több mint egy éve volt arra, hogy fel­készüljön az uniszex árazásra, és az Európai Bizottság segítette a felké­szülést. A Bizottság nyo­mon követi majd, hogyan hajtják végre a biztosítók az új szabályokat a gya­korlatban” - tette hozzá. Egy belgiumi jogvitában, a Test-Achats-ügyben 2011. március 1-jén hozott ítéletében az Európai Unió Bírósága 2012. december 21- éig adott határidőt a biztosítóknak arra, hogy egyenlő bánásmódot alkalmazzanak a férfi és női egyéni ügyfelekkel szemben a biztosítási díjak és juttatások tekintetében.

Next

/
Thumbnails
Contents