Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)
2012-11-29 / 276. szám
Festészeti kiállítás Egynapos festészeti kiállítást és vásárt tartanak az összefogás jegyében 141 év -141 kép címmel a Magyar Képzőművészeti Egyetemen december 7-én. A képeket folyamatosan töltik fel az egyetem honlapjára. Budapest Kosa János, az egyetem festő tanszékének vezetője elmondta az MTI-nek, ; hogy a tanszék összes tanára, 18 művész és mind a 120 hallgatója, valamint a korábban náluk végzett festők, köztük maga a rektor, König Frigyes festőművész is adott képet a vásárra csakúgy, mint Bukta Imre, a neves képzőművész. Az egynapos kiállításon és vásáron befolyó összeget az egyetem számlájára utalják. A tanszékvezető felidézte, hogy amikor az egyetemtől váratlanul 65 millió forintot elvontak, egy emberként fogott össze az intézmény valamennyi tagja, tanárok és hallgatók egyaránt, a patinás intézmény megmentéséért. „Az egyetem a korábbi elvonások ellenére eddig jól gazdálkodott, ; nem volt adóssága, de most már a közüzemi számlák kifizetése is gondot okoz” - jegyezte meg. Az alkotások árát közösen alakítják ki a résztvevőkkel egy-két nappal az esemény előtt. Az első évesek munkái bizonyára kevesebbért adhatók el, mint például egy ötödévesé, de a régebbi hallgatók, galériához tartozó művészek képei drágábbáil lesznek. Figyelembe véve p jelenlegi műkereskedelmi mzonyoRat, most min** denütt alacsonyabbak az árak, így az egyetemen is olcsóbban lehet kortárs mester vagy „ta- nonc” festményhez jutni - ösz- szegezte Kosa János. Csúcsfotó Lima. Az eddigi legnagyobb felbontású, 16 gigapixeles fotón fedezhetik fel az érdeklődők az inka romváros, a Machu Picchu titkait 11 és fél órán át tartott a nagyfelbontású kép feltöltése az internetre. A kollázs megalkotója Jeff Cramer, a Rainforest Expeditions munkatársa, akinek a cége turistautakat szervez PeI ru természeti kincseihez, főként az Amazonas vidékére. Rémé1 nyei szerint a különleges fotó hatására jobban tudatosul az emberekben, hogy milyen veszélyeknek van kitéve ez a történelmi helyszín, amelyhez évente több millió turista látogat el. Vltézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója korabeli villamosok modelljeit nézi a Szabad a pálya című kiállítás megnyitóján Kiállítás nyílt a 125 éves budapesti villamosközlekedés bemutatására a Közlekedési Múzeumban szerdán. Az első villamos 1887. november 28-án, hétfőn délután fél háromkor indult el a Nyugati pályaudvar elől. A Nagykörúton közlekedő próbakocsi emlékét „egy pillanatfelvétellel szeretnénk feleleveníteni, ezért eredeti tárgyakkal, tablókkal és eddig nem látott fotókkal illusztrált, igen részletes villamos-történeti látnivalókat tárunk a látogatók elé” - mondta el az MTI- nek Merczi Miklós muzeológus, a kiállítás rendezője. Két évvel később, 1889-ben már állandó villamosközlekedés volt a fővárosban. Az ezt reprezentáló, működő modell a kiállítás után a múzeum terepasztalán közlekedik - tette hozzá. A mostani bemutató szervesen kapcsolódik a Szabad a pálya című, a dualizmus technikatörténetét bemutató kiállításhoz - ismertette Merczi Miklós. A tárlat egyik legérdekesebb látnivalója a Zipernowsky Károly által 1890-ben kifejlesztett egysínű, alsóvezetékes modell, amelyet a szűk, belvárosi utcákban történő közlekedésre szántak. A szerelvényt a Ganz gyárban készítették. Mivel a működőképessé felújított jármű nagyon értékes, ezért csak alkalmanként, előre meghirdetett időpontokban lehet majd megtekinteni. Folyamatosan látható viszont a róla készült filmfelvétel - jegyezte meg a szakember. 15 év fegyházbüntetés Területfejlesztési koncepció ; Zalaegerszeg. A Zala Megyei ! Közgyűlés társadalmi egyeztetést követően, a javaslatok figyelembe vételével átdolgozva ; szerdán elfogadta a megye terü- ; letfejlesztési koncepcióját, I amely a gyógy- és egészségturizmusra, valamint a megújuló energiákra épít. Manninger Jenő (Fidesz-KDNP), a megyegyűlés elnöke kiemelte, hogy az : előzetes információk szerint a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó uniós támogatási stratégiában kiemelten szerepelnek majd a hálózati programokra, térségi programokra fordítható források. Fontos szerep jut a kutatás-fejlesztés és az innováció erősítésére, a kömye- ; zetvédelemre, a fenntartható közlekedésre, a foglalkoztatás előmozdítására, a kis- és közepes vállalkozások, illetve a mezőgazdaság versenyképességé- ; nek javítására. Utalt arra, hogy ; Zala megye helyzetelemzéséből kiderül: a gazdasági válság a magyarországi átlagnál is jobban sújtotta a megyét. Az aprófalvas szerkezeten túl hátrány, hogy nincsenek nagyvárosok, s ezt elsősorban a két megyei jogú város szorosabb együttműködésével kellene ellensúlyozni. Részben hiányosak a közlekedési kapcsolatok, de így is jelentős a megye logisztikai szerepe. Manninger Jenő hang- : súlyozta, hogy a jövőbeni fejlesztések alapja a Zöld Zala i program lehet, vagyis a természet adta előnyöket kell ezután is megőrizni és kihasználni. Za- ; Iának a gyógy- és egészségtu- ; rizmus, a megújuló energiater- | melés és iparának fejlesztésé- ! vei, valamint az energiahatékonyság javításával van előrelé- pési lehetősége. Kölcsönös kiadatási egyezmény ; Zágráb. Kölcsönös kiadatási I egyezményt kötött egymással I Horvátország és Bosznia-Hercegovina; a megállapodást a horvát és a bosnyák kormány ; igazságügyi miniszterei írták | alá szerdán Zágrábban. Ennek ! értelmében a két szomszédos állam hatóságai kiadják egy- : másnak azokat a horvát, illetve j bosnyák állampolgárokat, akik ellen igazságügyi eljárás folyik, illetve akiket a kiadatást kérő államban szervezett bűnözés, korrupció, pénzmosás és egyéb bűncselekmény miatt elítéltek. Tizenöt év, fegyházban letöltendő büntetésre ítélte szerdán a moszkvai városi bíróság azt a da- gesztáni férfit, aki 2011. január elsején társaival a Vörös téren akart robbantásos merényletet végrehajtani. Moszkva. Iljasz Szaidov lesütött fejjel, arcát a fotósok elől eltakarva hallgatta az ítélet kihirdetését - számolt be az Eho Moszkvi rádió a nagy visszhangot kiváltó esetről. A férfi ügyvédje elmondta, védence „megbánta tettét”, és „szégyelli”. Szaidov az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi Dagesztáni Köztársaságból származik, korábban egy lázadó csoport fegyverese volt. A férfi együttműködött a nyomozó hatóságokkal. Valamennyi bűntársáról és a csoport vezetőiről is adatokkal szolgált, valamint a vizsgálók számára addig ismeretlen terrortámadások tervéről is beszámolt. A dagesztáni terrorista büntetését a vádalkunak köszönhetően csökkentették a kiszabható életfogytiglani szabadságvesztésről 15 év fegy- házra. Szabadulása után további két évig korlátozzák majd mozgását. Az ügyész és az ügyvéd is elégedett volt az ítélettel. Iljasz Szaidovot egy sor terror- cselekményben és gyilkosságban való részvétellel vádolták, közöttük a 2010. december 31- én éjszakára a moszkvai Vörös térre tervezett robbantás előkészítésével. Ő volt az egyike azoknak, akik az orosz fővárosba szállították a robbanószer egy részét. Csak a véletlenen múlt, hogy a terrorakció meghiúsult. Az egyik pokolgép ugyanis működésbe lépett abban a szállodában, ahol az akcióra készülő két öngyilkos merénylő, két fiatal dagesztáni nő lakott. Egyikük meghalt a robbanásban. Ezután egy terrorelhárító műveletben a rendőrség az akció több résztvevőjét megölte, az életben maradtak közül négy embert korábban elítéltek, de a lázadócsoport többi tagjait még keresik. Budapest. Bede-Fazekas Szabolcs Bruckner Szigfrid szerepében játszik Lázár Ervin A kisfiú meg az oroszlánok című mesejátékának fotóspróbáján a budapesti Magyar Színházban 2012. november 28- án. A darabot Bal József rendezésében 2012. december 1-jén mutatják be.