Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)
2012-11-27 / 274. szám
Mennyivel emelkedik a minimálbér? A minimálbér összege Magyarországon, 2000*2012 Az adott év január 1-jén érvényes minimálbérek (Ft/hó) *” — , W JV WH— ijg, ÉL Äs if I ftfcf § I / *J/V Í 100000 ► é*Fotö*rchívufn/lf7! | ©MTI ' <• / Újabb halottak Peking. Huszonháromra nőtt a hétvégi délnyugat-kínai bányaszerencsétlenség áldozatainak száma; a mentők a föld alatt rekedt valamennyi bányász holttestét felszínre hozták. A sújtólégrobbanást követően 18 halottról érkezett jelentés, a kétnapos kutatás eredményeképpen számuk öttel nőtt. A szombat reggeli sújtólégrobbanást öten élték túl, egyikük még válságos állapotban van.A tragédia okának kiderítésére a nyomozást megkezdték, a kezdeti eredmények szerint a balesetet gondatlanság, a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyása okozta. Az állami munkabiztonsági felügyelet vizsgálatának megkezdése után a legutóbbi balesetben érintett bányavállalat elnökét, vezérigazgatóját és főmérnökét leváltották, a helyettes vezérigazgató lemondott. A Liupansuj városhoz tartozó szénbányát 2006-ban nyitották meg, és éves kitermelése elérte a négymillió tonnát. Tartaléka becslések szerint 1,3 milliárd tonna. Kujcsou tartomány kormányzóhelyettese, Szun Kuo-csiang súlyosnak nevezte az állami tulajdonú bányák biztonsági helyzetét, s mint mondta, a balesetek nagyobb része ezekben, s nem a magántulajdonban lévőkben következik be. A régióban és országosan is az iparágat érintő újabb ellenőrzéseket rendeltek el. A kormány szombati körlevele szerint a biztonsági szabványokat el nem érő bányákat tilos újra nyitni, a szabályszegőket súlyos büntetéssel fenyegetik. Október közepén kiadott hivatalos adatok szerint az idén 1146 ember halt meg bányabalesetek következtében, 4ó,5 százalékuk illegálisan működtetett bányákban. Az idén 625 kisebb bánya bezárását irányozták elő Kínában. Csökkenő bér Zágráb. Horvátországban éves szinten mintegy 100 millió kunát takaríthat meg a kormány a vezetői bérek összehangolásával az állami ügynökségekben és intézményekben. A kormány több olyan döntést is hozott, amelyekkel egységes szorzók alapján kívánja meghatározni az állami intézmények, ügynökségek dolgozóinak, főleg vezetőinek a fizetését. Ennek eredményeként eddig mintegy harminc állami intézmény vezetőjének csökkentették a fizetését. A vasútbiztonsági igazgatóság vezetőjének havi fizetése nettó 15 ezer helyett 10 500 kuna (393 ezer forint) lesz, a tengeri kompjáratokat felügyelő ügynökség vezetőjének szintén 10 ezer kuna jár az eddigi mintegy 16 ezer helyett, de kevesebbet kapnak a többi állami ügynökségek és intézmények vezetői, valamint helyetteseik is. A közigazgatási minisztérium ösz- szesen 173 intézményben végzett revíziót. HIRDETÉS Budapest A munkaadók maximum 2,6 százalékkal emelnék a minimálbért és a szakmunkás bérminimumot 2013-ban, a szak- szervezeti oldal viszont legalább a várható infláció mértékével történő növelést szeretne. Hétfőn ülésezett a Verseny- szféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), amelyen a jövő évi bérekről cseréltek véleményt az oldalak. Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke elmondta: a munkaadók minkét kötelező bérelemnél maximum 2,6 százalékos emelést tartanának elfogadhatónak, és ezen álláspontjukat ismertették a hétfői ülésen. A jelenleg 93 000 forintos minimálbérnél ez 95 418 forintos bért, a szakmunkás bérminimumnál - amely jelenleg 108 ezer forint - 110 808 forintos 2013-as bért jelentene. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára elmondta: miután a parlament elfogadta a jövő évi adó- és cafetéria szabályokat, a perem- feltételekről szóló vita befejeződött, immár adott az az adókörnyezet, amelybe be kell illeszteni a bértárgyalásokat. A főtitkár kifejtette: a munkaadók szerint közgazdaságilag továbbra sem indokolt a béremelés, ugyanakkor mindenképpen szeretnének megállapodni a szakszervezetekkel, ezért egy minimális elmozdulásra lehetőséget látnak. Ez egy szerény mértékű, de érzékelhető emelés lenne - fogalmazott Dávid Ferenc. A VOSZ javasolni fogja, hogy a megállapodásba foglalják bele, hogy a munkaadók tárgyalási kötelezettséget vállalnak a bérrel kapcsolatban. Ennek keretében 2013-ban 5-6 hónap után - vaBudapest. A Szlovákiai Magyarok Kerékasztalának (SZMK) szóvivője szerint élhetőbb Szlovákiát kell teremteni, mert az országban a feltételek jelenleg nem ideálisak ahhoz, hogy egy kisebbség megvalósíthassa önmagát, anélkül, hogy ebből bármilyen hátránya származna. Tokár Géza A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala: dialógus a kisebbségekről a kisebbségekért című rendezvényen hétfőn, a Magyar Külügyi Intézetben azt mondta, ennek a célnak az eléréséhez fontos eszköz a nyomásgyakorlás, vagyis például a pártokon számon kell kérni az etnikai vonatkozású ígéreteket. A szóvivő a kisebbségi nyelv- használattal kapcsolatban kifejgyis körülbelül a jövő év nyarán - ismét leülnének a szakszervezetekkel és a kormánnyal, és egy hiteles, gyors értékelést készítenének a gazdasági helyzetről. Ha itt pozitív elmozdulást látnak, akkor a bérekben további előrelépés lehet munkavállalói szempontból - ismertette. Zs. Szőke Zoltán ehhez hozzátette: indítványozták, hogy a bérmegállapodásban ajánlják a munkaadók figyelmébe, az Er- zsébet-utalványból jövőre a jelenlegi havi ötezerrel szemben nyolcezer forint adható kedvezményesen. Felmerült az is, hogy a nagyon bérérzékeny ágazatokra a munkahelyek megtartása érdekében ágazati minimálbért vezetnének be, és javasolnák a jobb helyzetben lévő munkatette, ha elvileg van is lehetőség a nyelvhasználatra, nem biztos, hogy a valóságban is lehet ezzel élni. Gyakran következetlenül alkalmazzák az erre vonatkozó szabályokat - tette hozzá. A magyar közösség elöregedését illetően úgy fogalmazott, meg kell állítani a közösség létszámának csökkenését, ehhez a népszámlálási eredményeket ki kell értékelni és ezek alapján stratégiát kell készíteni. Öllös László, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke az SZMK, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Híd-Most által szeptemberben aláírt kisebbségi minimumról azt mondta, ez egy alapdokumentum, egy elveket tartalmazó közös nyilatadóknak, hogy ha megtehetik ne csak a törvényben meghatározott kötelező bért adják, hanem annál többet. A tárgyalások jövő hétfőn folytatódnak. Zs. Szőke Zoltán szerint, ha jövő hétfőn nem tesz megállapodás, akkor a kormány határozza majd meg a minimálbért. Pataky Péter, a Magyar Szak- szervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke elmondta, a korábbi javaslatuk, hogy a kormány az adórendszer oldaláról támogassa a bérek emelését tárgytalan, mivel már elfogadták a jövő évi adótörvényeket. Az MSZOSZ elnöke nem optimista a megállapodás lehetőségével kapcsolatban. Hangsúlyozta: a szakszervezeti oldal továbbra is legalább az infláció kozat, amely szakmailag védhető minimális feltételrendszert fogalmaz meg. A cél az, hogy teljes mértékben megvalósítsák az ott leírt feltételeket, és ehhez Magyarország támogatására is szükség van - tette hozzá. Hangsúlyozta, 1989 óta nem sikerült annyira kiszorítani a szlovákiai közbeszédből a magyaroknak fontos témákat, mint az elmúlt három évben. Elterjedt ugyanis az a vélekedés, hogy ezekkel csak a feszültséget gerjesztik, ezért nem kell annyit beszélni róluk, pedig a probléma szőnyeg alá söprése nem megoldás - mutatott rá. Kiemelte, az SZMK mindenesetre nem lesz politikai párt, nem akarja felváltani a jelenlegi pártokat. mértékével történő béremelést szeretne, ezen mérték alatt nincs megállapodás. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke azt mondta: a kormány ígéretet tett arra, hogy megvizsgálja, milyen hatással lenne egy infláció mértékű béremelés az 5 munkavállalónál kevesebbet foglalkoztató vállalkozásokra, és az önfoglalkoztatókra. A Munkástanácsok szerint a bérpótlékok miatti, átlagosan 10-15 százalékos jövedelemkiesést is rendezni kell - mondta az elnök. Hangsúlyozta: a versenyszférában működő cégek az utóbbi években megtakarítottak annyit, hogy egy infláció mértékű béremelést kigazdálkodható lenne. Orosz Örs, az SZMK ügyvivője kifejtette, hogy a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala nyitott, független, önkéntes és informális intézmény, a szlovákiai magyar szervezetek egyeztető fóruma. Munkájában részt vehet minden olyan kulturális, szakmai, önkormányzati, állami és civil szervezet, amelyet Szlovákiában jegyeztek be, ott is működik, tevékenysége országos vagy regionális hatáskörű, és a szlovákiai magyar közösség érdekében dolgozik - közölte. Mint mondta, a 2009-ben megalakult szervezetnek jelenleg 105 tagja van. Eddigi legnagyobb eredményük a jogsegélyszolgálat létrehozása - jegyezte meg. Tűnő nyereség Budapest. A Magyarországon működő biztosítók a harmadik negyedévben 1,7 milliárd forint nyereséget értek el, de a negyedik negyedévben eltűnik a nyereségük, amely a különadó nélkül szeptembervégén 8,3 milliárd forintot tett volna ki - az adatok a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) honlapján, a biztosítókról szóló gyorsjelentésben olvashatók. A harmadik negyedévet az életbiztosítások gyorsuló ütemű visszaesése, míg a nem életbiztosítások enyhe emelkedése jellemezte. A befektetési egységhez kötött (unit linked) életbiztosításoknál volt a legdrasztikusabb a visszaesés. A negyedéves 12,5 milliárd forintos díjbevételhez 18,5 milliárd forint kifizetés társult. Az e biztosításokban felhalmozott megtakarítás viszont nem csökkent, mivel a hozam 21 milliárd forinttal, 920 milliárdra emelte a megtakarításokat A nem életbiztosítások száma az első negyedévben érte el a mélypontot, 9,19 millió darabbal. A harmadik negyedév végén viszont már 9,26 millió volt a szerződések száma. A jelentés szerint már nem csak a járműbiztosítások növelték a darabszámot, hanem enyhe növekedés volt megfigyelhető az egyéb nem életbiztosításoknál (lakás-, baleset-, poggyászbiztosítás, stb.) is. Néptáncklub'" Ropás!' névvel néptáncklubot indít a Rovás kassai magyar művészeti egyesület. Az első táncestet november 29-én tartják - derült ki a művészeti egyesület közleményéből. Néptánc- és népzenerajongók mellett azokat is várják a Rovás Akadémia épületébe, akik most szeretnének elkezdeni táncolni. Kísérleti jelleggel havonta egy alkalommal, kedden vagy csütörtökön, a tervek szerint este héttől legalább két órán át tart majd a program. A szervezők oktatók jelentkezését is várják, és elgondolásuk szerint a táncesteken mindig egy-egy tájegység táncát „nyúznák” mindaddig, amíg meg nem tanulják azok is, akik még nem rendelkeznek kellő tudással. Pótmama Szoesi Magukra hagyott tig- riskölyköket fogadott örökbe egy juhászkutya Oroszországban. A három kis tigris Szoesi állatkertjében született, ám anyjuk magukra hagyta őket. Olymp, Dar és Tallim táplálását tigris pótmama helyett ebdajkával oldották meg, akit ellenségesen fogadott a tigristrió: fújtak rá, karmaikat meresztget- ték, ám a kutya türelmesen viszonyult hozzájuk, és a kölykök hamarosan megszokták őt T Élhetőbb Szlovákiát akarnak KÖTELEZŐ AGRÁRKAMARAI REGISZTRÁCIÓ! REGISZTRÁCIÓS FELÜLET: www.agrarkamara.hu MÁR CSAK 4 NAP! Csak érvényes regisztrációval vehet részt az agrárkamarai választásokon! Az agrárkamarai törvény alapján a 2013. februári országos kamarai választásokkal megalakul az új nemzett agrár-, élelmiszer- és vidékfejlesztési kamara. Minden hazai agrártermelő és élelmiszer-feldolgozó, köztük valamennyi egyéni vállalkozó és őstermelő is alanyi jogon tagjává válik az új köztestületnek. A leendő tagok a törvény alapján 2012. november 30-ig kötelesek bejelentkezni az Agrárkamara honlapján keresztül, és megfizetni az 5.000 Ft-os egyszeri nyilvántartásba vételi dijat. FIGYELEM; a határidő a kamarai választásokon való részvételre nézve jogvesztő! További információ: 06-30/758-0794 HATÁRIDŐ: NOVEMBER 30. t GAZDÁLKODÓK, ÉLELMISZER-ELŐÁLLÍTÓK FIGYELEM: UJ NEMZETI AGRÁRKAMARA A regisztrációhoz ingyenes segítséget nyújt országszerte a 200 agrárkamarai tanácsadó (elérhetőségek: umvp.agrarkamara.hu) és az országos falugazdász hálózat is. A KAMARA KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATA: 06-80-911-078 Izóld számi, itt.regisztracio@agrarkamara.hu. ( I A