Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)
2012-11-26 / 273. szám
5 Sokcsevits Dénes, a Pécsi Tucjpmányegyetem Horvat Tanszékének vezetője {kalauzolja a magyarországi látogatáson tartózkodó Ivó Josipovic horvát és Ader János magyar köztársasági elnököt Az ezerszáz éves magyar-horvát kapcsolatok című kiállításon Pécsett, a Kodály Központban Horvát köztársasági elnök Pécsett Pécs. ÁderJános magyar köztársasági elnök a Magyarországon élő horvátok megmaradásáért vállalt közös felelősséget, Ivó Josipovic horvát államfő pedig a kisebbségnek a két országot összekapcsoló szerepét emelte ki szombaton Pécsett, az országos horvát napon mondott beszédében. Áder János úgy vélte, a horvát államfő részvételének az országos horvát napon az az üzenete, hogy a Magyarországon élő, sokféle hagyományt őrző horvátok közösségként való megmaradása mindkét ország felelőssége, sőt szívügye. „Nyolc évszázadon át egy államban éltünk, egy királyt tiszteltünk, egyek voltak céljaink akkor is, ha más nemzethez tartoztunk. A horvátok és a magyarok közös államiságára mindkét nép méltósággal és büszkeséggel tekinthet” - fogalmazott. Ivó Josipovic beszédében azt emelte ki, hogy Magyarország Európában élen jár a kisebbségi jogok tiszteletben tartása terén, s erre Horvátországban is nagy hangsúlyt fektetnek. Rámutatott, a magyarországi horvátok szilárd alapot képeznek, összekötő kapocs szerepet töltenek be a két ország viszonyában. Utalt rá, ez az egyik legszervezettebb anyaországon kívüli horvát kisebbség, és ez politikai és kulturális téren is megmutatkozik. Hozzáfűzte: a magyarországi horvátok hozzájárultak a magyarországi rendszer- váltáshoz, a demokratizálódási folyamatok elindulásához. A horvát államfő szólt arról, hogy a hamarosan megkezdi működését Horvátországban az a hivatal, amely a határon túl élő horvátok összefogásával, együttműködésével további pozitív változásokat hozhat a horvát-magyar kapcsolatokban is. Ivó Josipovic végezetül köszönetét mondott Magyarországnak, amiért támogatta hazája európai integrációját. MSZP: amíg titkos a választás, leváltható az Orbán-kor- mány Az MSZP az általános választójog korlátozásának tartja az előzetes regisztráció bevezetését, a szocialisták szerint azonban amíg titkos a választás, addig leváltható az Orbán-kor- mánv. w' i’Mmmih imwm Molnár bit- i dapesti elnokt^asarnapi sajtótájékoztatóján újólag arra szólította fel a kormánypártokat, hogy hétfőn ne fogadják el a parlamentben a választási eljárási törvényjavaslatot, hanem „ahogy benyújtották, az éj leple alatt”, vonják visz- sza. A szocialista politikus úgy fogalmazott: a kormány- oldalnak döntenie kell, hogy Európában tartja vagy a demokrácia korlátozásával „Félázsia” felé mozdítja el Magyarországot, hogy Brüsszelt vagy Minszket tekinti igazodási pontnak. A Fidesz-KDNP képviselőinek mérlegelniük kell, hogy úgy akarnak-e bekerülni a történelemkönyvekbe, mint akik elvették az általános választójogot - fűzte hozzá. Molnár Zsolt szerint a feliratkozás bevezetése ellentétes a demokrácia alapértékeivel, a választók 80 százalékának akaratával, csak a kormány- oldal pártérdekét szolgálja. Azonban amíg titkos a választás, addig minden adminisztratív akadály ellenére leváltható a Fidesz-kormány, és az MSZP egyedül vagy a szövetségeseivel együtt le is fogja váltani - jelentette ki. Arra is kitért, hogy ha a parlament hétfőn elfogadja a választási eljárási törvényt, az MSZP először a köztársasági elnökhöz fordul, abban bízva, hogy a jogszabály az Alkotmánybíróság elé kerül, valamint mérlegelik, hogy nemzetközi fórumok elé viszik az ügyet. A legfontosabb azonban ebben az esetben - folytatta -, hogy a választók elmenjenek regisztrálni. Az MSZP ezért télen és tavasszal országjárást rendez, jövő szeptemberben, a feliratkozási időszak elején pedig mozgósítási kampányt kezd. Fejessaláta ► I. osztály * db Pomelo » I. osztály ► db r|d.i,K,n, 2012. november 26. h< Csemege csirkemell ► szeletelt * 100 g » 1250 Ft/kg tfíí - noveml mmmmmmmamm Csemege csirkemell SZELETELT ínonpícolt. vUSg/uM 1 ns Nettó tömeg 100g sösíuCD \0*3 Fehér kenyer ► 500 g » 238 Ft/kg grr“a Czifra túrós derelye fiXSSy »gyorsfagyasztott WrMm ► 600 g ► 365 Ft/kg Taste it! Májkrém > marha, szárnyas, sertés F 65 g » 692 Ft/kg ÍOO 200 300 Ft AKCIÓ! Sissy ömlesztett sajt » natúr, sonkás » 100 g » 1000 Ft/kg Zöldségeskert csemege uborka ► 6-9 cm F töltőtömeg: 350g ► 571 Ft/kg Delma margarin extra multivitamin, extra yoghurt p 500 g ► 600 Ft/kg VfSff tfsséfty2öi 2- 26, hélíö és ii»rtS#bw 23. s-ienáa között mifíé&n Péttpy Msdnel öartetÉfeft. az oiííág Í9t pütájktí árak a 2812- seueatto 22' ét toisjeJőzS Fertiiy Maikét í&gyaftz tői áfáit Amerwviben gofutos (outiéit eüwtére a leírnék u akció vége efStt eKoffjiffil, kéijüíu az tífletvtMetőböif. A tegfc&stefetú ífeláját möglaifriia a vy.hw weboWalunkOAj a at&íí. A ffyatxni&i hitófcóit /«ffti yáöalüflk- A? áiak foiinthaij, aíávaí etjyiíít Ktsíüí-gófAs cyak a foá?t/4siaökasos sw>Mvy wAgba p SrZtvéS íi'/FNjéftésuk.et kösíöi^tife.; www.penny.hu ^ Friss. Olcsó. jó. Végleges formát ölthet az új választási törvény Budapest. A következő parlamenti választás lebonyolítását meghatározó eljárási szabályokról is dönthet az Országgyűlés, amikor a képviselők a házbizottság hétfői ülésétől függően három-, vagy négynapos ülést tartanak. A Ház'hétfőmegyebekmel- lettraeghatározjjatia az iskolák állami kézbe vételének menetét, kedden a közműszolgáltatások helyzetéről rendeznek politikai vitát, míg szerdán az alaptörvény harmadik módosítása kerülhet terítékre. Egy felmondás indoklását várja azLMP Budapest. Az LMP választ vár Tarlós István főpolgármestertől arra, hogy miért mondott fel azonnali hatállyal és indoklás nélkül november 10-én a Budapest Esély Nonprofit Kft. igazgatójának. Az ellenzéki párt elfogadhatatlannak tarja, hogy a főpolgármester „ilyen felelőtlen döntést hozott” egy szakmailag és gazdaságilag is kifogástalanul működő cég irányításáról. Az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményben Kaltenbach Jenő fővárosi frakcióvezető és Szél Bernadett parlamenti képviselő hangsúlyozza, hogy az elsősorban köz- foglalkoztatás-szervezéssel és esélyegyenlőségi programok szervezésével foglalkozó cég működésére mindeddig senkinek sem volt panasza. Hozzáteszik, hogy az a tavalyi több mint húsz százalékos elvonás ellenére is megőrizte működőképességét, sőt az előző éveknél nagyobb arányban tudta nyílt piaci munkahelyhez segíteni az álláskeresőket Érthetetlennek tartják az igazgatóváltást és megjegyzik, hogy arra eddig sem az intézmény korábbi vezetője, sem az ügyben kérdéseket feltevő LMP nem kapott indoklást. 2012. NOVEMBER 26., HÉTFŐ BELPOLITIKA I