Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)
2012-11-27 / 274. szám
FOTÓ: MINISZTERELNÖKSÉG/BURGER BARNA 5 BE LPOLITIKA 2012. NOVEMBER 27., KEDD Szükség van az átalakulásra Orbán Viktor miniszterelnök és Janez Jansa szlovén kormányfő aláírták az államhatáron átvezető közúti kapcsolatok fejlesztéséről szóló keretmegállapodást Ljubljana. A miniszterelnök szerint egész Magyarország érzi, hogy szükség van a teljes átalakulásra, így az ahhoz szükséges társadalmi nyugalom fennmaradt, nincsenek az országban nagy kormányellenes megmozdulások és sztrájkok. Orbán Viktor ezt ljubljanai tájékoztatóján mondta, miután megbeszélést folytatott Janez Jansa szlovén kormányfővel, aki fontosnak nevezte az egymás országaiban élő szlovén, illetve magyar nemzetiségek identitásának megőrzését. A magyar kormány igyekszik minél versenyképesebbé tenni az országot mfuköztren-azon— ban egy nagy adóssághegy alól is ki kdfrSff^áfSffia - mondta5" Magyarország helyzetét értékelve a miniszterelnök, hangsúlyozva: a kabinet tudja, hogy nem minden lépése hibátlan, de „az egész ország érzi, egy olyan nagy munkában vagyunk, amelyet, ha már belevágtunk, mindenképpen érdemes végigcsinálnunk”. Ezért fontos, hogy Magyarországon ma nincsenek nagy kormányellenes megmozdulások és nagy sztrájkok - hangsúlyozta. Szólt arról is, hogy Magyarország termelési központtá akar válni, iparpolitikájának alapelve ezért úgy szól: olcsóbban termelni és rugalmasabbnak lenni. Az egynapos szlovéniai láto- gatásorftartózkodó magyar kormányfő megerősítette egyúttal azt az álláspontját, amely szerint értelmetlenek és kudarcra vannak ítélve azok a kísérletek, amelyeket ma Európában azért folytatnak, hogy megvédjék a válság előtt felépített gazdaságitársadalmi rendszert. A baj ugyanis sokkal nagyobb annál, mint azt gondolni szokás - vélekedett, jelezve, hogy Magyarországon ezért nem is strukturális reform, hanem - egy bizonyos vízió szerint és politikai kompromisszumok nélkül - teljes megújulás és átszervezés zajlik. A szlovén-magyar kapcsolatokat konfliktusmentesnek, a szlovén gazdaságot pedig - még ha Magyarországgal és az egész európai gazdasággal együtt nehéz iiWKet is él át - sikertörtértWhek nevezte a komám fő.'Kitérrntta i^troly bepótolnak egy éfmkeí ezelőtti, ám késedelmet szenvedett megállapodást, amely két, szlovénok lakta magyarországi település közötti útszakasz megépítéséről szól. Éppen hétfőn hirdetnek eredményt az építkezést érintő közbeszerzési eljárásban, az út pedig 2013-ban megépül - tájékoztatott. Hozzátette azt is, hogy a szlovén és magyar határ menti települések között is szeretnének több, közúti kapcsolatot biztosító átkelőt létesíteni. A kisebbségek kérdéséről Orbán Viktor közölte: Magyarország büszke tizenhárom nyilvántartott kisebbségére, ez ugyanis színesebbé teszi az életet, növeli Magyarország értékét, a kormány pedig minden segítséget megad a nemzetiségek kultúrájának, nyelvének megőrzésére. Janez Jansa szlovén miniszter- elnök gyümölcsözőnek nevezte a szlovén-magyar kapcsolatokat, külön kiemelve a Szlovéniában élő magyar és a Magyarországon élő szlovén kisebbségek helyzetét mint a hétfői tárgyalások egyik fő témáját, majd úgy fogalmazott: nagyon fontos, hogy a nemzetiségek megőrizzék identitásukat. Üdvözölte egyúttal, hogy megépül az említett, szlovénok lakta két magyarországi települést összekötő út, az ugyanis hozzájárulhat az életkörülmények javításához. A politikus szólt arról is, hogy Magyar- ország fontos gazdasági partnere Szlovéniának, e kapcsolat fokozása pedig kölcsönös érdek. JaiTez 'Jansa elmondta rov^rtí- bá, hogy Magyarországhoz ha- sonloaTrSzlovénia is támogaifaa Nyugat-Balkán európai uniós integrációját. Jobbik: moratóriumod;! Budapest. A Jobbik azt követeli, hogy a devizahitelek felvételi árfolyamon történő forintosításáig hirdessen a kormány teljes körű kilakol- tatási és „hitelmoratóriumot”, hogy ne kerülhessenek emberek az utcára és ne nőjön kezelhetetlen szintre a hitelek mennyisége - jelentette ki Z. Kárpát Dániel ország- gyűlési képviselő. Az ellenzéki politikus frakciótársával, Gaudi-Nagy Tamással együtt hétfőn megjelent egy újpesti helyszínen, ahol néhány nappal a kilakoltatási moratórium bevezetése előtt egy kerekesszékes asszonyt próbáltak meg eltávolítani a lakásából. Z. Kárpát Dániel arcátlanságnak nevezte, hogy a kormány ígéretével szemben - miszerint senkit nem hagynak az út szélén - az ilyen rászoruló emberek kilakoltatásáról sem tesznek le a végrehajtók és a bankok. Hangsúlyozta: megpróbáltak egyeztetni a helyszínen a lakó és a végrehajtók között, de ez nem járt sikerrel és utóbbiak nem álltak el a kilakoltatástól. A kormányszóvivő múlt pénteken jelentette be, hogy december elsejétől ismét életbe lép a kilakoltatási moratórium. Schiffer a frakcióvezető Budapest Schiffer Andrást választotta vezetőjévé az LMP parlamenti képviselőcsoportja hétfőn. A két frakcióvezető-helyettes személyéről a tervek szerint csak később döntenek. Schiffer András, aki az LMP 201Oes parlamentbejutásától egészen 2012 januári lemondásáig már betöltötte ezt a posztot, a zárt ülés után nem mondta meg, hogy pontosan hányán szavaztak rá a titkos voksoláson. A tisztségért egyedüli jelöltként induló politikus közölte: ő nem szavazott önmagára és tudomása szerint csak egyvalaki voksolt ellene. Az ellenzéki pártnak azért kellett új frakcióvezetőt választania, mert miután az LMP kongresz- szusa elutasította a csatlakozást az Együtt 2014-hez, Jávor Benedek - valamint háromból két helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely - lemondott. Kopjafa Körösinek Oardzsdntg. A hivataioSTStoga- táson Indiában tartózkodó Kövér László házelnök KőrösrCsoma Sándor emlékére kopjafát állított Dardzsilingben, ahol bejelentették; hogy á téfriétobé Vezető utat, a város egyik főutcáját, Körösi Csoma’SáSdórröl'rfévezik el. Kövér László kedden Újdelhiben folytatja látogatását. mar havi Több csatorna több szórakozás! r Műholdas TV-csomaaok 990 <>... Rendelje meg most! 06-40/150-150 hu.upcdirect.com hivatalos forgalmazók upc direct A jő dolgok az égbő! jönnek 1A Direct Light csomag esetében a 990 Ft-os havidíjat a UPC Direct szolgáltatója a beüzemeléstőlszámított első 6 hónapban biztosítja, majd a beüzemelést követő 7. hónaptól a csomag havldíja 1190 Ft/hó20l4. február 5-fg vállalt hűségnyilatkozat aláírásával. ^Az átvállalt beüzemelés új előfizetők számára Direct+ vagy SuperPak csomagok megrendelése esetén vehető igénybe. A tájékoztatás nem teljes Körű. Az árak bruttó árak. Az akció visszavonásig tart Teljes körű tájékoztatás, megrendelés: hivatalos forgalmazók, 06-40/150-150, hu.upcdirect.com. A UPC Direct, a UPC DTH S.á r.l., 2, rue Peternelchen, 1-2370, Howald, Luxembourg hivatalos védjegye, amely a B87905. szám alatt került bejegyzésre a „Registre Commerce et des Soclétés du Grand-Duche de Luxembourg’'-nál. További módosítások Budapest A hétfőre tervezett végszavazása előtt tovább módosulhat a választási eljárásról szóló előterjesztés: a parlament alkotmányügyi bizottsága támogatta azokat a fldeszes zárószavazás előtti módosító javaslatokat, amelyek például mégsem tiltanák a pártok internetes hirdetéseit és nem köteleznék a jegyzőket, hogy felkeressék a választópolgárokat a regisztrációról való tájékoztatás ügyében. A testület kormánypárti többsége támogatta a választási eljárási törvényjavaslatot több frakciótársával együtt jegyző fideszes Lázár János azon módosító indítványát, amely szerint a jegyzőknek a választások előtti évben mégsem kell majd szeptember 1. és december 31. között felkeresniük lakcímükön a választópolgárokat azért, hogy tájékoztassák őket a választójog gyakorlásának feltételeiről. Szintén támogatta a bizottság Lázár Jánosnak azt az indítványát, amely fenntartaná a lehetőséget, hogy a mozgásukban egészségi állapotuk vagy fogyatékosságuk, illetve fogvatartásuk miatt korlátozottak otthonukban regisztráljanak. Az erről szóló kérelmüket az érintetteknek írásban kellene eljuttatniuk a jegyzőhöz. Az államtitkár javaslatára változhatnak a kampányszabályok is. Bár az Országgyűlés két hete támogatta, hogy a pártok a kereskedelmi médiában és az internetes hírportálokon se reklámozhassanak 2014-ben, a hírportálokat mentesíthetik a tilalom alól, így a nyomtatott sajtótermékekhez hasonlóan közölhetnének választási hirdetéseket. Ezt a kormánypárti képviselők mellett az alkotmányügyi bizottság jobbikos tagjai Is a támogatták. Visszavonatnák a törvényt Budapest. Az MSZP arra szólította fel a kormányoldalt, hogy a késő délutánra tervezett záró- szavazás előtt vonja vissza a választási eljárási törvényjavaslatot. Molnár Zsolt, a szocialisták budapesti elnöke elmondta: név szerinti szavazást kezdeményeztek az indítványról, így ha az előterjesztők nem vonják vissza azt, a Fidesz-KDNP képviselőit kérik, hogy voksoljanak nemmel, utasítsák el a választójog korlátozását, a jogállam felszámolását. Megismételte: pártja szerint a regisztráció bevezetése kizárólag a kormányoldal érdekét szolgálja, ám ellentétes a demokrácia alapértékelvel és a választók többségének akaratával. Beszélt arról is, hogy az eljárási törvény nem javítható, bár azt helyeselte, hogy egy zárószavazás előtti javaslat mégis lehetővé tenné, hogy a pártok az internetes hírportálokon hirdethessenek. Arra a felvetésre, hogy amíg a Demokratikus Koalíció éhség- sztrájkkal, a Parlament körüli élőlánccal, az LMP pedig kékcédulákkal tiltakozott a választási feliratkozás ellen, az MSZP viszont nem folytatott látványos akciókat, Molnár Zsolt úgy felelt: véleményük szerint nem ilyen, elsősorban a médiának szóló módszerekkel lehet megakadályozni a törvény elfogadását. Azt mondta: az MSZP józan érveket próbált hozni vele szemben, ezért fordulnak Áder János államfőhöz is, hogy kérjen előzetes normakontrollt. Arra a kérdésre, hogyan lehet majd regisztrációs kampányt folytatni, ha párthirdetések csak a választást megelőző ötven napban jelenhetnek meg, az MSZP-s politikus úgy válaszolt: semmi sem tilthatja meg azt, hogy állampolgárok egymás közölt a regisztráció intézményéről beszélgessenek, mint ahogy azt sem, hogy egyesületek, alapítványok ismertessék meg az emberekkel a regisztráció szabályait. Szintén kérdésre azt mondta, szó sincs arról, hogy az MSZP bojkottálja a 2014-es parlamenti választásokat. A határon túli magyar állampolgárok szavazati jogára vonatkozó kérdésre pedig azt közölte: a szocialisták ellenezték a szavazójog kiterjesztését, de tudomásul vették, és nem tud arról, hogy ebben változást terveznének.