Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-15 / 264. szám

FOTÓ: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN Csipk e és porcelán Londonban Nincs új hitel Bukarest A Nemzetközi Va­lutaalap (IMF) szerint Románia csak azt követően köthet újabb hitelszerződést a washingtoni pénzintézettel, ha teljesíti a je­lenlegi megállapodásból faka­dó kötelezettségeit - derült ki Traian Basescu román államfő és az IMF bukaresti küldöttsé­gének megbeszélése után. A nemzetközi hitelezők szó­vá tették: Románia nem hajtott végre még teljes egészében bi­zonyos szerkezeti reformokat a korábban megszabott ütem­terv szerint, amelyek a jelenle­gi hitelszerződésből fakadnak. A román hatóságok a múlt hé­ten jelentették be, hogy 2013- ban újabb hitelmegállapodást akarnak kötni az IMF-fel. Több nőt! Brüsszel. Elfogadta az Euró­pai Bizottság azt az irányelv- tervezetet, amely a nemek ki­egyensúlyozottságát volna hi­vatott előmozdítani a tőzsdén jegyzett vállalatok felügyelő­bizottságaiban - tudatta Viviane Reding, a bizottság alapvető jogokért felelős tagja. A javaslat értelmében azoknak a tőzsdén jegyzett vállalatok­nak, amelyek forgalma megha­ladja az évi 50 millió eurót és legkevesebb 250 embert foglal­koztatnak, legkésőbb 2020-ig 40 százalékra kell emelniük a jelenleg alulreprezentált nem - kivétel nélkül a nők - arányát felügyelőbizottságaikban. Nyugdíjcsökkentés Tokió. A fogyasztói árak fcsőkkenéSe miatt két és fél százalékkal csökkenteni kell a nyugdíjakat Japánban - ha­tározott egy parlamenti bizott­ság. Az ellenzék által is támo­gatott nyugdíjcsökkentés 2013 októbere és 2015 áprili­sa között lépcsőzetesen lépne életbe. A terv értelmében az alapnyugdíjat először 666 jen­nel 64 875 jenre csökkentik, majd a második lépcsőben 1675 jenre növelik az elvonás mértékét. Habár a bizottság arról is határozott, hogy havi 5000 jenes támogatást vezet be az alacsony nyugdíjú idő­sek számára, a lépés megfi­gyelők szerint nagy visszatet­szést fog kelteni a szigetor­szág nagyszámú nyugdíjas népessége körében. A japán alapnyugdíj össze­gét évente kell felülvizsgálni a fogyasztói árindex változásá­nak fényében. Az árcsökkenés tavaly hétezer milliárd jen pluszkiadást okozott a költség- vetésnek. Budapest/London. a no éves halasi csipkét és a herendi por­celánt bemutató kiállítás nyílik csütörtökön a Londoni Magyar Kulturális Központban. Az ese­ményt különlegessé teszi, hogy most először tekintheti meg1 a nagyközönség annak az egyedi hérendi étkészletnek számos da­rabját, amely Vilmos herceg és Katalin hercegnő esküvőjére ké­szült. A Magyarország hivatalos nászajándékaként átadott ét­készlet különlegessége, hogy minden egyes darabján szerepel a pár monogramja - mondta el Végh Gyöngyi, az intézet mun­katársa. A Royal Garden mintájú kü­lönleges étkészletnek a híres Viktória-minta volt az alapja. Viktória királynő az 1851-es el­ső londoni világkiállításon ren­delt egy étkészletet, amelynek kínai ihletésű, pillangókat és vi­rágzó rózsaágakat ábrázoló dí­szítését az ő tiszteletére Viktó- ria-mintára kereszteltek. Fiona Milnétől, a Herendi Por­celánmanufaktúra angliai for­galmazójától az intézet munka­társa megtudta, hogy Diana her­cegnő szenvedélyes gyűjtője volt a herendi porcelánfiguráknak, és az 1989-es londoni herendi ki­állítás megnyitóján is részt vett. A halasi Csipkeház idén ün­nepli fennállásának 110. évfor­dulóját. A halasi csipkevarrás élő hagyománya 2010 szeptem­bere óta szerepel a magyar szel­lemi kulturális örökség nemzeti jegyzékében. A teljes egészében kézi-munkával készülő halasi csipke - amely több világkiállí­tás nyertese és a brüsszeli csip­ke valódi vetélytársa - értéke az aranyéval mérhető: egy gramm csipke ára megfelel az azonos súlyú aranyénak - tette hozzá Végh Gyöngyi. A Csipkeház képviseletében K'iliti Zsuzsa beszéF a halasi csipke történetéről, Bakonyi Attiláné csipkevarrónő bemuta­tót tart a vendégeknek. A hala­si csipke készítése szigorúan őrzött titok, kizárólag a kiskun- halasi Csipkeházban dolgozó asszonyok ismerik. A kiállítás - amely a magyar Külügyminisztérium támogatá­sával jött létre - december 6-ig tart nyitva. Az autósok harmadának volt már balesete Kilenc autót tört össze a főváros III. kerületében egy postai tehergépkocsi. Az egyik autót feltolta a járdára, s azzal elütött egy járókelőt, akit kórházba kellett szállítani Budapest. Az autósok kö­zel harmadának volt már balesete életében, és jel­lemzően kétszázezer fo­rint az a legmagasabb ösz- szeg, amit egy autóbaleset miatt egy gépjármű-tulaj­donosnak ki kellett fizet­nie - derült ki a Generali felméréséből. Az október végén, 1200 fős reprezen­tatív mintán végzett felmé­résben a megkérdezett fér­fiak óó százaléka mondta azt, hogy sosem volt még balesete, a nők esetében ugyanez a szám 78 száza­lék volt. A felsőfokú vég­zettségűek és a budapesti­ek közül majdnem minden második megkérdezettnek volt már közúti balesete. A legnagyobb összeg, amit egy baleset miatt ki kellett fizetniük a meg­kérdezetteknek, jelentős szórást mutatott: míg pél­dául a felsőfokú végzett­ségűek esetében elérte a 300 ezer forintot, az alap­fokú végzettséggel ren­delkezőknél 125 ezer fo­rint alatt maradt. A buda­pestiek legkomolyabb ed­digi balesetük miatt kö­zel 240 ezer forintot voltak kénytelenek kifi­zetni, ugyanez az adat a falvakban élőknél 116 ezer forint volt. A felmérésben vizsgál­ták az autóhasználati szo­kásokat is, amiből kiderült egyebek mellett, hogy a megkérdezettek fele hasz­nálja a gépjárművét majd­nem minden nap munká­ba járásra. Hétvégi progra­mokra - legalább havonta egy alkalommal - az autó- tulajdonosok 75 százaléka használja kocsiját. Külföl­di utazásra ugyanakkor a megkérdezettek 50 száza­léka sosem, további 41 szá­zalék legfeljebb évente egyszer indul autóval. Gyakorlatoznak Paks. Országos nukleárisbal­eset-elhárítási gyakorlatot ren­deznek 2013. júniusban Pakson - közölte a Tolna megyei védelmi bizottság titkára. Nagy Zoltán el­mondta: a kétnapos, nemzeti gya­korlaton az Országos Nukleáris­baleset-elhárítási Rendszer (ONER) szervezetei, köztük a ka­tasztrófavédelem, a rendőrség, a népegészségügyi szerv, az állat­egészségügyi hatóság, polgári vé­delmi szervek vesznek részt. A művelet keretében többi kö­zött a lakosság kimenekítését, egy esetleges nukleáris szennye­ződés földi és légi felderítését gyakorolják - tette hozzá. Ha­sonló ONER-gyakorlatot négy-öt évente rendeznek Magyarorszá­gon, legutóbb, a 2009-ben terve­zett gyakorlatot az akkori kor­mányzati koordinációs bizottság elhalasztotta. Kaposvár/Zágráb. Jogerősen egy év, tíz hónap letöltendő fogház- büntetésre ítélte távollétében Radimir Cacicot, a horvát kor­mány első miniszterelnök-helyet­tesét a Kaposvári Törvényszék halálos közúti baleset okozásá­nak vétsége miatt. A törvényszék - részben megváltoztatva az első­fokú bíróság határozatát - mel­lőzte az ítélet 3 év próbaidőre tör­ténő felfüggesztését. A bíróság ítélete szerint Radimir Cacic a végrehajtandó büntetés félidejé­nek letöltése után helyezhető fel­tételesen szabadlábra. Cacic 2010. január 8-án borús időben, vizes úttesten, de megfe­lelő látási viszonyok között, 145- 150 kilométeres sebességgel ha­ladt Budapest felé áz M7-es autó­pályán, amikor nekiütközött egy vele azonos irányban haladó jár­műnek. A vétlen gépkocsiban utazók közül ketten életüket vesz­tették, egy ember súlyosan, egy másik könnyebben megsérült. Felújítanának Budapest Ötből négy fiatal fel­nőtt lakásfelújításra gyűjt lakás- takarékkal, csupán kevesebb mint négy százalékuk építkezne az évek alatt így megtakarított összegből - derül ki az OTP La­kástakarék felméréséből. A cég saját, 25-40 éves ügyfeleinek kö­rében készített felmérés alapján a lakás-takarékpénztári megtaka­rítással rendelkező fiatal felnőt­tek 81 százaléka lakásfelújításra gyűjt. A második leggyakrabban említett felhasználási cél az in­gatlanvásárlás, a válaszadók 15 százaléka tervezi ezt, míg saját ház építésére csupán 4 százalé­kuk használná lakástakarékos megtakarítását. Az adatokból az is kiderül, hogy a 25-40 éves korosztályba tartozók 56 százaléka havi keve­sebb mint ötezer forint betétet fi­zet, 20 százalékuk 5 és 15 ezer fo­rint közötti összeget gyűjt, havi 15 ezer forintnál többet közel 24 százalékuk tesz félre a lakástaka­rék-pénztári számlájára. Azok, akik vásárlásra vagy építkezésre gyűjtenek, jellemző­en a legmagasabb betéti kategó­riában találhatók, ami érthető, hiszen, ez igényli a legtöbb pénzt. Meglepő viszont az, hogy milyen gyorsan szeretnék ezt megvalósítani: a legtöbben 4 éves megtakarítás felhasználá­sával vásárolnának új vagy na­gyobb ingatlant, illetve építené­nek vagy bővítenének sajátot. A felújításra gyűjtők többsége hosszabb távon tervez: 40 száza­lékuk nyolcéves megtakarítási időtartamra szerződött le, 25-25 százalékuk négy, illetve öt évre.

Next

/
Thumbnails
Contents