Nógrád Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 228-253. szám)
2012-10-18 / 243. szám
NOGRADMIäRST» 2012. OKTÓBER 18., CSÜTÖRTÖK Esély a „legkeményebb” szegregátumban élőknek (Folytatás az 1. oldalról.) A Zöldfa úti komplex telepprogramhoz - együttműködő partnerként - Németh Judit református lelkész is csatlakozott, akinek jártassága és tapasztalata sokat segíthet abban, hogy a projekt zárása után, továbbra is működtessék a foglalkozásokat és a programokat. Az előzetes tervek alapján a lelkész asz- szony tartaná a Biblia klubot és pozitív életvezetési példákkal segítené a hátrányos helyzetűeket, valamint előadókat invitálna meg a közösen tartandó foglalkozásokra. A pályázatról valószínűleg ez év végén, vagy jövő év elején lesz döntés. Miről is szól ez a program és milyen elemei vannak? Erről Székyné dr. Sztrémi Melinda, a megyeszékhely polgármestere adott bővebb tájékoztatást. - A projekt arról szól, hogy ebbe a programba 15, halmozottan hátrányos helyzetű családot vonjunk be. Továbbá a Déryné út elején található épületsor első helyiségében alakítanának ki egy komplex szolgáltató központot - ismertette a terveket a polgármester. Ezen kívül Székyné dr. Sztrémi Melinda még azt is kiemelte, hogy a pályázati kiírásnak megfelelően, egy olyan épületet kellett kiválasztani, amelyik önkormányzati tulajdonban áll. - Ebben tehát egy kvázi közösségi házat alakítanánk ki, amelyben meg kell teremteni az összes higiéniás feltételt - biztosítva a tisztálkodás és mosás lehetőségét valamint meg kell oldani annak akadálymentesítését. Majd így folytatta: a projekt helyszínének kiválasztásában szinte minden szegregátumot számításba vettünk. Több helyszínt is megnéztünk, így jutottunk el a „legkeményebb” szegregátum- hoz, vagyis a Zöldfa út környékére. Tulajdonképpen, a Zöldfa és a Hársfa út, valamint a Hősök útja által határolt területen, valamivel több mint 1700 ember él, közülük nagyon sokan élnek szegénységben, vagy mélyszegénységben, többen pedig adósságcsapdában vannak. Ő számukra ez egy komoly segítség és kiváló kitörési lehetőség. Természetesen csak azoknak, akik ebben a programban részt szeretnének venni és tenni is akarnak önmagukért. Ebben mi abszolút partnerek vagyunk, még úgy is, hogy az ön- kormányzat segít a szülőknek munkához jutni, valamelyik foglalkoztatási programon belül - zárta gondolatait a megye- székhely vezetője. Fenyvesi Gábor, a megyeszékhely alpolgármestere a projekttel kapcsolatban a következőt emelte ki: ha egy mód van rá, akkor szeretnénk együttműködni a Roma Nemzetiségi Ön- kormányzattal - mondta az alpolgármester. Majd továbbfűzve gondolatait azt is hangsúlyozta: a programok nyitottak lesznek, így a foglalkozásokra a szegregátumon kívül élő személyeket is várják. A teljesség igénye nélkül lesz például családi nap, egészségügyi- és szűrő vizsgálat, állandó jogi tanácsadás, játszóház, közös sütés-főzés és lesz mód hagyományápolásra, mint például a cigány nyelv tanulására is- Az épületrész felújítására is szánunk egy kisebb összeget, ebben - a polgármester asszony által elmondottakon kívül - sport és aerobic foglalkozásokra alkalmas teret alakítanánk ki. Ez kis közösségi tér ad majd otthont a Biblia klubnak, de kézműves foglalkozásokra, vagy a cigány nyelv ápolására is lehetőség nyílik - mutatta be az épület funkcióit Fenyvesi Gábor. - Én azt tartom fontosnak, hogy ezeknek a családoknak a gyerekeit a helyes életmódra lehetne oktatni - mondta az alpolgármester. Tehát a Zöldfa úti komplex telep-program, a halmozottan hátrányos gyermekekre fordít nagyobb figyelmet. Például a nebuló magával viszi-e a szükséges tanszereit, bejár-e az iskolába, vagy az óvodába? Sőt, az intézmény falain kívül is figyelmet fordítanának rá, hiszen segítenének a házi feladatának elkészítésében, s egyáltalán a tanulásban. A pályázati anyagból az is kiderül, hogy azt is nyomon fogják követni, hogy az iskolás, vagy az óvodás gyermek ne menjen üres gyomorral az oktatási intézménybe. A cél tehát az, hogy a programba bevont 15 család életét egy kicsit „egyenesbe” hozzák. S ha közös összefogással sikerül eredményeket elérni, akkor Salgótarjánban egy klasszikus felzárkóztatási program valósulhat meg. Megemlékezések, főhajtás az '56-os mártírok emléke előtt in* k Kimiii ) ..................... iui Ké t jó okunk is volt arra, hogy a POFOSZ Nógrád Megyei Szervezetének elnökét ismét szóra bírjuk. Az egyik az 1956-os forradalom és szabadságharc küszöbön lévő, 56. évfordulója, a főhajtás. A másik ok, hogy Bérezési Mihályné - mert róla van szó - a közelmúltban megrendezett megyenapon Nógrád Megye Díszpolgára kitüntetésben részesült. Nógrád megye. - Ön azon kevesek egyike, aki közelről ismerte a forradalmi szervezkedés egyik helyi vezetőjét, Hadady Rudolfot. Ki volt, milyen ember volt a későbbi mártír?- Röviden azt mondhatnám, hogy jó ember volt, de nagy betűvel írva: így, jó EMBER volt. Elég, ha most csak a megismerkedésünket és munkakapcsolatunk egy epizódját elevenítem fel. 1952 nyarán léptem be az acélgyár kapuján, ahol nyugdíjazásomig is dolgoztam. Amikor a termelési főosztályon voltam gépírónő - 1955 elejét írtuk ekkor - egyszer csak közölték velem, hogy Hadady mellé kerülök. Neki az egyik munkaköri feladata volt - minthogy több idegen nyelvet is beszélt - a külföldi vendégek kalauzolása a gyárban, de az élő tolmácsolás mellett műfordított is, ami rengeteg levelezést és gépírói munkát igényelt. Amikor az első levelet legépeltem, érzetem, hogy lehet benne néhány hiba, és bizony féltem főnököm reflexiójától. Hadady átolvasta a levelemet, aztán azt mondta, üljek csak mellé. Mint egy tanító bácsi aláhúzta a hibáimat, és szóról-szóra szépen elmagyarázta, milyen hibákat vétettem, és hogyan javítsam ki azokat. Barátságosan biztatott, ha nem tudok valamit, kérdezzem csak meg bátran. így is történt és rövid időn belül nagyon jó munka- és emberi kapcsolatba kerültem vele, akinek később más emberi kvalitásait is megismerhettem. Ezért is hangoztatom ma is: Hadady Rudolf páratlan ember volt, mindenki szerette a gyárban. Kiváló szakember, segítőkész munkatárs. Ismertem a gyárból Hargitay Lajost is, aki Hadady-val együtt esett áldozatul a megtorlásnak, róla is csak jókat mondhatnék. Ezért is tekintem én kötelességemnek és hivatásomnak az '56-os áldozatok emlékének ápolását.- Amiért a Nógrád Megye Díszpolgára címét is megkapta. Mit érzett, amikor átvette az kitüntetést? 'Ilbltl 1. .. „ . Ilii\- Azt az érzést nem lehet szavakban kifejezni. Azok után különösen nem, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulójára, a múlt évben megkaptam a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést, most az 56. évfordulóra pedig a Nógrád Megye Díszpolgára címet. De rögtön el kell, hogy mondjam, ez a kitüntetés sem csak az én érdemem, hanem a POFOSZ Nógrád megyei Szervezete vezetése és egész tagsága történelmi igazságfeltáró és hagyományápoló munkájának az elismerése is. A POFOSZ Nógrád Megyei Szervezte egy olyan családias közösség, amelynek a bajtársias- ságban és az összefogásban rejlik az ereje. A kitüntetésem okán itt is szeretnék köszönetét mondani a salgótarjáni Borbély Lajos és a bátonyterenyei Fáy András szakiskola igazgatójának, Csank Csaba úrnak, mindkét iskola tanári karának és diákjainak is, akik folyamatosan segítették munkánkat. Köszönet illeti az Erdélyi Kör elnökét, Valiskó Ferencet és az egyesület tagságát, valamint mindazon - itt fel nem sorolható - állami, ön- kormányzati, társadalmi, civil szervezeteket és magánszemélyeket, akik támogatták törekvéseinket. Bízom benne, hogy ez a támogatási készség erős lesz, és továbbra is segítik munkánkat.- Hogyan készülnek az '56-os forradalom és szabadságharc immár 56. évfordulójának megünneplésére?- Szeretnénk az idén is méltóképpen emlékezni. Október 17-én Mosonmagyaróváron rajtol el hagyományos emlékfutását teljesíteni Schirilla György. Két nappal később, október 19- én Nógrád megyében először Hugyagon emlékezünk meg 1956 két nagy mártírjáról, Hadady Rudolfról és Hargitay Lajosról. Itt Hende Csaba, honvédelmi miniszter lesz a díszvendégünk. Október 23-án Salgótarjánban a megyeháza előtt tartjuk koszorúzással egybekötött megemlékezésünket. Bátonyterenyén és Mátranovákon a hagyományőrzők, Szécsényben a nemzetőrség velünk együttműködő helyi szervezetének a bajtársai lesznek a megemlékezés házigazdái. Előre is köszönetét mondunk az említett települések polgármestereinek is, akikkel hagyományosan jó a kapcsolatunk, és bízunk abban, hogy '56 56. évfordulóján is együtt és méltó módon tudunk emlékezni, kegyeletünket leróni.- Köszönjük a beszélgetést. Baráthi Ottó Trükkös tolvajok a rács mögött Pásztó. Két idős ember lakásába is 1 »ejutott egy 55 és egy 32 éves sajöbábonyi férfi ez év júliusában Pásztói) azzal, hogy az áramszolgáltató munkatársainak adták ki magukat. Túlfizetésre hivatkozva azt állították, hogy pénzt hoztak vissza, majd pénzváltásra kérték kiszemelt áldozataikat és figyelmüket elterelve nagyobb összegeket loptak el tőlük. A bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható sajóbábonyi férfiakat elfogta és őrizetbe vette a Pásztói Rendőrkapitányság, valamint mindkettőjük előzetes letartóztatását kezdeményezte az illetékes ügyészségen tájékoztatta lapunkat DankónéNagy Éva rendőrségi szóvivő. PROMÓCIÓ SZÉCHENYI TERV A klímaváltozással zárult az egyházasgergei Szent József Katolikus Szakiskola és Speciális Szakiskola uniós projektje 2012. október 17-én az Új Széchenyi Terv KEOP-6.1.0/A-11 kódjelű, a fenntartható életmódot népszerűsítő pályázata keretében szervezték meg a negyedik és egyben záró projektnapot a szakiskola iskola 11. osztályos, valamint az Étes-Litke Általános Iskola és a Karancskeszi Általános Művelődési Központ 8. osztályos diákjának részvételével. A záró rendezvényen egész napos programmal hívták fel a 40 résztvevő tanuló figyelmét a klímaváltozás veszélyeire. A 3 694 800 forint összköltségvetésű rendezvénysorozatot 95%-ban, 3 510 060 forinttal támogatta az Európai Unió. A rendezvény indításaként közösen nézték meg Al Gore Kellemetlen igazság című híres filmjét, amely szembesítette a fiatalokat a környezetszennyezés mértékével és következményével: a klímaváltozással. A látottak megbeszélése után a szervezők több médium felhasználásával (weboldal, magazin és szóbeli előadás), kooperatív formában próbálták felkelteni a diákok érdeklődését a globális felmelegedés következményei iránt, ezzel tudatosítva bennük, hogy ők is tehetnek valamit az emberiség és a Föld jövőjéért. A prevenció mellett a tanulók megismerkedhettek az ökológiai lábnyomszámítás elméletével és gyakorlatával, végül a „Gazdálkodj okosan!" című ötletpályázaton mérhették össze kreativitásukat. Az uniós támogatásnak köszönhetően az ötletpályázat nyertesei értékes jutalmakban részesültek, és ezen a napon minden részvevő a megszokottnál egészségesebb reform ebédet és bio finomságokat kapott. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló rendezvény szervezői azt remélik, hogy a 4 projektnapból álló rendezvény- sorozattal hozzájárultak egy kör- nyezettudatosabb jövő generáció felneveléséhez Egyházasgergén és környékén. Q Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638 MAGVARORSZAG MEGÚJUL A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg.